A szöveg időállapota: 2005.II.16. - 2013.VI.1.
Időállapot váltás: 2005.II.16. - 2013.VI.1.


Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 4/2005. (II.16) rendelete

a vásárokról és piacokról

Karcag Város Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többszörösen módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a vásárokról és piacokról szóló 35/1995. (IV.5.) Korm. rendeletre, a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvényre, az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII. törvényre, valamint az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) FM. rendeletre a vásárokról és piacokról az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Karcag város közigazgatási területén a vásárt rendezőre és piacot fenntartóra (továbbiakban együtt: üzemeltetőre), valamint a vásárokon és piacokon értékesítő, szolgáltató tevékenységet folytatókra.

(2) A vásár, a piac és a vásárcsarnok területén, illetve épületében létesített üzlet működésére, az annak üzletkörébe tartozó áruk forgalmazására - ideértve a jövedéki termékek árusítását is - a vonatkozó jogszabályok az irányadók.

Vásár- és piactartás

2. § (1) Karcag Város közigazgatási területén a vásárok rendezését és a piacok fenntartását a hatósági nyilvántartás szerint nyilvántartásba vett Városi Önkormányzat Városgondnoksága (üzemeltető) biztosítja.

(2) Az üzemeltető feladata az üzemeltetéssel kapcsolatos jogszabályok betartása és érvényre juttatása, valamint az ebből eredő feladatok végrehajtása.

(3) Az üzemeltető jogosult és köteles a vásárokra és a piacokra vonatkozó jogszabályok és egyéb hatósági előírások végrehajtásának ellenőrzésére és azok megsértése esetén a szükséges eljárás kezdeményezésére.

Vásárok és piacok helye, ideje

3. § (1) Vásár, illetve alkalmi (ünnepi) vásár az alábbi területeken rendezhető:

a) az 507/1 hrsz-ú területből a mérlegházhoz kapcsolódó karámterületen és az 510 hrsz-ú, a mérlegházzal (lógerrel) szemközti, murva kővel borított területen.

b) Múzeum parkban, Erzsébet ligetben, a Kossuth tér sétáló részén, továbbá

c) minden ilyen célra megfelelő a jegyző által esetileg kijelölt önkormányzati tulajdonú területen.

(2) Önkormányzati piacok az alábbi területeken tarthatók fenn:

a) Szent István sugárút - Kacsóh utca - Kertész József u. 5. sz. tömblakás által határolt területen, kibővítve az Izraelita templom mellett parkolóval, a Vásárcsarnok épületével, valamint az új épülettel körülhatárolt területtel (1. sz. mellékleten „I”-es jelzéssel feltüntetett területek),

b) a 2.sz. mellékletben meghatározott Kiskulcsosi piactéren.

(3) A Városi Önkormányzat a piacok és a vásárok nyitvatartási idejét az alábbiak szerint szabályozza:

c) vásár, valamint alkalmi (ünnepi) vásár alkalomszerűen,

d) piac a hét minden napján 05 és 20 óra között tartható azzal, hogy ezen időintervallumon belül a nyitva tartás rendjét az üzemeltető határozza meg.

Vásárok és piacok rendezése

4. § (1) Az üzemeltető a vásárokról és piacokról szóló 35/1995. (IV.5.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésében foglaltakon túl az általa tartandó vásárról, a vásár jellegéről, az ott árusításra kerülő termékek köréről, időpont megjelölésével, legalább 60 nappal a megrendezést megelőzően írásban tájékoztatni köteles Karcag Város Jegyzőjét.

(2) Az üzemeltető által megállapított helypénz, helyfoglalási díj mértékét - annak változása esetén - köteles a módosítást megelőző 30 nappal korábban a Karcag Városi Önkormányzat Jegyzőjének megküldeni.

(3) Az érvényben lévő helypénz-, helyfoglalási díj mértékét az üzemeltető minden esetben köteles az általa megrendezésre kerülő vásáron, illetve fenntartott piacon mindenki által látható, hozzáférhető helyen közzétenni.

Záró rendelkezések

5. § (1) E rendeletet a vásárokon és piacokon, a Városházán és a Városi Önkormányzat Városgondnoksága épületében mindenki számára hozzáférhető módon, jól látható helyen a vásárt, piacot üzemeltető köteles kifüggeszteni.

(2) E rendelet által nem szabályozott kérdésekben a vásárokról és a piacokról szóló többszörösen módosított 35/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet és az egyéb - idevonatkozó - központi jogszabályok az irányadók.

Hatálybalépés

6. § (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

(2) Ezzel egyidejűleg a vásárokról és piacokról szóló 26/1995. (IX.27.) rendelet és az ezt módosító 11/1997. (III.26.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet az 5/1998. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 6/1999. (III.31.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 17/1999. (IX.22.) Karcag Városi önkormányzati rendelet, a 28/2000. (X.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 13/2001. (V.31.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a 2/2002. (II.28.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 12/2002. (VII.10.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 9/2003. (IV.30.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet, a 12/2004. (II.11.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet és a 17/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet hatályát veszti.

K a r c a g, 2005. február 2.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző