A szöveg időállapota: 2003.II.12. -
Időállapot váltás: 2003.II.12. -


1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet

a 2003. évi költségvetéséről

a 6/2003. (IV. 16.) Karcag Városi Önkormányzati rendelettel, a 10/2003. (VI.1.) Karcag Városi Önkormányzati rendelettel, a 13/2003. (VIII.27.) Karcag Városi Önkormányzati rendelettel, a18/2003.(X.29.) Karcag Városi Önkormányzati rendelettel, és a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelettel módosított szöveg

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete az államháztartásról szóló, többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban: Áht.) 65.§,67.-69.§, 71. § és 73.-75.§ valamint a helyi önkormányzatokról szóló, többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvényben, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, többszörösen módosított 217/1998. (XII.30.) Kormányrendelet 29.§, 32.§ és 37.-38.§-aiban foglaltakra, továbbá az 1990. évi LXV. tv. 81.-84.§-ainak rendelkezéseire, Karcag Város Önkormányzata 2003. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:

I. fejezet

A rendelet hatálya, címrend

1. § A rendelet hatálya Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületére és annak szerveire, az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzatra terjed ki.

2. § (1) A Képviselő Testület a címrendet a (2)-(4) bekezdésekben foglaltak szerint határozza meg.

(2) Az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként működő intézmények külön-külön címeket alkotnak.

(3)1 A Polgármesteri Hivatal működési kiadásai feladatonként alkotnak egy-egy címet. Ennek felsorolását e rendelet 2.1.2. sz. melléklete tartalmazza.

(4)2 A Városi Önkormányzat - intézmény működtetési és egyéb kötelező feladatain kívüli - kiemelt feladatainak kiadásai e rendelet 2.3. sz. melléklete szerinti felsorolásban külön-külön címet alkotnak.

II. fejezet

A költségvetés bevételei és kiadásai

3. § (1)3 A Képviselő Testület Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi költségvetését 8.346.309 ezer Ft bevételi- és kiadási főösszegben állapítja meg.

(2)4 Az (1) bekezdésben megállapított főösszegeken belül 2.448.373 ezer Ft az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények bevételi összege, a kiadás összege 2.452.920 ezerFt.

(3) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A (3) bekezdésben megállapított bevételek közül a költségvetési szervek működési jellegű bevételeit intézményenkénti (címenkénti) bontásban e rendelet 1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(5) A Polgármesteri Hivatal működési bevételeit feladatonként (forrásonként) részletezve e rendelet 1.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(6) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszegen belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevétele 1.548 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését e rendelet 1.2. sz. melléklete tartalmazza.

(7) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az önkormányzati finanszírozású intézmények pénzforgalom nélküli (pénzmaradvány) bevételét intézményenkénti (címenkénti) bontásban e rendelet 1.3.sz. melléklete tartalmazza.

(8)5 Az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények (címek) (2) bekezdés szerinti 2003. évi bevételeit forrásonkénti bontásban e rendelet 1.4.sz. melléklete tartalmazza.

4. § (1)6 A Városi Önkormányzat 2003. évi költségvetése 3. § (1) bekezdése szerinti kiadási főösszege - feladatonként elkülönített összegének - kiemelt előirányzatonkénti bontását e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek (címek) intézményi kiadásainak előirányzatait - intézményen belül kiemelt előirányzatonként részletezve - e rendelet 2.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) E rendelet 2.1. sz. mellékletében meghatározott intézményi kiadásokon belül a címeket megillető, felhasználási kötöttséggel járó kiadási előirányzatokat célonkénti csoportosításban és kiemelt előirányzatonkénti bontásban e rendelet 2.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A Képviselő Testület a Polgármesteri Hivatal 2003. évi feladatonkénti (címenkénti) működési kiadásait - kötelező, kiemelt előirányzatonként - e rendelet 2.1.2. sz. melléklete szerint állapítja meg.

(5) A Városi Önkormányzat által alapított intézmények 2003. évi költségvetési létszámkeretét e rendelet

2.1.3. sz. melléklete tartalmazza.(6) Az (5) bekezdésben meghatározott létszámkereten belül - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - a teljes- és részmunkaidőben foglalkoztatottakra megállapított létszámkerettől eltérni kizárólag a közhasznú foglalkoztatás keretében ideiglenesen (éven belül) az adott intézmény részére meghatározott létszámkerethez tartozó személyi juttatás és járulékaira biztosított kiadási előirányzat felhasználásával, valamint polgári szolgálatosként történő foglalkoztatás esetén lehet.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik az egészségügyi ágazatba tartozó intézményekre, valamint a Városi Önkormányzat azon intézményeire, amelyek külön Képviselő Testületi döntés alapján engedélyezett közhasznú foglalkoztatást végeznek feltéve, hogy ezzel az érintett intézmények nem veszélyeztetik költségvetésük egyensúlyát.

(8)7 A Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2003. évi kiadási előirányzatát feladatonként és kiemelt előirányzatonkénti bontásban e rendelet 2.2. sz. melléklete tartalmazza.

(9) A Városi Önkormányzat 2003. évi kiemelt feladatainak kiadásait címenként és kiemelt előirányzatonként e rendelet 2.3. sz. melléklete tartalmazza.

(10) Karcag Város Önkormányzata 2003. évi költségvetésében a tartalék (céltartalék) összegét e rendelet 2.4. sz. mellékletében foglaltak szerint határozza meg.

5. § (1)8 A Városi Önkormányzat 2003. évi intézmény-, valamint kiemelt feladatainak bevételi- és kiadási előirányzatait - tájékoztató jelleggel - mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de együttesen egyensúlyban, összevontan e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Városi Önkormányzat felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 2003. évi költségvetésben

meghatározott maximálisan 529.000 ezer Ft összegű forráshiány, valamint a fejlesztési kiadások teljesítéséhez szükséges maximálisan 12.036 ezer Ft összegű fedezet biztosítása érdekében e rendelet alapján, átruházott hatáskörben eljárva működési-, valamint fejlesztési célú hitelt vegyen fel, az erre vonatkozó hitelszerződéseket kösse meg. A felveendő hitelek együttes összege nem haladhatja meg a 541.036 ezer Ft-ot.

(3) (3)Karcag Város Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a (2) bekezdésben meghatározott hitelek visszafizetésének időtartama alatt - a megkötendő hitelszerződésekben foglaltaknak megfelelően - a tőketörlesztés és a járuléktartozás összegeit a többi kiemelt (nem kötelező) feladatainak kiadásait megelőzően, minden évben az Önkormányzat költségvetésébe beépíti és jóváhagyja.

III. fejezet

Többéves kihatással járó feladatok

6. § (1)9 A Képviselő Testület a többéves kihatással járó feladatok (kötelezettségek) kiadási előirányzatait éves bontásban - járulékok és inflációkövetés nélkül - e rendelet 4. sz. melléklete szerint határozza meg.

(2) Karcag Város Önkormányzata az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatok közül a későbbi évekre már vállalt, valamint a 2003. évben felvételre kerülő, visszafizetendő hitel- és járulékainak fedezetét biztosító kiadási előirányzatait - a vonatkozó hitelszerződésekben foglaltaknak megfelelően - véglegesen az adott évi költségvetésébe minden évben betervezi és jóváhagyja.

IV. fejezet

7. § A Képviselő Testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, mértéke (érintettek száma), illetőleg összege szerinti részletettséggel a rendelet 6. sz. melléklete szerint hagyja jóvá.

V. fejezet

Előirányzatok átcsoportosítása és felhasználása

8. § (1) Karcag Város Önkormányzata 2003. évi költségvetésében szereplő bevételi- és kiadási előirányzatainak várható előirányzat-felhasználási ütemtervét, forrásonkénti és kiemelt előirányzatonkénti bontásban, havi részletezettséggel a rendelet 5.sz. melléklete tartalmazza.

(2) A Képviselő Testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az év közbeni esetleges likviditási gondok megoldása érdekében az önkormányzati lakásértékesítésből származó forrás (bevételi előirányzat) felhasználását - a 2004. évben esedékes visszapótlás biztosítása mellett - engedélyezze és szükség esetén munkabérhitelt vegyen fel.

(3) A Képviselő Testület az általa jóváhagyott intézményi (feladatonkénti) kiadási előirányzatokon belüli - a kiemelt előirányzatok közötti, valamint a Polgármesteri Hivatal esetében a feladatok (címek) közötti - átcsoportosítás engedélyezésének jogát a Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságára átruházza.

(4) Az Önkormányzat költségvetési szervei részére a Pénzügyi Bizottság által a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően - előzetesen megadott engedély - alapján végrehajtott előirányzat átcsoportosítás miatt a Képviselő Testület alkalmanként, de legalább évente két alkalommal módosítja költségvetési rendeletét.

(5) Az Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek vezetői a dologi kiadásaik körében megtervezett részelőirányzatok között átcsoportosítást hajthatnak végre, kivéve a kommunikációs rendszer működtetése, karbantartása tételen tervezett távközlési díjak, hatósági díjak, adók altétel, az intézmény üzemeltetés szolgáltatási díjai tétel, valamint a különféle kiadások, befizetések alrovat előirányzatait.

(6) A (5) bekezdésben szereplő jogcímeken megtervezett előirányzatok az egyéb dologi kiadások terhére növelhetők, de azokat más célra átcsoportosítani, illetőleg előirányzat-módosítást végrehajtani vagy anélkül felhasználni csak akkor szabad, ha a költségvetési szerv az ezen jogcímeken jelentkező éves fizetési kötelezettségének eleget tud tenni.

(7) A (5)-(6) bekezdés szabályai nem vonatkoznak a Kátai Gábor Kórházra és a Háziorvosi Intézményre.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott önállóan gazdálkodó költségvetési szervek a dologi kiadásaik körében megtervezett részelőirányzataik között - feltéve, hogy ezzel nem veszélyeztetik költségvetésük egyensúlyát - külön hozzájárulás nélkül előirányzat-átcsoportosítást hajthatnak végre.

(9) Az Önkormányzat finanszírozási körébe tartozó intézmények tekintetében, a címek részére e rendelettel meghatározott működési bevételeket meghaladó többletbevételek felhasználásáról (azok köréről és mértékéről) e rendelet alapján, átruházott hatáskörében eljárva Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága határozattal dönt.

(10) Abban az esetben, ha az Önkormányzat finanszírozási körébe tartozó költségvetési szerv az év során a személyi juttatások eredeti előirányzatának megállapításakor számításba vett dolgozói létszámkeretét véglegesen csökkenti, akkor az ebből származó megtakarítást felhasználhatja. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha a létszámleépítés feladatelmaradással jár.

(11) A (10) bekezdésben meghatározott végleges létszámleépítésekkel összefüggő személyi juttatások és járulékaik fedezetét a Képviselő Testület évközben pótelőirányzatként - feladat-elmaradás (elvonás) esetén pedig az érintett intézménynél, az adott feladatra jóváhagyott eredeti előirányzat felhasználásának engedélyezésével - a költségvetési szerv részére biztosítja.

(12) Az intézményi árubeszerzéseknél, szolgáltatás igénybevételénél, felújításoknál, karbantartási kiadásoknál stb. (együttesen: beszerzéseknél) azonos egységár, alapár, illetve vállalkozási díj esetén előnyben kell részesíteni a kedvezőbb (30, 60 napos) fizetési határidőt biztosító vállalkozót (beszállítót, szolgáltatót), a megrendelésekhez és a szerződések megkötéséhez Polgármesteri ellenjegyzés szükséges. Az ellenjegyzés szabálya nem vonatkozik a Kátai Gábor Kórházra.

(13) A Képviselő Testület a céltartalék terhére történő átcsoportosítás jogát a Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságára átruházza.

(14) Az évközben felhasználási kötöttséggel engedélyezett központi pótelőirányzatok felosztásáról e rendelet alapján átruházott hatáskörében eljárva a Polgármester dönt.

VI. fejezet

Adatszolgáltatás a költségvetés végrehajtásáról

9. § (1) Az Önkormányzat finanszírozási körébe tartozó önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező költségvetési szerv vezetője a saját és a hozzátartozó részben önálló költségvetési szerv(ek) költségvetésének végrehajtásához - e rendelet alapján - részletes, éves pénzforgalmi tervet köteles készíteni, melynek havi bontásban tartalmaznia kell a tárgyévben várható kiadásokat és bevételeket forrásonként és kiemelt előirányzatonként részletezve.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott éves pénzforgalmi tervet 2003. évre vonatkozóan, 2003. március 15-ig kell elkészíteni és Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere részére megküldeni.

(3) A Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szerv vezetője a tárgyhónapot követő hó 8. napjáig köteles a költségvetésének végrehajtásáról Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere részére havi költségvetési jelentést készíteni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott havi költségvetési jelentést a mindenkori előírásoknak megfelelő adattartalommal és formában kel elkészíteni.

Adatszolgáltatás a tartozásállomány alakulásáról

10. § (1) A Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szerv az általa elismert, az esedékességet követő 15-30 napon túli tartozás-állományáról kéthetente, minden hónap 15-ig és a tárgyhó utolsó napjáig köteles Karcag Városi Önkormányzat Polgármestere részére a (2) bekezdésben meghatározott tartalommal adatszolgáltatást teljesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás tartalmazza:

1. A költségvetési szerv nevét, számlaszámát.

2. Az intézmény 2003. évi költségvetésének - e rendelettel megállapított - eredeti kiadási előirányzatát.

3. A tartozásállomány megnevezését.

4. A 15-30 nap közötti és a 30 napon túli állomány összegét külön-külön és összesen.

5. A kiállítás keltét és a cégszerű aláírást.

(3) Karcag Város Önkormányzata szükség esetén soron kívüli ülésén, minden más esetben a soron következő ülésén önkormányzati biztost rendel ki a felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, amennyiben annak elismert, az esedékességet követő 30 napon túli tartozás-állományának mértéke eléri az intézmény 2003. évi költségvetése eredeti kiadási előirányzatának 10 %-át, vagy a 2.000 ezer Ft-ot, és e tartozását egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani.

(4) Az önkormányzati biztos kirendelésével összefüggő valamennyi kiadás - a költségvetési szervet terhelő, az önkormányzati biztos kezdeményezésére felbontott, megszüntetett, módosított szerződésekkel összefüggésben keletkező kiadásokon túl - az Önkormányzat felügyelete alá tartozó, az eljárással érintett költségvetési szervet terheli.

(5) Az államháztartásról szóló többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (4) bekezdése, valamint a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 7. § (1) bekezdése alapján a kisösszegű követelés értékhatára 80.000.-Ft, melynek figyelembevételével a követelések leírása - az egyedi értékek alapján a (6) bekezdésben foglaltakra is tekintettel - a következők szerint történik:

a) 30.000 Ft alatt az intézményvezető hatásköre;

b) 30.000 Ft-tól - 160.000 Ft-ig a Polgármester hatásköre;

c) 160.000 Ft-tól - 800.000 Ft-ig a Pénzügyi Bizottság hatásköre;

d) 800.000 Ft felett az Önkormányzat Képviselő Testületének hatásköre.

(6) Az (5) bekezdés a.) és b.) pontjaiban meghatározott hatáskör, ugyanazon hátralékos (adós) tekintetében 5 éven belül csak egy alkalommal gyakorolható.

VII. fejezet

Vegyes és záró rendelkezések

11. § (1) A Képviselő Testület az önkormányzati intézmények által vezetett "Lakásépítési Alap" számlákra érkező bevételek (törlesztések) újbóli, a lakásépítésre, lakásfelújításokra vonatkozó szabályzatok szerinti felhasználását engedélyezi.

(2)Karcag Város Önkormányzata az Áht. 71. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltak értelmében az Önkormányzat 2004. és 2005. évi várható bevételi- és kiadási előirányzatait e rendelet 7.sz., és 8. sz. mellékleteiben (valamint ezek almellékleteiben) bemutatott adattartalommal állapítja meg azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott év költségvetésének elfogadásakor határozza meg.

(3) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2003. január 1. napjától kell alkalmazni.

(4) 2003. évi költségvetésről szóló rendelet kihirdetéséről a jegyző - a helyben szokásos módon - gondoskodik.

K a r c a g , 2003. február 11.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző

1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,- Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel
eredeti módosított
I. Saját bevételek
1. Adóbevétel 308.545 198.254
2. Működési bevétel 403.591 449.987
3. Vagyonértékesítési bevétel 406.189 273.148
4. Lakossági forrásból bevétel 2.000 2.000
5. Különféle egyéb bevétel 116.283 363.645
I. Saját bevételek összesen: 1.236.608 1.287.034
II. Átengedett bevételek
1. Személyi jövedelemadó 1.127.419 1.127.419*
- Helyben maradó rész (10%) 143.028
- SZJA kiegészítés 444.225
- Átengedett SZJA 347.499
- Tűzoltóság részére támogatás 192.667
2. Gépjárműadó (100 %) 47.000 66.600
3. Termőföld bérbeadásából származó személyi jöv. adó 5.000 10.500
II. Átengedett bevételek összesen: 1.179.419 1.204.519
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás
1. Feladatmutatóhoz kötött normatív hozzájárulás 1.244.006 1.256.346
2. Központi támogatás (felhasználási kötöttséggel) 76.664 88.703*
- Szociális továbbképzés és szakvizsga 1.650
- Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 5.358
- Pedagógus Szakkönyv -vásárlás 5.236
- Tanulók tankönyv-vásárlása 18.272
Tankönyvtámogatás 7.766
Kieg. tám. ingyenes tankönyv támogatás 10.506
- Diáksporttal kapcsolatos feladatok tám. 3.870
- Szakmai fejlesztés 10.065
- Pedagógiai Szakszolgálat 2.540
- Pedagógiai szakmai szolgáltatás 2.964
- Közcélú foglalkoztatás 35.132
- Rászorultság alapján óvodai ingyenes intézményi étkeztetés 3.616
3. Központosított támogatás 680 31.319*
- CÖK támogatása 680
- Minimálbérre történő kiegészítés 1.547
- Közműfejlesztési hozzájárulás 3.101
- Könyvtár és közművelődés érdekeltség növelő támogatás 1.744
- Köztisztviselők illetmény rendezésére 10.747
- Tűzoltók illetmény rendezésére 2.965
- Könyvvizsgálatra hozzájárulás 147
- Gázár- támogatásra 10.388
4. Egyéb központi támogatás 265.398 222.637*
- Rendszeres szoc. segély tám 61.463
- Időskorúak járadéka tám. 2.927
- Kiegészítő családi pótlék tám. 135.560
- Ápolási díj tám 22.687
5. CÉDA és TEKI támogatás 17.585 67.121*
- Kováts M. Ált. Isk. könyvtár tanterem felújít 2.530
- Zádor Úti Ált. Isk. új okt. épülete építése 45.318
- Reumatológia kialakítása 15.050
- Okmányiroda bővítése 4.223
6. Címzett támogatás 624.000 624.113
7. Céltámogatás 215.511
8. Vis Maior támogatás 12.536
9. VICE támogatás 60.962
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás összesen: 2.228.333 2.579.248
IV. Egyéb forrás
1. Lakásértékesítés 2003. évi bevétele 8.000 8.000
2. Lakásértékesítési bevétel pénzmaradványa 4.000 32.652
3. Pénzmaradvány és vállalkozási eredmény 29.992 245.447
4. Működési célú (forráskieg.) hitel 493.489 529.000
5. Fejlesztési hitel 55.000 12.036
- Egészségügyi gépműszer beszerzés 12.036
IV. Egyéb forrás összesen 590.481 827.135
Önkormányzat bevétele összesen (I-IV.): 5.234.841 5.897.936
V. Egészségügyi ágazat
1. Kátai Gábor Kórház 2.339.764 2.339.764
2. Háziorvosi Intézmény 108.052 108.609
V. Egészségügyi ágazat összesen 2.447.816 2.448.373
Bevételek mindösszesen (I-V.) 7.682.657 8.346.309

* A módosított előirányzat „részelőirányzatonkénti” bontásban a forrás megnevezés oszlopban.

1.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati. rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat intézményeinek 2003. évi bevételei
Adatok 1.000,-Ft-ban
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉS Működési bevétel
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
1. Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó intézmény:
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 24.000 24.237
Városi Csokonai Könyvtár 1.900 2.104
1. Déryné Műv és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó
intézmény összesen: 25.900 26.341
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá
tartozó intézmények:
Egyesített Bölcsőde 4.522 4.522
Arany János Általános Iskola 1.948 1.948
Györffy István Általános Iskola 9.765 9.765
Kiskulcsosi Általános Iskola 2.938 3.594
Kováts Mihály Általános Iskola 7.759 7.759
Zeneiskola 1.628 2.429
Családsegítő és Gondozási Központ 15.486 15.486
Városgondnokság 132.106 146.264
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá
tartozó intézmények összesen: 176.152 191.767
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 32.033 32.385
4. Zádor úti Általános Iskola 4.745 4.745
5. Gábor Áron Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 8.666 8.666
6. Szentannai Sámuel Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 26.185 26.185
7. Varró I. Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 5.772 5.772
8. Szociális Otthon 93.084 96.156
9. Tűzoltóság 2.906 2.906
10.Polgármesteri Hivatal 28.148 55.064
Önkormányzat összesen (1-10) 403.591 449.987

1.1.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati. rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2003. évi működési bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
B e v é t e l
Megnevezés eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
Bírság 1.500 1.500
Hatósági, engedélyezési feladatok 4.000 4.000
Marhalevél 400 400
Földhaszon 6.000 6.000
Mezőőri járulék 5.000 5.000
Közterület-használati díj 700 700
Bérleti díj ÁFA nélkül 3.380 25.450
Kamat 3.000 3.000
Közművelődési kiadványok értékesítése 500 500
Családi rendezvények bevétel 500 500
Egyéb bevétel 3.168 7.593
Karcagi Hírmondó bevétele - 421
Ö s s z e s e n : 28.148 55.064

1. 2. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

A Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2003. évi bevételei forrásonkénti alakulása
Adatok 1.000.-Ft-ban
Forrás megnevezése B e v é t e l
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
Központosított támogatás 680 680
Pénzmaradvány (2002. évi) - 103
Karcag Városi Önkormányzat támogatása - 120
Átvett pénzeszköz - 645
Ö S S Z E S E N : 680 1.548

1. 3. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati. rendelethez

Karcag Város Önkormányzata finanszírozási körébe tartozó intézményeinek pénzforgalom nélküli (pénzmaradvány) bevételei címenként
Adatok: 1.000.- Ft-ban
Intézmény megnevezése Pénzmaradvány
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
1. Déryné Műv. és Ifj. Központ és a hozzá tartozó intézmény
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 686
Városi Csokonai Könyvtár 1.317
1. Déryné Műv. és Ifj. Központ és a hozzá tartozó intézmény összesen: 2.003
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá tartozó intézmények
Egyesített Bölcsőde 608
Arany János Általános Iskola 3.641
Györffy István Általános Iskola 6.430
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.693
Kováts Mihály Általános Iskola 1.841
Zeneiskola 537
Családsegítő és Gondozási Központ, Pedagógiai Szakszolgálat 2.184
Városgondnokság 25.000 50.533
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá tartozó intézmények
összesen:
25.000 67.467
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda 4.193
4. Zádor Úti Általános Iskola 6.446
5. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 7.232
6. Szentannai S. Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 25.122
7. Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 12.221
8. Szociális Otthon 5.038
9. Tűzoltóság 10.773
10. Polgármesteri Hivatal 4.992 104.849
Önkormányzati finanszírozású intézmények összesen: 29.992 245.344

1.4. sz. melléklet az 1/2003. (II. 12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények 2003. évi bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok: 1.000.- Ft-ban
Intézmény
megnevezése
Működési
bevétel
Egyéb működési célú
pénzeszköz átvétele
Működési célú
pénzeszköz átvétel
Társadalombiztosítási
Alapoktól és kezelőitől
Pénzforgalom nélküli
bevétel
Összesen
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
eredeti
előirányzat
módosított
előirányzat
Kátai Gábor Kórház 46.164 46.164 - - 2.253.000 2.253.000 40.600 40.600 2.339.764 2.339.764
Háziorvosi Intézmény 14.275 14.695 480 480 93.297 93.297 - 137 108.052 108.609
Ö s s z e s e n : 60.439 60.859 480 480 2.346.297 2.346.297 40.600 40.737 2.447.816 2.448.373

2. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi kiadásairól címenkénti bontásban
Adatok 1.000.-Ft-ban
M e g n e v e z é s Összesen K I A D Á S B Ó L
Személyi
juttatás
Munkaadót
terhelő
kötelezettség
Dologi jellegű
kiadás
Speciális célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás,
felhalmozás
Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Intézményi működési
kiadások
6.060.216 6.273.372 3.103.980 3.163.047 1.060.300 1.084.915 1.389.707 1.540.605 446.702 378.873 55.567 104.611 3.960 1.321
Cigány Kisebbségi
Önkormányzat
kiadásai
680 1.548 360 157 645 1.006 35 25
Kiemelt feladatok
kiadásai
1.618.473 2.060.023 88.956 115.006 41.710 84.858 1.024.907 1.397.239 462.900 462.920
Céltartalék 3.288 11.366 3.288 11.366
Ö S S Z E S E N : 7.682.657 8.346.309 3.103.980 3.163.407 1.060.300 1.085.072 1.479.308 1.656.617 488.447 463.756 1.080.474 1.501.850 470.148 475.607

2.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi intézményi kiadása címenként és kiemelt előirányzatonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény megnevezés K I A D Á S B Ó L
Kiadás összesen Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi jellegű kiadás Spec.célú támog. pénzeszk. á. Ellátottak juttatásai Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
lőir.
mód
előir.
eredeti
előir.
mód
előir.
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátart. intézmény
Déryné Művelődési és Ifj. Központ 69.731 76.171 32.837 32.203 11.073 10.340 25.526 32.638 40 40 255 950
Városi Csokonai Könyvtár 30.982 34.980 19.302 19.692 6.517 6.517 4.886 7.987 22 22 255 762
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátartozó int. összesen: 100.713 111.151 52.139 51.895 17.590 16.857 30.412 40.625 62 62 510 1.712
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzátartozó intézmények
Egyesített Bölcsőde 51.994 51.917 30.985 30.985 11.408 11.408 9.601 9.524 - -
Arany János Általános Iskola 121.635 133.873 76.188 76.242 25.756 25.821 17.387 27.878 1.749 2.516 555 1.416
Györffy István Általános Iskola 163.157 170.140 98.372 98.856 33.260 33.412 28.846 34.083 2.254 3.178 425 611
Kiskulcsosi Általános Iskola 91.657 96.745 58.300 59.061 19.652 19.809 12.184 16.073 1.266 1.547 255 255
Kováts Mihály Általános Iskola 165.450 167.895 104.436 104.653 35.564 35.644 22.724 23.511 2.386 3.181 340 906
Zeneiskola 73.755 74.634 53.275 52.445 17.876 17.548 2.502 4.094 102 102 445
Családsegítő és Gondozási Központ 71.509 73.279 36.140 34.294 11.446 10.876 23.875 27.569 48 48 492
Városgondnokság 305.883 379.231 141.288 169.817 50.143 60.893 110.476 140.946 188 917 3.788 6.658
2. Városi Önkormányzat Városgondnokság és a hozzátartozó int. össz: 1.045.040 1.147.714 598.984 626.353 205.105 215.411 227.595 283.678 7.993 11.489 5.363 10.783
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 354.156 357.824 198.772 203.246 66.817 69.095 79.141 84.324 264 264 9.162 895
4. Zádor úti Általános Iskola 148.574 166.270 88.994 95.761 29.707 31.235 27.547 33.994 1.571 2.344 755 2.936
5. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépisk. és Koll. 188.808 200.590 120.352 123.039 41.428 42.164 21.834 29.453 1.194 2.482 4.000 3.452
6. Szentannai S. Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 232.400 267.368 131.997 133.972 45.373 45.810 49.580 71.290 850 1.522 4.600 14.774
7. Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 181.564 200.670 112.099 112.468 36.842 37.464 31.463 29.718 1.160 2.426 18.594
8. Szociális Otthon 245.299 251.202 113.588 114.888 38.892 39.892 92.819 92.489 - - 3.933
9. Tűzoltóság 195.573 210.664 130.023 133.456 41.041 44.026 20.822 25.302 - - 3.687 7.880
10. Polgármesteri Hivatal 920.273 906.999 232.759 243.696 77.264 82.720 165.462 202.016 425.608 358.284 15.220 18.962 3.960 1.321
Önkormányzat összesen (1-10) eü. ágazat nélkül: 3.612.400 3.820.452 1.779.707 1.838.774 600.059 624.674 746.675 892.889 438.702 378.873 43.297 83.921 3.960 1.321
Egészségügyi ágazat
11. Kátai Gábor Kórház 2.339.764 2.344.194 1.265.007 1.265.007 440.174 440.174 614.583 619.013 8.000 - 12.000 20.000
12. Háziorvosi Intézmény 108.052 108.726 59.266 59.266 20.067 20.067 28.449 28.703 - - 270 690
Egészségügyi ágazat összesen: 2.447.816 2.452.920 1.324.273 1.324.273 460.241 460.241 643.032 647.716 8.000 - 12.270 20.690 - -
Ö S S Z E S E N (1-12): 6.060.216 6.273.372 3.103.980 3.163.047 1.060.300 1.084.915 1.389.707 1.540.605 446.702 378.873 55.567 104.611 3.960 1.321

2.1.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

A 2003.évi intézményi kiadásokon belül feladattal kötött működési kiadások
Adatok 1000 Ft-ban
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh.
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása Felújítás,
felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Pedagógus szakvizsga és továbbképzés
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.058 1.058 1.058 1.058
Arany János Általános Iskola 450 450 450 450
Györffy István Általános Iskola 609 609 609 609
Kiskulcsosi Általános Iskola 305 305 305 305
Kováts Mihály Általános Iskola 725 725 725 725
Zádor Úti Általános Iskola 493 493 477 477 16 16
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 580 580 580 580
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 449 449 449 449
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 508 508 508 508
Zeneiskola 377 377 377 377
Családsegítő és Gondozási Központ 14 14 14 14
Ö s s z e s e n: 5.568 5.568 5.552 5.552 16 16
Pedagógus szakkönyvásárlás
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.022 1.022 1.022 1.022
Arany János Általános Iskola 364 350 364 350
Györffy István Általános Iskola 574 518 574 518
Kiskulcsosi Általános Iskola 294 294 294 294
Kováts Mihály Általános Iskola 714 644 714 644
Zádor Úti Általános Iskola 504 490 504 490
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 546 518 546 518
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 406 392 406 392
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 490 490 490 490
Zeneiskola 308 294 308 294
Családsegítő és Gondozási Központ 14 14 14 14
Összesen: 5.236 5.026 5.236 5.026
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása
Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tanulók tankönyvvásárlása
Arany János Általános Iskola 799 799 799 799
Györffy István Általános Iskola 1.440 1.440 1.440 1.440
Kiskulcsosi Általános Iskola 617 617 617 617
Kováts Mihály Általános Iskola 1.286 1.286 1.286 1.286
Zádor Úti Általános Iskola 816 816 816 816
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 1.080 1.080 1.080 1.080
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 684 684 684 684
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.044 1.044 1.044 1.044
Összesen: 7.766 7.766 7.766 7.766
Kiegészítő támogatás az ingyenes tan-
könyv ellátáshoz
Arany János Általános Iskola 812 1.579 812 1.579
Györffy István Általános Iskola 700 1.624 700 1.624
Kiskulcsosi Általános Iskola 487 868 487 868
Kováts Mihály Általános Iskola 980 1.775 980 1.775
Zádor Úti Általános Iskola 661 1.434 661 1.434
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Koll. 1.288 1.288
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 672 672
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.266 1.266
Ö s s z e s e n : 3.640 10.506 3.640 10.506
Szociális továbbképzés és szakvizsga
Szociális Otthon 936 936 936 936
Egyesített Bölcsőde 357 357 357 357
Családsegítő és Gondozási Központ 357 357 357 357
Ö s s z e s e n : 1.650 1.650 1.650 1.650
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása
Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Pedagógus szakmai szolgáltatás
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 301 301
Arany János Általános Iskola 120 120
Györffy István Általános Iskola 217 217
Kiskulcsosi Általános Iskola 94 94
Kováts Mihály Általános Iskola 192 192
Zádor Úti Általános Iskola 124 124
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Koll. 169 169
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 106 106
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 158 158
Ö s s z e s e n : 1.481 1.481
Kimelet munkavégzésért járó
keresetkiegészítés
Arany János Általános Iskola 1.451 1.451 1.099 1.099 352 352
Györffy István Általános Iskola 1.966 1.966 1.489 1.489 477 477
Kiskulcsosi Általános Iskola 983 983 745 745 238 238
Kováts Mihály Általános Iskola 2.340 2.340 1.773 1.773 567 567
Zeneiskola 1.217 1.217 922 922 295 295
Családsegítő és Gondozási Központ 47 47 36 36 11 11
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 3.416 3.416 2.588 2.588 828 828
Zádor Úti Általános Iskola 1.591 1.591 1.205 1.205 386 386
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium 1.872 1.872 1.418 1.418 454 454
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. És Koll. 1.450 1.450 1.098 1.098 352 352
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.638 1.638 1.241 1.241 397 397
Ö s s z e s e n : 17.971 17.971 13.614 13.614 4.357 4.357
13. Havi illetmény és járulékai
Déryné Művelődési és Ifjusági Központ 2.194 2.194 1.662 1.662 532 532
Városi Csokonai Könyvtár 1.764 1.764 1.336 1.336 428 428
Egyesített Bölcsőde 2.966 2.966 2.247 2.247 719 719
Arany János Általános Iskola 5.804 5.804 4.397 4.397 1.407 1.407
Györffy István Általános Iskola 8.158 8.158 6.180 6.180 1.978 1.978
Kiskulcsosi Általános Iskola 4.774 4.774 3.617 3.617 1.157 1.157
Kováts Mihály Általános Iskola 8.921 8.921 6.758 6.758 2.163 2.163
Zeneiskola 4.083 4.083 3.093 3.093 990 990
Családsegítő és Gondozási Központ 2.534 2.534 1.920 1.920 614 614
Városgondnokság 8.527 8.527 6.460 6.460 2.067 2.067
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 18.670 18.670 14.144 14.144 4.526 4.526
Zádor Úti Általános Iskola 6.179 6.179 4.681 4.681 1.498 1.498
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 10.043 10.043 7.608 7.608 2.435 2.435
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 9.440 9.440 7.152 7.152 2.288 2.288
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 8.106 8.106 6.141 6.141 1.965 1.965
Szociális Otthon 8.257 8.257 6.255 6.255 2.002 2.002
Polgármesteri Hivatal (2003.évi) 20.292 20.292 15.373 15.373 4.919 4.919
Ö s s z e s e n : 130.712 130.712 99.024 99.024 31.688 31.688
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Jubileumi jutalom
Déryné Művelődési és Ifjusági Központ - - - - -
Városi Csokonai Könyvtár 611 611 463 463 148 148
Egyesített Bölcsőde 412 412 312 312 100 100
Arany János Általános Iskola 2.300 2.300 1.743 1.743 557 557
Györffy István Általános Iskola 2.379 2.379 1.802 1.802 577 577
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.468 1.468 1.112 1.112 356 356
Kováts Mihály Általános Iskola 1.793 1.793 1.358 1.358 435 435
Zeneiskola - - - - - -
Családsegítő és Gondozási Központ 760 760 576 576 184 184
Városgondnokság 845 845 640 640 205 205
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 3.771 3.771 2.857 2.857 914 914
Zádor Úti Általános Iskola 207 207 157 157 50 50
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 5.438 5.438 4.120 4.120 1.318 1.318
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 195 195 148 148 47 47
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.171 1.171 887 887 284 284
Szociális Otthon 432 432 327 327 105 105
Polgármesteri Hivatal 8.162 8.162 6.183 6.183 1.979 1.979
Ö s s z e s e n : 29.944 29.944 22.685 22.685 7.259 7.259
Élelmezési kiadás
Egyesített Bölcsőde 4.719 4.298 4.719 4.298
Arany János Általános Iskola 5.630 5.630 5.630 5.630
Györffy István Általános Iskola 17.668 17.668 17.668 17.668
Kiskulcsosi Általános Iskola 5.916 5.916 5.916 5.916
Kováts Mihály Általános Iskola 14.526 14.526 14.526 14.526
Családsegítő és Gondozási Központ 18.453 18.453 18.453 18.453
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 54.529 54.529 54.529 54.529
Zádor Úti Általános Iskola 11.627 11.627 11.627 11.627
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium 10.331 10.331 10.331 10.331
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. És Koll. 12.320 12.320 12.320 12.320
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 15.317 12.251 15.317 12.251
Szociális Otthon 51.759 51.382 51.759 51.382
Ö s s z e s e n : 222.795 218.931 222.795 218.931
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Nyugdíjba vonulók járandóságai
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - - - - - -
Városi Csokonai Könyvtár - - - - - -
Egyesített Bölcsőde - - - - - -
Arany János Általános Iskola - - - - - -
Györffy István Általános Iskola 1.056 1.056 800 800 256 256
Kiskulcsosi Általános Iskola - - - - - -
Kováts Mihály Általános Iskola - - - - - -
Zeneiskola - - - - - -
Családsegítő és Gondozási Központ - - - - - -
Városgondnokság - - - - - -
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.750 1.750 1.326 1.326 424 424
Zádor Úti Általános Iskola - - - - - -
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium - - - - - -
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. És Koll. - - - - - -
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium - - - - - -
Szociális Otthon - - - - - -
Polgármesteri Hivatal 2.676 2.676 2.027 2.027 649 649
Ö s s z e s e n : 5.482 5.482 4.153 4.153 1.329 1.329
Etnikumhoz tartozó gyermekek
óvodai nevelése és oktatása
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 9.108 9.108 3.512 3.512 1.124 1.124 1.060 4.472 3.412 -
Arany János Általános Iskola 12.232 12.232 4.800 4.800 1.536 1.536 5.596 5.596 300 300
Zádor Úti Általános Iskola 9.020 9.020 3.845 3.845 1.166 1.166 3.509 3.509 500 500
Ö s s z e s e n : 30.360 30.360 12.157 12.157 3.826 3.826 10.165 13.577 4.212 800
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh.
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec. célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
442/2002. (XI.12.) "Kt" sz. határozat
alapján az információs műveltség
térnyeréséért című pályázat önrésze
Arany János Általános Iskola 255 255 255 255
Györffy István Általános Iskola 425 425 425 425
Kiskulcsosi Általános Iskola 255 255 255 255
Zádor Úti Általános Iskola 255 255 255 255
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 255 170 255 170
Városi Csokonai Könyvtár 255 255 255 255
Kováts Mihály Általános Iskola 340 340 340 340
Ö s s z e s e n : 2.040 1.955 2.040 1.955
Egyéb feladatok
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
6.940 1.862 1.190 1.190 5.750 672
Csokonai úti Óvoda
épület alárakása
ablakok cseréje
Kuthen úti Óvoda 650
tető átforgatás
SZIM Óvoda
lapostető szigetelése
Takács P. úti Óvoda 540
tető átforgatás
Táncsics krt. 19. Óvoda 672
lapostető szigetelése
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 4.600 4.600 4.600 4.600
2 db kazáncsere 3.000
Diákétkező felújítása, bővítése, 1.600
mosogatóhelyiség bővítése,
salétromosság megszüntetése,
padozatcsere
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 4.000 4.000
Parketta csere
Összesen: 15.540 6.462 1.190 1.190 14.350 5.272
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh.
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Szakmai fejlesztésre:
Arany János Általános Iskola 1.000 1.000
Györffy István Általános Iskola 500 500
Kiskulcsosi Általános Iskola 500 500
Kováts Mihály Általános Iskola 500 500
Zeneiskola 500 500
Zádor Úti Általános Iskola 2.300 2.300
Gábor Áron Gimnázium és Eü. Szakközépisk. 1.700 1.700
Szentannai S. Mg.szakk. Gimnázium és Koll. 1.500 1.500
Varró István Szakiskola,Szakközépisk. és Koll. 1.500 1.500
Ö s s z e s e n : 10.000 10.000
Mindösszesen: 478.704 483.814 164.071 163.861 48.475 48.475 234.150 235.179 11.406 18.272 20.602 18.027

2.1.2. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2003. évi kiadásai feladatonként
Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi
juttatás
Munkaadót
terhelő
kötelezettség
Dologi
jellegű
kiadás
Speciális célú
támogatás
Felújítás,
felhalmozás
Egyéb
kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Építés és településfejlesztési feladatok 5.350 5.956 4.850 5.456 500 500
Mezőgazdaság 900 1.400 500 1.000 400 400
Út-híd fenntartás 20.000 24.379 18.000 15.727 3.282 2.000 5.370
Közvilágítás 40.000 37.904 40.000 37.904
Köztisztasági tevékenység 2.500 21.189 2.500 21.189
Műemlék és értékvédelem 500 900 300 700 200 200
Polgárőrség támogatása 300 300 300 300
Polgárvédelem 200 252 200 252
Karcagi Hírmondó 13.361 13.782 4.689 5.008 1.647 1.749 6.605 5.605 420 1.420
Munkanélküli jövedelemp. támogatása 1.504 1.504 1.504 1.504
Rendszeres szociális támogatás 88.892 70.353 88.892 70.353
Közcélú foglalkoztatás 32.627 - 32.627 -
Ápolási díj 35.500 37.350 5.416 5.696 30.084 31.654
Időskorúak járadéka 4.576 3.216 4.576 3.216
Gyermekvédelmi támogatás 176.640 153.224 176.640 153.224
Rendkívüli szociális támogatás 20.000 20.000 20.000 20.000
Rendkívüli gyermekvédelmi tám. 14.300 12.800 14.300 12.800
Helyettes szülői szolgálat 1.538 1.000 1.538 1.000
Lakásfenntartási támogatás 1.440 144 1.440 144
Egészségügyi feladatok 2.800 2.671 380 280 110 81 530 530 1.780 1.780
Oktatási feladatok 14.900 16.130 378 1.100 110 200 2.050 5.000 12.362 9.680 150
Közművelődés 20.800 24.560 300 900 78 378 7.800 15.900 12.622 6.297 1.085
Szabadidősport és diáksport 12.523 12.953 550 550 160 160 6.270 6.450 5.543 5.543 250
Ifjúságpolitikai feladat 5.400 4.400 1.900 900 3.500 3.500
Karcagi Sportegyesület támogatása 17.000 17.000 17.000 17.000
Családi rendezvények 700 700 170 170 44 44 486 486
Hivatali feladatok 354.043 373.636 203.777 213.023 63.221 68.084 70.485 82.042 300 300 12.300 10.187 3.960
Városi díjak, kegyeleti költség 1.600 1.600 547 547 159 159 894 894
Képviselői keret 28.287 28.287 21.968 22.118 6.319 6.169
Tagdíjak, támogatások 1.972 1.972 1.972 1.972
Cigány Kisebbségi Önkorm. rész. tám. 120 - 120 -
Gyermekgond. díj GYNI részére 121 121
Mozgáskorlátozottak üzemany. tám. 12.885 12.885
Közműfejl. hozzáj. 15 % lak..rész. 3.101 3.101
Dolgozók lakásépítésére 1.330 9 1.321
Ö s s z e s e n : 920.273 906.999 232.759 243.696 77.264 82.720 165.462 202.016 425.608 358.284 15.220 18.962 3.960 1.321

2.1.3. sz. melléklet az 1/2003. (II. 12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozóm intézmények 2003. évi létszámkeretéről
Álláshely Álláshelyből Álláshely Álláshelyből
Intézmény megnevezése
összesen
Teljes
munkaidős
Rész-
munkaidős

összesen
Teljes
munkaidős
Rész-
munkaidős
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
Déryné Műv. és Ifjúsági Központ 23 20 3 23 20 3
Városi Csokonai Könyvtár 12 11 1 12 11 1
1. Déryné Műv. és Ifj. Kp-hoz tart.intézm.
összesen: 35 31 4 35 31 4
Egyesített Bölcsődei Intézmény 33 32 1 33 32 1
Arany János Általános Iskola 44 43 1 44 43 1
Györffy István Általános Iskola 57 57 57 57
Kiskulcsosi Általános Iskola 31 29 2 31 29 2
Kováts Mihály Általános Iskola 68 66 2 68 66 2
Zeneiskola 34 34 34 34
Családsegítő és Gondozási Központ 27* 27 22 22
Városgondnokság 96 90 6 106 * 100 6
2. Városgondnoksághoz tartozó intézmények
összesen: 390 378 12 394 382 12
3. Madarász I. Egyesített Óvoda 132 132 137 137
4. Zádor úti Általános Iskola 47 47 47 47
5. Gábor Áron Gimn. és Eü. Szakk. 60 60 60 60
6. Szentannai S. Mg. Szakk., Gimn. és Koll. 84 84 84 84
7. Varró I. Szakiskola, Szakk. és Kollégium 60 58 2 60 58 2
8. Szociális Otthon 98 96 2 98 96 2
9. Tűzoltóság 58 57 1 58 57 1
10. Polgármesteri Hivatal 95** 95 95 95
Önkormányzat összesen egészségügyi
ágazat nélkül (1-10) 1.059 1.038 21 1.068 1.047 21
Egészségügyi ágazat
11. Kátai Gábor Kórház 884 Sa j á t h a t á s k ö r 884 Sa j á t h a t á s k ö r
12. Háziorvosi Intézmény 36 36
Egészségügyi ágazat összesen: 920 - - 920 - -
Ö s s z e s e n : 1.979 - - 1.988 - -
* 1 fő Pedagógiai Szolgálathoz 2003. január 1-étől * 2 fő folyékony hulladék szállításhoz
2 fő Pedagógiai Szolgálathoz 2003. szeptember 1-től 1 fő struktúraváltás miatt
** 1 fő újságíró 2003. január 1-től 7 fő laktanya üzemeltetésre
1 fő ifjúsági referens 2003. március 1-től 2004. december 31-ig
1 fő tervező, elemző, statisztikus 2003. március 1-től

2.2. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat2003. évi kiadásai feladatonkénti bontásban
Adatok 1.000,- Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
F e l a d a t m e g n e v e z é s e Ö s s z e s e n
Igazgatási feladat Kulturális feladat Sport feladat Eseti pénzbeli ellátás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Személyi juttatás 360 360
Munkaadót terhelő kötelezettség 157 157
Dologi kiadás 349 547 276 448 20 11 645 1.006
Speciális célú támogatás - - 20 20 15 - 5 35 25
Ö S S Z E S E N : 349 1.064 296 468 35 11 5 680 1.548

2.3. sz. melléklet az 1/2003 (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Város Önkormányzata 2003. évi kiemelt feladatainak kiadásai címenkénti bontásban
Adatok 1000 Ft-ban
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen Dologi jellegű
kiadás
Speciális célú
támogatás
Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Hitel és járulékainak visszafizetése 517.550 510.700 55.000 48.150 462.550 462.550
Kátai Gábor Kórház rekonstrukciója
(címzett támogatás 2003. évi ütem)
624.000 624.113 624.000 624.113
Kátai Gábor Kórház rekonstrukciója a SBO és műtőblokk hűtési rendszer fagyállóval való feltöltése és telefonkábelezés 818 981 818 981
2002. évi aszfaltozás pénzügyi rendezése 339/2002. (IX.10.) „kt.” sz. határozat és 401/2002. (X.10.) „kt.”sz. határozat alapján 23.973 23.973 23.973 23.973
Kováts Mihály Általános Iskola könyvtár, tanterem épületének felújítása
Ebből: Saját forrás 2173
CÉDA támogatás 2530
3.617 4.703 3.617 4.703
Zádor úti Ált.Isk. II.ütem oktatási épület építése
Ebből: Saját forrás 19515
TEKI támogatás
(2002. és 2003.évi) 45318
21.523 64.833 21.523 64.833
Ingatlanvagyon-kataszter felülvizsgálata és módosítása 3.437 6.875 3.437 6.875
Cédulaház felújításának kiegészítő
munkáihoz
3.837 4.462 3.837 4.462
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen
Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir
Új Városi Sportcsarnok tervezése
(Engedélyes terv készítése)
11.000 14.000 11.000 14.000
Közvilágítás korszerűsítés miatt részvény vásárlás 16.460 17.521 16.460 17.521
Intézmények beltéri világítási rendszerének
korszerűsítésével összefüggő bérleti díj fizetési kötelezettség szerződés szerint
11.200 11.200 11.200 11.200
I. lakáshoz jutók támogatása
(250.000.-Ft/család)
17.500 18.500 17.150 18.130 350 370
Egészségügyi gép-műszer beszerzés a Kátai Gábor Kórház részére (céltámogatás elnyerése esetén a szükséges saját forrás)
Ebből: Kátai Gábor Kórháztól
átvett: 8.000
Berekfürdők községi
Önkormányzattól
átvett: 50
önkormányzati rész: 11.100
19.150 19.150
Közoktatási intézmények szakmai fejlesztési feladatokra, állami támogatásból 10.066 65 10.066 65
Pedagógiai szakmai szolgáltatások igénybevételéhez, állami támogatásból 2.963 1.482 2.963 1.400 82
Népművészeti gyűjtemény vásárlása 2.500 2.000 2.500 2.000
Városi Strandfürdő üzemeltetési költségének támogatása
- üzemeltetési költségre,
Sóskút karbantartása,
Vízkészlet járulékra; 20.000
2002. december hó 1.932
2003.jan.1-nov.30. 18.068
20.000 15.000 20.000 15.000
Moslék felfőző konyha működésre 1.800 1.000 1.800 1.000
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Magyarkai útszélesítés vasúti átkelőnél (Közlekedésfelügyelet határozata alapján) 1.250 1.250 1.250 1.250
Karcag - Berekfürdő közötti kerékpárút építése
- Földvédelmi járulék 1305
- Kisajátítási költség és
tervezési díj 1625
- Saját forrás 1330
3.305 4.260 3.305 4.260
Területvásárlás (pl.: Kunhalmok, Nagyvén-
kerti terület Kígyó-Csillag úton terület vásárlás)
1.000 500 1.000 500
Kábel TV-vel együttműködési szerződés hirdetésre 1.200 1.200 1.200 1.200
Parkerdő építés (együttműködés NEFAG Rt-vel) 1.000 2.000 1.000 2.000
Székelykeresztúri pedagógus nyaraló felújításához támogatás 500 500 500 500
Városi Csokonai Könyvtár szakmai könyv vásárlása (pályázati saját forráshoz biztosítandó saját forrás) 1.000 - 1.000
Múzeumpark körbekerítése (Kálvin úti út-
alap, + lábazat és mező elhelyezés, valamint József A. úti szakasz kompletten)
1.000 2.135 - 1.207 1.000 928
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció bőví-
tés
- Beruházási költség, I ütem
önkormányzati önerő 30%
pályázat) 142.244
- Céltámogatás 203.206
- VICE támogatás 60.962
207.126 406.412 207.126 406.412
Önerős szennyvíz-gerincvezeték
építések támogatása
(60 ingatlan x 25.000,- Ft/ingatlan)
1.500 1.500 1.500 1.500
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tűzcsapok telepítése 560 860 860 560
Deák krt. szennyvízcsatorna építés
bővítése (saját forrás)
Lakosságtól átvett 5.605
Önkormányzati
saját forrás 3.595
46.000 9.200 46.000 9.200
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ
(Felújítás tervezés)
2.500 2.500 500 2.500 2.000
Szélmalom vitorla és vitorlatengely elkészí-
tése
1.100 1.370 1.100 1.370
Városunk virágosítása, parkosítása, fák ültetése (újabb területeken) 1.500 150 1.500 150
Gázhálózat egyéb közműtámogatás és út-
alap építés (önkormányzati ingatlanok előtt)
2.000 3.175 2.000 2.525 650
Gyermekintézmények előtt hiányzó gyalog-
átkelőhelyeinek kialakítása, veszélyt jelző táblákkal
1.400 520 520 1.400
Északi és Déli külvárosi útépítések felújítás
(pályázathoz szüks. saját forrás fejleszt.hit.)
10.000 10.000
Cédulaházhoz bekötőút és parkoló tervezése 450 450 450 450
Városi Strandfürdő 5.000 2.500 2.500 5.000
- Öltözőépület páramentesítése
Fürdő Reumatológia kialakítás és épületbővítés
2002. évről áthúzódó 6.230
2003. évi sajáterő 7.220
2003. évi TEKI támogatás 15.050
10.600 28.500 10.600 28.500
Deák krt. - Bocskai utcai gravitációs rendszerű szennyvízcsatorna hálózat tervdokumentációjának korszerűsítése 188 188 188 188
Laktanya épületfeltüntetési vázrajzának készítése 900 900 900 900
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen Dologi jellegű
kiadás
Spec. célú támogatás Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Ipari Park művelési ág változás miatt földvédelmi járulék 5.000
5.000 5.000 5.000
Temetők rendbetételére alap 1.000 400 1.000 400
Strandfürdő fejlesztés és kemping
kialakítására
- 130.000 130.000
Okmányiroda bővítése (pályázathoz
szükséges saját forrás)
- saját forrás 1.810
- TEKI támogatás 4.223
6.033 6.033
Önkormányzati tulajdonú lakások
elidegenítéséből származó bevételekből,
lakásépítés
12.096 12.096
Központi költségvetés részére elszámolási
kötelezettséggel kapott pénzeszközök
visszafizetendő összege
23.160 23.160
Tűzoltóság részére szerállomány csere
(pályázati saját forrás)
1.889 1.889
Pályázathoz szükséges tervek készítése
és pályázathoz szükséges eljárási díjak
6.365 6.365
Karcagi Ipari Park 2002. évi működésének
támogatása
1.000 1.000
2002. évi céltámogatással megvalósuló
egészségügyi gépműszer-beszerzés
32.335 32.335
Lakossági szennyvízcsatorna építés 41.732 41.732
Tiszta utca útalap építés 1.035 1.035
Tenyő - szigeti telkek vásárlása 5.000 5.000
Konzorcium szerződés 2.500 2.500
Ö s s z e s e n : 1.618.473 2.060.023 88.956 115.006 41.710 84.858 1.024.907 1.397.239 462.900 462.920

2.4. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi céltartaléka
Adatok 1000 Ft-ban
M e g n e v e z é s Egyéb k i a d á s
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Céltartalék
- Közcélú foglalkoztatásra 3.288 5.384
- Kiegészítő hozzájárulás egyéb közoktatási
feladathoz (12/2003. (V.29.) PM-BM együttes
rendelet alapján)
- 5.982
Ö s s z e s e n : 3.288 11.366

3. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Tájékoztató a Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi működési, felhalmozási bevételeinek és kiadásainak alakulásáról
Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Bevétel Kiadás
Karcag Városi
Önkormányzat
Cigány Kisebb-
ségi Önkorm.
Összesen Karcag Városi
Önkormányzat
Cigány Kisebb-
ségi Önkorm.
Összesen
I. Működés
Intézményi működési bevételek (levonva a
felhalmozási ÁFA visszatérüléseket) 449.987 449.987
Önkormányzatok költségvetési támogatása és
átengedett személyi jövedelemadó bevétele 2.728.215 680 2.728.895
Önkormányzatok sajátos működési bevételei:
- Adóbevétel 180.271 180.271
- Gépjárműadó 66.600 66.600
- Termőföld bérbeadásából származó személyi jöv.adó 10.500 10.500
Működési célú pénzeszköz átvétel 99.036 765 99.801
Egészségügyi ágazat működési célú bevétele
és működési célú pénzmaradvány 2.428.373 2.428.373
Rövid lejáratú hitel 529.000 529.000
Pénzmaradvány 187.151 103 187.254
Személyi juttatás 3.163.047 360 3.163.407
Munkaadót terhelő járulékok 1.084.915 157 1.085.072
Dologi kiadások (kamat nélkül) 1.607.461 1.006 1.608.467
Működési célú pénzeszköz átadás és egyéb támogatás 388.194 25 388.219
Ellátottak juttatásai
Rövid lejáratú hitel visszafizetése 399.000 399.000
Rövid lejáratú hitel kamata 25.150 25.150
Tartalékok 11.366 11.366
Működés összesen 6.679.133 1.548 6.680.681 6.679.133 1.548 6.680.681
II. Felhalmozás
Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei
(vagyonértékesítés, lakossági forrásból bevétel és lakás 546.992 546.992
értékesítés) és felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
Felhalmozási célú pénzmaradvány 90.845 90.845
Eü. ágazat pénzmaradványa 20.000 20.000
Címzett támogatás és felhalmozási célú közp.tám. 977.772 977.772
Hosszú lejáratú hitel 12.036 12.036
Adóbevételekből fejlesztésre 17.983 17.983
Felhalmozási és felújítási kiadások 1.501.850 1.501.850
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 75.537 75.537
Fejlesztési célra támogatási kölcsönök nyújtása 1.691 1.691
Hosszú lejáratú hitel visszafizetése 63.550 63.550
Fejlesztési hitel kamata 23.000 23.000
Felhalmozás összesen 1.665.628 1.665.628 1.665.628 1.665.828
Mindösszesen: 8.344.761 1.548 8.346.309 8.344.761 1. 548 8.346.309

4. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évben fennálló kötelezettségei(járulékok és infláció követés nélkül)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Hitel megnevezése Kötele-
zettség-vállalás
éve
Kötelezettség
összege
2002. dec.
31-ig
visszafi-
zetett
2002. dec.
31-én
fennálló állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012
1. Hitel tartozás
Fiatal házasok lakástámogatása 1990. 2.000 1.800 200 200
Aszfaltozás 1998. 35.278 26.940 8.338 8.338
Sportcsarnok tetőfelújítás 1998. 5.625 4.221 1.404 1.404
Egészségügyi gépműszer 1998. 13.450 10.095 3.355 3.355
Csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztés, felújítás 1998. 17.500 13.140 4.360 4.360 - - - - -
Kiskulcsosi Ált. Isk. tornaterem tetőtér beépítésére 1998. 7.000 5.250 1.750 1.750
Járdafelújításra 1998. 12.000 9.000 3.000 3.000
Fejlesztési hitel uszoda lefedéséhez 2000. 33.511 13.405 20.106 6.702 6.702 6.702
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 6.125 18.375 4.900 4.900 4.900 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 1.720 32.680 6.880 6.880 6.880 6.880 5.160
Fejl. hitel Szoc. Otthon fűtéskorsz.-hez 2002. 32.160 - 32.160 6.150 6.120 6.120 6.120 6.120 1.530
Fejl. c.hitel eü.gép-műszer beszerz.-hez 2003. 12.036 - - 680 2.724 2.724 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítá-
sára és a telefonközpontjának cseréjére
2002. 19.400 - 19.400 3.880 3.880 3.880 3.880 3.880 - -
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épületének kivitelezésére 2002. 15.230 - 15.230 1.930 3.800 3.800 3.800 1.900 - -
Fejlesztési célú hitel aszfaltjárda építése,
felújítása, betonjárda és térburkolat építése
2002. 48.500 48.500 6.400 12.100 12.000 12.000 6.000 - -
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 - 19.300 3.621 4.828 4.828 4.828 1.195 - -
Működési célú hitelfelvétel 2002. 399.000 - 399.000 399.000 - - - - - -
Működési hitelfelvétel 2003. 529.000 - - - 529.000 - - - - -
Ö s s z e s e n : 1.259.890 91.696 627.158 462.550 580.934 51.834 43.033 26.059 3.334 450 - - -
Hitel megnevezése Kötelezett-
ségvállalás
éve
Kötelezett-
ség
összege
2002. dec.
31-ig
visszafi-zetett
2002. dec.
31-én
fennálló állo-
mány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012
2. Egyéb kötelezettség
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos
részvényvásárlás
2001. 195.295 - 195.295 17.520 17.134 17.820 18.533 19.329 20.103 20.746 21.368 22.009 20.733
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére
bérleti díj
2002. 110.505 6.140 104.365 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 4.618
Fürdő úti Kemping kialakítás (saját forrás) 2003. 37.044 - - - 37.044 - - - - - - - -
Zádor úti Általános Iskola (saját forrás) 2003. 22.491 - - 19.515 2.976 - - - - - - - -
Fürdő Reumatológia kialakítása (saját forrás) 2003. 10.972 - - 7.220 2.691 1.061 - - - - - - -
Karcag-Berekfürdő kerékpárút tervezés 2003. 2.600 - - 600 2.000 - - - - - - - -
Gólyafészek Otthon felújításához hozzájárulás 2003. 10.000 - - - 10.000 - - - - - - - -
Aszfaltozás 2003. 19.079 - - - 19.079 - - - - - - - -
Közbeszerzési bírság (ítélet) 2003. 10.000 - - - 10.000 - - - - - - - -
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció (tervezett
saját forrás)
2003. 284.488 - - 142.244 113.795 28.449 - - - - - - -
Összesen: 702.474 6.140 299.660 198.182 225.802 58.413 29.616 30.412 31.186 31.829 32.451 33.092 25.351
Mindösszesen: 1.962.364 97.836 926.818 660.732 806.736 110.247 72.649 56.471 34.520 32.279 32.451 33.092 25.351

5. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2003. évi előirányzat-felhasználási ütemterve
Adatok 1000 Ft-ban
Megnevezés Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Összesen
Bevételek
1. Saját bevétel 35.700 46.291 226.649 49.700 54.054 80.160 21.100 40.971 339.339 237.576 77.084 30.140 1.238.764
2. Átvett pénzeszköz 298.587 198.200 197.420 198.320 233.600 200.485 241.611 260.540 207.453 168.860 159.984 100.000 2.465.060
3. Támogatás 674.067 431.233 209.534 214.769 209.534 221.109 209.534 369.588 209.704 209.533 209.704 187.443 3.355.752
4. Hitel, kötvény 5.000 10.000 493.489 40.000 548.489
5. Előző havi záró pénzállomány 74.592 27.421 9.866 84.560 66.407 32.832 - - - 314.852 237.923 195.559 74.592
6. Bevételek összesen (1-5) 1.082.946 703.145 643.469 547.349 563.595 539.586 482.245 671.099 1.249.985 930.821 724.695 513.142 7.682.657
Kiadások
7. Működési kiadások 791.688 470.662 490.289 475.226 477.912 486.308 476.049 476.038 475.052 476.038 475.173 475.052 6.045.487
8. Adósságszolgálat (kamattal) 25.071 27.797 432.468 32.214 517.550
9. Felújítási kiadások 3.837 3.617 1.100 5.000 1.000 11.350 1.500 27.404
10. Fejlesztési kiadások 260.000 219.000 42.449 5.716 52.851 20.481 5.196 182.919 25.321 216.068 53.171 1.796 1.084.968
11. Tartalék felhasználása 792 792 792 792 4.080 7.248
12. Kiadások összesen (7-11) 1.055.525 693.279 558.909 480.942 530.763 539.586 482.245 671.099 935.133 692.898 529.136 513.142 7.682.657
13. Egyenleg (havi záró pénz- állomány
6. és 12 különbsége)
27.421 9.866 84.560 66.407 32.832 - - - 314.852 237.923 195.559 - -

6. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Város Önkormányzat 2003. évi közvetett támogatásai jogcímenkénti bontásban
Jogcím Mérték
(közvetetten támogatásban
részesülők száma)
Támogatás
várható összege
(ezer Ft)
Adómentesség
a helyi iparűzési adóról szóló t.m. 1/1996. (I.31.) Ök.sz. rendelet 5.§ (1) bekezdése alapján
1.086 21.703
Adómentesség
a helyi iparűzési adóról szóló t.m. 1/1996. (I.31.) Ök.sz. rendelet 5.§ (4) bekezdése alapján
1 1.262
Ö S S Z E S E N :
1.087 22.965

7. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi várható bevételei (forrásonkénti-) és kiadásai (címenkénti bontásban)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel várható
összege
Index 2004/2003
(%)
Saját bevételek 1.172.398 92
Átengedett bevétek 1.200.000 102
Központi költségvetési hozzájárulás és egyéb támogatás 1.684.000 76
Egyéb forrás 464.037 57
Önkormányzat várható bevétele összesen 4.520.435 83
5. Egészségügyi ágazat bevétele 2.500.000 102
Várható bevétel mindösszesen: 7.020.435 89
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Kiadási címek
Intézményi
kiadások
várható
összege
Index
2004/2003
(%)
Kiemelt
feladatok
kiadásainak
várható összege
Index 2004/2003.
(%)
Személyi juttatások 3.124.000 101
Munkaadót terhelő köt. 1.066.000 101
Dologi 1.400.852 101 88.000 99
Speciális célú támogatások, pénzeszköz átadás
„Gólyafészek Otthon” részére
420.000 94 40.000 72
Ellátottak juttatásai - -
Felújítás, felhalmozás
- Zádor Úti Általános Iskola
új oktatási épület építése
(saját forrás 2.976)
- Fürdő Reumatológia
kialakítása
(saját forrás 2.691)
- Szennyvíztisztító telep
rekonstrukció bővítés
(saját forrás 113.795)
- Karcag - Berekfürdő közötti kerékpárút építés (saját forrás 13.970 ezer Ft)
- Önkormányzati bérlakás
állomány növelésére (saját
forrás 30.037)
21.000 38 210.435 15
Egyéb kiadás: - 650.148 117
Várható kiadások összesen: 6.031.852 99 988.583 51

7.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évben várható fennálló hiteltartozása(járulékok nélkül)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Hitel megnevezése Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és
felveendő
hitel
összege
2003. dec. 31-ig
visszafizetett
2003. dec.31-én
fennálló állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009.
Fejlesztési hitel uszoda lefedéséhez 2000. 33.511 20.107 13.404 6.702 6.702
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 11.025 13.475 4.900 4.900 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 8.600 25.800 6.880 6.880 6.880 5.160
Fejl. hitel Szoc. Otthon fűtéskorsz.-hez 2002. 32.160 6.150 26.010 6.120 6.120 6.120 6.120 1.530
Fejl. c.hitel eü.gép-műszer beszerz.-hez 2003. 12.036 680 11.356 2.724 2.724 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítá-
sára és a telefonközpontjának cseréjére
2002. 19.400 3.880 15.520 3.880 3.880 3.880 3.880
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épületének kivitelezésére 2002. 15.230 1.930 13.300 3.800 3.800 3.800 1.900
Fejlesztési célú hitel aszfaltjárda építése,
felújítása, betonjárda és térburkolat építése
2002. 48.500 6.400 42.100 12.100 12.000 12.000 6.000
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 3.621 15.679 4.828 4.828 4.828 1.195
Tervezett működési célú hitel felvétel 2003. 529.000 529.000 529.000
Tervezett fejl. c. hitel felvétel az útépítésre 2003. 10.000 10.000 625 2.500 2.500 2.500 1.875
Tervezett működési célú hitel felvétel 2004. 400.000 400.000
Ö s s z e s e n : 1.178.037 62.393 715.644 581.559 454.334 45.533 28.559 5.209 450

8. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi várhatóbevételei (forrásonkénti-) és kiadásai (címenkénti bontásban)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel várható
összege
Index 2005/2004.
(%)
Saját bevételek 1.024.385 90
Átengedett bevétek 1.200.000 100
Központi költségvetési hozzájárulás és egyéb támogatás 1.684.000 100
Egyéb forrás 338.000 71
Önkormányzat várható bevétele összesen: 4.246.385 95
5. Egészségügyi ágazat bevétele 2.500.000 100
Várható bevétel mindösszesen : 6.746.385 97
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Kiadási címek
Intézményi
kiadások várható
összege
Index
2005/2004.
(%)
Kiemelt feladatok
kiadásainak
várható összege
Index
2005/2004.
(%)
Személyi juttatások 3.124.000 100
Munkaadót terhelő köt. 1.066.000 100
Dologi 1.400.066 100 88.000 100
Speciális célú támogatások, pénzeszköz átadás 420.000 100 30.000 100
Ellátottak juttatásai -
Felújítás, felhalmozás
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció bővítés
(saját forrás 28.449)
Fürdő Reumatológia
kialakítása
(saját forrás 1.061)
80.000 381 72.385 48
Egyéb kiadás 465.934 66
Várható kiadások összesen: 6.090.066 101 656.319 68

8.1. sz. melléklet az 1/2003. (II.12.) Karcag Városi Önkormányzati rendelethez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évben várható fennálló hiteltartozása(járulékok nélkül)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Hitel megnevezése Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és
felveendő hitel
összege
2004. dec. 31-ig
visszafizetett
2004 dec.31-én
fennálló állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2005. 2006. 2007. 2008. 2009.
Fejlesztési hitel uszoda lefedéséhez 2000. 33.511 26.809 6.702 6.702
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 15.925 8.575 4.900 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 15.480 18.920 6.880 6.880 5.160
Fejl. hitel Szoc. Otthon fűtéskorsz.-hez 2002. 32.160 12.270 19.890 6.120 6.120 6.120 1.530
Fejl. c.hitel eü.gép-műszer beszerz.-hez 2003. 12.036 3.404 8.632 2.724 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítá-
sára és a telefonközpontjának cseréjére
2002. 19.400 7.760 11.640 3.880 3.880 3.880
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épületének kivitelezésére 2002. 15.230 5.730 9.500 3.800 3.800 1.900
Fejlesztési célú hitel aszfaltjárda építése,
felújítása, betonjárda és térburkolat építése
2002. 48.500 18.500 30.000 12.000 12.000 6.000
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 8.449 10.851 4.828 4.828 1.195
Tervezett fejl. célú hitel felvétel az útépítéshez 2003. 10.000 625 9.375 2.500 2.500 2.500 1.875
Tervezett működési célú hitel felvétele 2004. 400.000 400.000 400.000
Tervezett működési célú hitel felvétel 2005. 300.000 300.000
Ö s s z e s e n : 949.037 114.952 534.085 454.334 345.533 28.559 5.209 450


1
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 1.§ (1) bekezdése
2
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 1.§ (1) bekezdése
3
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 2 § (1) bekezdése
4
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 2. § (2)-(5) bekezdése
5
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdése
6
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 3 § (1) bekezdése
7
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése
8
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 4. § (1)-(2) bekezdése
9
Módosította a 16/2004. (II.25.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése