A szöveg időállapota: 2006.IV.26. -
Időállapot váltás: 2006.IV.26. -


Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendelete

Karcag Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete az államháztartásról szóló többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az önkormányzat 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbi rendeletet alkotja:

1. § (1) Karcag Város Önkormányzata és a Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi költségvetési tervét eredményesen hajtotta végre.

(2) A város 2005. évre tervezett bevételeit 8.597.563 ezer Ft-ra, kiadásait pedig

8.468.961 ezer Ft-ra teljesítette.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi teljesítési főösszegek kiemelt előirányzatonkénti részletezését (összevont és nettósított összegekben) a rendelet 1. sz. mellékleteként szereplő, összesített 2005. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése tartalmazza.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi összesített teljesítési főösszegeket önkormányzatonként, valamint kiemelt előirányzatonkénti részletezésben a rendelet 1.1. sz. és 1.2. sz. mellékletei tartalmazzák.

2. § (1) Karcag Város Önkormányzata 2005. december 31-ei állapot szerinti összesített, egyszerűsített mérleget 15.273.215 ezer Ft-tal, a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott részletezéssel hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott egyszerűsített mérleg főösszegét megbontva önkormányzatonként részletezve a rendelet 2.1. sz., 2.2. sz. és 2.3. sz. mellékletei tartalmazzák.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott önkormányzatonkénti egyszerűsített mérleg vagyonkimutatásait a rendelet 2.1.1. sz. és 2.2.1. sz. mellékletei tartalmazzák.

3. § (1) Az önkormányzat 2005. évi bruttósított (kiegyenlítő, függő és átfutó tételek nélküli) bevételének forrásonkénti teljesítését, annak részletezését a rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az önkormányzat - egészségügyi ágazat nélküli - működési jellegű bevételeinek önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörű intézményenkénti alakulását a rendelet 3.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) A Polgármesteri Hivatal 2005. évi működési bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A bevétel teljesítési főösszegén belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevétele 2.405 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését a rendelet 3.2. sz. mellékleteként szereplő táblázat rögzíti.

(5) Az önkormányzat - egészségügyi ágazat nélküli - pénzforgalom nélküli és vállalkozási eredmény bevételeinek önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörű intézményenkénti alakulását a rendelet 3.3. sz. melléklete tartalmazza.

(6) Az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.4. sz. melléklete tartalmazza.

4. § (1) Az önkormányzat 2005. évi bruttósított (kiegyenlítő, függő és átfutó tételek nélküli) kiadásai teljesítésének összege 8.542.406 ezer Ft, melynek kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.

(2) A működési kiadások teljesítési összege 6.638.985 ezer Ft, melynek önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szervenkénti részletezését a rendelet 4.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) A Polgármesteri Hivatal kiadása 1.026.927 ezer Ft, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A Cigány Kisebbségi Önkormányzat összes kiadása 2.458 ezer Ft, melynek feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4.2. sz. melléklete tartalmazza.

(5) Az önkormányzat kiemelt feladatainak kiadásait 1.900.963 ezer Ft-ra teljesítette, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.3. sz. melléklete tartalmazza.

(6) Karcag Város Önkormányzata 2005. évi tartalékainak alakulását a 4.4.sz. melléklet tartalmazza.

(7) Karcag Város Önkormányzata az Európai Uniós támogatások teljesítéséről és felhasználásáról a rendelet 4.5. sz. melléklete alapján ad számot.

(8) A Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2005. évi létszámkeretének alakulása a rendelet 4.6. sz. mellékletében került rögzítésre.

5. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

K a r c a g, 2006. április 12.
Dr. Fazekas Sándor sk. Rózsa Sándor sk.
polgármester jegyző

1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

A Karcag Városi Önkormányzat és Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
(Összesítő)

Adatok 1000 Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 3.379.087 3.508.606 3.376.178
02 Munkaadókat terhelő járulékok 1.160.476 1.189.114 1.136.298
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 1.732.020 1.927.437 1.743.156
04 Végleges pénzeszközátadás, egyéb támogatás 645.016 690.183 630.117
05 Ellátottak juttatásai - - -
06 Felújítás 174.173 953.664 784.184
07 Felhalmozási kiadások 239.194 234.403 234.859
08 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +07)

7.329.966

8.503.407

7.904.792
09 Hitelek és kölcsönök kiadásai 633.930 640.467 637.614
10 Értékpapírok kiadásai - - -
11 Finanszírozási kiadások összesen (09 + 10) 633.930 640.467 637.614
12 Pénzforgalmi kiadások (08+ 11) 7.963.896 9.143.874 8.542.406
13 Pénzforgalom nélküli kiadások 76.635 26.635 -
14 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások - - - 73.445
15 Kiadások összesen (12+13+14) 8.040.531 9.170.509 8.468.961
16 Intézményi működési bevételek 611.778 572.360 619.736
17 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.692.346 1.662.976 1.633.888
18 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 324.255 247.897 36.296
19 18-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és
tőkebevételei 12.000 12.000 19.923
20 Támogatások, kiegészítések és véglegesen átvett
pénzeszközök 4.761.102 5.579.823 5.164.817
21 20-ból Önkormányzatok költségvetési támogatása 1.959.174 2.391.019 2.348.260
22 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(16 + 17 +18 + 20)
7.389.481 8.063.056 7.454.737
23 Hitelek és kölcsönök bevételei 631.050 792.221 763.996
24 Értékpapírok bevételei - - -
25 Finanszírozási bevételek összesen: (23 + 24) 631.050 792.221 763.996
26 Pénzforgalmi bevételek (22 +25) 8.020.531 8.855.277 8.218.733
27 Pénzforgalom nélküli bevételek 20.000 315.232 450.662
28 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek összesen - - - 71.832
29. Bevételek összesen (26+27+28) 8.040.531 9.170.509 8.597.563
30. Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(22+27-08-13)
2.880 -151.754 607
31. Finanszírozási műveletek eredménye (25-11) - 2.880 151.754 126.382
32. Aktív és passzív pénzügyi műveletek eredménye
(28-14)
- - 1.613

1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

A Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
Adatok 1000 Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 3.378.967 3.507.978 3.375.627
02 Munkaadókat terhelő járulékok 1.160.424 1.188.891 1.136.099
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 1.731.358 1.925.909 1.741.658
04 Végleges pénzeszközátadás, egyéb támogatás 644.981 690.161 630.117
05 Ellátottak juttatásai - - -
06 Felújítás 174.173 953.664 784.184
07 Felhalmozási kiadások 239.194 234.194 234.649
08 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +07)
7.329.097 8.500.797 7.902.334
09 Hitelek és kölcsönök kiadásai 633.930 640.467 637.614
10 Értékpapírok kiadásai - - -
11 Finanszírozási kiadások összesen (09 + 10) 633.930 640.467 637.614
12 Pénzforgalmi kiadások (08+ 11) 7.963.027 9.141.264 8.539.948
13 Pénzforgalom nélküli kiadások 76.635 26.635 -
14 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások - - -73.498
15 Kiadások összesen (12+13+14) 8.039.662 9.167.899 8.466.450
16 Intézményi működési bevételek 611.778 572.360 619.736
17 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.692.346 1.662.976 1.633.888
18 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 324.255 247.897 36.296
19 18-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és
tőkebevételei 12.000 12.000 19.923
20 Támogatások, kiegészítések és véglegesen átvett
pénzeszközök 4.760.233 5.577.364 5.162.563
21 20-ból Önkormányzatok költségvetési támogatása 1.958.460 2.390.305 2.347.546
22 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(16 + 17 +18 + 20)

7.388.612

8.060.597

7.452.483
23 Hitelek és kölcsönök bevételei 631.050 792.221 763.996
24 Értékpapírok bevételei - - -
25 Finanszírozási bevételek összesen: (23 + 24) 631.050 792.221 763.996
26 Pénzforgalmi bevételek (22 +25) 8.019.662 8.852.818 8.216.479
27 Pénzforgalom nélküli bevételek 20.000 315.081 450.511
28 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek összesen - - -71.942
29. Bevételek összesen (26+27+28) 8.039.662 9.167.899 8.595.048
30. Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(22+27-08-13)
2.880 -151.754 660
31. Finanszírozási műveletek eredménye (25-11) - 2.880 151.754 126.382
32. Aktív és passzív pénzügyi műveletek eredménye
(28-14)
- - 1.556

1.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

A Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése

Adatok 1000 Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 120 628 551
02 Munkaadókat terhelő járulékok 52 223 199
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 662 1.528 1.498
04 Végleges pénzeszközátadás, egyéb támogatás 35 22 -
05 Ellátottak juttatásai - - -
06 Felújítás - - -
07 Felhalmozási kiadások - 209 210
08 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +07)
869 2.610 2.458
09 Hitelek és kölcsönök kiadásai - - -
10 Értékpapírok kiadásai - - -
11 Finanszírozási kiadások összesen (09 + 10) - - -
12 Pénzforgalmi kiadások (08+ 11) 869 2.610 2.458
13 Pénzforgalom nélküli kiadások - - -
14 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások - - 53
15 Kiadások összesen (12+13+14) 869 2.610 2.511
16 Intézményi működési bevételek - - -
17 Önkormányzatok sajátos működési bevételei - - -
18 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek - - -
19 18-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és
tőkebevételei - - -
20 Támogatások, kiegészítések és véglegesen átvett
pénzeszközök 869 2.459 2.254
21 20-ból Önkormányzatok költségvetési támogatása 714 714 714
22 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(16 + 17 +18 + 20)

869

2.459

2.254
23 Hitelek és kölcsönök bevételei - - -
24 Értékpapírok bevételei - - -
25 Finanszírozási bevételek összesen: (23 + 24) - - -
26 Pénzforgalmi bevételek (22 +25) 869 2.459 2.254
27 Pénzforgalom nélküli bevételek 151 151
28 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek összesen - - 110
29. Bevételek összesen (26+27+28) 869 2.610 2.515
30. Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(22+27-08-13)

-

-

-53
31. Finanszírozási műveletek eredménye (25-11) - - -
32. Aktív és passzív pénzügyi műveletek eredménye
(28-14)

-

-

57

2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének14./2006. (IV. 26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat és Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített mérlege (Összesítő)

Adatok 1.000.-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségv.
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségv.
besz.záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 14.189.803 14.189.803 14.719.150 14.719.150 D. SAJÁT TŐKE 12.217.436 12.217.436 13.332.630 13.332.630
I. Immateriális javak 6.272 6.272 3.958 3.958 1. Indulótőke 621.569 621.569 621.569 621.569
II. Tárgyi eszközök 13.161.804 13.161.804 13.694.073 13.694.073 2. Tőkeváltozások 11.595.867 11.595.867 12.711.061 12.711.061
III. Bekektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök 568.180 568.180 536.352 536.352
IV. Üzemeltetésre, E. TARTALÉKOK 426.270 426.270 102.597 102.597
kezelésre átadott I. Költségvetési
koncesszióba adott eszközök 453.547 453.547 484.767 484.767 tartalékok 423.807 423.807 97.978 97.978
II. Vállalkozási
B. FORGÓESZKÖZÖK 920.901 920.901 554.065 554.065 tartalékok 2.463 2.463 4.619 4.619
I. Készletek 67.694 67.694 57.015 57.015 F.KÖTELEZETTSÉGEK 2.466.998 2.466.998 1.837.988 1.837.988
II. Követelések 122.570 122.570 167.932 167.932 I. Hosszú lejáratú
III. Értékpapírok - - kötelezettségek 617.943 617.943 585.020 585.020
IV. Pénzeszközök 642.964 642.964 314.890 314.890 II. Rövidlejáratú
V. Egyéb aktív pénzügyi kötelezettségek 1.544.688 1.544.688 1.026.447 1.026.447
elszámolások 87.673 87.673 14.228 14.228 III. Egyéb passzív
pénzügyi elszámolások 304.367 304.367 226.521 226.521
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 15.110.704 15.110.704 15.273.215 15.273.215 FORRÁSOK ÖSSZESEN 15.110.704 15.110.704 15.273.215 15.273.215

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évében rögzített módosítások

2.1. sz. melléklet Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített mérlege

Adatok 1.000.-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségv.
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségv.
besz.záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai

A.BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
14.183.364 14.183.364 14.718.962 14.718.962 D. SAJÁT TŐKE 12.210.997 12.210.997 13.332.442 13.332.442
I. Immateriális javak 6.089 6.089 3.958 3.958 1. Indulótőke 621.569 621.569 621.569 621.569
II. Tárgyi eszközök 13.155.548 13.155.548 13.693.885 13.693.885 2. Tőkeváltozások 11.589.428 11.589.428 12.710.873 12.710.873
III. Befektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök 568.180 568.180 536.352 536.352
IV. Üzemeltetésre, E. TARTALÉKOK 392.183 392.183 102.650 102.650
kezelésre átadott I. Költségvetési
koncesszióba adott eszközök 453.547 453.547 484.767 484.767 Tartalékok 389.720 389.720 98.031 98.031
II. Vállalkozási
B. FORGÓESZKÖZÖK 886.814 886.814 554.008 554.008 Tartalékok 2.463 2.463 4.619 4.619
I. Készletek 67.694 67.694 57.015 57.015 F.KÖTELEZETTSÉGEK 2.466.998 2.466.998 1.837.878 1.837.878
II. Követelések 122.570 122.570 167.932 167.932 I. Hosszú lejáratú
III. Értékpapírok - - - - Kötelezettségek 617.943 617.943 585.020 585.020
IV. Pénzeszközök 608.877 608.877 314.886 314.886 II. Rövidlejáratú
V. Egyéb aktív pénzügyi Kötelezettségek 1.544.688 1.544.688 1.026.447 1.026.447
elszámolások 87.673 87.673 14.175 14.175 III. Egyéb passzív
pénzügyi elszámolások 304.367 304.367 226.411 226.411
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 15.070.178 15.070.178 15.272.970 15.272.970 FORRÁSOK ÖSSZESEN 15.070.178 15.070.178 15.272.970 15.272.970

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évében rögzített módosítások

2.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV26.) rendeletéhez)

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi vagyonkimutatása

Adatok 1000 Ft-ban
Megnevezés Állományi
érték
Eszközök
1. Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.1.1. Vagyonértékű jogok
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 320
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 76
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 143
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 165
Polgármesteri Hivatal 860
1.1.1. Vagyonértékű jogok összesen: 1.564
1.1.2. Szellemi termékek
Arany János Általános Iskola 230
Györffy István Általános Iskola 16
Kováts Mihály Általános Iskola 3
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 75
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 387
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 117
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 136
Szociális Otthon 131
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 72
Polgármesteri Hivatal 1.135
Kátai Gábor Kórház 92
1.1.2. Szellemi termékek összesen: 2.394
1.1. Immateriális javak összesen: 3.958
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
(Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében)
Ingatlan kataszter értéke 13.389.010
Elszámolt értékcsökkenés -1.119.123
1.2.1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok összesen: 12.269.887
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Egyesített Bölcsőde 148
Arany János Általános Iskola 2.758
Györffy István Általános Iskola 1.233
Kiskulcsosi Általános Iskola 953
Kováts Mihály Általános Iskola 2.494
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3.904
Családsegítő és Gondozási Központ 121
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 13.779
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 5.238
Városi Csokonai Könyvtár 2.377
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 5.588
Zádor Úti Általános Iskola 3.253
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 14.165
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 29.387
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 13.396
Szociális Otthon 4.628
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 27.952
Polgármesteri Hivatal 26.694
Kátai Gábor Kórház 409.622
1.2.2. Gépek, berendezések és felszerelések összesen: 567.690
1.2.3. Járművek
Családsegítő és Gondozási Központ 1.479
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 8.123
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 1.525
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 64.412
Polgármesteri Hivatal 5.467
Kátai Gábor Kórház 5.268
1.2.3. Járművek összesen: 86.274
1.2.4. Tenyészállatok
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 201
1.2.4. Tenyészállatok összesen: 201
1.2.5. Beruházások, felújítások
Gyepmesteri telep szociális épület 1.101
Raktáron lévő kisértékű tárgyi eszköz
Szociális Otthon 1.436
Kátai Gábor Kórház 1.084
Kunlaposi csatorna terve 3.000
Kerékpárút terve 2.000
Fürdő továbbfejlesztésének terve 3.394
Új Városi Sportcsarnok terve 14.000
Csokonai úti Óvoda felújítása 7.486
Múzeum kerítés építése 3.978
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció 724.428
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium felújítása 2.286
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény bővítés 2.854
2-0-0 belvízelvezető csatorna 875
Posta előtti csomópont jelzőlámpa 1.000
Tűzoltóság laktanya épületében lévő szertár felújítása 508
Szociális Otthon raktáron lévő tárgyi eszköz (gázsütő) 380
Takács Péter úti Óvodában babaházépítés 23
1.2.5. Beruházások, felújítások összesen: 769.833
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 13.693.885
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök
1.3.1. Egyéb tartós részesedés
100 %-os részesedés 481.300
Nagykun Vízmű Kft. (üzletrész) 3.000
KVG Kft. (üzletrész)
Karcagi Laktanya Kft. (üzletrész) 3.000
30 %-os részesedés
Karcagi Ipari Park Kft. (üzletrész) 7.728
(az üzletrész névértéke 9.000 ezer Ft)
25 % alatti részesedés
Nyomda Kft. (üzletrész) 3.300
PREVENTIO-96 Kft (üzletrész) 700
Közhasznú társaságban törzsbetét
Kunmadaras KHT 500
Észak-alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiai Transzfer Központ KHT
100
Értékpapírok (részvények)
KÖZVILL Első Magyar Közvilágítási Rt 9.726
(A részvény névértéke 13.990 ezer Ft)
Lignin Faipari és Kereskedelmi Rt.

240
1.3.1. Egyéb tartós részesedés összesen: 509.594
1.3.2. Tartósan adott kölcsön
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 12.202
Dolgozók munkáltató lakásépítési kölcsöne 11.037
Önkormányzat helyi lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsöne 319
Tagi kölcsön:
Karcagi Laktanya Kft részére 1.700
Karcagi Ipari Park Kft részére 1.500
1.3.2. Tartósan adott kölcsön összesen: 26.758
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök összesen: 536.352

1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
Épület (Múzeum, Gyermekotthon, általános Iskola, szolgálati lakás, fürdő, öltöző, WC blokk, kompresszorház, kemping épülete) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.) 181.377
Építmény (Medencék, termálkút, kompresszor, térvilágítás, csőhálózat, vízművek, sportpályák, utak) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.) 230.897
Földterület (Múzeum, fürdő, Gyermekotthon, Általános Iskola, pályák) (Részletezve
70.889
az előterjesztés 1. sz. mellékletében.)
Gépek, berendezések, felszerelések (számítógépek) 1.604
1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök összesen: 484.767
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 14.718.962
Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.1.1. Anyagok
Egyesített Bölcsőde 216
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 2.406
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 4.626
Szociális Otthon 4.167
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 44
Kátai Gábor Kórház 38.409
2.1.1. Anyagok összesen: 49.868
2.1.2. Befejezetlen termelés, félkész termékek
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 2.773
2.1.2. Befejezetlen termelés és félkész termékek összesen: 2.773
2.1.3. Növendék-, hízó és egyéb állatok
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 463
2.1.3. Növendék-, hízó és egyéb állatok összesen: 463
2.1.4. Késztermékek
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 257
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 14
2.1.4. Késztermékek összesen: 271
2.1.5. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.136
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 1.249
Szociális Otthon 1.006
Polgármesteri Hivatal 225
Kátai Gábor Kórház 24
2.1.5. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás összesen: 3.640
2.1. Készletek összesen: 57.015
2.2. Követelések
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 12.947
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.043
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 13
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 206
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 2
Szociális Otthon 2.239
Polgármesteri Hivatal 48.538
Kátai Gábor Kórház 5.498
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 125
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 70.611
2.2.2. Adósok
Térítési díj (élelmezési, kollégiumi, gondozási) 1.746
Gyermekgondozási díj (állami gondozott gyermekek után) 152
Helyszíni bírság 215
Lakossági szennyvízcsatorna rákötés 19.944
Közterület használati díj 747
Földhasználati díj 7.679
Mezőőri járulék 3.949
Közköltségen történő temetés 610
Kártérítés 4.555
Iparűzési adó 15.503
Gépjármű adó 7.723
2.2.2. Adósok összesen: 62.823
2.2.3. Egyéb követelések
Egészségügyi alapellátáshoz biztosított kölcsön 2.000
Dolgozók munkáltatói lakásépítés kölcsöne 8.055
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 2.656
Önkormányzat helyi lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsöne 473
Normatív lakásfenntartási támogatás 22
Munkanélküli jövedelempótló támogatás 195
Aktív korúak rendszeres szociális támogatása 1.011
Nem aktív korúak rendszeres szociális támogatása 258
Ápolási díj 62
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 55
Köztartozások behajtása (adócsoport) 466
Pótlék (adócsoport) 3.228
Bírság (adócsoport) 1.031
Idegen bevételek (adócsoport) 9.896
Megelőlegezett tartásdíj 4.570
Munkavállalók tartozásai 520
2.2.3. Egyéb követelések összesen: 34.498
2.2. Követelések összesen: 167.932
2.3. Pénzeszközök:
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium
126
Polgármesteri Hivatal 23
Kátai Gábor Kórház 326
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek összesen: 475
2.3.2. Költségvetési bankszámlák
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 11
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 29.191
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 5.326
Zádor Úti Általános Iskola 4.211
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 6.678
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium
10.607
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 11.278
Szociális Otthon 477
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 8.304
Polgármesteri Hivatal 196.968
Kátai Gábor Kórház 10.921
2.3.2. Költségvetési bankszámlák összesen: 283.972
2.3.3. Idegen pénzeszközök
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.426
Szociális Otthon 20.000
Polgármesteri Hivatal 3.331
Kátai Gábor Kórház 5.682
2.3.3. Idegen pénzeszközök összesen: 30.439
2.3. Pénzeszközök összesen: 314.886
2.4. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
Kiskulcsosi Általános Iskola 235
Szociális Otthon 1.127
Polgármesteri Hivatal 1.362
Kátai Gábor Kórház 251
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolás összesen: 2.975
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 60
Arany János Általános Iskola 188
Kiskulcsosi Általános Iskola 80
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 127
Egyesített Bölcsőde 33
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.519
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.489
Zádor Úti Általános Iskola 11
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium

1.058
Szociális Otthon 33
Polgármesteri Hivatal 2.619
Kátai Gábor Kórház 3.702
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 281
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások összesen: 11.200
2.4. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen: 14.175
2. Forgóeszközök összesen: 554.008
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N : 15.272.970

F O R R Á S O K
1. SAJÁT TŐKE
1.1. Induló tőke 621.569
1.2. Tőke változások 12.710.873
1. SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN: 13.332.442
2. TARTALÉKOK
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.297
Városi Csokonai Könyvtár 1.438
Egyesített Bölcsőde 513
Arany János Általános Iskola 1.824
Györffy István Általános Iskola 1.496
Kiskulcsosi Általános Iskola 333
Kováts Mihály Általános Iskola 1.147
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 322
Családsegítő és Gondozási Központ 958
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 16.960
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 4.697
Zádor Úti Általános Iskola 4.145
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 5.656
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 10.929
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5.736
Szociális Otthon 1.168
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 8.269
Polgármesteri Hivatal 17.256
Kátai Gábor Kórház 363
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása összesen: 84.507
2.2. Költségvetési pénzmaradvány
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 825
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5.465
Polgármesteri Hivatal 1.121
Kátai Gábor Kórház 6.113
2.2. Költségvetési pénzmaradvány összesen: 13.524
2.3. Vállalkozási tartalék
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4.619
2.3. Vállalkozási tartalék összesen: 4.619
2. TARTALÉKOK ÖSSZESEN: 102.650
3. KÖTELEZETTSÉGEK
3.1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra (OTP RT, 2007. év) 5.160
Fejlesztési hitel Szociális Otthon fűtéskorszerűsítéshez (OTP RT, 2008. év) 7.650
Fejlesztési hitel egészségügyi gép-műszer beszerzésre (OTP RT, 2009. év) 4.058
Fejlesztési hitel Városháza felújítására és tel.központ cseréjére(OTP RT, 2007. év) 3.880
Fejl. hitel a városi strandfürdő gyógy.-i célt szolg.épület kivitelezésére (OTP RT, 2007. év) 1.900
Fejlesztési hitel aszfaltjárda építésre, felújításra, betonjárda és térburkolat építésre (OTP RT, 2007. év)
6.000
Fejlesztési hitel magasból mentő gépjármű beszerzésre (OTP RT, 2007. év) 1.195
Fejlesztési hitel új Rendőrségi épülethez, ingatlan vásárlására (OTP RT, 2011. év) 38.200
Fejlesztési hitel a Gólyafészek Otthon felújítására (OTP RT, 2011. év) 7.725
Fejlesztési hitel kemping kialakítására (OTP RT, 2011. év) 28.849
Fejlesztési hitel szennyvíztisztító rekonstrukcióra (ERSTE RT, 2019. év) 187.926
Fejlesztési hitel aszfaltozásra (OTP RT, 2011. év) 33.039
Fejlesztési hitel Borjúdűlő temető ravatalozó építésre (OTP RT, 2011. év) 7.440
Fejlesztési hitel aszfaltozásra (OTP RT, 2011. év) 49.129
3.1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök összesen: 382.151
3.2. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlásra (ELMIB RT, 2012. év) 124.288
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (ELMIB RT, 2012. év) 67.527
2 db jármű (traktor) után lízingdíj (CIB CREDIT RT, 2009. év) 3.330
Egészségügyi műszerek után lízingdíj (CIB CREDIT RT, 2009. év) 7.724
3.2. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: 202.869
3.3. Rövid lejáratú hitelek
Folyószámla hitel 695.000
3.3. Rövid lejáratú hitelek összesen: 695.000
3.4. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból
3.4.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.748
Városi Csokonai Könyvtár 523
Egyesített Bölcsőde 737
Arany János Általános Iskola 543
Györffy István Általános Iskola 767
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.195
Kováts Mihály Általános Iskola 830
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 174
Családsegítő és Gondozási Központ 377
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4.927
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 231
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 9
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
4.134
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 194
Szociális Otthon 646
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 82
Polgármesteri Hivatal 1.953
Kátai Gábor Kórház 51.491
3.4.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettség összesen: 70.561
3.4.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 3.291
Szociális Otthon 2.432
Polgármesteri Hivatal 95.504
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 122
3.4.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek összesen: 101.349
3.4. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 171.910
3.5. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek
Beruházási, fejlesztési hitelek következő évi törlesztése 76.752
Lízingdíj következő évi törlesztése 3.616
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évi törlesztése 31.000
Iparűzési adó feltöltés miatti kötelezettségek 35.155
Iparűzési adó túlfizetés 9.817
Termőföld SZJA túlfizetés 240
Gépjárműadó túlfizetés 1.322
Pótlék túlfizetés (adócsoport) 81
Bírság túlfizetés (adócsoport) 25
Térítési, gondozási díj túlfizetés 436
Tanműhely átalakítás 835
Dolgozói lakásépítés IV. n. évi kamata 31
Földhaszonbér 7
Egyéb adójellegű túlfizetés 87
GYIVI részére utalandó gondozási díj 133
3.5. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek összesen: 159.537
3.6. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.6.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 13
Györffy István Általános Iskola 250
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 274
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 1.022
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
37
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 316
Szociális Otthon 462
Polgármesteri Hivatal 20.396
Kátai Gábor Kórház 2.217
3.6.1. Költségvetési passzív függő elszámolások összesen: 24.987
3.6.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 2.118
Zádor Úti Általános Iskola 77
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 77
Szociális Otthon 7
Polgármesteri Hivatal 162.199
Kátai Gábor Kórház 6.507
3.6.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások összesen: 170.985
3.6.3. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.426
Szociális Otthon 20.000
Polgármesteri Hivatal 3.331
Kátai Gábor Kórház 5.682
3.6.3. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások összesen: 30.439
3.6 Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen: 226.411
3 KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN: 1.837.878
F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N : 15.272.970

2.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi egyszerűsített mérlege

Adatok 1.000.-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségv.
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségv.
besz.záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
A.BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 188 188 D. SAJÁT TŐKE 188 188
I. Immateriális javak 1. Indulótőke
II. Tárgyi eszközök 188 188 2. Tőkeváltozások 188 188
III. Befektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök
IV. Üzemeltetésre, E. TARTALÉKOK 151 151 -53 -53
kezelésre átadott I. Költségvetési
koncesszióba adott eszközök tartalékok 151 151 -53 -53
II. Vállalkozási
B. FORGÓESZKÖZÖK 151 151 57 57 tartalékok
I. Készletek F.KÖTELEZETTSÉGEK 110 110
II. Követelések I. Hosszú lejáratú
III. Értékpapírok kötelezettségek
IV. Pénzeszközök 151 151 4 4 II. Rövid lejáratú
V. Egyéb aktív pénzügyi kötelezettségek
elszámolások 53 53 III. Egyéb passzív 110 110
pénzügyi elszámolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 151 151 245 245 FORRÁSOK ÖSSZESEN 151 151 245 245

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évében rögzített módosítások

2.2.1. sz. melléklet a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005 évi vagyonkimutatása

Adatok 1000.- Ft-ban
M e g n e v e z é s Állományi érték
ESZKÖZÖK
1./ Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Számítástechnikai eszközök 62
Egyéb gépek 126
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések összesen: 188
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 188
2./ Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.2. Követelések
2.3. Pénzeszközök
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 2
2.3.2. Bankszámla 2
2.3. Pénzeszközök összesen: 4
2.4. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások 53
2.4. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen: 53
2./ Forgóeszközök összesen 57
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 245
FORRÁSOK
1. Saját tőke
1.1. Induló tőke
1.2. Tőke változások 188
1. Saját tőke összesen: 188
2. Tartalékok
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása -53
2. Tartalékok összesen: -53
3. Kötelezettségek
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások 110
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen: 110
3. Kötelezettségek összesen: 110
FORRÁSOK ÖSSZESEN: 245

2.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendelethez

Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás 2005. évi egyszerűsített mérlegének előző évi 2004. évi záró adatai


Adatok 1000 Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségv.
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségv.
besz.záró adatai
Auditálási eltérések *
(+)
Előző év
auditált
egyszerűs.
besz.záró
adatai
Tárgyévi
auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(+)
Tárgyév auditált
egyszerűs.
besz.
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 6.439 6.439 D SAJÁT TŐKE 6.439 6.439
I. Immateriális javak 183 183 1. Indulótőke
II. Tárgyi eszközök 6.256 6.256 2. Tőkeváltozások 6.439 6.439
III. Befektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök
IV. Üzemeltetésre, E TARTALÉK 33.936 33.936
kezelésre átadott I. Költségvetési
koncesszióba adott eszközök Tartalék 33.936 33.936
II. Vállalkozási tartalék
B. FORGÓESZKÖZÖK 33.936 33.936
I. Készletek F. KÖTELEZETTSÉGEK
II. Követelések I. Hosszú lejáratú
III. Értékpapírok Kötelezettségek
IV. Pénzeszközök 33.936 33.936 II. Rövid lejáratú
V. Egyéb aktív Kötelezettségek
pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások pénzügyi elszámolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 40.375 - 40.375 - FORRÁSOK ÖSSZESEN: 40.375 - 40.375

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évében rögzített módosítások

3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi bevételeinek forrásonkénti alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése B e v é t e l
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telje-
sítés
Telj.
%-a
I. Saját bevételek
1. Adóbevétel 272.500 238.125 239.122 100,4
2. Működési bevétel 562.474 523.056 559.355 106,9
3. Vagyonértékesítési bevétel 317.255 240.777 30.522 12,7
4. Lakossági forrásból bevétel 2.000 8.422 8.789 104,4
5. Különféle egyéb bevétel 113.888 501.994 527.336 105,-
I. Saját bevételek összesen: 1.268.117 1.512.374 1.365.124 90,3
II. Átengedett bevételek
1. Személyi jövedelemadó 1.339.346 1.339.351 1.312.716 98,-
2. Gépjárműadó (100 %) 80.000 85.000 78.905 92,8
3.Termőföld bérbeadásából származó személyi jöv. adó 500 500 195 39,-
4.Környezetvédelmi bírság - - 2.950
II. Átengedett bevételek összesen: 1.419.846 1.424.851 1.394.766 97,9
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás
1. Feladatmutatóhoz kötött normatív hozzájárulás 1.404.816 1.404.466 1.404.466 100,-
2. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok
ellátásához

38.221

36.880

36.880

100,-
3. Központosított támogatás 21.791 70.881 70.881 100,-
4. Szociális ellátásokkal kapcsolatos támogatás és
egyéb támogatás

448.719

378.362

378.362

100,-
5. Céltámogatás 40.641 416.451 375.770 90,2
6. TEKI támogatás 16.772 59.977 57.977 96,7
7. CÉDA támogatás 16.149 16.071 99,5
8. Vis-maior támogatás 3.316 3.316 100,-
9. Vis-maior tartalékból támogatás 4.537 4.537 100,-
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás összesen: 1.970.960 2.391.019 2.348.260 98,2
IV. Egyéb forrás
1. Lakásértékesítés 2005. évi bevétele 6.000 6.000 5.602 93,4
2. Működési célú (forrás kiegészítő) hitel 493.200 695.000 695.000 100,-
3. Fejlesztési hitel 135.850 88.430 59.280 67,-
4. Pénzmaradvány és vállalkozási eredmény 20.000 315.067 315.037 100,-
IV. Egyéb forrás összesen: 655.050 1.104.497 1.074.919 97,3
Önkormányzat bevétele összesen (I-IV.): 5.313.973 6.432.741 6.183.069 96,1
V. Egészségügyi ágazat
Kátai Gábor Kórház 2.625.747 2.681.606 2.430.164 90,6
Háziorvosi Intézmény 112.597 56.162 56.162 100,-
V. Egészségügyi ágazat összesen: 2.738.344 2.737.768 2.486.326 90,8
Bevételek mindösszesen (I-V.) 8.052.317 9.170.509 8.669.395 94,5

3.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat intézményeinek 2005. évi bevételeinek alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉS Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telje-
sítés
Telj.
%-a
1. Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó
intézmények:
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 24.200 15.286 15.286 100,-
Városi Csokonai Könyvtár 2.076 1.546 1.546 100,-
1. Déryné Műv és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó
intézmény összesen: 26.276 16.832 16.832 100,-
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá
tartozó intézmények:
Egyesített Bölcsőde 3.410 3.410 4.075 119,5
Arany János Általános Iskola 3.310 3.394 3.277 96,6
Györffy István Általános Iskola 10.703 10.812 10.378 96,-
Kiskulcsosi Általános Iskola 3.318 3.621 4.676 129,1
Kováts Mihály Általános Iskola 10.016 10.016 7.298 72,9
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2.453 2.979 2.993 100,5
Családsegítő és Gondozási Központ 17.893 19.445 19.564 100,6
Városgondnokság 165.000 183.400 193.355 105,4
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - 7.291 6.008 82,4
Városi Csokonai Könyvtár - 691 569 82,3
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá-
tartozó intézmények összesen: 216.103 245.059 252.193 102,9
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
30.203

21.740
18.486 85,-
4. Zádor úti Általános Iskola 2.162 3.925 4.225 107,6
5. Gábor Áron Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 7.725 6.725 5.711 84,9
6. Szentannai Sámuel Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
26.000

31.102

32.084

103,2
7. Varró I. Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 7.398 7.398 5.561 75,2
8. Szociális Otthon 106.434 111.934 112.069 100,1
9. Tűzoltóság 4.565 7.071 7.086 100,2
10. Polgármesteri Hivatal 135.608 71.270 105.108 147,5
Önkormányzat összesen (1-10) 562.474 523.056 559.355 106,9

3.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2005. évi működési bevételei alakulása forrásonkénti bontásban

Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s B e v é t e l
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telje-
sítés
Telj.
%-a
Bírság 2.000 2.000 1.219 61,-
Hatósági, engedélyezési feladatok 5.000 5.000 4.891 97,8
Marhalevél 500 500 24 4,8
Földhaszon 6.000 6.508 14.270 219,3
Mezőőri járulék 6.000 6.000 12.279 204,7
Közterület-használati díj 500 500 1.395 279,-
Bérleti díj (ÁFA nélkül) 113.003 35.993 40.651 112,9
Kamat 500 500 493 98,6
Hírmondó bevétele 600 600 600 100,-
Közművelődési kiadványok értékesítése és hirdetés reklám bevétele 1.075 1.075 2.789 259,4
Családi rendezvények bevétel 430 430 410 95,3
Egyéb bevétel - 12.164 26.087 214,5
Ö s s z e s e n : 135.608 71.270 105.108 147,5

3. 2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

A Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi bevételeinek alakulása forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
F o r r á s megnevezése B e v é t e l
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Telje-
sítés
Telj.
%-a
Átvett pénzeszköz 155 1.475 1.270 86,1
Központosított támogatás 714 714 714 100,-
Pénzmaradvány - 151 151 100,-
Önkormányzati támogatás - 270 270 100,-
Ö S S Z E S E N : 869 2.610 2.405 92,1

3. 3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Város Önkormányzata finanszírozási körébe tartozó intézményeinek (pénzforgalom nélküli és vállalkozási eredmény) 2005. évi bevételeinek alakulása címenként

Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény megnevezése
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telje-
sítés
Telj.
%-a
1. Déryné Műv. és Ifj. Központ és a hozzá tartozó intézmény
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 902 902 100,-
Városi Csokonai Könyvtár 271 271 100,-
1. Déryné Műv. és Ifj. Központ és a hozzá tartozó intézmény összesen: 1.173 1.173 100,-
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá tartozó intézmények
Egyesített Bölcsőde 2.551 2.551 100,-
Arany János Általános Iskola 4.965 4.965 100,-
Györffy István Általános Iskola 3.131 3.131 100,-
Kiskulcsosi Általános Iskola 2.136 2.136 100,-
Kováts Mihály Általános Iskola 1.394 7.049 7.049 100,-
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3.680 3.680 100,-
Családsegítő és Gondozási Központ 2.463 2.463 100,-
Városgondnokság 18.606 22.233 22.233 100,-
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá tartozó intézmények
összesen:
20.000 48.208 48.208
100,-
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 2.425 2.425 100,-
4. Zádor Úti Általános Iskola 10.131 10.105 99,7
5. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 7.032 7.032 100,-
6. Szentannai S. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 14.751 14.748 100,-
7. Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 13.101 13.101 100,-
8. Szociális Otthon 1.003 1.002 100,-
9. Tűzoltóság 6.496 6.496 100,-
10. Polgármesteri Hivatal - 176.660 176.660 100,-
Önkormányzat összesen (1-10): 20.000 280.980 280.950 100,-

3.4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények 2005. évi bevételeinek forrásonkénti alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény
megnevezése
Működési
bevétel
Vagyonértékesítési bevétel Működési célú pénzeszköz
átvétel Társadalombiztosítási
Alapoktól és kezelőitől
Pénzforgalom nélküli bevétel Kölcsön visszatérítés Összesen
Eredeti
előir.
Mód
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
Eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir
Telje-
Sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj
%-a.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj
%-a.
Kátai Gábor Kórház 32.250 41.190 52.268 126,9 - 60 112 186,7 2.593.497 2.639.987 2.241.398 84,9 - - 135.459 - - 369 927 251,2 2.625.747 2.681.606 2.430.164 90,6
Háziorvosi Intézmény 17.054 8.114 8.113 100,- - 60 60 100,- 95.543 47.823 47.823 100,- - 165 166 100,6 - - - 112.597 56.162 56.162 100,-
Ö s s z e s e n : 49.304 49.304 60.381 122,5 - 120 172 143,3 2.689.040 2.687.810 2.289.221 85,2 - 165 135.625 82.197 - 369 927 251,2 2.738.344 2.737.768 2.486.326 90,8

4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi kiadásainak címenkénti alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Összesen K i a d á s o k
Személyi juttatás Munkaadót
terh. köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támog. Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód
előir..
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
esítés
Telj.
%-a
Intézményi működési kiadások 6.768.411 7.034.160 6.638.985 94,4 3.378.967 3.507.978 3.375.627 96,2 1.160.424 1.188.891 1.136.099 95,6 1.561.683 1.722.578 1.576.641 91,5 624.200 547.407 495.533 90,5 43.137 57.644 47.441 82,3 - 9.662 7.644 79,1
Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai 869 2.610 2.458 94,2 120 628 551 87,7 52 223 199 89,2 662 1.528 1.498 98,- 35 22 - - - 209 210 100,5 - - -
Kiemelt feladatok kiadásai 1.206.402 2.107.104 1.900.963 90,2 - - - - - - - - 169.675 203.331 165.017 81,2 20.781 142.754 134.584 94,3 382.016 1.130.214 971.392 85,90 633.930 630.805 629.970 99,9
Tartalék (céltartalék) 76.635 26.635 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 76.635 26.635 - -
Ö S S Z E S E N : 8.052.317 9.170.509 8.542.406 93,2 3.379.087 3.508.606 3.376.178 96,2 1.160.476 1.189.114 1.136.298 95,6 1.732.020 1.927.437 1.743.156 90,4 645.016 690.183 630.117 91,3 425.153 1.188.067 1.019.043 85,8 710.565 667.102 637.614 95,6
4.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez
Karcag Városi Önkormányzat 2005.évi intézményi kiadásainak címenkénti és kiemelt előirányzatonkénti alakulása
Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény megnevezés Összesen K i a d á s o k
Személyi juttatás Munkaadót
terh. köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támog. pénzeszk. áll. Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód
előir..
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
jesítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tel-
esítés
Telj.
%-a
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátart. intézmény
Déryné Művelődési és Ifj. Központ 74.892 58.260 58.604 100,6 37.041 24.449 24.449 100,- 12.206 7.437 7.437 100,- 25.605 25.712 25.712 100,- 40 372 716 192,5 290 290 100,-
Városi Csokonai Könyvtár 31.702 24.416 24.416 100,- 18.184 14.607 14.607 100,- 6.009 4.786 4.786 100,- 7.487 4.918 4.918 100,- 22 22 22 100,- 83 83 100,-
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátartozó int. összesen: 106.594 82.676 83.020 100,4 55.225 39.056 39.056 100,- 18.215 12.223 12.223 100,- 33.092 30.630 30.630 100,- 62 394 738 187,3 373 373 100,-
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzátartozó intézmények
Egyesített Bölcsőde 53.619 62.234 61.736 99,2 33.290 35.960 35.616 99,- 11.394 12.449 12.408 99,7 8.755 13.645 13.550 99,3 180 180 162 90,-
Arany János Általános Iskola 128.864 136.085 131.648 96,7 79.728 81.103 80.950 99,8 26.462 26.579 26.658 100,3 19.538 25.211 21.218 84,2 2.476 2.532 2.646 104,5 660 660 176 26,7
Györffy István Általános Iskola 169.153 184.720 180.317 97,6 100.457 110.153 108.268 98,3 33.908 36.447 35.880 98,4 29.467 33.899 32.364 95,5 3.396 3.396 3.046 89,7 1.925 825 759 92,-
Kiskulcsosi Általános Iskola 98.283 103.185 102.412 99,3 63.707 65.308 64.898 99,4 21.057 21.422 21.314 99,5 10.735 14.202 13.990 98,5 1.784 1.953 1.911 97,8 1.000 300 299 99,7
Kováts Mihály Általános Iskola 183.143 185.842 181.193 97,5 114.681 115.722 113.958 98,5 38.386 38.614 37.861 98,- 22.402 27.869 25.986 93,2 3.174 3.174 3.162 99,6 4.500 463 226 48,8
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 78.675 86.423 85.841 99,3 56.973 59.273 58.916 99,4 18.895 19.226 19.226 100,- 2.497 7.087 6.862 96,8 60 60 60 100,- 250 777 777 100,-
Családsegítő és Gondozási Központ 72.521 79.644 79.522 99,8 34.209 34.677 34.534 99,6 11.321 11.026 11.009 99,8 26.939 33.889 33.927 100,1 52 52 52 100,- - -
Városgondnokság 343.683 414.236 411.991 99,5 144.783 182.296 182.155 99,9 50.186 64.133 64.129 100,- 143.595 150.502 150.548 100,- 354 354 294 83,1 4.765 8.784 8.671 98,7 - 8.167 6.194 75,8
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - 29.381 26.607 90,6 - 12.631 11.905 94,3 - 3.895 3.669 94,2 - 12.055 10.239 84,9 - - - 800 794 99,3 - - - -
Városi Csokonai Könyvtár - 13.203 11.724 88,8 - 6.838 6.806 99,5 - 2.224 2.220 99,8 - 4.105 2.662 64,8 - - - 36 36 100,- - - - -
2. Városi Önkormányzat Városgondnokság és a hozzátartozó intézmények összesen: 1.127.941 1.294.953 1.272.991 98,3 627.828 703.961 698.006 99,2 211.609 236.015 234.374 99,3 263.928 322.464 311.346 96,6 11.296 11.521 11.171 97,- 13.280 12.825 11.900 92,8 8.167 6.194 75,8
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 371.874 411.302 402.351 97,8 219.667 246.712 244.804 99,2 75.170 82.087 81.796 99,6 76.161 79.659 73.275 92,- 274 306 305 99,7 602 2.538 2.171 85,5
4. Zádor úti Általános Iskola 160.391 179.343 175.498 97,9 99.734 106.382 105.559 99,2 34.109 34.658 34.461 99,4 22.729 33.817 31.386 92,8 2.764 2.764 2.532 91,6 1.055 1.722 1.560 90,6
5. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépisk. és Koll. 188.549 212.356 208.624 98,2 122.170 126.797 123.967 97,8 40.242 41.038 40.164 97,9 20.886 32.687 32.687 100,- 3.251 3.268 3.268 100,- 2.000 8.566 8.538 99,7
6. Szentannai S. Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 244.535 280.107 276.489 98,7 143.107 148.534 147.784 99,5 48.511 49.463 48.694 98,4 49.202 63.234 62.851 99,4 2.715 11.620 11.620 100,- 1.000 7.256 5.540 76,4
7.Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 184.586 215.111 207.518 96,5 111.008 122.598 121.813 99,4 37.986 41.082 40.331 98,2 31.152 34.916 29.712 85,1 4.440 15.829 15.479 97,8 686 183 26,7
8. Szociális Otthon 249.491 261.610 260.619 99,6 122.501 122.221 122.099 99,9 43.087 41.384 41.283 99,8 83.903 96.851 96.205 99,3 1.059 982 92,7 95 50 52,6
9. Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 228.652 246.010 237.756 96,6 156.332 159.159 158.969 99,9 51.001 51.250 51.188 99,9 21.319 28.355 24.013 84,7 1.208 828 68,5 6.038 2.758 45,7
10. Polgármesteri Hivatal 1.167.454 1.111.694 1.026.927 92,4 286.975 298.138 287.939 96,6 100.447 99.644 95.563 95,9 170.934 210.934 191.382 90,7 591.398 492.497 443.901 90,1 17.700 9.081 6.742 74,2 1.400 1.400 100,-
Önkormányzat összesen (1-10) eü. ágazat nélkül: 4.030.067 4.295.162 4.151.793 96,7 1.944.547 2.073.558 2.049.996 98,9 660.377 688.844 680.077 98,7 773.306 933.547 883.487 94,6 616.200 539.407 489.842 90,8 35.637 50.144 40.747 81,3 9.662 7.644 79,1
Egészségügyi ágazat
11. Kátai Gábor Kórház 2.625.747 2.682.836 2.431.031 90,6 1.369.410 1.404.672 1.295.883 92,3 478.572 490.115 446.090 91,- 762.765 772.914 677.652 87,7 8.000 8.000 5.077 63,5 7.000 7.135 6.329 88,7
12. Háziorvosi Intézmény 112.597 56.162 56.161 100,- 65.010 29.748 29.748 100,- 21.475 9.932 9.932 100,- 25.612 16.117 15.502 96,2 614 - 500 365 365 100,-
Egészségügyi ágazat összesen: 2.738.344 2.738.998 2.487.192 90,8 1.434.420 1.434.420 1.325.631 92,4 500.047 500.047 456.022 91,2 788.377 789.031 693.154 87,8 8.000 8.000 5.691 71,1 7.500 7.500 6.694 89,3
Ö S S Z E S E N (1-12): 6.768.411 7.034.160 6.638.985 94,4 3.378.967 3.507.978 3.375.627 96,2 1.160.424 1.188.891 1.136.099 95,6 1.561.683 1.722.578 1.576.641 91,5 624.200 547.407 495.533 90,5 43.137 57.644 47.441 82,3 9.662 7.644 79,1

4.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2005.évi kiadásainakfeladatonkénti alakulása
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terhelő
kötelezettség
Dologi kiadás Speciális célú támogatás Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Építés és településfejlesztési feladatok 2.600 3.346 3.044 91,- 2.600 3.346 3.044 91,-
Mezőgazdaság 1.000 1.200 976 81,3 500 400 176 44,- 500 800 800 100,-
Út-híd fenntartás 15.900 23.150 22.796 98,5 2.900 18.132 17.778 98,- - 2.831 2.831 100,- 13.000 2.187 2.187 100,-
Közvilágítás 37.000 37.000 32.012 86,5 37.000 37.000 32.012 86,5
Köztisztasági tevékenység 3.000 2.500 1.517 60,7 3.000 2.500 1.517 60,7
Műemlék és értékvédelem 1.000 2.300 1.644 71,5 800 1.699 1.103 64,9 200 200 140 70,- - 401 401 100,-
Polgárőrség támogatása 350 350 350 100,- 350 350 350 100,-
Polgárvédelem 400 430 420 97,7 200 304 304 100,- 200 126 116 92,1
Karcagi Hírmondó 12.749 12.749 12.295 96,4 4.967 5.310 5.310 100,- 1.617 1.669 1.664 99,7 6.165 5.603 5.155 92,- - 167 166 99,4
Munkanélküli jövedelempótló támogatása 832 832 23 2,8 832 832 23 27,6
Rendszeres szociális támogatás 140.620 134.980 124.743 92,4 140.620 134.980 124.743 92,4
Közcélú foglalkoztatás 41.072 - - - 41.072 - -
Ápolási díj 77.443 52.342 43.448 83,- 11.813 7.984 6.629 83,- 65.630 44.358 36.819 83,-
Időskorúak járadéka 2.253 3.253 3.231 99,3 2.253 3.253 3.231 99,3
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 169.541 168.448 155.937 92,6 169.541 168.448 155.937 92,6
Rendkívüli szociális támogatás 20.000 21.557 19.558 90,7 20.000 21.557 19.558 90,7
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 13.000 13.230 12.352 93,4 13.000 13.230 12.352 93,4
Helyettes szülői szolgálat 2.326 106 6 5,7 - 6 6 100,- 2.326 100 - -
Lakásfenntartási támogatás 1.440 - 18 - 1.440 - 18 -
Normatív lakásfenntartási támogatás 72.000 25.834 23.254 90,- 72.000 25.834 23.254 90,-
Egészségügyi feladatok 3.050 3.050 2.273 74,5 380 380 180 47,4 110 110 17 15,5 640 1.540 1.156 75,1 1.920 1.020 920 90,2
Oktatási feladatok 9.200 8.974 4.921 54,8 778 798 790 99,- 400 680 144 21,2 3.250 4.950 3.927 79,3 4.772 2.546 60 2,4
Ifjúságpolitikai feladat 25.110 23.233 15.135 65,1 650 650 - - 189 189 - - 3.461 3.461 2.544 73,5 20.810 18.233 11.901 65,3 - 700 690 98,6
Közművelődési feladatok 20.500 25.991 25.857 99,5 1.720 2.250 2.246 99,8 500 590 587 99,5 11.238 21.686 21.684 100,- 7.042 1.465 1.340 91,5
Kábel TV-vel együttműködés 1.300 1.300 1.300 100,- 1.300 1.300 1.300 100,-
Szabadidősport és diáksport 14.000 12.636 8.974 71,- 500 730 727 99,6 146 76 76 100,- 5.264 5.314 4.477 84,2 8.090 6.516 3.694 56,7
Karcagi Sportegyesület támogatása 19.000 22.200 22.200 100,- 19.000 22.200 22.200 100,-
Családi rendezvények 430 430 353 82,1 50 50 44 88,- 22 22 5 22,7 358 358 304 84,9
Hivatali feladatok 415.582 442.081 422.084 95,5 246.565 257.283 248.232 96,5 75.725 79.721 78.115 98,- 88.792 99.577 92.555 92,9 4.500 5.500 3.182 57,9
Városi díjak, kegyeleti költség 1.600 1.600 490 30,6 547 547 306 55,9 159 159 34 21,4 894 894 150 16,8
Képviselői keret 41.284 38.584 38.396 99,5 30.818 30.140 30.104 99,9 9.766 8.444 8.292 98,2 700 -
Tagdíjak, támogatások 1.872 2.073 1.900 91,7 1.872 2.073 1.900 91,7
Dolgozói lakásépítésre - 1.441 1.411 97,9 41 11 26,8 1.400 1.400 100,-
Lakossági közműtámogatás - 6.690 6.690 100,- 6.690 6.690 100,-
Mozgáskorlátozottak üzemanyag támogatása - 14.336 14.323 99,9 14.336 14.323 99,9
Kistérségi Szövetség - Székelykeresztúr támogatása 500 500 100,- 500 500 100,-
Továbbszámlázandó szolgáltatások - 750 279 37,2 750 279 37,2
Kedvezményes gyermekétkeztetés 2.176 2.175 100,- 2.176 2.175 100,-
Nyári étkeztetés 42 42 100,- 42 42 100,-
Ö s s z e s e n : 1.167.454 1.111.694 1.026.927 92,4 286.975 298.138 287.939 96,6 100.447 99.644 95.563 95,9 170.934 210.934 191.382 90,7 591.398 492.497 443.901 90,1 17.700 9.081 6.742 74,2 - 1.400 1.400 100,-

4.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi kiadásainak feladatonkénti alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Igazgatási feladat Kulturális feladat Köztisztasági tevékenység Ö s s z e s e n
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Telj. Telj.
%-a
Személyi juttatás 120 400 383 95,8 - - - - - 228 168 73,7 120 628 551 87,7
Munkaadót terhelő kötelezettség 52 136 139 102,2 - - - - - 87 60 69,- 52 223 199 89,2
Dologi kiadás 662 297 306 103,- - 558 558 100,- - 673 634 94,2 662 1.528 1.498 98,-
Speciális célú támogatás 35 22 - - - - - - - - - 35 22 - -
Felhalmozás - 80 80 100,- - - - - 129 130 100,8 - 209 210 100,5
Ö S S Z E S E N : 869 935 908 97,1 - 558 558 100,- - 1.117 992 88,8 869 2.610 2.458 94,2

4.3. sz. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/ 2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi kiemelt feladatok kiadásainak címenkénti alakulása

Adatok 1.000 Ft-ban
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s
Dologi kiadás Spec.célú tám. Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód
előir..
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir
mód.
előir
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
Hitel és járulékai 729.212 690.469 677.500 98,1 123.632 84.889 71.920 84.7 605.580 605.580 605.580 100,-
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlás 17.820 17.820 17.820 100,- 17.820 17.820 17.820 100,-
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj 11.083 12.624 12.535 99,3 11.083 12.624 12.535 99,3
243/2003. (VI.30.) „kt.” sz. határozat alapján
a Fürdő Reumatológia kialakítása (saját forrás)
3.268 3.268 3.268 100,- 3.268 3.268 3.268 100,-
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció 85.233 816.023 713.321 87,4 85.233 816.023 713.321 87,4
Önerős útalapokhoz 2004 és 2005 évi önkormányzati támogatás 661 8.406 5.445 64,8 661 8.406 5.445 64,8
2-0-0-s főcsatornát tehermentesítő új főcsatorna tervezése (szerződés alapján) 875 875 875 100,- 875 875 875 100,-
Iskolatej program 2.000 6.504 6.504 100,- 2.000 - - - - 6.504 6.504 100,-
Településrendezési terv módosítása (2004. és 2005. évi ütem) 5.972 5.972 3.650 61.1 5.972 3.650 61,1 5.972 - - -
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Zeneiskola)
Könyvtár épület megvalósítása
2.000 2.854 2.854 100,- 2.000 2.854 2.854 100,-
Karcag Város Települési Környezetvédelmi Program felülvizsgálata 1.844 1.844 1.844 100,- 1.844 1.844 1.844 100,-
Egészségügyi gép-műszer beszerzés a Kátai Gábor
Kórház részére céltámogatással
19.150 38.300 38.220 99,8 19.150 38.300 38.220 99,8
„ESSEN” konyha felújítása (2005. évi pénzügyi ütem) 4.237 4.237 100,- 4.237 4.237 100,-
Tűzoltóság részére nagy értékű tűzoltási és műszaki mentő felszerelés, védőruházat és védőfelszerelés (2005. II. félévben benyújtott) pályázathoz saját forrás (20 %, átvett pénzeszköz) - 1.849 - - 1.849 - -
Építési telekingatlanok kialakítása, megosztása és művelési ág alóli kivonás költsége
20.200

20.200
- -
20.200

20.200
- -
Kempinggel kapcsolatos 2004. évi szerződés (tereprendezés, útépítés)
pénzügyi rendezése
7.500 7.292 7.292 100,- 7.500 7.292 7.292 100,-
Szennyvíz gerincvezeték építés (Tavasz, Kiss Antal és Madách utcákban) 2004. évi és 2005. évi ütem
8.808

23.631

23.631

100,-

8.808

23.631

23.631

100,-
Pedagógiai szakmai szolgáltatások igénybevételéhez (állami támogatás 50%-a) 1.494 1.494 1.494 100,- 1.494 1.494 1.494 100,-
KVG. Kft. részére kölcsön visszafizetése 20.000 20.000 20.000 100,- 20.000 20.000 20.000 100,-
Szélmalom felújítása 5.875 5.875 5.875 100,- 5.875 5.875 5.875 100,-
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s
Dologi kiadás Spec.célú tám. Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir..
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód
előir..
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir
mód.
előir
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
orjúdűlő Ravatalozó építése 2005. évi ütem 12.000 12.000 12.000 100,- 12.000 12.000 12.000 100,-
Tűzoltóság 2004. évben benyújtott pályázathoz saját forrás 817 817 828 101,3 817 828 101,3 817
Tenyőszigeti telkek vásárlása III. részlet 20.000 20.000 20.000 100,- 20.000 20.000 20.000 100,-
I. lakáshoz jutók támogatása 17.500 20.000 19.500 97,5 17.150 19.600 19.110 97,5 350 400 390 97,5
Csokonai úti Óvoda alárakása 7.500 7.500 7.486 99,8 7.500 7.500 7.486 99,8
Alapítványok és egyesületek támogatására az iparűzési adó 1 %-a 2.700 2.700 - - 2.700 2.700
Háromfényű közlekedési jelzőlámpák létesítésének tervezése (Széchenyi sgt. - Püspökladányi út és Gimnázium előtt) 2.000 2.000 1.000 50,- 2.000 2.000 1.000 50,-
Ipari Park ivóvíz- és szennyvízvezeték csatlakozása
TRFC pályázat saját forrás (átvett pénzeszköz)
8.496 8.495 - - 8.496 8.495 - -
Ipari Park közúti elérhetősége ROP pályázat
saját forrás (átvett pénzeszköz) 2005. évi ütem
30.454 - - - 30.454 - - -
SZIM Óvoda teraszok megerősítése, bejárat kialakítása,
kerítés építés (szerződés szerint)
1.383 1.383 1.383 100,- 1.383 1.383 1.383 100,-
Tagi kölcsönök, támogatás és üzemeltetés: 10.000 10.000 9.175 91,8 2.000 5.375 5.375 100,- - 1.800 1.800 100,- 8.000 2.825 2.000 70,8
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium
Kollégium épület belső felújítása (részleges)
- 3.031 2.286 75,4 - 3.031 2.286 75,4
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
Kollégium épület belső felújítása
- 7.814 7.814 100,- - 7.814 7.814 100,-
Berendezések, felszerelések fejlesztése, korszerűsítése (állami támogatásból) 11.108 358 - - 11.108 358 - -
Kunlaposi csatornahálózat felújítása 7.682 5.688 - - 7.682 5.688 - -
SzSzelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítása 8.775 10.627 13.500 127,- 8.775 10.627 13.500 127,-
Kálvin út 5.sz. alatti iskolaépület - 15.489 - - - 15.489 - -
Berekfürdő Ifjúsági tábor felújítása 10.000 3.599 3.599 100,- 10.000 3.599 3.599 100,-
Szennyvíz-gerincvezeték építés Lehel-Kátai G. utcákban 4.600 3.956 3.956 100,- 4.600 3.956 3.956 100,-
Középiskolai pedagógusok felkészülésének támogatása a kétszintű érettségiztetésre 297 297 - - 297 297 - -
Gábor Áron Gimn. Eü. Szakk. és Kollégium
Gimnázium főépületének földszinti folyosó részére szükséges a födém megerősítése
8.700 810 810 100 810 810 100 8.700 - - -
Speciális szelektív hulladékgyűjtő jármű beszerzése - 21.541 - 21.541
Reggel és Kacsóh utcák teljes felületének felújítása - 26.312 26.189 99,5 - 26.312 26.189 99,5
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s
Dologi kiadás Spec.célú tám. Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód
előir..
Telje-
sítés
Telj.
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir
mód.
előir
Telje-
sítés
Telj
%-a
eredeti
előir.
mód.
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
Közokt. intézm. eszköz- és felszerelés fejleszt. 431/2003. (XII.16.)„kt.”sz. hat. 15.000 - - - 15.000 - - -
Beruházásokhoz, pályázatok, tervek készítése 15.000 13.329 12.687 95,2 13.329 12.687 95,2 15.000 - - -
Év közbeni pályázatokhoz szükséges saját forrás 15.000 - - - 15.000 - - -
Rágcsáló irtás (pályázati saját forrás 30%) 3.000 3.010 3.010
100
3.000 3.010 3.010 100,-
Védjegyek (3 db) engedélyeztetési eljárására 1.000 1.000 - - 1.000 1.000 - -
Útfelújítási és útépítési program (fejlesztési hitel) 45.000 42.860 42.854 100,- 45.000 42.860 42.854 100,-
Városi Csokonai Könyvtár felújítása (vis maior tám. és saját forrás) - 3.069 3.069 100,- - 3.069 3.069 100,-
INTERREG III.C (európai pályázat) saját forrás 3.125 - - - 3.125 - - -
CÖK támogatása 270 270 270 100,- 270 270 270 100,-
Közforgalmú helyi közlekedés támogatása

2.000 3.647 3.647 100,- - 3.647 3.647 100,- 2.000 - - -
Földvásárlás Turulháza Alapítványtól - 5.000 5.000 100,- 5.000 5.000 100,-
Laktanya infrakstruktúra fejlesztés (új vill..energia fogy mérőhely kialakítása)

- 1.000 1.000 100,- 1.000 1.000 100,-
Széchenyi sgt. Bölcsőde felújítása
Vis maior támogatás (2004. évi pénzmaradványból) - 902 902 100,- - 902 902 100,-
Központi költségvetés részére állami támogatás visszafizetés - 36.523 36.523 100,- - 36.523 36.523 100,-
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás részére a 2004. évi pénzmaradvány átadás - 33.936 33.936 100,- 33.936 33.936 100,-
Laktanya transzformátor cseréje (bővítése) és a kapcsolódó felújítási munkák

-
5.055 5.055 100,- 5.055 5.055 100,-
Földterület, telek visszavásárlás - 65 65 100,- - 65 65 100,-
Városunk virágosítása, parkosítása - 45 45 100,- - 45 45 100,-
Lakossági szennyvízrákötések támogatása - 41.000 40.819 99,6 41.000 40.819 99,6
Borjúdűlő új Ravatalozó épületéhez kapcsolódó térburkolat kivitelezése - 410 410 100,- - 410 410 100,-
Kátai Gábor Kórház részére az alapegészségügyi ellátást biztosító telephelyen (Széchenyi I. sgt. 27.) 1 db kazán cseréjéhez visszatérítendő támogatás - 2.000 2.000 100,- - 2.000 2.000 100,-
2005. évben megvalósítandó önerős szennyvíz gerincvezeték építések támogatása a 374/2005 (X.04.) "kt." sz. határozat alapján - 21.939 21.939 100,- - 21.939 21.939 100,-
Kutató Intézetben lévő filagória karbantartása, javítása (zsindely vásárlás) - 160 - - - 160 - -
Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. részére a Gyógyászati Centrum működési többletköltségeinek fedezetére - 66 66 100,- - 66 66 100,-
Tenyőszigeti telkek értékesítésének előkészítésével kapcsolatos kiadásra a 322/2005. (VIII.30.) "kt." sz. hat.a. - 313 188 60,1 - 313 188 60,1
ÉNO épület beázás miatti javításának pénzügyi teljesítése
(I. részlet vis mayor támogatás)
- 508 - - - 508 - -
Északi temető bevezető út útalap építés a 414/2005. (XI.09.) "kt." sz. határozat alapján - 810 810 100,- - 810 810 100,-
Autóbusz-pályaudvar melletti betonjárda és a József A. út részleges felújítási munkái a 415/2005. (XI.09.) "kt." sz. határozat alapján - 1.578 1.578 100,- - 1.578 1.578 100,-
Informatikai eszközök korszerűsítésére, fejlesztésére és működtetésére (állami támogatás) - 9.644 4.189 43,4 - 4.190 4.189 100,- - 5.454 - -
Nagy esőzés miatti kiadás (Vis maior tartalék, és egyéb
állami támogatásból)
- 4.823 4.823 100,- - 4.537 4.537 100,- 286 286 100,-
Közmunka program - 188 187 99,5 - 188 187 99,5
M I N D Ö S S Z E S E N : 1.206.402 2.107.104 1.900.963 90,2 169.675 203.331 165.017 81,2 20.781 142.754 134.584 94,3 382.016 1.130.214 971.392 85,9 633.930 630.805 629.970 99,9

4.4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi tartalék alakulása
Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Egyéb kiadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés Telj.
%-a
Céltartalék
-Kötelezően képzendő államháztartási tartalék
26.635

26.635

-

-
-Működési kiadás tartalék 50.000 - - -
Ö s s z e s e n : 76.635 26.635 - -

4.5. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Tájékoztató az intézményi költségvetésekben szereplő Európai Uniós támogatások felhasználásáról
Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Egyéb kiadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés Telj.
%-a
I. Bevétel
PHARE támogatás a Zádor Úti Általános Iskola részére
- 2005. évi támogatás - 1.467 1.467 100.-
- 2004. évi támogatás - 5.778 5.778 100.-

Bevétel összesen:

-

7.245

7.245

100.-


II. Kiadás


Személyi juttatás - 5.045 5.045 100.-
Munkaadót terhelő kötelezettség - 888 888 100.-
Dologi kiadás - 1.072 1.072 100.-
Felhalmozás - 240 240 100.-

Kiadás összesen:

-

7.245

7.245

100.-

4.6. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2006. (IV.26.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2005. évi létszámkeretének alakulásáról
Összesen Álláshelyből Teljes
munkaidős
Álláshelyből Rész
munkaidős
Intézmény megnevezése Álláshely Záró
létszám
(fő)
Átlagos
statiszt.
létszám
(fő)
Teljes
munkaidős
Rész
munkaidős
eredeti
előir.
módosított
előir.
eredeti előir módos előir.. záró létszám
(fő)
átlagos statiszt. létszám eredeti
előir
módos.
előir
záró
létszám
átlagos statiszt.
létszám
(fő) (fő) (fő)
1. Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ és a hozzátartozó intézmény
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 23 - - - 20 - - - 3 - - -
Városi Csokonai Könyvtár 12 - - - 11 - - - 1 - - -
1. Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ
és a hozzá tartozó intézmény összesen:
35 - - - 31 - - - 4 - - -
2. Karcag Városi Önkormányzat
Városgondnoksága és a hozzátartozó
Intézmények:
Egyesített Bölcsőde 32 32 31 31 32 32 31 31 - - - -
Arany János Általános Iskola 44 44 41 40 43 43 40 39 1 1 1 1
Györffy István Általános Iskola 57 57 54 54 57 57 53 53 - - 1 1
Kiskulcsosi Általános Iskola 31 31 31 31 29 29 29 29 2 2 2 2
Kováts Mihály Általános Iskola 68 68 62 58 66 66 58 55 2 2 4 3
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 36 36 26 27 36 36 23 24 - - 3 3
Családsegítő és Gondozási Központ 26 26 24 23 25 25 23 22 1 1 1 1
Városgondnokság 145 145 99 143 141 143 97 141 4 2 2 2
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - 22 23 23 - 20 21 21 - 2 2 2
Városi Csokonai Könyvtár - 12 11 11 - 11 11 11 - 1 - -
2. Karcag Városi Önkormányzat Városgondnokság és a hozzá tartozó intézmények összesen: 439 473 402 441 429 462 386 426 10 11 16 15
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és
Pedagógiai Szakszolgálat
140 140 140 140 140 140 140 140 - - - -
4. Zádor úti Általános Iskola 48 48 58 51 48 48 58 50 - - - 1
5. Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Koll. 60 60 57 60 60 60 53 56 - - 4 4
6. Szentannai S. Mg. Szakk., Gimn. és Koll. 83 83 76 76 83 83 76 76 - - - -
7. Varró I. Szakiskola, Szakk. és Kollégium 60 60 60 60 58 58 58 58 2 2 2 2
8. Szociális Otthon 98 96 93 87 96 94 91 85 2 2 2 2
9. Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos
Tűzoltósága
59 59 59 59 58 58 58 58 1 1 1 1
10. Polgármesteri Hivatal 101 101 106 102 101 101 105 101 - - 1 1
Önkormányzat összesen egészségügyi ágazat nélkül (1-10) 1.123 1.120 1.051 1.076 1.104 1.104 1.025 1.050 19 16 26 26
Egészségügyi ágazat
11. Kátai Gábor Kórház 884 884 754 762 882 884 750 758 2 - 4 4
12. Háziorvosi Intézmény 36 - - - 33 - - - 3 - - -
Egészségügyi ágazat összesen: 920 884 754 762 915 884 750 758 5 - 4 4
ÖSSZESEN: 2.043 2.004 1.805 1.838 2.019 1.988 1.775 1.808 24 16 30 30

* közhasznú és közmunkai foglalkozással együtt