Karcagi Zsinagóga

Karcagi Zsinagóga
5300 Karcag, Kertész József út 7.
Telefon: +3630958-1059





A karcagi zsidók történetét először hitközségünk második Rabbija (Főpapja) Schüch Salamon írta meg. Történeti adatok szerint Karcagon és a környező településeken a zsidó vallású lakosok 1848-ban kezdtek letelepedni. Ezek a települések: Kunmadaras, Kunhegyes, Kisújszállás, Túrkeve és Kunszentmárton.
1855-ben alakult meg a Karcagi Hitközség. Rabbijukká Sfirsch (Friss) Márkot választották, aki négyévi tevékenység után visszatért Tiszabőre, hogy apja örökségét, az otthoni rabbi széket elfoglalja.
Hosszú évtizedeken keresztül Debrecen és Budapest között a Karcagi Hitközség volt az egyetlen Ortodox Hitközség. Schüch Salamon 48 évig volt Hitközségünk szellemi vezetője.
A mostani templom építését 1898-ban kezdték meg. A Főrabbi és a Karcagi Zsidóság legszebb napja 1899. március 20-án a templom felavatásának a napja volt. A most 106 éves Zsinagógát, a karcagi Blaum Ferenc fia, Bolgár építész tervezte.
Letelepedés után a zsidóság rövid idő alatt beilleszkedett a város gazdasági és szellemi életébe. Jelentős szerepük volt a kereskedelemben, az iparban és a sport fejlődésében. Mint orvosok, kereskedők, iparosok, a társadalom megbecsült tagjai voltak. A Zsinagóga utcája tiszteletből a Kertész József nyomdász Hittestvérünk nevét kapta meg.
Schüch Salamon 1917-ben bekövetkezett halála után fia Schüch Mór lett a harmadik Karcagi Rabbi. Nyugati műveltsége, népszerűsége, ízes magyar beszédje miatt nagy népszerűségre tett szert az egész városban. A szégyenteljes zsidótörvények okozta megaláztatásokat jóságos szíve nem tudta elviselni, 1940-ben meghalt.
A karcagi zsidóság életében meghatározó szerepük volt az iskoláknak. Jól képzett tanítóktól sajátították el a vallás és a műveltség alapjait a diákok.
1944-ben még 778 fő volt a Karcagi Hitközség lélekszáma. 1945 után 332 főre csökkent a Hitközség, 446-an Mártírhalált haltak. Drága emléküket a templom előcsarnokában lévő vésett nevük, és a temetőbe felállított Mártír Emlékoszlop őrzi.
Hitközségünk kis lélekszáma miatt istentiszteletet évente a Holokauszt és a Nagyünnepek alkalmával tartunk. Szívügyünk a Templom és a Temető rendben tartása és fenntartása. Abban reménykedünk, hogy utódaink évtizedek multán is eljönnek imádkozni Mártírjainkhoz, és emlékeznek a temetőben, ahol szeretteik örök álmukat alusszák.
Mi is azt valljuk: “Egy nép csak addig maradhat fenn, amíg képes átadni örökségét nemzedékről nemzedéknek.”

Oldal tetejére ugrásOldal tetejére