A szöveg időállapota: 2010.IV.30. -
Időállapot váltás: 2010.IV.30. -


Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelete

Karcag Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete az államháztartásról szóló többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbi rendeletet alkotja:

1. § (1) Karcag Város Önkormányzata, Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi költségvetési tervét eredményesen hajtotta végre.

(2) Karcag város 2009. évre tervezett bevételeit 9.037.268 ezer Ft-ra, kiadásait pedig 10.090.329 ezer Ft-ra teljesítette.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi teljesítési főösszegek kiemelt előirányzatonkénti részletezését (összevont és nettósított összegekben) a rendelet 1. sz. mellékleteként szereplő, összesített 2009. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentés tartalmazza.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi összesített teljesítési főösszegeket Önkormányzatonként, valamint a Társulásra vonatkozóan, továbbá kiemelt előirányzatonkénti részletezésben a rendelet 1.1. sz., 1.2. sz. és az 1.3.sz. mellékletei tartalmazzák.

2. § (1) Karcag Város Önkormányzata 2009. december 31-ei állapot szerinti összesített, egyszerűsített mérlegét a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott részletezéssel hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott egyszerűsített mérleg főösszegét Önkormányzatonként és a Társulásra vonatkozóan mérlegtételenként megbontva a rendelet 2.1. sz., 2.2. sz. és a 2.3. sz. mellékletei tartalmazzák.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott Önkormányzatonkénti, valamint Társulási egyszerűsített mérlegek vagyonkimutatásait a rendelet 2.1.1. sz., 2.2.1. sz. és a 2.3.1. sz. mellékletei tartalmazzák.

3. § (1) Az Önkormányzat 2009. évi bruttósított (függő, átfutó és kiegyenlitő tételek nélküli) bevételének forrásonkénti teljesítését, annak részletezését a rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat - egészségügyi ágazat és Polgármesteri Hivatal nélküli - bevételeinek intézményenkénti és forrásonkénti alakulását a rendelet 3.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) A Polgármesteri Hivatal 2009. évi működési bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.2. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A 2009. évi bevétel teljesítési főösszegén belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevétele 2.045 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését a rendelet 3.3. sz. mellékleteként szereplő táblázat rögzíti.

(5) Az egészségügyi ágazatba tartozó Kátai Gábor Kórház bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.4. sz. melléklete tartalmazza.

(6) A 2009. évi bevételi teljesítési főösszegen belül a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás bevétele 8.274 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését a rendelet 3.5. sz. mellékleteként szereplő táblázat rögzití.

4. § (1) Az Önkormányzat 2009. évi bruttósított (függő, átfutó és kiegyenlítő tételek nélküli) kiadásai teljesítésének összege 9.155.101 ezer Ft, melynek kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül a működési kiadások teljesítési összege 7.296.144 ezer Ft, melynek önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szervenkénti részletezését a rendelet 4.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) Az (2) bekezdésben meghatározott működési kiadás teljesítés összegén belül a Polgármesteri Hivatal kiadása 1.353.397 ezer Ft, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi összes kiadása 2.045 ezer Ft, melynek feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4.2. sz. melléklete tartalmazza.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül az Önkormányzat kiemelt feladatainak kiadásait 1.848.869 ezer Ft-ra teljesítette, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.3. sz. melléklete tartalmazza.

(6) Karcag Város Önkormányzata 2009. évi tartalékának alakulását a 4.4. sz. melléklet tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi összes kiadása 8.076 ezer Ft, melynek feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4.5. sz. melléklete tartalmazza.

(7) A Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2009. évi létszámkeretének alakulása a rendelet 4.6. sz. mellékletében került rögzítésre.

5. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

K a r c a g, 2010. április 19.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző

1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat, a Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
és a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
(Össesítő)
Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
1 Személyi juttatások 3 115 880 3 414 784 3 202 279
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 043 167 1 062 925 969 753
3 Dologi és egyéb folyó kiadások 2 243 080 2 700 211 2 611 731
4 Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 802 523 629 867 604 959
5 Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszközátadások 80 260 62 591 48 035
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 19 002 20 683 19 659
7 Felújítás 287 822 402 055 315 214
8 Felhalmozási kiadások 1 032 939 1 222 013 726 963
9 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 26 346 55 639 55 136
10 Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások 55 869 67 453 61 222
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása 6 080 15 001 8 200
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 9 260 383 945 383 945
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01+…+12)
8 722 228 10 037 167 9 007 096
14 Hosszú lejáratú hitelek 139 418 159 418 148 005
15 Rövid lejáratú hitelek 70 360
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadási
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17) 139 418 229 778 148 005
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 8 861 646 10 266 945 9 155 101
20 Pénzforgalom nélküli kiadások 210 462 513 928
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások -117 833
23 Kiadások összesen (19+...+22) 9 072 108 10 780 873 9 037 268
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
24 Intézményi működési bevételek 626 026 823 776 795 765
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1 256 703 1 223 643 1 232 601
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 2 592 540 2 681 257 2 401 553
27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek 12 300 15 756 14 255
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 206 253 83 569 63 724
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 42 650 65 650 58 067
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 377 151 480 695 213 174
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel 10 661 33 636 34 306
32 Támogatások, kiegészítések 2 513 971 2 445 366 2 445 366
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása 2 513 971 2 445 366 2 445 366
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése 7 080 8 140 9 399
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése 3 800 372 045 374 483
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24+…+28+30+31+32+34+35)
7 606 485 8 167 883 7 584 626
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele 300 000 293 596
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei 1 690 381 1 690 281
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40) 1 990 381 1 983 877
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 7 606 485 10 158 264 9 568 503
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 465 623 622 609 600 680
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek -78 854
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 9 072 108 10 780 873 10 090 329
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
(költségvetési hiány(-), költségvetési többlet(+))
139 418 -1 760 603 -821 790
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18) -139 418 1 760 603 1 835 872
49 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)
38 979

1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat
2009. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
1 Személyi juttatások 3 115 880 3 414 188 3 201 683
2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 043 167 1 062 735 969 592
3 Dologi és egyéb folyó kiadások 2 242 509 2 698 873 2 610 386
4 Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 802 523 629 867 604 959
5 Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszközátadások 80 260 62 528 47 972
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 19 002 20 683 19 659
7 Felújítás 287 822 402 055 315 214
8 Felhalmozási kiadások 1 032 939 1 213 900 719 040
9 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 26 346 55 639 55 136
10 Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások 55 869 67 453 61 222
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása 6 080 15 001 8 200
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 9 260 383 945 383 945
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01+…+12)
8 721 657 10 026 867 8 997 008
14 Hosszú lejáratú hitelek 139 418 159 418 148 005
15 Rövid lejáratú hitelek 70 360
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadási
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17) 139 418 229 778 148 005
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 8 861 075 10 256 645 9 145 013
20 Pénzforgalom nélküli kiadások 210 462 513 928
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások -117 833
23 Kiadások összesen (19+...+22) 9 071 537 10 770 573 9 027 180
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
24 Intézményi működési bevételek 626 026 823 776 795 748
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1 256 703 1 223 643 1 232 601
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 2 591 969 2 679 575 2 399 871
27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek 12 300 15 599 14 096
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 206 253 83 569 63 724
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 42 650 65 650 58 067
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 377 151 474 007 206 486
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel 10 661 33 636 34 306
32 Támogatások, kiegészítések 2 513 971 2 445 366 2 445 366
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása 2 513 971 2 445 366 2 445 366
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése 7 080 8 140 9 399
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése 3 800 370 460 372 898
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24+…+28+30+31+32+34+35)
7 605 914 8 157 771 7 574 495
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele 300 000 293 596
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei 1 690 381 1 690 281
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40) 1 990 381 1 983 877
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 7 605 914 10 148 152 9 558 372
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 465 623 622 421 600 492
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek -78 854
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 9 071 537 10 770 573 10 080 010
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
(költségvetési hiány(-), költségvetési többlet(+))
139 418 -1 760 603 -822 021
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18) -139 418 1 760 603 1 835 872
49 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)
38 979

1.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
2009. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
1 Személyi juttatások 596 596
2 Munkaadókat terhelő járulékok 190 161
3 Dologi és egyéb folyó kiadások 571 1 178 1 192
4 Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
5 Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszközátadások 63 63
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Felújítás
8 Felhalmozási kiadások
9 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
10 Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01+…+12)
571 2 027 2 012
14 Hosszú lejáratú hitelek
15 Rövid lejáratú hitelek
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadási
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17)
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 571 2 027 2 012
20 Pénzforgalom nélküli kiadások
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
23 Kiadások összesen (19+...+22) 571 2 027 2 012
24 Intézményi működési bevételek 16
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 571 1 682 1 682
27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek 157 159
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel
32 Támogatások, kiegészítések
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24+…+28+30+31+32+34+35)
571 1 839 1 857
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40)
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 571 1 839 1 857
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 188 188
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 571 2 027 2 045
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
(költségvetési hiány(-), költségvetési többlet(+))
33
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18)
49 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)

1.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás
2009. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése
Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
1 Személyi juttatások
2 Munkaadókat terhelő járulékok
3 Dologi és egyéb folyó kiadások 160 153
4 Működési célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
5 Államháztartáson kívülre végleges működési pénzeszközátadások
6 Ellátottak pénzbeli juttatásai
7 Felújítás
8 Felhalmozási kiadások 8 113 7 923
9 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
10 Államháztartáson kívülre végleges felhalmozási pénzeszközátadások
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01+…+12)
8 273 8 076
14 Hosszú lejáratú hitelek
15 Rövid lejáratú hitelek
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadási
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17)
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 8 273 8 076
20 Pénzforgalom nélküli kiadások
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
23 Kiadások összesen (19+...+22) 8 273 8 076
24 Intézményi működési bevételek 1
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások
27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszközátvételek
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 6 688 6 688
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel
32 Támogatások, kiegészítések
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése 1 585 1 585
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24+…+28+30+31+32+34+35)
8 273 8 274
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevételei
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40)
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 8 273 8 274
43 Pénzforgalom nélküli bevételek
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 8 273 8 274
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
(költségvetési hiány(-), költségvetési többlet(+))
198
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18)
49 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek és kiadások különbsége (44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)

2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat, Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás
2009. évi egyszerűsített mérlege

(Összesítő)
Adatok 1.000,-Ft-ban
ESZKÖZÖK Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 16 369 684 -11 254 16 358 430 16 688 976 3 201 16 692 177 D. SAJÁT TŐKE 12 193 370 -11 680 12 181 690 10 832 240 3 201 10 835 441
I. Immateriális javak 17 491 17 491 32 708 32 708 1. Induló tőke 621 569 621 569 621 569 -37 961 583 608
II. Tárgyi eszközök 13 736 746 -11 254 13 725 492 14 037 626 3 201 14 040 827 2. Tőkeváltozások 11 571 801 -11 680 11 560 121 10 210 671 41 162 10 251 833
III. Befektetett pénzügyi eszközök 666 146 666 146 688 719 688 719 3. Értékelési tartalék
IV. Üzemeltetésre, kezelésre
átadott, koncesszióba, vagyon- E. TARTALÉKOK 603 983 603 983 723 889 -1 622 722 267
kezelésbe adott, illetve
vagyonkezelésbe vett eszközök 1 949 301 1 949 301 1 929 923 1 929 923 I. Költségvetési tartalékok 602 644 602 644 719 824 -1 622 718 202
II. Vállalkozási tartalékok 1 339 1 339 4 065 4 065
B. FORGÓESZKÖZÖK 2 798 066 0 2 798 066 1 703 385 -1 622 1 701 763 F. KÖTELEZETTSÉGEK 6 370 397 426 6 370 823 6 836 232 0 6 836 232
I. Készletek 34 469 34 469 26 898 26 898 I. Hosszú lejáratú
II. Követelések 132 840 132 840 401 043 401 043 kötelezettségek 5 142 166 -1 296 5 140 870 5 108 973 5 108 973
III. Értékpapírok 1 690 281 1 690 281 100 100 II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 713 983 713 983 1 166 684 1 166 684 kötelezettségek 891 738 1 722 893 460 1 469 300 1 469 300
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások 226 493 226 493 108 660 -1 622 107 038 pénzügyi elszámolások 336 493 336 493 257 959 257 959
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 19 167 750 -11 254 19 156 496 18 392 361 1 579 18 393 940 FORRÁSOK ÖSSZESEN: 19 167 750 -11 254 19 156 496 18 392 361 1 579 18 393 940

2.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2009. évi egyszerűsített mérleg
Adatok 1.000,-Ft-ban
ESZKÖZÖK Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 16 369 615 -11 254 16 358 361 16 682 587 3 201 16 685 788 D. SAJÁT TŐKE 12 193 301 -11 680 12 181 621 10 827 444 3 201 10 830 645
I. Immateriális javak 17 491 17 491 26 370 26 370 1. Induló tőke 621 569 621 569 621 569 -37 961 583 608
II. Tárgyi eszközök 13 736 677 -11 254 13 725 423 14 037 575 3 201 14 040 776 2. Tőkeváltozások 11 571 732 -11 680 11 560 052 10 205 875 41 162 10 247 037
III. Befektetett pénzügyi eszközök 666 146 666 146 688 719 688 719 3. Értékelési tartalék
IV. Üzemeltetésre, kezelésre
átadott, koncesszióba, vagyon- E. TARTALÉKOK 603 795 603 795 723 658 -1 622 722 036
kezelésbe adott, illetve
vagyonkezelésbe vett eszközök 1 949 301 1 949 301 1 929 923 1 929 923 I. Költségvetési tartalékok 602 456 602 456 719 593 -1 622 717 971
II. Vállalkozási tartalékok 1 339 1 339 4 065 4 065
B. FORGÓESZKÖZÖK 2 797 878 2 797 878 1 703 154 -1 622 1 701 532 F. KÖTELEZETTSÉGEK 6 370 397 426 6 370 823 6 834 639 0 6 834 639
I. Készletek 34 469 34 469 26 898 26 898 I. Hosszú lejáratú
II. Követelések 132 840 132 840 401 043 401 043 kötelezettségek 5 142 166 -1 296 5 140 870 5 108 973 5 108 973
III. Értékpapírok 1 690 281 1 690 281 100 100 II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 713 795 713 795 1 166 453 1 166 453 kötelezettségek 891 738 1 722 893 460 1 467 707 1 467 707
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások 226 493 226 493 108 660 -1 622 107 038 pénzügyi elszámolások 336 493 336 493 257 959 257 959
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 19 167 493 -11 254 19 156 239 18 385 741 1 579 18 387 320 FORRÁSOK ÖSSZESEN: 19 167 493 -11 254 19 156 239 18 385 741 1 579 18 387 320

2.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi vagyonkimutatása
Adatok 1.000,- Ft-ban
Megnevezés Állományi
érték
Eszközök
1. Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.1.1. Vagyonértékű jogok
Arany János Általános Iskola 92
Kátai Gábor Kórház 9 508
Györffy István Általános Iskola 137
Kiskulcsosi Általános Iskola 31
Kováts Mihály Általános Iskola 1 812
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 910
Városi Csokonai Könyvtár 1 723
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 3 003
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1 046
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 26
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 418
Karcagi Ifjúsági Ház 154
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 509
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola
és Kollégium
1 811
Sport Szolgáltató Központ 214
Polgármesteri Hivatal 4 971
1.1.1. Vagyonértékű jogok összesen: 26 365
1.1.2. Szellemi termékek
Kováts Mihály Általános Iskola 5
1.1.2. Szellemi termékek összesen: 5
1.1. Immateriális javak összesen: 26 370
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
(Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében)
Ingatlan kataszter értéke 14 865 228
Elszámolt értékcsökkenés 1 987 119
1.2.1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok összesen: 12 878 109
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Arany János Általános Iskola 1 246
Györffy István Általános Iskola 1 087
Kiskulcsosi Általános Iskola 875
Kováts Mihály Általános Iskola 4 398
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2 786
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 457
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 7 715
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 5 665
Városi Csokonai Könyvtár 2 318
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 11 640
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. 45 651
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 23 532
Sport Szolgáltató Központ 2 229
Karcagi Ifjúsági Ház 5 179
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 35 074
Polgármesteri Hivatal 21 022
Kátai Gábor Kórház 282 554
1.2.2. Gépek, berendezések és felszerelések összesen: 453 428
1.2.3. Járművek
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1 332
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 21 657
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola Kollégium 15 135
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 54
Polgármesteri Hivatal 12 905
1.2.3. Járművek összesen: 51 083
1.2.4. Beruházások, felújítások
Gyepmesteri telep szociális épület 1 101
Tanműhely kialakítás (Bagolyvár) 1 100
Tanműhely kialakítás és gépek berendezések 2 955
Erzsébet ligeti kilátó 292
Damjanich u. 71. sz. Szociális Otthonná alakítás 3 623
Kátai Gábor Kórház 548
Széchenyi sgt. 71. sz. bölcsőde építése 2 136
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Új gimnázium építés 354 320
Fürdő továbbfejlesztésének terve 3 394
Új Városi Sportcsarnok terve 14 000
Kátai Gábor Kórház SBO bővítés 2 100
Múzeum kerítés építése 8 290
Posta előtti csomópont jelzőlámpa 1 000
Szociális Otthon raktáron lévő tárgyi eszköz (gázsütő) 380
Karcag-Berekfürdő kerékpárút II. ütem 179 985
Külterületi csatornahálózat rekonstrukció 7 020
Morgó csárda kerítés építés 135
Belterületi vízrendezés 16 800
Bengecsegi út építés 5 241
Temetőnél személygépkocsi parkoló építés 2 438
Karcag bel- és csapadékvíz 8 026
Városközpont rehabilitáció 35 574
Utak tervezése 4 161
Madarasi úti kerékpárút 336
1.2.4. Beruházások, felújítások összesen: 654 955
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 14 037 575
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök
1.3.1. Egyéb tartós részesedés
100 %-os részesedés
Nagykun Vízmű Kft. (üzletrész) 481 300
KVG Kft. (üzletrész) 3 000
Karcagi „Erőforrás” Kft. (üzletrész) 3 000
Nagykun-Ház Ingatlankezelő, Területfejlesztési és Szolgáltató Kft.
(üzletrész) 3 000
Nagykunsági Környezetvédelmi, Területfejlesztési és Szolgáltató Kft.
(üzletrész) 3 000
40 %-os részesedés
Karcagi Ipari Park Kft. (üzletrész) 69 955
(az üzletrész névértéke 72.000 ezer Ft)
25 % alatti részesedés
Nyomda Kft. (üzletrész) 3 300
PREVENTIO-96 Kft (üzletrész) 700
Közhasznú társaságban törzsbetét
REG.EÜ.INFO KHT. 260
Észak-alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiai Transzfer Központ KHT 100
Értékpapírok (részvények)
KÖZVILL Első Magyar Közvilágítási Rt 76 979
(A részvény névértéke 56380 ezer Ft)
Lignin Faipari és Kereskedelmi Rt. 240
1.3.1. Egyéb tartós részesedés összesen: 644 834
1.3.2. Tartósan adott kölcsön
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 10 196
Dolgozók munkáltató lakásépítési kölcsöne 12 389
Tagi kölcsön:
Nagykun-Ház Ingatlankezelő, Területfejlesztési Szolgáltató Kft. 9 600
Karcagi „Erőforrás” Kft részére 11 400
Kunmadaras KHT. 300
1.3.2. Tartósan adott kölcsön összesen: 43 885
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök összesen: 688 719
1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
Épület (Múzeum, Gyermekotthon, Idősek Otthona, Szociális Szolgáltató Központ, Bölcsőde, Általános Iskola, szolgálati lakás,
fürdő, öltöző, WC blokk, kompresszorház, kemping épülete) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.)
665 408
Építmény (Medencék, termálkút, kompresszor, térvilágítás, csőhálózat, vízművek, utak, csatornák) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.) 1 081 610
Földterület (Múzeum, fürdő, Gyermekotthon, Idősek Otthona, Szociális Szolgáltató Központ, Bölcsőde, Általános Iskola, pályák)
(Részletezve az előterjesztés 1.sz. mellékletében
149 985
Gépek, berendezések, felszerelések (számítógépek, központi folyamat irányító rendszer) 10 208
Járművek (traktorok, rakodók, hulladékszállító, komposztáló) 22 699
Immateriális javak 13
1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök összesen: 1 929 923
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 16 682 587
Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.1.1. Anyagok
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1 550
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3 489
Kátai Gábor Kórház 17 348
2.1.1. Anyagok összesen: 22 387
2.1.2. Befejezetlen termelés, félkész termékek
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2 180
2.1.2. Befejezetlen termelés és félkész termékek összesen: 2 180
2.1.3. Késztermékek
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 371
2.1.3. Késztermékek összesen: 371
2.1.4. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1 718
Polgármesteri Hivatal 219
Kátai Gábor Kórház 23
2.1.4. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás összesen: 1 960
2.1. Készletek összesen: 26 898
2.2. Követelések
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 11 061
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 41
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 395
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 42
Polgármesteri Hivatal 5 903
Kátai Gábor Kórház 13 443
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 579
Györffy István Általános Iskola 13
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 31 477
2.2.2. Adósok
Térítési díj (élelmezési, kollégiumi, gondozási) 413
Gyermekgondozási díj (állami gondozott gyermekek után) 180
Helyszíni bírság 186
Lakossági szennyvízcsatorna rákötés 3 895
Közterület használati díj 616
Földhasználati díj 971
Mezőőri járulék 4 263
Közköltségen történő temetés 1 586
Kártérítés 4 145
Iparűzési adó 27 798
Gépjármű adó 5 520
Utólagos gázrákötés 46
2.2.2. Adósok összesen: 49 619
2.2.3. Rövid lejáratú kölcsönök
Kátai Gábor Kórház részére 229 640
Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás részére 1 585
2.2.3. Rövid lejáratú kölcsönök összesen: 231 225
2.2.4. Egyéb követelések
Dolgozók munkáltatói lakásépítés kölcsöne 6 389
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 896
Önkormányzat helyi lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsöne 816
Ápolási díj 21
Egészségkárosodottak rendszeres szociális támogatása 65
Rendelkezésre állási támogatás 5 791
Nagykun-Ház Ingatlankezelő, Területfejlesztési Szolgáltató Kft. 5 400
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 37
Köztartozások behajtása (adócsoport) 1 456
Pótlék (adócsoport) 3 658
Bírság (adócsoport) 1 448
Idegen bevételek (adócsoport) 47 593
Megelőlegezett tartásdíj 7 666
Karcagi "Erőforrás" Kft 1 700
Eljárási díj 15
Kunmadaras KHT. 200
Kátai Gábor Kórház részére gépműszer beszerzésre 5 571
2.2.3. Egyéb követelések összesen: 88 722
2.2. Követelések összesen: 401 043
2.3. Értékpapírok:
2.3.1. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
Kiskulcsosi Általános Iskola 100
2.3.1. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen: 100
2.3. Értékpapírok összesen: 100
2.4. Pénzeszközök:
2.4.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
Polgármesteri Hivatal 145
Kátai Gábor Kórház 451
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 65
2.4.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek összesen: 661
2.4.2. Költségvetési bankszámlák
Kováts Mihály Általános Iskola 3 984
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 8 950
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 2
Polgármesteri Hivatal 1 087 652
Kátai Gábor Kórház 46 499
2.4.2. Költségvetési bankszámlák összesen: 1 147 087
2.4.3. Idegen pénzeszközök
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 10 793
Polgármesteri Hivatal 5 806
Kátai Gábor Kórház 2 106
2.4.3. Idegen pénzeszközök összesen: 18 705
2.4. Pénzeszközök összesen: 1 166 453
2.5. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.5.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
Polgármesteri Hivatal 194
Kátai Gábor Kórház 1 942
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 399
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 4 669
Györffy István Általános Iskola 2
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 44
2.5.1. Költségvetési aktív függő elszámolás összesen: 7 250
2.5.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1 174
Kiskulcsosi Általános Iskola 2 174
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 1 525
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2 052
Arany János Általános Iskola 1 717
Karcagi Ifjúsági Ház 432
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 25 688
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 8 887
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 6 933
Györffy István Általános Iskola 3 141
Polgármesteri Hivatal 16 503
Kátai Gábor Kórház 7 098
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 7 688
Kováts Mihály Általános Iskola 3 601
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5 520
Városi Csokonai Könyvtár 1 205
Sport Szolgáltató Központ 667
2.5.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások összesen: 96 005
2.5.3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 5 405
2.5.3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások összesen: 5 405
2.5. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen: 108 660
2. Forgóeszközök összesen: 1 703 154
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N : 18 385 741
F O R R Á S O K
1. SAJÁT TŐKE
1.1. Induló tőke 621 569
1.2. Tőke változások 10 205 875
1. SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN: 10 827 444
2. TARTALÉKOK
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása
2.1.1. Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 3 321
Városi Csokonai Könyvtár 1 028
Arany János Általános Iskola 1 498
Györffy István Általános Iskola 2 128
Kiskulcsosi Általános Iskola 1 217
Kováts Mihály Általános Iskola 2 329
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2 758
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 6 138
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 11 250
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium 12 763
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 18 870
Sport Szolgáltató Központ 11 233
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 14 117
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 2 935
Polgármesteri Hivatal 644 139
Karcagi Ifjúsági Ház 65
Kátai Gábor Kórház -38 958
2.1.1. Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása összesen: 696 831
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása összesen: 696 831
2.2. Költségvetési pénzmaradvány
Polgármesteri Hivatal 22 762
2.2. Költségvetési pénzmaradvány összesen: 22 762
2.3. Vállalkozási tartalék
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4 065
2.3. Vállalkozási tartalék összesen: 4 065
2. TARTALÉKOK ÖSSZESEN: 723 658
3. KÖTELEZETTSÉGEK
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.1.1. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból (ERSTE Bank Nyrt. 2030. év) 1 911 585
3.1.2. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból (ERSTE Bank Nyrt. 2030. év) 3 075 992
3.1.3. Beruházási és fejlesztési hitelek:
- Deviza alapú hitelek
Új Rendőrségi épülethez, ingatlan vásárlásra (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 2 484
Gólyafészek Otthon felújításához (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 502
Kemping kialakításához (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 1 916
Aszfaltozásra (OTP Bank Nyrt., 2011 év) 3 882
Borjúdűlő temető ravatalozó építésre (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 339
Útalap építésekre (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 9 074
Csapadékvíz elvezetést szolg. beruházáshoz (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 8 904
Belvízrendszerek építéséhez és felújításához (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 20 774
3.1.3. Beruházási és fejlesztési hitelek összesen: 47 875
3.1.4 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlásra (ELMIB Zrt., 2012. év) 42 743
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (ELMIB Zrt., 2012. év) 22 823
Mercedes Benz Tgk. + szippantó felújításához (Budapest, Lizing Zrt., 2012) 4 338
MTZ TRAKTOR + TOLÓLAP (Budapest Lízing Zrt. 2011. év) 3 617
3.1.4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: 73 521
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: 5 108 973
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek:
3.2.1. Rövid lejáratú hitelek
Polgármesteri Hivatal 293 596
3.2.1. Rövid lejáratú kölcsönök összesen: 293 596
3.2.2 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból
3.2.2.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek
Kiskulcsosi Általános Iskola 973
Györffy István Általános Iskola 141
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 47
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 21
Arany János Általános Iskola 151
Kováts Mihály Általános Iskola 120
Karcagi Ifjúsági Ház 163
Sport Szolgáltató Központ 76
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 1 844
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 307
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 6 938
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 415
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 1 410
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 339
Városi Csokonai Könyvtár 35
Kátai Gábor Kórház 143 965
Polgármesteri Hivatal 112 755
3.2.2.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettség összesen: 269 700
3.2.2.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek
Polgármesteri Hivatal 129 178
Kátai Gábor Kórház 310 580
3.2.2.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek összesen: 439 758
3.2.2. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 709 458
3.2.3. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek
Beruházási, fejlesztési hitelek következő évi törlesztése 120 074
Kátai Gábor Kórház (faktorizálás) 235 211
Munkavállalókkal szembeni kötelezettség 5
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évi törlesztése 42 568
Iparűzési adó feltöltés miatti kötelezettségek 56 834
Iparűzési adó túlfizetés 6 265
Idegenforgalmi adó túlfizetés 2
Termőföld SZJA túlfizetés 123
Gépjárműadó túlfizetés 1 780
Pótlék túlfizetés (adócsoport) 494
Bírság túlfizetés (adócsoport) 38
Térítési, gondozási díj túlfizetés 284
Mezőőri járulék túlfizetés 747
Idegen bevételek 4
Egyéb adójellegű túlfizetés 57
GYIVI részére utalandó gondozási díj 155
Államigazgatási illeték 12
3.2.3. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek összesen: 464 653
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen: 1 467 707
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 85
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 200
Polgármesteri Hivatal 2 833
Kátai Gábor Kórház 75 371
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások összesen: 78 489
3.3.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások
Szentannai Sámuel gimnázium. Szakközépiskola, és Kollégium 10
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 14
Polgármesteri Hivatal 135 759
Kátai Gábor Kórház 19 577
3.3.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások összesen: 155 360
3.3.3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások
Polgármesteri Hivatal 5 405
3.3.3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások összesen: 5 405
3.3.4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 10 793
Polgármesteri Hivatal 5 806
Kátai Gábor Kórház 2 106
3.3.4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások összesen: 18 705
3.3 Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen: 257 959
3. KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN: 6 834 639
F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N : 18 385 741

2.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi egyszerűsített mérlege

Adatok 1.000,-Ft-ban
ESZKÖZÖK Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 69 69 51 51 D. SAJÁT TŐKE 69 69 43 43
I. Immateriális javak 1. Induló tőke
II. Tárgyi eszközök 69 69 51 51 2. Tőkeváltozások 69 69 43 43
III. Befektetett pénzügyi eszközök 3. Értékelési tartalék
IV. Üzemeltetésre, kezelésre
átadott, koncesszióba, vagyon- E. TARTALÉKOK 188 188 33 33
kezelésbe adott, illetve
vagyonkezelésbe vett eszközök I. Költségvetési tartalékok 188 188 33 33
II. Vállalkozási tartalékok
B. FORGÓESZKÖZÖK 188 188 33 33 F. KÖTELEZETTSÉGEK 8 8
I. Készletek I. Hosszú lejáratú
II. Követelések kötelezettségek
III. Értékpapírok II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 188 188 33 33 kötelezettségek 8 8
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások pénzügyi elszámolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 257 257 84 84 FORRÁSOK ÖSSZESEN: 257 0 257 84 84

2.2.1. sz. melléklet a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2009. évi vagyonkimutatása
Adatok 1.000,- Ft-ban
M e g n e v e z é s Állományi érték
ESZKÖZÖK
1./ Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Számítástechnikai eszközök
Egyéb gépek 51
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések összesen: 51
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 51
2./ Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.2. Követelések
2.3. Pénzeszközök
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek 11
2.3.2. Bankszámla 22
2.3. Pénzeszközök összesen: 33
2.4. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
2.4. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen:
2./ Forgóeszközök összesen 33
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 84
FORRÁSOK
1. Saját tőke
1.1. Induló tőke
1.2. Tőke változások 43
1. Saját tőke összesen: 43
2. Tartalékok
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása 33
2. Tartalékok összesen: 33
3. Kötelezettségek
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek 8
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen:
3. Kötelezettségek összesen: 8
FORRÁSOK ÖSSZESEN: 84

2.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi egyszerűsített mérlege
Adatok 1.000,-Ft-ban
ESZKÖZÖK Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró
adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 6 338 6 338 D. SAJÁT TŐKE 4 753 4 753
I. Immateriális javak 6 338 6 338 1. Induló tőke
II. Tárgyi eszközök 2. Tőkeváltozások 4 753 4 753
III. Befektetett pénzügyi eszközök 3. Értékelési tartalék
IV. Üzemeltetésre, kezelésre
átadott, koncesszióba, vagyon- E. TARTALÉKOK 198 198
kezelésbe adott, illetve
vagyonkezelésbe vett eszközök I. Költségvetési tartalékok 198 198
II. Vállalkozási tartalékok
B. FORGÓESZKÖZÖK 198 198 F. KÖTELEZETTSÉGEK 1 585 1 585
I. Készletek I. Hosszú lejáratú
II. Követelések kötelezettségek
III. Értékpapírok II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 198 198 kötelezettségek 1 585 1 585
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások pénzügyi elszámolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 6 536 6 536 FORRÁSOK ÖSSZESEN: 6 536 6 536

2.3.1. sz. melléklet a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi vagyonkimutatása
Adatok 1.000,- Ft-ban
M e g n e v e z é s Állományi érték
ESZKÖZÖK
1./ Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak 6 338
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Számítástechnikai eszközök
Egyéb gépek
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések összesen:
1.2. Tárgyi eszközök összesen:
2./ Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.2. Követelések
2.3. Pénzeszközök
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
2.3.2. Bankszámla 198
2.3. Pénzeszközök összesen: 198
2.4. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
2.4. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen:
2./ Forgóeszközök összesen 198
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 6 536
FORRÁSOK
1. Saját tőke
1.1. Induló tőke
1.2. Tőke változások 4 753
1. Saját tőke összesen: 4 753
2. Tartalékok
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása 198
2. Tartalékok összesen: 198
3. Kötelezettségek
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek 1 585
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen:
3. Kötelezettségek összesen: 1 585
FORRÁSOK ÖSSZESEN: 6 536

3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési főösszegén belül a bevételek forrásonkénti alakulása
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat teljesítés Telj.
%-a
I. Működési bevételek
1. Intézményi működési bevételek 332 711 529 740 558 710 105,5
2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei
2.1 Helyi adók 383 000 383 000 387 924 101,3
2.2. Átengedett központi adók
2.2.1. Személyi jövedelemadó 769 003 735 168 735 168 100,0
2.2.2. Gépjárműadó (100%) 101 000 101 000 100 028 99,0
2.2.3. Termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadó 200 50 31 62,0
2.3. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 3 500 4 425 9 450 213,6
I. Működési bevételek összesen: 1 589 414 1 753 383 1 791 311 102,2
II. Támogatások
1. Normatív hozzájárulások 1 632 350 1 555 511 1 555 511 100,0
2. Központosított előirányzatok 571 233 902 233 902 100,0
3. Normatív kötött felhasználású támogatások 881 050 655 953 655 953 100,0
4. Fejlesztési célú támogatások 189 447
II. Támogatások összesen: 2 703 418 2 445 366 2 445 366 100,0
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 172 612 26 345 5 074 19,3
2. Önkormányzat sajátos felhalmozási és tőke bevétele 12 650 12 650 4 067 32,2
3. Pénzügyi befektetések bevételei 30 000 53 000 54 000 101,9
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen: 215 262 91 995 63 141 68,6
IV. Támogatás értékű bevételek
1. Támogatás értékű működési bevétel 25 243 113 324 132 057 116,5
2. Támogatás értékű felhalmozási bevételek 187 704 480 695 213 174 44,3
IV. Támogatás értékű bevételek összesen: 212 947 594 019 345 231 58,1
V. Véglegesen átvett pénzeszközök
1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 12 300 15 756 14 255 90,5
2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 10 661 32 676 33 346 102,1
V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen: 22 961 48 432 47 601 98,3
VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése: 10 880 80 125 83 822 104,6
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek
1. Önkormányzat 2008. évi pénzmaradványa 1 465 623 617 624 595 695 96,4
2. Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008.évi pénzmaradványa és tartaléka 188 188 100,0
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek összesen: 1 465 623 617 812 595 883 96,5
VIII. Kátai Gábor Kórház (egészségügyi ágazat) bevétele: 2 851 603 3 159 360 2 812 951 89,0
Önkormányzat bevétele összesen (I.-VIII.): 9 072 108 8 790 492 8 185 306 93,1
IX. Finanszírozási bevételek 1 990 381 1 983 877 99,7
IX. Finanszírozási bevételek összesen: 1 990 381 1 983 877 99,7
Bevételek mindösszesen (I.- IX.): 9 072 108 10 780 873 10 169 183 94,3

3.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Önkormányzati finanszírozású intézmények 2009. évi bevételeinek - felügyeleti szerv támogatása nélkül - forrásonkénti alakulása (Polgármesteri Hivatal nélkül)
Adatok 1.000.-Ft-ban
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE Működési bevétel Felhalm. és tőke Támogatás értékű bevétel Véglegesen átvett pénzeszköz
Működési Felhalmozási Működési Felhalmozási
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
Madarász I. Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 21 972 23 372 23 093 98,8 10 093 10 093 100,0 238 238 100,0
Arany János Általános Iskola 408 457 379 82,9 478 478 100,0 357 358 100,3
Györffy István Általános Iskola 9 445 10 895 10 371 95,2 1 666 1 666 100,0 373 373 100,0
Kiskulcsosi Általános Iskola 2 620 3 835 3 835 100,0 1 195 1 195 100,0
Kováts Mihály Általános Iskola 6 938 6 938 6 162 88,8 5 214 5 214 100,0 97 97 100,0
Zádor Úti Általános Iskola 1 742 2 774 2 775 100,0 1 436 1 436 100,0 188 188 100,0
Gábor Áron. Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 3 979 4 839 4 839 100,0 2 777 2 777 100,0 53 53 100,0 1 000 1 000 100,0
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 9 500 11 387 12 536 110,1 5 472 5 267 96,3 4 213 612 613 100,2 8 464 8 464 100,0
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3 010 3 451 3 451 100,0 1 788 886 886 100,0 294 294 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 8 920 10 818 10 819 100,0 50 50 50 100,0
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 10 037 19 334 19 353 100,1 1 150 1 450 126,1 300 100 100
Városi Csokonai Könyvtár 1 000 1 000 1 002 100,2
Karcagi Ifjúsági Ház 3 300 3 928 3 932 100,1 1 235 1 451 117,5 416 200 48,1
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 74 878 80 729 80 738 100,0 313 314 100,3 12 244 12 244 100,0
Szentannai Sámuel Gimnázium,
Szakközépiskola és Kollégium
27 787 38 854 38 854 100,0 2 380 2 380 100,0 4 897 4 887 99,8 341 341 100,0 2 528 3 541 140,1
Sport Szolgáltató Központ 4 000 8 356 8 356 100,0 316
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 4 790 4 790 5 260 109,8
Karcag Vársoi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények összesen: 194 326 235 757 235 755 100,0 2 693 2 694 100,0 1 838 43 579 44 196 101,4 5 930 9 627 162,3 2 653 2 555 96,3 11 992 13 105 109,3
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE Támogatási kölcsön visszatérülés és egyéb értékpapír értékesítés Pénzforgalom nélküli bevétel Önkormányzati támogatás Intézményi bevétel
összesen
Működési Felhalmozási Működés Felhalmozás
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
eredeti előir. módosított előir. teljesítés telj.
%a
Madarász I. Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 2 554 2 554 100,0 415 775 466 605 466 605 100,0 286 5 293 5 293 100,0 438 033 508 155 507 876 99,9
Arany János Általános Iskola 165 165 100,0 129 316 139 484 139 484 100,0 320 960 960 100,0 130 044 141 901 141 824 99,9
Györffy István Általános Iskola 805 805 100,0 3 550 3 550 100,0 154 199 171 272 171 272 100,0 112 782 782 100,0 163 756 189 343 188 819 99,7
Kiskulcsosi Általános Iskola 200 100 50,0 1 025 1 025 100,0 91 206 101 058 101 058 100,0 62 662 662 100,0 93 888 107 975 107 875 99,9
Kováts Mihály Általános Iskola 2 508 2 508 100,0 150 016 157 065 157 065 100,0 120 775 775 100,0 157 074 172 597 171 821 99,6
Zádor Úti Általános Iskola 510 510 100,0 128 642 105 366 105 366 100,0 78 78 78 100,0 130 462 110 352 110 353 100,0
Gábor Áron. Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 1 357 1 358 100,1 2 183 2 183 100,0 120 699 124 829 124 829 100,0 69 69 69 100,0 124 747 137 107 137 108 100,0
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 1 996 1 996 100,0 19 410 19 410 100,0 166 546 184 591 184 591 100,0 114 5 814 5 814 100,0 176 160 237 746 242 904 102,2
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 729 728 99,9 69 655 78 214 78 214 100,0 58 458 458 100,0 74 511 84 032 84 031 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 13 538 13 538 100,0 245 797 251 471 251 471 100,0 254 767 275 877 275 878 100,0
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1 294 1 294 100,0 55 943 63 460 63 460 100,0 652 1 829 1 829 100,0 66 632 87 467 87 486 100,0
Városi Csokonai Könyvtár 447 447 100,0 33 066 36 798 36 798 100,0 22 22 22 100,0 34 088 38 267 38 269 100,0
Karcagi Ifjúsági Ház 1 840 1 840 100,0 18 339 18 717 18 717 100,0 8 2 330 2 330 100,0 21 647 28 466 28 470 100,0
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 7 873 7 873 100,0 4 423 4 423 100,0 78 108 358 446 358 446 100,0 24 878 35 618 35 618 100,0 177 864 499 646 499 656 100,0
Szentannai Sámuel Gimnázium,
Szakközépiskola és Kollégium
3 455 3 455 100,0 17 871 17 871 100,0 212 356 239 692 239 692 100,0 1 640 7 840 7 840 100,0 241 783 317 858 318 861 100,3
Sport Szolgáltató Központ 2 018 2 018 100,0 10 000 10 000 100,0 51 209 46 294 46 294 100,0 1 400 1 400 100,0 55 209 68 068 68 384 100,5
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 7 676 3 141 3 141 100,0 7 149 7 149 100,0 42 986 42 703 42 703 100,0 24 1 283 1 283 100,0 47 800 59 066 67 212 113,8
Karcag Vársoi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények összesen: 200 7 776 3 888,0 0 45 255 45 255 100,0 0 64 586 64 586 100,0 2 163 858 2 586 065 2 586 065 100,0 28 443 65 213 65 213 100,0 2 388 465 3 063 923 3 076 827 100,4

3.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
2009. évi működési bevételei forrásonkénti alakulása
Adatok: 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Bevétel
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Bírság 2 000 2 000 1 315 65,8
Hatósági, engedélyezési feladatok 5 000 5 000 5 966 119,3
Földhaszon 14 000 14 000 15 473 110,5
Mezőőri járulék 10 000 10 000 12 004 120,0
Közterület-használati díj 3 000 3 000 7 713 257,1
Bérleti díj 18 500 18 500 20 031 108,3
Kamat és árfolyambevétel 80 435 223 662 234 185 104,7
Hírmondó bevétele 600 1 230 1 402 114,0
Közművelődési kiadványok értékesítése és hirdetés, reklám bevétel 4 450 4 450 8 530 191,7
Szabadidősport és diáksport 600
Családi rendezvények bevétel 400 400 300 75,0
Egyéb bevétel 3 037 17 541 577,6
Továbbszámlázás államháztartáson belülre és kívülre 8 704 9 578 110,0
Ö s s z e s e n : 138 385 293 983 334 638 113,8

3.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

a Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
2009. évi költségvetési főösszege bevételi forrásonkénti alakulása
Adatok 1000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
teljesítés telj.
%-a
Működési bevétel 16
Központosított támogatás 571 581 581 100,0
Támogatás értékű bevétel 1 101 1 101 100,0
Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 157 159 101,3
Pénzforgalom nélküli bevétel 188 188 100,0
Ö S S Z E S E N : 571 2 027 2 045 100,9

3.4 sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

A Kátai Gábor Kórház 2009. évi költségvetési főösszege bevételi forrásonkénti alakulása
Adatok: 1.000,- Ft-ban
Intézmény megnevezése Működési bevétel Támogatás értékű működési bevétel Önkormányzati támogatás Működési és felhalmozási célú visszatérítendő támogatás igénybevétele és kölcsön visszatérülése Felhalmozási és tőke jellegű bevétel
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Működési Felhalmozási eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Kátai Gábor Kórház 284 306 285 027 237 055 83,2 2 567 297 2 567 933 2 269 496 88,4 109 625 109 625 100,0 3 611 3 611 300 060 300 060 100,0 583 583 100,0
Ö s s z e s e n : 284 306 285 027 237 055 83,2 2 567 297 2 567 933 2 269 496 88,4 109 625 109 625 100,0 3 611 3 611 300 060 300 060 100,0 583 583 100,0
Intézmény megnevezése Pénzforgalom nélküli bevétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Összesen
Működési Felhalmozási eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Kátai Gábor Kórház 4 797 4 797 100,0 960 960 100,0 2 855 214 3 272 596 2 922 576 89,3
Ö s s z e s e n : 4 797 4 797 100,0 960 960 100,0 2 855 214 3 272 596 2 922 576 89,3

3.5. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

a Karcag-Kenderes (Bánhalma) Viziközmű Beruházási Társulás
2009. évi költségvetési főösszege bevételi forrásonkénti alakulása
Adatok 1000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
teljesítés telj.
%-a
Működési bevétel 1 -
Támogatás értékű bevétel felhalmozási bevétel 6 688 6 688 100,-
Felhasználási kötöttséggel járó, működési célú, visszatérítendő támogatás 1 585 1 585 100,-
Ö S S Z E S E N : 0 8 273 8 274 100,-

4.sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010.(IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési főösszege kiadásai címenkénti alakulása
Adatok 1.000.-Ft-ban
Cím megnevezése Összesen K i a d á s b ó l
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi kiadás Speciális célú támogatás
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Működési célú Felhalmozási célú
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Intézményi működési kiadások 6 969 915 7 719 908 7 296 144 94,5 3 115 452 3 414 041 3 201 536 93,8 1 043 029 1 062 697 969 554 91,2 1 931 214 2 313 799 2 232 086 96,5 808 683 612 158 600 782 98,1 6 273 4 206 1 721 40,9
Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai 571 2 027 2 012 99,3 596 596 100,0 190 161 84,7 571 1 178 1 192 101,2 63 63 100,0
Kiemelt feladatok kiadásai 1 891 160 2 536 737 1 848 869 72,9 428 147 147 100,0 138 38 38 100,0 311 295 385 074 378 300 98,2 74 100 80 237 52 149 65,0 55 196 98 140 93 891 95,7
Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás kiadásai 8 273 8 076 97,6 160 153 95,6
Tartalék 210 462 513 928
Ö S S Z E S E N: 9 072 108 10 780 873 9 155 101 84,9 3 115 880 3 414 784 3 202 279 93,8 1 043 167 1 062 925 969 753 91,2 2 243 080 2 700 211 2 611 731 96,7 882 783 692 458 652 994 94,3 61 469 102 346 95 612 93,4
Cím megnevezése K i a d á s b ó l
Ellátottak juttatásai Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Intézményi működési kiadások 19 002 20 683 19 658 95,0 48 690 39 099 80,3 40 691 158 782 153 148 96,5 5 571 84 852 78 560 92,6
Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai
Kiemelt feladatok kiadásai 287 822 353 365 276 116 78,1 1 012 994 1 075 864 586 638 54,5 149 187 543 872 461 590 84,9
Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás kiadásai 8 113 7 923 97,7
Tartalék 210 462 513 928
Ö S S Z E S E N: 19 002 20 683 19 658 95,0 287 822 402 055 315 215 78,4 1 053 685 1 242 759 747 709 60,2 365 220 1 142 652 540 150 47,3

4.1.sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési főösszegén belül az intézményi kiadások címenként és kiemelt előirányzatonkénti alakulása

Adatok 1.000.-Ft-ban
Intézmény megnevezése kiadás összesen
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
Személyi juttatás Munkaadót terhelő kötelezettség Dologi jellegű kiadás Spec. célú támogatás pénzeszköz átadás
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
Működési célú Spec. célú támogatás pénzeszköz átadás
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
eredeti
előirányzatt
módosított előirányzat teljesítés telj.
%
1.Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 438 033 508 155 496 625 97,7 250 169 295 225 291 686 98,8 82 835 88 183 88 043 99,8 104 743 117 115 109 324 93,3 2 339 2 339 100,0 286 286 286 100,0
Arany János Általános Iskola 130 044 141 901 140 326 98,9 77 190 84 354 84 354 100,0 25 448 26 424 26 129 98,9 24 309 27 357 26 160 95,6 29 29 100,0 80 80 80 100,0
Györffy István Általános Iskola 163 756 189 343 186 691 98,6 96 506 109 829 108 816 99,1 31 700 34 398 34 052 99,0 32 789 37 311 36 022 96,5 719 719 100,0 112 112 112 100,0
Kiskulcsosi Általános Iskola 93 888 107 975 106 756 98,9 57 049 65 795 65 606 99,7 18 713 20 372 20 180 99,1 16 403 19 039 18 248 95,8 100 202 202 100,0 62 62 62 100,0
Kováts Mihály Általános Iskola 157 074 172 597 169 490 98,2 96 467 101 938 101 937 100,0 32 276 33 910 31 955 94,2 25 051 25 148 24 051 95,6 2 452 2 452 100,0 120 120 120 100,0
Zádor Úti Általános Iskola 130 462 110 352 110 352 100,0 75 453 65 608 65 608 100,0 25 170 21 081 21 081 100,0 27 441 22 424 22 424 100,0 487 487 100,0 78 78 78 100,0
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 124 747 137 107 137 100 100,0 84 207 86 249 86 247 100,0 27 665 27 077 27 072 100,0 12 806 19 232 19 232 100,0 165 165 100,0 69 69 69 100,0
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 176 160 237 746 224 034 94,2 102 517 120 898 117 863 97,5 33 067 36 398 35 238 96,8 36 962 42 434 37 492 88,4 221 221 100,0 114 114 114 100,0
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 74 511 84 032 81 274 96,7 54 310 59 350 58 200 98,1 17 644 18 795 17 853 95,0 2 499 4 866 4 204 86,4 563 563 100,0 58 58 58 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 254 767 275 877 272 943 98,9 171 513 181 468 181 464 100,0 53 577 52 637 52 636 100,0 29 677 41 626 38 697 93,0 48 48 100,0
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 64 632 87 467 84 165 96,2 32 086 33 354 32 315 96,9 9 614 9 895 8 737 88,3 22 280 40 911 39 806 97,3 718 718 100,0 32 32 32 100,0
Városi Csokonai Könyvtár 34 088 38 267 37 241 97,3 19 838 20 706 20 475 98,9 6 632 6 815 6 286 92,2 7 596 10 250 9 985 97,4 447 447 100,0 22 22 22 100,0
Karcagi Ifjúsági Ház 21 647 28 466 28 406 99,8 6 605 7 849 7 821 99,6 2 124 2 388 2 379 99,6 12 910 15 144 15 144 100,0 36 36 100,0 8 8 8 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 177 864 499 646 489 453 98,0 58 874 294 719 289 157 98,1 16 982 58 056 55 000 94,7 77 130 106 436 104 866 98,5 120 120 100,0 68 68 68 100,0
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 241 783 317 858 306 108 96,3 126 699 150 980 148 361 98,3 43 022 45 413 44 905 98,9 67 387 85 037 78 512 92,3 3 455 3 455 100,0 140 140 140 100,0
Sport Szolgáltató Központ 55 209 68 068 57 152 84,0 17 895 15 379 14 763 96,0 5 771 4 924 4 446 90,3 31 543 28 347 25 441 89,7 2 018 2 018 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 47 800 59 066 53 097 89,9 21 713 24 717 24 717 100,0 7 157 7 439 7 437 100,0 18 906 15 451 10 033 64,9 3 027 3 027 100,0 24 24 24 100,0
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen: 2 386 465 3 063 923 2 981 213 97,3 1 349 091 1 718 418 1 699 390 98,9 439 397 494 205 483 429 97,8 550 432 658 128 619 641 94,2 100 17 046 17 046 100,0 1 273 1 273 1 273 100,0
2. Polgármesteri Hivatal 1 728 236 1 383 389 1 353 397 97,8 475 115 319 751 319 337 99,9 170 745 110 606 108 470 98,1 258 883 315 443 304 414 96,5 808 583 585 653 574 277 98,1 5 000 2 933 448 15,3
Önkormányzat összesen (1-2): 4 114 701 4 447 312 4 334 610 97,5 1 824 206 2 038 169 2 018 727 99,0 610 142 604 811 591 899 97,9 809 315 973 571 924 055 94,9 808 683 602 699 591 323 98,1 6 273 4 206 1 721 40,9
3. Kátai Gábor Kórház 2 855 214 3 272 596 2 961 534 90,5 1 291 246 1 375 872 1 182 809 86,0 432 887 457 886 377 655 82,5 1 121 899 1 340 228 1 308 031 97,6 9 459 9 459 100,0
M I N D Ö S S Z E S E N (1-3) : 6 969 915 7 719 908 7 296 144 94,5 3 115 452 3 414 041 3 201 536 93,8 1 043 029 1 062 697 969 554 91,2 1 931 214 2 313 799 2 232 086 96,5 808 683 612 158 600 782 98,1 6 273 4 206 1 721 40,9
Intézmény megnevezése Ellátottak juttatásai Felújítás Felhal-mozás Egyéb kiadás
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
teljesítés telj.
%-
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti
előirányzat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti
előirányzat
módosított
előirányza
teljesíté
telj.
%-a
1.Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 5 007 4 947 98,8
Arany János Általános Iskola 2 777 2 777 2 706 97,4 240 880 868 98,6
Györffy István Általános Iskola 2 649 2 754 2 750 99,9 3 550 3 550 100,0 670 670 100,0
Kiskulcsosi Általános Iskola 1 561 1 905 1 858 97,5 600 600 100,0
Kováts Mihály Általános Iskola 3 160 3 160 3 107 98,3 5 869 5 868 100,0
Zádor Úti Általános Iskola 2 320 574 574 100,0 100 100 100,0
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 1 290 1 290 100,0 3 025 3 025 100,0
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 3 500 4 674 4 312 92,3 28 342 25 453 89,8 4 665 3 341 71,6
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 400 396 99,0
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 98 98 100,0
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 620 2 557 2 557 100,0
Városi Csokonai Könyvtár 27 26 96,3
Karcagi Ifjúsági Ház 23 3 018 3 018 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 24 810 40 247 40 242 100,0
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3 035 3 549 3 061 86,2 1 500 29 284 27 674 94,5
Sport Szolgáltató Központ 16 775 10 039 59,8 625 445 71,2
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 1 259 1 259 100,0 7 149 6 600 92,3
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató
Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen:
19 002 20 683 19 658 95,0 48 690 39 042 80,2 27 170 98 331 95 134 96,7 7 149 6 600 92,3
2. Polgármesteri Hivatal 57 9 910 47 231 44 794 94,8 1 772 1 600 90,3
Önkormányzat összesen (1-2): 19 002 20 683 19 658 95,0 48 690 39 099 80,3 37 080 145 562 139 928 96,1 8 921 8 200 91,9
3. Kátai Gábor Kórház 3 611 13 220 13 220 100,0 5 571 75 931 70 360 92,7
M I N D Ö S S Z E S E N (1-3) : 19 002 20 683 19 658 95,0 48 690 39 099 80,3 40 691 158 782 153 148 96,5 5 571 84 852 78 560 92,6

4.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. évi kiadásainak feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti alakulása

Adatok 1.000,-Ft-ban
K i a d á s b ó l
M e g n e v e z é s Kiadás összesen Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Személyi juttatás Munkaadót terhelő köt Dologi jellegű kiadás Speciális célú tám
eredeti
előir.
előir.
mód. előir teljesítés telj.
%-a
eredeti előir.
előir.
mód. előir teljesítés telj.
%-a
eredeti előir.
előir.
módosított előir teljesítés telj.
%-a
eredeti előir módosított előir teljesítés telj.
%-a
Működési célú Felhalmozási célú
eredeti előir módosított
elő.
teljesítés telj.
%-a
eredeti előir módosított
elő.
teljesítés telj.
%-a
eredeti előir módosított
elő.
teljesítés teljesítés
telj.
%-a
eredeti előir módosított
elő.
teljesítés telj.
%-a
eredeti előir módosított
elő.
teljesítés telj.
%-a
Építés- és településfejlesztési feladatok 3 301 7 676 7 675 100,0 3 301 6 846 6 845 100,0 830 830 100,0
Mezőgazdaság 4 180 4 435 4 435 100,0 3 780 3 824 3 824 100,0 400 611 611 100,0
Út-híd fenntartás 21 000 50 178 41 776 83,3 16 000 16 660 11 277 67,7 5 000 2 515 30 1,2 57 31 003 30 412 98,1
Műemlék és értékvédelem 5 000 8 808 7 189 81,6 1 630 1 630 100,0 400 398 99,5 2 200 2 045 93,0 300 300 100,0 5 000 4 278 2 816 65,8
Pályázatok támogatói kezelési díjára 5 000 8 202 8 199 100,0 5 000 8 202 8 199 100,0
Közvilágítás 50 000 52 100 52 042 99,9 50 000 52 100 52 042 99,9
Köztisztasági tevékenység 1 000 1 071 877 81,9 1 000 1 071 877 81,9
Polgárőrség támogatása 300 300 300 100,0 300 300 300 100,0
Polgárvédelem 1 200 1 763 640 36,3 1 200 1 763 640 36,3
Karcagi Hírmondó 15 441 15 348 14 985 97,6 5 636 6 507 6 467 99,4 1 743 1 858 1 830 98,5 8 062 6 803 6 508 95,7 180 180 100,0
Rendszeres szociális támogatás 240 000 139 559 138 664 99,4 240 000 139 559 138 664 99,4
Rendelkezésre állási támogatás 336 000 214 603 214 382 99,9 336 000 214 603 214 382 99,9
Közcélú foglalkoztatás 231 192 171 600 59 592
Közcélú foglalkozt.-sal kapcs. dologi kiadás 3 600 3 600
Normatív ápolási díj 89 905 79 051 78 228 99,0 17 401 15 301 15 141 99,0 72 504 63 750 63 087 99,0
Szakértői vélemény díja 600 640 120 18,8 600 640 120 18,8
Helyi döntés alapján (méltányos.) ápolási díj 10 178 8 678 8 081 93,1 1 970 1 670 1 564 93,7 8 208 7 008 6 517 93,0
Időskorúak járadéka 4 104 2 827 2 744 97,1 4 104 2 827 2 744 97,1
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 1 505 1 505 406 27,0 1 505 1 505 406 27,0
Rendkívüli szociális támogatás 21 500 12 303 10 011 81,4 21 500 12 303 10 011 81,4
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 1 000 960 270 28,1 1 000 960 270 28,1
Lakásfenntartási támogatás 1 890 516 485 94,0 1 890 516 485 94,0
Normatív lakás fenntartási támogatás 78 000 54 000 53 963 99,9 78 000 54 000 53 963 99,9
Egészségügyi feladatok 1 200 1 200 728 60,7 900 900 728 80,9 300 300
Oktatási feladatok 7 650 7 450 5 037 67,6 378 534 534 100,0 110 110 110 100,0 2 650 3 894 3 772 96,9 4 512 2 912 621 21,3
Ifjúságpolitikai feladatok 17 910 17 765 16 244 91,4 45 41 91,1 1 550 2 350 2 303 98,0 16 360 15 370 13 900 90,4
Közművelődési feladatok 56 852 60 556 57 197 94,5 2 332 2 332 1 998 85,7 955 955 555 58,1 51 915 54 419 51 794 95,2 1 650 2 850 2 850 100,0
Kábel TV.-vel együttműködés 2 880 2 210 2 210 100,0 2 880 2 210 2 210 100,0
Szabadidősport és diáksport 4 950 4 946 4 942 99,9 250 141 141 100,0 73 15 16 106,7 1 277 977 974 99,7 3 350 3 813 3 811 99,9
Karcagi Sportegyesület támogatása 17 000 18 500 18 500 100,0 17 000 18 500 18 500 100,0
Családi rendezvények 561 261 155 59,4 43 43 20 46,5 5 5 2 40,0 513 213 133 62,4
Hivatali feladatok 423 261 478 911 476 747 99,5 262 265 278 143 278 129 100,0 79 135 82 516 81 139 98,3 76 951 107 312 106 923 99,6 4 910 10 940 10 556 96,5
Városi díjak, kegyeleti költség 1 600 594 540 90,9 547 159 894 594 540 90,9
Képviselői keret 42 366 35 466 35 405 99,8 32 064 28 264 28 261 100,0 9 602 7 202 7 144 99,2 700
Tagdíjak, támogatások 2 110 2 113 2 113 100,0 2 110 2 113 2 113 100,0
Szakértői tanácsadás szolgáltatás díja 24 000 29 000 28 548 98,4 24 000 29 000 28 548 98,4
Dolgozói lakásépítésre, vásárlásra, felújításra 1 772 1 600 90,3 1 772 1 600 90,3
Gyermekgondozási díj GYIVI részére 800 800
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 11 268 11 268 100,0 11 268 11 268 100,0
Polgárvédelmi alapegység felkészítésére 1 191 1 191 100,0 431 431 100,0 4 4 100,0 756 756 100,0
Európai Parlament tagok választására 4 143 3 904 94,2 1 726 1 726 100,0 525 526 100,2 1 892 1 652 87,3
Tovább számlázás államházt.bel.és kívülre 8 704 8 616 99,0 8 704 8 616 99,0
Közműfejlesztési támogatás lakosság részére 418 418 100,0 418 418 100,0
Szociális nyári gyermekétkeztetés 7 695 7 695 100,0 7 695 7 695 100,0
Óvodáztatási támogatás 160 160 100,0 160 160 100,0
Egyszeri gyermekvédelmi támogatás 23 743 23 732 100,0 23 743 23 732 100,0
Méltányosságból történő elengedés 975 975
Ö s s z e s e n : 1 728 236 1 383 389 1 353 397 97,8 475 115 319 751 319 337 99,9 170 745 110 606 108 470 98,1 258 883 315 443 304 414 96,5 808 583 585 653 574 277 98,1 5 000 2 933 448 15,3 57 9 910 47 231 44 794 94,8 1 772 1 600 90,3

4.2.sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
2009.évi költségvetési főösszegén belül a kiadások feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti alakulása
Kiemelt előirányzat megnevezése Feladat megnevezése Összesen:
Igazgatási feladat Sport feladat Kulturális feladat Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátás teljesítés telj.
%-a
eredeti módosított teljesítés telj.
%-a
eredeti módosított teljesítés telj.
%-a
eredeti módosított teljesítés telj.
%-a
eredeti módosított teljesítés telj.
%-a
eredeti módosított
előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat előirányzat
Személyi juttatás 596 596 100,0 596 596 100,0
Munkaadót terhelő kötelezettség 190 161 84,7 190 161 84,7
Dologi kiadás 571 424 438 103,3 754 754 100,0 571 1 178 1 192 101,2
Speciális célú támogatás működésre 6 6 100,0 57 57 100,0 63 63 100,0
ÖSSZESEN: 571 1210 1195 98,8 6 6 100,0 754 754 100,0 57 57 100,0 571 2 027 2 012 99,3

4.3.sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Város Önkormányzata 2009. évi költségvetési főösszegén belül a kiemelt feladatok kiadásai feladatonkénti (címenkénti) és kiemelt előirányzatonkénti alakulása

Adatok 1.000.-Ft-ban
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
eredeti előirány
zat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Személyi juttatás Munkaadót terhelő kötelezettség Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti előirány
zat
módo-
sított előirányzat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módo
sított előirányzat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Működési célú Felhalmozási célú eredeti előirány
zat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módosított előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
Hitelek törlesztése, kötvény és hitelek kamatai, árfolyam (az új Gimnáziumi épületre rendelkezésre álló kártalanítási összeg árfolyamváltozásával együtt) 381 651 478 538 396 765 82,9 252 233 278 760 278 760 100,0 129 418 199 778 118 005 59,1
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlás 20 746 20 746 20 746 100,0 20 746 20 746 20 746 100,0
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj 12 953 15 156 15 152 100,0 12 953 15 156 15 152 100,0
Műszaki informatikai mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés támogatása 212/2006. (V.10.) „kt.” sz. hat. alapján 5 000 5 000 5 000 100,0 5 000 5 000 5 000 100,0
Kátai Gábor Kórház részére gép-műszer beszerzéshez kölcsön biztosítása (2008. évi pénzmaradvány terhére 2009. évi visszafizetési kötelezettséggel) 509 509 509 509
Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. részére (2006. évi) kölcsön visszafizetése 10 000 10 000 10 000 100,0 10 000 10 000 10 000 100,0
Karcagi „Erőforrás” Kft. részére üzemeltetésre 20 400 20 775 20 775 100,0 20 400 20 775 20 775 100,0
Nevelési tanácsadó és logopédia működtetésére (Karcagi Többcélú Kistérségi Társulástól átvett pénzeszköz terhére) 4 000 4 000
Alapítványok és egyesületek támogatására a 2009. évre tervezett iparűzési adóbevétel 1 %-a 3 800 3 101 1 754 56,6 3 800 3 101 1 754 56,6
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás részére támogatás a karcagi székhellyel, telephellyel rendelkező intézmények működtetéséhez 30 000 32 000 32 000 100,0 30 000 32 000 32 000 100,0
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás részére a Családsegítő Központ épülete felújításához pályázati s. forrás biztosítása (370/2008. (VIII.28.) "kt." sz. határozattal módosított 339/2008. (VII.28.) "kt." sz. határozat) 5 600 5 600
Volt Ruhaipari Szövetkezet átalakítása Szociális Otthonná (pályázati saját forrás biztosítása) 76 000 76 000
Kátai Gábor Kórház gázmotor hasznosítása (tanulmány készítése) 3 000 3 000 3 000 3 000
Kátai Gábor Kórház műtőszárny nyaktag épülete 2008. évben megvalósított homlokzati rekonstrukciójának pénzügyi rendezése 32 107 26 756 26 756 100,0 32 107 26 756 26 756 100,0
Volt „Otthon szálloda” átalakításának engedélyes tervére (406/2008. (IX.25.) „kt.” sz. határozat) 476 476 476 100,0 476 476 100,0 476
2009. évi belterületi csapadékvíz elvezetés, csatorna felújítás (a 85/2009.(II.26.)"kt"sz. határozattal módosított 501/2008. (XII.03.) "kt." sz. hat.) 19 852 11 289 19 852 11 289
Morgó Csárda felújítására (499/2008. (XII.03.) "kt." sz. határozat) 20 000 21 196 21 196 100,0 20 000 21 196 21 196 100,0
Szentannai S. Mg, Szakk. Gimn. és Koll. tornatermének felújítására (500/2008. (XII.03.) „kt.” sz. határozat) 43 044 44 392 44 392 100,0 43 044 44 392 44 392 100,0
Önkormányzati tulajdonú intézmények villamos energetikai auditjára 4 200 7 440 7 440 100,0 4 200 7 440 7 440 100,0
Szentannai S. Mg, Szakk. Gimn. és Koll. WC-csoport kialakítására (497/2008. (XII.03.) „kt.” sz. határozat) 9 993 9 993 9 993 100,0 9 993 9 993 100,0 9 993
Varró u. Diák ("ESSEN") konyha és étterem + kapubejáró felújítására (496/2008. (XII.03.) „kt.” sz. határozat) 2 067 2 127 2 127 100,0 2 067 2 127 2 127 100,0
Kisvénkert I. kapu útalap építő közösség támogatása (456/2008. (XI.20.)„kt.” sz. határozat) 3 596 3 746 3 596 3 746
József Attila út (Széchenyi sgt. és Arany J. u. közötti szakasza útburkolat felújítására (az 546/2008. (XII.18.) „kt.” sz. határozattal módosított 452/2008. (XI.06.) „kt.” sz. hat.) 4 653 4 653 4 038 86,8 4 653 4 653 4 038 86,8
Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatása
(1 fő adminisztrátor 4 órás fogl-hoz és Roma naphoz)
866 1 001 1 001 100,0 428 138 300 1 001 1 001 100,0
Új gimnáziumi épület kivitelezésére és berendezésére a 2007.-2008. években átutalt kártalanításból származó összeg (pénzmaradvány) és a 2009. évben e címen realizálandó bevétel terhére 548 018 548 018 326 473 59,6 548 018 548 018 326 473 59,6
Kül- és belterületi belvíz rendszer felújítására pályázati saját forrás 2009. évi üteme (415/2008. (IX.28.)„kt.” sz. határozat) 17 800 21 528 400 1,9 17 800 21 528 400 1,9
Központi költségvetés részére visszafizetendő összeg 7 000 37 687 36 555 97,0 7 000 37 687 36 555 97,0
"Zádor földjén két keréken" pályázathoz támogatás és saját forrás 5 482 16 162 16 162 100,0 147 147 100,0 38 38 100,0 1 593 1 593 100,0 5 482 14 384 14 384 100,0
"Jászkun Kapitányok nyomában" (Nagykun Látogató Központ) pály. saját f. 2009. év (37/2008. (I.31.) „kt.” sz. h.) 18 912 19 502 4 791 24,6 19 502 4 791 24,6 18 912
Karcag-Berekfürdő kerékpárút II. ütem pályázat saját forrás és ÉAOP támogatással 222 879 333 009 158 853 47,7 222 879 333 009 158 853 47,7
Karcag-Berekfürdő kerékpárút II. ütem pályázathoz 2008. évben kiutalt ÉAOP támogatási előleg visszautalása 25 712 25 712 100,0 25 712 25 712 100,0
Földvédelmi járulék megfizetése művelési ág változás miatt és egyéb a Karcag-Berekfürdő kerékpárút II.üteméhez kapcsolódó, de a pályázatban el nem számolható kiadások fedezetére 32 865 3 424 10,4 32 865 3 424 10,4
"Funkcióbővítő integrált településfejlesztési" pályázat saját forrás 2009. évi üteme (216/2008. (V.22.) „kt.” sz. határozat) 72 196 74 528 35 910 48,2 72 196 74 192 35 574 47,9 336 336 100,0
Kátai Gábor Kórház udvari ivóvízhálózata és a hozzá tartozó berendezések rekonstrukciójára (528/2008. (XII.18.) „kt.” sz. határozat) 25 162 25 730 24 376 94,7 25 162 25 730 24 376 94,7
Karcag város helyi autóbusz közlekedésének támogatására (527/2008. (XII.18.) „kt.” sz. határozat) 5 000 6 267 6 267 100,0 5 000 6 267 6 267 100,0
Táncsics krt. Óvoda tetőszigetelésének felújítására (529/2008. (XII.18.) „kt.” sz. határozat) 2 029 2 029 2 029 100,0 2 029 2 029 2 029 100,0
Sportcsarnoknál műfüves pálya létesítése (494/2008. (XI.27.) „kt.” sz. határozat) 14 400 14 400 14 400 100,0 14 400 14 400 14 400 100,0
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Személyi juttatás Munkaadót terhelő kötelezettség Dologi kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti előirány
zat
mód. előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
mód. előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
Működési célú Felhalmozási célú eredeti előirányzat mód.
lőirány
zat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
módosított előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
mód. előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés telj.
%-a
eredeti előirány
zat
mód. előirány
zat
teljesítés telj.
%-a
Foglalkoztatás Támogatási Keret helyi vállalkozások és nonprofit szervezetek részére 38000 12000 30 000 12 000 8 000
Városi Csokonai Könyvtár szakmai könyv vásárlása (pályázati saját forrás biztosítása) 1500 1 500
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ érdekeltségnövelő pályázathoz saját forrás biztosítása technikai-műszaki eszközök fejlesztésére 1500 1 500
Karcagi Ifjúsági Ház érdekeltségnövelő pályázathoz saját forrás biztosítása technikai-műszaki eszköz fejlesztésére 1500 1 500
Ingatlan értékesítések után fizetendő ÁFA 9 009 1000 38 3,8 9 009 1 000 38 3,8
Karcag Gyógyvizű Strandfürdő területén strand portál kialakítása 5000 5 208 5 000 5 208
Geotermikus energia felhasználási tanulmány készítése 10 000 10 000
Intézmények fűtéskorszerűsítésére előirányzat biztosítása 25 000 62 930 62 192 98,8 62 930 62 192 98,8 25 000
Kísérőgáz bevezetése a Kórházi kazánba 12 000 12 500 12 000 12 500
Madarász Imre Egyesített Óvoda telephelyeinek szükségszerű felújítására és a Vasút úti Bölcsőde felújítására 30 000 15 247 12 992 85,2 30 000 15 247 12 992 85,2
Karcag Gyógyvizű Strandfürdő területén új pancsoló medence kivitelezéséhez Nagykun víz és Csatornamű Kft. részére pénzeszköz átadás 38 000 38 000 38 000 100,0 38 000 38 000 38 000 100,0
Településrendezési terv módosítására 8 400 8 750 8 400 8 750
Karcag, volt Téglagyár iparvágányának megvásárlására 1 200 2 280 1 200 2 280
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium részére új tanműhely építés 25 000 25 000
Kátai Gábor Kórház Középfeszültség rendszer és túlfeszültség védelem tervezésére és telepítése 19 000 2 225 19 000 2 225
JNKSZ Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanácsa részére a TIOP-3.1.1 pályázati önrész 9 260 9 178 9 178 100,0 9 178 9 178 100,0 9 260
Ingatlan vásárlás 3 400 20 560 16 515 80,3 3 400 20 560 16 515 80,3
Parlagfű mentesítési pályázat eszköz beszerzésre 545 500 91,7 545 500 91,7
KVG. Kft. Részére a többszörösen mód.272/2006.(VI.08.)"kt"sz.hat.alapján kölcsön visszafizetés 20 000 20 000 100,0 20 000 20 000 100,0
A 239/2009.(V.28.)"kt"sz.hat.alapján a Nagykun-Ház Kft. részére pótbefizetés teljesítése 12 000 12 000 100,0 12 000 12 000 100,0
Intézményi épületek és egyéb ingatlanok felújítása 17 627 16 375 92,9 1 567 1 567 100,0 14 332 13 080 91,3 1 728 1 728 100,0
Külterületi csatorna rekonstrukciójához tervek készítése 1 553 1 553 100,0 1 553 1 553 100,0
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága részére támogatás szerállomány gyarapítására 3 740 3 237 86,6 3 740 3 237 86,6
Karcagi Ipari Parknál ingatlan csere különbözete 163 163
Lakossági település folyékony hulladék ártalmatlanítására 18 18 100,0 18 18 100,0
"Karcagi Termék" védjegy levédésére 6 182 1 616 26,1 6 182 1 616 26,1
Tanyagondnoki szolgálathoz Volkswagen kombi gépkocsi vásárlására 11 906 8 625 72,4 11 906 8 625 72,4
Települési bel- és külterületi vízrendezésre vonatkozó szükséges tervekre 17 813 8 700 48,8 17 813 8 700 48,8
Lakossági szennyvíz bekötés 5 487 5 487 100,0 5 487 5 487 100,0
Ivóvízellátás biztosítás a Kisvénkertben 900 900 100,0 900 900 100,0
2008. évi minőségbiztosítás mérés, értékelés, ellenőrzés támogatására 9 575 9 575 100,0 9 575 9 575 100,0
Köztéri műalkotásokra 730 700 95,9 730 700 95,9
Taneszköz beszerzés pályázati összegből 1 684 1 684 100,0 1 220 1 220 100,0 464 464 100,0
Vasút u. 82.sz. alatti ingatlan helyreállítására és ennek kapcsán a Vasút u. 84 sz. alatti ingatlanon elvégzendő pótmunkára 417 354 84,9 417 354 84,9
Bengecsegi út terezésére 5 241 5241 100,0 5 241 5 241 100,0
Régi Katolikus temető (Ótemető) és Borjúdüllői temető egyes szakaszának lekerítésére 195 148 75,9 195 148 75,9
Köztéri játszóterek bővítésére és felújítására CÉDA pályázat saját forrás 260/2009.(VI.14.)"kt"sz.hat.alapján 7 194 7 194
Görbe u. szennyvíz gerincvezeték építésére 3 291 3291 100,0 3 291 3 291 100,0
Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás alapításárához pénzügyi fedezet biztosítására és fizetendő ÁFA megelőlegezésére 7 026 7026 100,0 5 441 5 441 100,0 1 585 1 585 100,0
A Kátai Gábor Kórház homlokzata szükségszerű felújítására (a 350/2009.(VIII.13.)"kt"sz.határozat alapján 2 542 2542 100,0 2 542 2 542 100,0
A Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Zöldfa úti tagóvodájánál található gépkocsi parkoló szükségszerű felújítására a 351/2009.(VIII.13.)"kt"sz.határozat alapján 654 654 100,0 654 654 100,0
A Karcag Kossuth tér 14.sz. alatti épülethez tartozó belső udvarban lévő ingatlan felújítására és bővítésére a 369/2009.(IX.10.)"kt"sz. határozat alapján 14 072 14072 100,0 12 222 12 222 100,0 1 850 1 850 100,0
Szabadtéri rendezvényekhez szükséges 10x30m-es mobil sátor vásárlására 6 250 6 250
OKM támogatás a Városi Csokonai Könyvtárban megvalósítandó digitalizálás költségeihez 807 807 100,0 470 470 100,0 337 337 100,0
Kátai Gábor Kórház részére felhasználási kötöttséggel járó, működési célú visszatérítendő támogatás az Intézmény fennálló tartozásállományának részbeni kiegyenlítésére 300 000 300 000 100,0 300 000 300 000 100,0
TIOPI.2.3-08/1-2008-0080 Nagykun tudományos expo pályázat 4045 4 045 100,0 683 683 100,0 3 362 3 362 100,0
Szennyvíz gerincvezeték építés 2645 2 645 100,0 2 645 2 645 100,0
Vasútállomás virágosítása, parkosítás 60 60 100,0 60 60 100,0
2010. évi informatikai pályázat szakmai és informatikai célok támogatása 1800 1 800 100,0 1 800 1 800 100,0
Teljesítmény motivációs pályázatból átadás a Szent Pál Katolikus Általános Iskola részére 1366 1 336 97,8 1 366 1 336 97,8
M i n d ö s s z e s e n

:
1891160 2536737 1848869 729 428 147 147 100.0 138 38 38 100,0 311295 385074 378300 98,2 74100 80237 52149 65,0 55196 98140 93891 95,7 287822 353365 276116 78,1 1012994 1075864 586638 545 149187 543872 461590 84,9

4.4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetés főösszegén belül a tartalék összege feladatonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat Egyéb kiadás
eredeti módosított teljesítés telj.
%-a
előirányzat előirányzat
Céltartalék 64 413 513 928 - -
általános tartalék 146 049 - -
Ö s s z e s e n : 210 462 513 928 - -

4.5. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009. évi költségvetési főösszege kiadása
feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti alakulása
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat Feladat megnevezése Összesen
Település vízellátás és vízminőség-védelem
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
teljesítés telj.
%-a
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
teljesítés telj.
%-a
Dologi kiadás 160 153 95,6 160 153 95,6
Felhalmozási kiadás 8 113 7 923 97,7 8 113 7 923 97,7
Ö s s z e s e n : 8 273 8 076 97,6 8 273 8 076 97,6

4.6. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2010. (IV.30.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2009. évi létszámkeretének alakulásáról*
Intézmény megnevezése Összesen Álláshelyből Teljes munkaidős Álláshelyből Rész munkaidős
Álláshely Záró Átlagos
statisztikai
Teljes munkaidős Rész munkaidős
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
létszám
(fő)
létszám
(fő)
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
záró létszám
(fő)
átlagos statisztikai
létszám (fő)
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
záró létszám
(fő)
átlagos statisztikai
létszám (fő)
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 143 143 141 140 143 143 141 140
Arany János Általános Iskola 40 40 38 38 40 40 36 37 2 1
Györffy István Általános Iskola 56 56 50 51 56 56 50 51
Kiskulcsosi Általános Iskola 31 31 30 30 29 29 28 29 2 2 2 1
Kováts Mihály Általános Iskola 56 56 53 46 54 54 51 44 2 2 2 2
Zádor Úti Általános Iskola 39 0 0 29 39 28 1
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 52 0 0 22 52 22
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 57 59 58 54 54 56 55 53 3 3 3 1
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 29 29 24 25 29 29 21 23 3 2
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 61 61 58 58 60 60 57 57 1 1 1 1
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 16 16 14 15 14 14 12 14 2 2 2 1
Városi Csokonai Könyvtár 12 12 11 11 11 11 10 10 1 1 1 1
Karcagi Ifjúsági Ház 4 4 4 4 4 4 4 4
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 38 46 40 315 36 44 38 314 2 2 2 1
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 70 74 68 69 70 74 68 69
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 10 10 10 11 10 10 10 11
Sport Szolgáltató Központ 12 12 8 8 11 11 8 8 1 1
1.Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen: 726 649 607 926 712 635 589 914 14 14 18 12
2.Polgármesteri Hivatal 108 111 104 101 108 111 104 101
Önkormányzat összesen (1-2): 834 760 711 1 027 820 746 693 1 015 14 14 18 12
3. Kátai Gábor Kórház 712 627 614 590 709 624 597 577 3 3 17 13
Ö S S Z E S E N (1-3): 1 546 1 387 1 325 1 617 1 529 1 370 1 290 1 592 17 17 35 25