Karcag testvérvárosi kapcsolatainak tapasztalatai

A Karcag Városi Önkormányzat 1990. évi megalakulását követően elfogadta a város fejlesztésére vonatkozó prioritási sorrendet, amelynek részét képezte a nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ezen belül a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztése és bővítése is.

A településekkel való együttműködés célja: a határon túl élő honfitársaink megismerése, segítségnyújtás magyarságtudatuk megőrzéséhez, az anyaországhoz való tartozás érzetének erősítése, a hivatalos kapcsolatok kialakítása mellett az egyházak, intézmények, civil szervezetek és a polgárok közötti kapcsolatok létrehozása és elmélyítése volt.

A kapcsolatok kialakításában a kezdeményező szerepet minden esetben a Karcag Városi Önkormányzat vállalta. Jelenleg hét testvérvárosunk van, Székelykeresztúr (Erdély - Románia), Ómoravica (Vajdaság - Jugoszlávia), Mérke ( Dzsambul - járás, Kazakisztán), valamint Szepsi (Felvidék-Szlovákia). Még ez évben aláírásra kerül a testvérvárosi szerződés két uniós tagállam településével is, a franciaországi Longueau-val és a németországi Schwarzheide várossal.
A hivatalos együttműködési megállapodásokat az érintett települések önkormányzatai és a Karcag Városi Önkormányzat is testületi döntéssel hagyta jóvá. A szerződések aláírására ünnepélyes körülmények között került sor. A megállapodások az oktatás, a tudomány, a kultúra, a sport, az idegenforgalom és a gazdaság különböző területein való lehetséges kapcsolódási pontokat és tevékenységi formákat tartalmazzák.

A tájékoztatóban bemutatjuk a testvérvárosi kapcsolatok fejlődését a hét város vonatkozásában, rendezvények, események tükrében.



Románia - Székelykeresztúr
Székelykeresztúr, Hargita megye, Románia

Kapcsolat kezdete:

1990

A kapcsolatfelvétel módja:

lakossági kezdeményezésre

A folyamatos együttműködés területei, gyakorisága:

oktatás, kultúra, sport, idegenforgalom területén évenként 2-3 alkalom



Bácskossuthfalva (Ómoravica) Szerbia

Kapcsolat kezdete:

1994.

A kapcsolatfelvétel módja:

önkormányzatok között

A folyamatos együttműködés területei:

oktatás, kultúra, gazdaság

Honlap:

www.hhrf.org/bacskossuthfalva



Mérke-Dzsambul járás Kazakisztán

Kapcsolat kezdete:

1998

A kapcsolatfelvétel módja:

Kazakisztán magyarországi nagykövete kezdeményezésére

A folyamatos együttműködés területei:

Tudományos kutatások, kultúra

Honlap:

 


Szlovákia - Szepsi - Moldava nad Bodvou
Szepsi Szlovákia

Kapcsolat kezdete:

1998.

A kapcsolatfelvétel módja:

középiskolák közötti kapcsolatból indult

A folyamatos együttműködés területei:

oktatás, idegenforgalom, sport, kultúra



Németország - Schwarzheide
Schwarzheide-Németország

Kapcsolat kezdete:

2002

Szerződés aláírása:

2004. szeptember 6.

A kapcsolatfelvétel módja:

Schwarzheideben élő volt karcagi lakos kezdeményezésére

A folyamatos együttműködés területei:

Oktatás, kultúra, idegenforgalom, sport, gazdaság, városfejlesztés



Franciaorszag (Longueau)
Longueau- Somme megye Franciaország

Kapcsolat kezdete:

2004.

A kapcsolatfelvétel módja:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés ajánlatára

A folyamatos együttműködés területei:

Kultúra, oktatás, idegenforgalom

Honlap:

 


Lengyelország - Krosno
Krosno Odrzaňskie- Lengyelország

Kapcsolat kezdete:

2004.

Megállapodás aláírása:

2005. május 26.

A kapcsolatfelvétel módja:

Schwarzheide kezdeményezésére

A folyamatos együttműködés területei:

Oktatás, kultúra, sport, idegenforgalom

Honlap:

http://www.krosnoodrzanskie.pl



Kunszentmiklós

Kapcsolat kezdete:

2009. szeptember

A kapcsolatfelvétel módja:

Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében Bődi Szabolcs polgármester 2009-ben a Kunok I. Világtalálkozója évében javasolta a Karcag városával történő testvérvárosi szerződés megkötését, tekintettel arra, hogy a szerződés megkötése tovább erősíti a két kun település között évek óta tartó barátságot, jó kapcsolatot tovább erősíti, és egyben rámutat a határon belüli összefogás szükségességére.

Honlap:

www.kunszentmiklos.hu

További információ:

részletek



Az együttműködési megállapodásokat és az eddigi tevékenységünket áttekintve megállapíthatjuk, hogy városunk és a települések közötti kapcsolat legeredményesebb a kultúra területén volt. Az együttműködést a későbbiek során az idegenforgalom és a gazdaság kölcsönös előnyökre épülő fejlesztésére kell irányítani.
A Karcag Városi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére. Az elmúlt évtized alatt az Önkormányzat által elfogadott valamennyi gazdasági, idegenforgalmi és kulturális koncepciónak és intézkedési tervnek meghatározó eleme volt a nemzetközi kapcsolatok helyzetének elemzése, a fejlesztési lehetőségek számbavétele. A Karcag Városi Önkormányzat a testvérvárosi kapcsolatok irányítása és szervezése érdekében 1998-ban létrehozta az Idegenforgalmi és Külkapcsolati Bizottságot. A bizottság tagjai aktívan bekapcsolódtak a programok szervezésébe és lebonyolításába is. 1999-ben testületi ülésen tájékoztattuk az önkormányzatot a nemzetközi kapcsolatok alakulásáról. Az Idegenforgalmi és Külkapcsolatok Bizottsága minden évben tájékoztatást kér e témakörben is.

A testvérvárosi kapcsolatokkal - csatolt munkakörben - a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Irodája vezető főtanácsosa foglalkozik. Az önkormányzat ez irányú éves terveinek megvalósítása érdekében 1996-tól "Nemzetközi kapcsolatok" címmel elkülönített pénzalapot hozott létre. E forrást egészítették ki a "Karcag testvérvárosaiért" Közalapítvány számlájára befolyó adományok bevételei és a pályázatokból elnyert támogatások is. A városban működő egyházak, vállalkozók, egyesületek, alapítványok, intézmények támogatása is jelentős a testvérvárosokkal folytatott együttműködésben.
Örvendetes, hogy a hivatalos kapcsolatok mellett a magánszemélyek és a családok között is baráti szálak szövődtek. Az önkormányzat tudatos koordináló tevékenysége mellett ez is garanciája lehet a folyamatos és kiegyensúlyozott együttműködésnek, a kapcsolatok kiszélesítésének.