A szöveg időállapota: 2016.I.1. -
Időállapot váltás: 2016.I.1. -


Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete

a közterület eltérő használatának rendjéről

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. §. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed:

a) a közhasználatra szolgáló minden olyan önkormányzati tulajdonban álló földterületre, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat (továbbiakban együtt közterület) és az ingatlan - nyilvántartás ekként tart nyilván (pl. terek, pihenő és emlékhelyek, közpark)

b) egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére (pl. épületek árkádja, átjárói) - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között

c) a bel- és külterületi közutakra, kerékpárutakra és gyalogutakra, valamint az azokon elhelyezett közművek felépítményeire (közvilágítási oszlop, kábelszekrény, stb.), mint reklámhordozó felületre, vagy annak tartószerkezeteire

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott

építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott

taxiállomás: a közterületnek olyan kijelölt része, amely a személytaxi-szolgáltatást végző - más jogszabályban meghatározott kialakítású és felszereltségű - személygépkocsik utasfelvételi céllal történő tartózkodására szolgál

autóbusz: a közúti közlekedés szabályairól szóló törvényben meghatározott

járműszerelvény: a közúti közlekedés szabályairól szóló törvényben meghatározott

tehergépkocsi: a közúti közlekedés szabályairól szóló törvényben meghatározott

vontató: a közúti közlekedés szabályairól szóló törvényben meghatározott

hirdető berendezés: minden olyan építmény, ami alkalmas közlés, információ, tevékenység, vagy valamely áru keresettségének növelésére, szolgáltatás igénybevételére, tevékenység népszerűsítésére

mozgóbolt: kereskedelemről szóló törvényben meghatározott

alkalmi árusítás: ünnephez kötődő rendezvények és társadalmi események idején 20 napot meg nem haladó ideig tartó közterületi árusítás

idény jellegű árusítás: az időszakonként megismétlődő szezonális termékek közterületi árusítása

szolgáltatási tevékenység: szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott

mutatványos, cirkuszi tevékenység: nagyközönség igényeit kielégítő kulturális szórakoztatási és szabadidős tevékenység

hangos reklám: : minden olyan verbális tevékenység ami alkalmas közlés, információ, tevékenység, vagy valamely áru keresettségének növelésére, szolgáltatás igénybevételére, tevékenység népszerűsítésére

A közterület- használat szabályozása

3. § (1) A közterületet a rendeltetésének megfelelő célra - jogszabályok keretei között - bárki szabadon használhatja.

(2) A közterület rendeltetésszerű használata mások hasonló célú jogait nem korlátozhatja.

(3) Közterület- használati engedély szükséges:

a) a közterületbe 10 cm-en túl nyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védőtető (előtető), ernyőszerkezet, hirdető berendezés (fényreklám), továbbá cég - és címtábla elhelyezésére

b) építmény (pl. árusító és egyéb fülke, élelmiszer, cukorka, gyümölcs, virág, könyv, hírlap, dohány árusítására szolgáló bódé, pavilon) elhelyezésére

c) gépjármű és jármű elhelyezésére

d) az egyes létesítményekhez, kis - és magánvállalkozásokhoz szükséges gépjármű - várakozóhelyek céljára, teher - és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatmányainak elhelyezésére

e) hirdető- berendezés elhelyezésére, közterületen meglévő berendezés vagy közterületen álló közművek tartóoszlopain vagy kábelszekrényein történő hirdetmény elhelyezésére

f) építési és bontási munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék elhelyezésére

g) alkalmi, mozgó és idényjellegű árusításra, javító - szolgáltató tevékenységre,

h) vendéglátó - ipari előkert céljára, üzleti szállítás vagy rakodás alkalmával göngyölegek elhelyezésére, árukirakodásra

i) kiállítás, sport - és kulturális rendezvények, továbbá mutatványos és cirkuszi tevékenység céljára

j) közhasználatra még át nem adott közterületnek (pl. meg nem nyitott utca) ideiglenes hasznosításra

k) reklámzászlók, plakátok elhelyezésére

l) hangos reklám

m) egyéb

(4) Nem kell közterület- használati engedély:

a) az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének és irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez

b) elektronikus hírközlési építmények, valamint közműves berendezések, illetve létesítmények hibaelhárításához szükséges munkák elvégzéséhez

c) üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hirdető berendezés (fényreklám), cég - és címtábla elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm - en túl nem nyúlik be

d) közparkban tartott rendezvények kapcsán a résztvevők által használt zöldterületek igénybevételéhez, kivéve kereskedelmi, vendéglátó és reklámtevékenységek végzését

e) sportrendezvények (kerékpárverseny, futóverseny stb.) útvonalának kijelöléséhez és biztosításához

f) az élet- és balesetveszély elhárításához szükséges munkálatok elvégzéséhez

(5) A (4) bekezdésben felsorolt tevékenységet annak megkezdését megelőzően hetvenkét órával, legkésőbb azonban a közterület igénybevételének megkezdésekor a Karcagi Polgármesteri Hivatal közterület-használati ügyekért felelős szervezeti egységénél be kell jelenteni.

A közterület- használat iránti kérelem

4. § (1) A közterület- használati engedély kiadásához az 1. számú melléklet szerinti formanyomtatványon közterület- használati engedély iránti kérelmet kell benyújtani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kérelemhez csatolni kell a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat másolatát (pl.: iparjogosítvány, működési engedély, vállalkozói igazolvány), az érintett közműtulajdonosok, a szakhatóságok hozzájárulását, állásfoglalását, a közműtulajdonosokkal egyeztetett M 1:1000 méretarányú helyszínrajzát.

A közterület- használati engedély

5. § (1) A közterület- használati engedély iránti kérelem ügyében elsőfokon átruházott hatáskörben a polgármester határozat meghozatalával dönt.

(2) Az elbírálás során figyelembe kell venni, hogy a közterület- használat összeegyeztethető -e a településrendezési eszközökben foglalt szempontokkal, megfelel-e a városképi, városrendezési, műemlékvédelmi, forgalomszabályozási, környezetvédelmi, közegészségügyi előírásoknak, valamint a kereskedelmi és turisztikai szempontoknak.

(3) A közterület- használati engedélynek tartalmazni kell:

a) a jogosult nevét és lakóhelyét, illetve székhelyének telephelyének címét

b) a közterület- használat célját és időtartamát vagy azt a feltételt, amelynek bekövetkeztéig a hozzájárulás hatályos

c) a közterület- használat helyének, módjának, mértékének és egyéb feltételeinek pontos meghatározását

d) utalást arra, hogy a hozzájárulás csak a közreműködő szakhatóságok hozzájárulásában, állásfoglalásában foglalt előírások megvalósítása esetén érvényes

e) a közterület- használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és megfizetésének módját, egyéb esetben a díjmentesség tényét

f) a közterület- használat időtartama alatt a szükséges állagmegóvási, karbantartási és tisztántartási kötelezettség előírását,

g) közterület- használati engedély átengedésének tilalmát

h) utalást arra, hogy a közterületet csak az engedélyben megadott célra vagy módon lehet használni

i) a hozzájárulás megszűnése esetére az eredeti állapot kártalanítási igény nélküli helyreállításának kötelezettségét

j) a jelen bekezdésben meghatározottak teljesítésének elmulasztása esetén az engedély visszavonásának lehetőségéről való tájékoztatást

(4) Az építési, javítási és karbantartási munka végzésével kapcsolatos - különösen állvány, építőanyag, törmelék elhelyezésére- közterület- használati engedély csak a munka végzésének tényleges időtartamára és legalább 10 m2 területnagyságra adható.

(5) Az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos közterület- használati engedélyben azt is ki kell kötni, hogy a tárolás csak munka, baleset és egészségvédelmi óvórendszabályokban előírt módon történhet.

(6) Az építési, javítási és karbantartási munka végzésével kapcsolatos közterület- használati engedélyben - szükség szerint - elő kell írni a közterület felől a városképi követelményeket kielégítő kerítés létesítését.

(7) Az utcai árusítás céljára szolgáló engedélyben azt is meg kell jelölni, hogy az árusítás építményből, illetőleg meghatározott helyen vagy közvetlen kézből vagy járműről történhet-e.

(8) A fixen rögzített tájékoztató és figyelemfelhívó tábláknak, reklámhordozóknak meg kell felelniük a városképi követelményeknek. A rajtuk elhelyezett információ közízlést, más kereskedelmi érdeket és jogszabályt nem sérthet. A megfelelő városképi követelmények biztosítása és az egységes utca kép kialakítása érdekében -az engedély megadása előtt- ki kell kérni az Idegenforgalmi, Társadalmi és Külkapcsolati Bizottság véleményét. A Bizottság jogosult meghatározni a kihelyezendő táblák alakját, betűtípusát az egységes településkép kialakításának érdekében.

(9) A műemléki vagy más szempontból védett közterületek használatára engedély csak akkor adható, ha

a) a közterület- használatot különösen fontos érdek teszi szükségessé (pl. autóbusz várakozó - fülke létesítése, építési munka végzése)

b) a folytatni kívánt tevékenység a lakosság ellátása, tájékoztatása szempontjából szükséges (pl. idényjellegű árusítás, hirdető berendezés)

(10) A közterület- használati engedélyt meg kell küldeni:

a) a kérelmezőnek

b) az eljárásban érintett szakhatóságnak,

c) a Karcagi Polgármesteri Hivatal közterület felügyelőinek,

d) a Karcagi Polgármesteri Hivatal számviteli ügyekért felelős szervezeti egységének

(11) A közterület- használati engedély eredeti példányát, illetve annak hitelesített másolatát a tevékenységet folytató a közterület- használat jellegétől függetlenül köteles magánál tartani, és az ellenőrzésre jogosult személynek felhívásra bemutatni.

A közterület- használati engedély fajtái

6. § (1) A közterület- használati engedély lehet:

a) határozott időre szóló

b) határozatlan időre szóló

(2) A határozott időre szóló közterület- használati engedélyt a lejáratot követően változatlan célból és feltételek fennállása esetén benyújtott újabb kérelem esetén, a korábbi eljárásban résztvevő közreműködő szerv újbóli megkeresésének mellőzésével, a korábbi állásfoglalás figyelembevétele mellett több alkalommal is meg lehet hosszabbítani.

(3) A határozott időre szóló közterület- használati engedélyben meg kell jelölni pontosan azt a határnapot, illetve azt az időszakot, melyre a közterület- használat engedélyezésre kerül.

(4) A határozatlan időre szóló közterület- használati engedély az engedély visszavonásáig ad lehetőséget a közterület- használatra.

A közterület- használati díj és megfizetésének módja

7. § (1) A közterület használatáért jelen rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott közterület- használati díjat kell fizetni.

(2) A közterület- használati díj a Karcag Városi Önkormányzatot illeti meg, és a befizetéseket a 12053005-01000953-00100009 számú költségvetési elszámolási számlára kell teljesíteni.

8. § (1) A közterület-használat díjat:

a) a közterület- használati határozat közlésétől számított tizenöt napon belül egyösszegben kell megfizetni

b) a 20.000 Ft/év összeget meghaladó díj esetében évente két egyenlő részletben március 15. és szeptember 15. napjáig kell megfizetni

(2) A közterület- használati díjat a közterület tényleges használatára, az építmény üzemeltetésére, a reklámhordozó meghibásodására, megrongálódására tekintet nélkül kell megfizetni.

(3) A létesítménnyel elfoglalt közterület nagyságának megállapításánál a létesítmény négyzetméterekben számított területét kell figyelembe venni a díjszámítás alapjaként a hozzá tartozó -alapterületen túlnyúló- szerkezettel.

(4) A közterület- használati díj kiszámítása szempontjából minden töredék négyzetméter egész négyzetméternek és minden töredék hónap teljes hónapnak számít.

(5) Reklámhordozó és a fixen rögzített tájékoztató és figyelemfelhívó táblák esetén a díjszámítás alapjaként a hirdetőfelületének- többoldalú hirdetőfelület esetén az összes oldalnak- a méretét kell figyelembe venni.

(6) Az óriásplakát, hirdetőoszlop és a zászló esetén darabszám szerint kell a közterület- használati díjat megfizetni.

(7) A közterület felé tíz centiméteren túl benyúló kirakatszekrény, üzleti védtető, előtető, esernyőszerkezet, hirdető berendezés, fényreklám, cég- és címtábla kihelyezése esetén a díjszámítás alapjaként annak alapterületét kell figyelembe venni.

(8) A közterület- használati díj behajtása tekintetében a Bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. szabályait kell alkalmazni.

Mentesség a közterület- használati díj fizetése alól

9. § (1) Nem kell közterület- használati díjat fizetni:

a) a szobor, emlékmű, díszkút, vízmedence, szökőkút, alapzatos zászlórúd és köztárgyak elhelyezéséért

b) a közterület- fenntartói szolgáltatást nyújtó szervezet feladatellátásához szükséges közterület- használatért

c) az állami vagy önkormányzati szerv alapfeladatának ellátásához szükséges közterület-használatért

d) az Önkormányzat és intézményei, valamint az Önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság, illetve a Karcagi Polgármesteri Hivatal közterület- használatáért

e) az Önkormányzat és intézményei beruházási, felújítási és karbantartási munkáival összefüggő közterület- használatért

f) az országos és a helyi közforgalmú vasutaknak, továbbá a közforgalmú közúti, vízi és légi közlekedési cégeknek a feladatuk ellátását szolgáló létesítmények, építmények elhelyezésére

g) önkormányzati hirdetőhelyekre kihelyezett hirdetés, plakát

(2) Nem terjed ki az (1) bekezdés f) pontban meghatározott mentesség a közforgalmú közúti cégek közterületen elhelyezett állomáshelyein, fedett várakozó helyein levő árusító és vendéglátóipari helyiségek (fülkék) által elfoglalt területekre.

A közterület- használat megszüntetése, az engedély visszavonása

10. § (1) A polgármester a közterület- használati engedély visszavonásáról határozatban rendelkezik.

(2) Megszűnik a közterület- használati hozzájárulás:

a) a hozzájárulásban meghatározott idő elteltével

b) a hozzájárulásban meghatározott feltétel bekövetkeztével

c) a használatba adott közterület tulajdonosa, illetve művelési ága megváltozásának ingatlan- nyilvántartási bejegyzésével

d) abban az esetben, ha a közterületen folytatott tevékenységre való jogosultság megszűnik

e) abban az esetben, ha a jogosult írásban bejelenti, hogy a közterület használatával felhagy

f) a jogosult halálával, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén a jogutód nélküli megszűnésével

g) ha a hatóság visszavonja

(3) A közterület- használati engedély visszavonható:

a) ha a jogosultnak közterület- használati díj tartozása van és azt felszólításra 30 napon belül nem fizeti meg

b) a tevékenység a lakosság nyugalmát, életvitelét zavarja

c) a jogosult a közterületet a hozzájárulástól eltérő módon vagy mértékben használja

d) közérdekből a közterület más célú hasznosítása szükséges.

(4) A polgármester fontos közérdekből legfeljebb kilencven napra a közterület használatának szüneteltetését rendelheti el. A közterület- használat szüneteltetésének ideje határozott időre szóló hozzájárulás esetén nem számít bele a közterület- használat időtartamába. A közterület- használat szüneteltetésnek idejére közterület- használati díjat nem kell fizetni.

A közterület engedély nélküli használatának jogkövetkezményei

11. § (1) A közterület- használatra vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzéséről a polgármester a közterület- felügyelők bevonásával gondoskodik.

(2) Aki a közterületet engedély nélkül használja, a polgármester felhívására köteles a 4. § (1) bekezdésben meghatározottak szerint kérelmet benyújtani. Kérelem hiányában vagy a kérelem elutasítása esetén az érintett köteles a jogellenes közterület- használatot haladéktalanul megszüntetni, továbbá kártalanítás nélkül köteles a közterület eredeti állapotának helyreállítására.

(3) Aki a közterületet az engedélytől eltérő módon, illetve mértékben használja, a polgármester felhívására köteles az engedélytől eltérő használatot megszüntetni.

(4) Amennyiben a felhívásra az engedély nélküli közterület- használatot nem szüntetik meg, a polgármester gondoskodik a közterületen elhelyezett dolgoknak, építményeknek a jogosulatlanul használó költségére és veszélyére történő eltávolításáról.

(5) Aki a közterületet engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérően használja, azzal szemben -a tényleges használat időtartamára és területre- az e rendeletben meghatározott közterület- használati díj tízszerese is megállapítható.

(6) Ha az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettségének az érintett nem tesz eleget, a polgármester az eredeti állapot helyreállítását a kötelezettséget elmulasztó költségére vagy veszélyére elvégeztetheti.

(7) A polgármester az eredeti állapotot az erre irányuló felhívás mellőzésével azonnal helyreállíttathatja, ha:

a) élet- és balesetveszély, illetve jelentős anyagi kár elhárítása érdekében

b) a közrend, a közbiztonság, illetve a közterület rendje, rendeltetésszerű használata súlyos sérelmének elhárítása érdekében

c) jelentős közérdekből

indokolt.

Filmforgatási célú közterület- használat rendje

12. § (1) Az önkormányzat tulajdonában álló közterület filmforgatás céljából történő igénybevétele esetén a Kormányhivatal megkeresésére a hatósági szerződés jóváhagyására, elutasítására, az esetleges egyeztetés lefolytatására az alábbiakban foglaltak figyelembevételével a polgármester jogosult.

(2) A filmforgatás esetében a közterület használatáért fizetendő díj megállapítása során a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 3. mellékletében meghatározott díjtételeket kell alkalmazni.

(3) A közterület- használatot biztosító hatósági szerződésben minden esetben rögzíteni kell, hogy kérelmező vállalja:

a) az eredeti állapot helyreállítását,

b) az igénybe vett közterület és közterületen elhelyezett tárgyak rendben és tisztán tartását,

c) a keletkezett hulladék ártalmatlanító helyre történő elszállítását,

d) a filmforgatással érintett lakosság és vállalkozás tájékoztatását a filmforgatással kapcsolatos lényeges információkról,

e) az esetleges forgalomkorlátozásról szóló tájékoztató megjelenítését a helyi médiákban,

f) a filmforgatás miatti vagy azzal összefüggésbe hozható esetleges károk megtérítését, beleértve harmadik személy által az önkormányzat felé érvényesített kár megtérítését is,

g) a filmforgatással érintett lakóingatlanok folyamatos megközelítésének biztosítását.

(4) Meg kell tagadni a hatósági szerződés jóváhagyását annak a kérelmezőnek, akinek a közterület- használati szerződése a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül jogellenes közterület- használat, vagy díjfizetési hátralék miatt szűnt meg, vagy a jóváhagyott hatósági szerződéstől eltérően szabálytalanul használta a közterületet, vagy a megállapított díjat nem fizette meg, vagy annak, akinek a kérelem benyújtását megelőző két éven belül az önkormányzattal szemben bármilyen jogcímen kiegyenlítetlen tartozása volt.

(5) A filmforgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén az önkormányzat az akadály elhárulása után az esetleges kárelhárítást vagy helyreállítást követő 10 munkanapon belül biztosítja újra a közterületet olyan időtartamra, ameddig a filmforgatás akadályozva volt.

(6) Mentes a használati díj megfizetése alól:

a) az egy óra időtartamot meg nem haladó filmforgatás,

b) közérdekű célokat szolgáló, oktatási, tudományos vagy ismeretterjesztő témájú vagy filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő filmalkotás,

c) az önkormányzat, önkormányzati intézmény, az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság által, vagy érdekében végzett filmforgatás.

(7) Jogszabályban meghatározott ünnepnapra filmforgatási célú közterület- használat nem adható.

13. § E rendelet 2016. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti Karcag Városi Önkormányzati Képviselő- testületének a közterület eltérő használatának rendjéről szóló 6/1998. (II. 25.) rendelete.

K a r c a g, 2015. november 19.

K. m. f.
Dobos László s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző

számú melléklet a 24/2015. (XI.26.) számú rendelethez
Karcag Városi Önkormányzat
Polgármestere
5300 Karcag, Kossuth tér 1.
Tel.: 06-59/500-610, Fax: 06-59/311-998
E-mail: phkarcagph.karcag.huph.karcag.hu~

KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI ENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEM

1./ Természetes személy, egyéni vállalkozó vonatkozásában

Kérelmező neve (leánykori név is): ………………………………………………………………….

Állandó lakhelyének címe: …………………………………………………………………………...

Adóazonosító száma: …………………………………………………………………………………

2./ Jogi személy esetében

Cég megnevezése: ……………………………………………………………………………............

Székhely: ……………………………………………………………………………………………...

Levelezési cím (telephely): …………………………………………………………………………...

Adószám: ……………………………………………………………………………………..............

3./ Közterület használat célja: ……………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………...

Időtartama: ……………………………………………………………………………………………

4./ a.) A közterület-használat helye ……………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………………………...

b.) Módja, mértéke (m2-ben kifejezve): ………………………………………………………………

c.) A tevékenységhez használt eszköz, utca berendezési tárgy vagy jármű leírása (anyaga,

rögzítés módja, jármű esetén annak típusa, forgalmi rendszáma, stb.) ……………………………

……………………………………………………………………………………………………..

……………………………………………………………………………………………………..

5./ Ha közterület-használat célja mozgóbolt üzemeltetése:

a) a mozgóbolt mozgási körzete: ……………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………………………….

b) megállási helyek: …………………………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………………………….

6./ A közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. cégbírósági, ill. bírósági bejegyzés, vállalkozói igazolvány, őstermelői igazolvány, működési engedély, építési engedély stb.)

száma, megnevezése:

………………………………………………………………………………………………………

Kelt: ………………, ………………….

…........................................

kérelmező aláírása, bélyegzője

:…………………………..

Melléklet:  a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat másolata

 az érintett közműtulajdonosok, szakhatóságok hozzájárulása

 közmű tulajdonosokkal egyeztetett közműtérkép M1:1000 arányú helyszínrajza

 egyéb

számú melléklet a 24/2015. (XI.XI.27) számú rendelethez
Közterület-használat célja, módja Díj mértéke
Ft
1. A közterület felé 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védőtető, (előtető) ernyőszerkezet, hirdető berendezés, (fényreklám) cég- és címtábla

200.-Ft/m2/hó
2. Árusító és egyéb fülke, építmény elhelyezése:
a) I. körzet: Varró u. - P.ladányi u. - Szent I. sgt. - Kacsóh u. - Dózsa Gy. u. - Táncsics krt. behatárolt területen belül és a határoló utak mindkét oldalán
b) II. Körzet: Kórház u. - Zöldfa u. - Dózsa Gy. - Temető u. - Szent I. sgt. - Kacsóh u. - Reggel u. - P.ladányi u. - Szivárvány u. - Vasút u. - Kisújszállási u. - Deák krt. által bezárt és az I. körzet határai között lévő területen, valamint a Kisújszállási u., Vasút úti kereszteződéstől DNY-ra eső rész mindkét oldala, Kórház u. a Zöldfa úti kereszteződéstől ÉNY-ra eső szakasz mindkét oldala a parkolót is beleértve
c) III. Körzet: Az előző két körzeten kívül eső területek


1.000.-Ft/m2/hó





700.-Ft/m2/hó
400.-Ft/m2/hó
3. Jármű és gépjármű tárolóhelyek:
a) autóbusz
b) taxi állomáshely
c) tehergépkocsi járműszerelvény, vontató

10.000.-Ft/év/db
10.000.-Ft/év/db
400.-Ft/m2/hó
4. Az egyes létesítményekhez kis- és magánvállalkozásokhoz szükséges
gépjármű várakozóhely gépkocsinként

4.000.-Ft/év
5. önálló hirdető-berendezés, közterületen meglévő berendezés vagy közterületen álló közművek tartóoszlopain vagy kábelszekrényein történő hirdetmény elhelyezése

800.-Ft/m2/hó
6. 5 m2 feletti poszter 2.400.-Ft/m2/hó
7. cirkuszi mutatványos tevékenység hirdető- berendezésének kihelyezése
a) legfeljebb 2 hétig és legfeljebb 50 db
b) legfeljebb 2 hétig és 50 db felett

3.000.-Ft/alkalom
5.000.-Ft/alkalom
8. Reklámzászlók 3.000.-Ft/db/hó
9. Építési és bontási munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék stb. elhelyezése
a) lakásépítés és bontás legfeljebb 50 m2-ig
b) lakásépítés és bontás 50 m2 felett
c) egyéb épület javítás, felújítás, karbantartás, bontás
d) egyéb építési munkáknál (pl. vonalas létesítmény)


30.-Ft/m2/hó
50.-Ft/m2/hó
100.-Ft/m2/hó
140.-Ft/m2/hó
10. Idényjellegű árusítás 1.400.-Ft/m2/hó
11. Alkalmi árusítás 400.-Ft/m2/nap
12. Szolgáltatási tevékenység 600.-Ft/m2/hó
13. Mozgóbolt 200.-Ft/nap
14. Vendéglátó ipari előkert, üzleti szállítás, vagy rakodás alkalmával hordók, ládák, göngyölegek elhelyezése, árukirakodás
400.Ft/m2/hó
15. Kiállítás, vásár 1.200.-Ft/m2/hó
16. Alkalmi vásár 200.-Ft/m2/nap
17. Mutatványos és cirkuszi tevékenység elhelyezése 80.-Ft/m2/nap
18. Sport és kulturális rendezvények 80.-Ft/m2/nap
19. Hangos reklám 1.000.-Ft/nap
20. Közhasználatra még át nem adott közterület ideiglenes hasznosítása 80.-Ft/m2/hó
21. Egyéb: A díj mértékét a fentiek figyelembevételével esetenként kell megállapítani.