A szöveg időállapota: 2004.XII.1. -
Időállapot váltás: 2004.XII.1. -


Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 31/2004. (XII.1.) rendelete

a 2004. évi költségvetéséről szóló módosított 6/2004. (II.11.) rendelete módosításáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete az államháztartásról szóló, többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 65. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló, többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésben biztosított jogkörében eljárva a Karcag Város Önkormányzata 2004. évi költségvetéséről szóló, a 21/2004. (IV.28.), a 24/2004. (VI.30.), valamint a 26/2004. (IX.11.) rendelettel, továbbá a 28/2004. (X.06.) rendelettel módosított 6/2004. (II.11.) rendeletének (továbbiakban: R.) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja:

1. § A R. 1. §. helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A rendelet hatálya Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületére és annak szerveire, az önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulásra, valamint a Karcag Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatra terjed ki.”

2. § A R. 2. § (3)-(4) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A Polgármesteri Hivatal működési kiadásai feladatonként alkotnak egy-egy címet. Ennek felsorolását e rendelet 2.1.2. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A Városi Önkormányzat - intézmény működtetési és egyéb kötelező feladatain kívüli - kiemelt feladatainak kiadásai e rendelet 2.3. sz. melléklete szerinti felsorolásban külön-külön címet alkotnak.”

3. § (1) A R. 3. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi- és kiadási főösszeg helyébe az alábbi főösszeg kerül:

“..8.532.499. ezer Ft…”

(2) A R. 3. § (3)-(5) bekezdések helyébe a következő (3)-(5) bekezdések kerülnek:

„(3) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.”

(4) A (3) bekezdésben megállapított bevételek közül a költségvetési szervek működési jellegű bevételeit intézményenkénti (címenkénti) bontásban e rendelet 1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(5) A Polgármesteri Hivatal működési bevételeit feladatonként (forrásonként) részletezve e rendelet 1.1.1. sz. melléklete tartalmazza.”

(3) A R. 3. § (7) bekezdése helyébe a következő (7) bekezdés lép:

„(7) Az (1) bekezdésben megállapított bevételi főösszegen belül az önkormányzati finanszírozású intézmények pénzforgalom nélküli (pénzmaradvány) bevételét intézményenkénti (címenkénti) bontásban e rendelet 1.3. sz. melléklete tartalmazza.”

(4) A R. 3. § az alábbi (9) bekezdéssel egészül ki:

„(9) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszegen belül a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás bevétele 41.815 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését e rendelet 1.5. sz. melléklete tartalmazza.”

4. § (1) A R. 4. § (1)-(4) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A Városi Önkormányzat 2004. évi költségvetése 3. § (1) bekezdése szerinti kiadási főösszege - feladatonként elkülönített összegének - kiemelt előirányzatonkénti bontását e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésében meghatározott kiadási előirányzatból az önállóan és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek (címek) intézményi kiadásainak előirányzatait - intézményen belül kiemelt előirányzatonként részletezve - e rendelet 2.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) E rendelet 2.1. sz. mellékletében meghatározott intézményi kiadásokon belül a címeket megillető felhasználási kötöttséggel járó kiadási előirányzatokat célonkénti csoportosításban és kiemelt előirányzatonkénti bontásban e rendelet 2.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A Képviselő Testület a Polgármesteri Hivatal 2004. évi feladatonkénti (címenkénti) működési kiadásait - kötelező, kiemelt előirányzatonként - e rendelet 2.1.2. sz. melléklete szerint állapítja meg.”

(2) A R. 4. § (9)-(10) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(9) A Városi Önkormányzat 2004. évi kiemelt feladatainak kiadásait címenként és kiemelt előirányzatonként e rendelet 2.3. sz. melléklete tartalmazza.

(10) Karcag Város Önkormányzata a 2004. évi költségvetésében a tartalék (céltartalék) összegét e rendelet 2.4. sz. mellékletében foglaltak szerint határozza meg."

(3) A R. 4. §-a az alábbi (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás 2004. évi kiadási előirányzatát feladatonként és kiemelt előirányzatonkénti bontásban e rendelet 2.5. sz. melléklete tartalmazza.”

5. § A R. 5. § (1)-(2) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések kerülnek:

„(1) A Városi Önkormányzat 2004. évi intézményi-, valamint kiemelt feladatainak bevételi- és kiadási előirányzatait - tájékoztató jelleggel - mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de együttesen egyensúlyban, összevontan e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete felhatalmazza az önkormányzat polgármesterét, hogy a 2004. évi költségvetésben meghatározott maximálisan 543.200 ezer Ft összegű forráshiány, valamint a fejlesztési kiadások teljesítéséhez szükséges maximálisan 309.477 ezer Ft összegű fedezet biztosítása érdekében e rendelet alapján, átruházott hatáskörben eljárva működési-, valamint fejlesztési célú hitelt vegyen fel, az erre vonatkozó hitelszerződéseket kösse meg. A felveendő hitelek együttes összege nem haladhatja meg az 852.677 ezer Ft-ot."

6. § A R. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő (1) bekezdés kerül:

„(1) A Képviselő Testület a többéves kihatással járó feladatok (kötelezettségek) kiadási előirányzatait éves bontásban - járulékok és inflációkövetés nélkül - e rendelet 4. sz. melléklete szerint határozza meg."

7. § A R. 11. § (2) bekezdésében meghatározott 7. és 8. sz. mellékletek, és azok almellékletei helyébe e rendeletben meghatározott 7. és 8. sz. mellékletek és azok almellékletei lépnek.

8. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit - az eredeti előirányzatot illetően - 2004. január 1. napjától kell alkalmazni.

K a r c a g , 2004. november 15.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző

1. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,- Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
I. Saját bevételek
1. Adóbevétel 262.150 307.000
2. Működési bevétel 485.029 552.986
3. Vagyonértékesítési és osztalék bevétel 150.755 68.584
4. Lakossági forrásból bevétel 2.000 2.000
5. Különféle egyéb bevétel, KAC és VICE támogatás 50.489 477.354
I. Saját bevételek összesen: 950.423 1.407.924
II. Átengedett bevételek
1. Személyi jövedelemadó 1.269.427 1.269.706*
- Helyben maradó rész (10 %) 155.882
- SZJA kiegészítés 494.774
- Átengedett SZJA 407.957
- Tűzoltóság részére támogatás 210.937
- Lakossági folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása 156
2. Gépjárműadó (100 %) 70.000 85.000
3. Termőföld bérbeadásából származó személyi jöv. Adó 500 550
II. Átengedett bevételek összesen: 1.339.927 1.355.256
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás
1. Feladatmutatóhoz kötött normatív hozzájárulás 1.304.384 1.304.681
2. Központi támogatás (felhasználási kötöttséggel) 71.954 75.092*
- Szociális továbbképzés és szakvizsga 1.739
- Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 5.865
- Pedagógus szakkönyv-vásárlás 5.460
- Szakmai fejlesztés feladatokra 10.553
- Pedagógus szakmai szolgáltatás 2.620
- Minőség fejlesztési feladatok 1.005
- Pedagógiai szakszolgálatra 2.990
- Kétszintű érettségire felkészítés 1.070
- Diáksporttal kapcsolatos feladatok 4.252
- Közcélú foglalkoztatás támogatás 36.390
- NKÖM közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 421
- Kötelező könyvvizsgálat támogatása 178
- Helyi közforgalmi közlekedés támogatása 1.902
- Könyvtári érdekeltségnövelő támogatás 647
3. Központosított támogatás 714 45.802*
CÖK támogatása 714
Közműfejlesztési támogatás 4.697
Többcélú Kistérségi támogatás 40.391
4. Egyéb központi támogatás 313.362 313.362*
- Rendszeres szociális segély támogatás 85.742
- Ápolási díj támogatás 47.306
- Időskorúak járadéka támogatás 2.618
- Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 176.400
- Lakásfenntartási támogatás 1.296
5. Céltámogatás 365.770*
- Szennyvíztisztító rekonstrukció 365.770
6. TTFC támogatás 32.200*
- Deák krt. szennyvízépítés 32.200
7. TEKI és CÉDA támogatás 31.371*
- Fürdő reumatológia kialakítás 5.611
- Zádor Úti Általános Iskola építés 7.098
Varró u. 1. sz. alatti Diákkonyha felújítása 4.662
Borjúdűlő temető új ravatalozó építés 14.000
8. Címzett támogatás 1.262*
- Kátai Gábor Kórház rekonstrukció 1.262
9. Vis Maior támogatás esőzés okozta kárra 10.000 10.000
III. Központi költségvetési hozzájárulás, egyéb támogatás összesen: 1.690.414 2.179.540
IV. Egyéb forrás
1. Lakásértékesítés 2004. évi bevétele 5.000 9.480
2. Pénzmaradvány, vállalkozási eredmény és lakásértékesítés pénzmaradványa 106.000 254.080
3. Működési célú (forráskiegészítő) hitel 488.200 543.200
4. Fejlesztési hitel 300.569 309.477
- Szennyvíztisztító rekonstrukció 143.849
- Aszfaltozás 44.400
- Rendőrség részére ingatlan vásárlás 48.500
- Borjúdűlői temető ravatalozó építés 6.000
- Kemping kialakítása 40.728
- Gólyafészek Otthon felújítására 10.000
Bölcsőde felújítása 6.000
Észak-Déli külvárosi utak építése 10.000
IV. Egyéb forrás összesen: 899.769 1.116.237
Önkormányzat bevétele összesen (I-IV.): 4.880.533 6.058.957
V. Egészségügyi ágazat
Kátai Gábor Kórház 2.441.544 2.366.182
Háziorvosi Intézmény 106.853 107.360
V. Egészségügyi ágazat összesen: 2.548.397 2.473.542
Bevételek mindösszesen (I-V.): 7.428.930 8.532.499

* A módosított előirányzat "részelőirányzatonkénti" bontásban a Forrás megnevezése oszlopban.

1.1. sz. melléklet a 31./2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat intézményeinek 2004. évi bevételei
Adatok 1.000,-Ft-ban
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉS Működési bevétel
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
1. Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó intézmény:
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 22.000 22.000
Városi Csokonai Könyvtár 1.650 1.918
1. Déryné Műv és Ifjúsági Központ és a hozzá tartozó
Intézmény összesen: 23.650 23.918
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá
tartozó intézmények:
Egyesített Bölcsőde 3.100 3.730
Arany János Általános Iskola 3.009 3.239
Györffy István Általános Iskola 9.730 10.930
Kiskulcsosi Általános Iskola 3.016 3.256
Kováts Mihály Általános Iskola 9.105 10.105
Zeneiskola 2.230 2.297
Családsegítő és Gondozási Központ 16.266 21.526
Városgondnokság 139.787 149.787
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzá
Tartozó intézmények összesen: 186.243 204.870
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 28.609 24.771
4. Zádor úti Általános Iskola 5.026 5.026
5. Gábor Áron Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 7.023 7.023
6. Szentannai Sámuel Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 26.000 32.902
7. Varró I. Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 6.725 6.725
8. Szociális Otthon 106.434 106.464
9. Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 2.807 4.807
10. Polgármesteri Hivatal 92.512 136.480
Önkormányzat összesen (1-10): 485.029 552.986

1.1.1. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2004. évi működési bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
B e v é t e l
Megnevezés Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Bírság 1.500 1.500
Hatósági, engedélyezési feladatok 4.000 4.000
Marhalevél 400 400
Földhaszon 5.521 5.521
Mezőőri járulék 6.000 6.000
Közterület-használati díj 700 700
Bérleti díj ÁFA nélkül 71.571 101.571
Kamat 1.000 1.000
Hírmondó bevétele 600 600
Közművelődési kiadványok értékesítése
és hirdetés, reklám bevétel
750 750
Családi rendezvények bevétele 470 470
Sportfeladathoz kapcsolódó bevétel - 58
Egyéb bevétel - 13.910
Ö s s z e s e n : 92.512 136.480

1.5. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás 2004. évi bevételei forrásonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése B e v é t e l
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
Saját bevétel (tagdíj) - 1.424
Központosított támogatás - 40.391
Összesen: - 41.815

2. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi kiadásairól címenkénti bontásban
Adatok 1.000.-Ft-ban
M e g n e v e z é s Összesen K I A D Á S B Ó L
Személyi
juttatás
Munkaadót
terhelő
kötelezettség
Dologi jellegű
kiadás
Speciális célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás,
felhalmozás
Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Intézményi működési
kiadások
6.218.479 6.487.181 3.148.496 3.161.515 1.071.017 1.079.616 1.460.696 1.647.994 505.886 488.439 32.384 102.036 7.581
Cigány Kisebbségi
Önkormányzat
kiadásai
908 1.796 150 543 65 222 658 1.011 35 20
Kiemelt feladatok
kiadásai
1.199.613 2.001.707 3.400 4.170 1.100 1.507 116.158 199.472 29.550 39.624 446.921 1.151.450 602.484 605.484
Céltartalék 9.930 - 9.930 -
Karcagi Többcélú
Kistérségi Társulás

-

41.815

-

-

-

-

-

27.955

-

-

-

-

-

13.860

-

-
Ö S S Z E S E N : 7.428.930 8.532.499 3.152.046 3.166.228 1.072.182 1.081.345 1.577.512 1.876.432 535.471 528.083 479.305 1.267.346 612.414 613.065

2.1. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi intézményi kiadása címenként és kiemelt előirányzatonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény megnevezés K I A D Á S B Ó L
Kiadás összesen Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi jellegű kiadás Spec.célú támog. pénzeszk. á. Ellátottak juttatásai Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód
előir.
Eredeti
előir.
Mód
előir.
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátart. intézmény
Déryné Művelődési és Ifj. Központ 74.575 83.765 36.933 37.774 11.935 12.146 25.667 32.805 40 40 1.000
Városi Csokonai Könyvtár 28.297 31.726 19.125 19.260 6.225 6.225 2.925 5.121 22 22 1.098
1. Déryné Művelődési és Ifj. Központ és a hozzátartozó intézmény összesen: 102.872 115.491 56.058 57.034 18.160 18.371 28.592 37.926 62 62 2.098
2. Városi Önkormányzat Városgondnoksága és a hozzátartozó intézmények

Egyesített Bölcsőde
51.706 57.161 31.120 32.130 11.000 11.498 9.586 12.010 1.523
Arany János Általános Iskola 117.649 136.331 72.368 77.802 24.406 26.231 17.778 26.351 2.697 2.697 400 3.250
Györffy István Általános Iskola 160.007 169.903 96.855 99.426 32.379 33.249 27.453 33.908 3.320 3.320
Kiskulcsosi Általános Iskola 88.832 93.687 57.200 58.164 18.877 19.301 11.123 14.536 1.632 1.632 54
Kováts Mihály Általános Iskola 161.113 171.079 100.732 101.494 34.000 34.245 23.122 28.847 3.259 3.259 3.234
Zeneiskola 72.490 75.662 52.497 53.658 17.434 17.764 2.497 3.678 62 62 500
Családsegítő és Gondozási Központ 64.397 72.998 28.840 29.009 9.041 9.143 26.472 34.802 44 44 -
Városgondnokság 336.789 433.461 146.129 178.688 50.551 63.764 136.616 172.710 354 654 3.139 10.293 7.352
2. Városi Önkormányzat Városgondnokság és a hozzátartozó intézmények összesen: 1.052.983 1.210.282 585.741 630.371 197.688 215.195 254.647 326.842 11.368 11.668 3.539 18.854 7.352
3. Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 353.788 377.316 210.344 211.193 70.017 71.718 73.153 80.111 274 274 14.020
4. Zádor úti Általános Iskola 141.431 158.443 88.222 95.371 30.429 32.441 20.060 27.911 2.345 2.345 375 375
5. Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépisk. és Koll. 177.581 199.327 117.738 120.795 38.513 39.205 18.494 32.068 2.836 2.922 4.337
6. Szentannai S. Mg. Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 224.296 263.016 128.902 134.163 43.416 44.531 49.580 75.613 2.398 2.398 6.311
7. Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 182.726 191.537 112.817 112.909 37.587 37.587 28.336 30.489 3.986 3.986 6.566
8. Szociális Otthon 240.891 253.051 112.814 117.137 38.537 39.737 89.540 92.561 3.616
9. Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 213.744 219.617 148.079 147.100 46.750 47.602 17.815 23.815 100 100 1.000 1.000
10. Polgármesteri Hivatal 979.770 1.025.559 250.911 269.572 86.632 92.661 147.510 169.331 474.517 464.684 20.200 29.082 229
Önkormányzat összesen (1-10) Egészségügyi ágazat nélkül: 3.670.082 4.013.639 1.811.626 1.895.645 607.729 639.048 727.727 896.667 497.886 488.439 25.114 86.259 7.581
Egészségügyi ágazat
11. Kátai Gábor Kórház 2.441.544 2.366.182 1.277.913 1.206.913 443.600 420.880 705.031 723.389 8.000 - 7.000 15.000
12. Háziorvosi Intézmény 106.853 107.360 58.957 58.957 19.688 19.688 27.938 27.938 - - 270 777
Egészségügyi ágazat összesen: 2.548.397 2.473.542 1.336.870 1.265.870 463.288 440.568 732.969 751.327 8.000 - 7.270 15.777
Ö S S Z E S E N (1-12): 6.218.479 6.487.181 3.148.496 3.161.515 1.071.017 1.079.616 1.460.696 1.647.994 505.886 488.439 32.384 102.036 7.581
2.1.1. sz. melléklet a 31/2004. ( XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez
A 2004.évi intézményi kiadásokon belül feladattal kötött működési kiadások
Adatok 1000 Ft-ban
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh.
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása Felújítás,
felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Pedagógus szakvizsga és továbbképzés

Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.125 1.125 1.125 1.125
Arany János Általános Iskola 465 465 465 465
Györffy István Általános Iskola 615 615 615 615
Kiskulcsosi Általános Iskola 330 330 330 330
Kováts Mihály Általános Iskola 750 750 750 750
Zádor Úti Általános Iskola 525 525 503 503 22 22
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 600 600 600 600
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 495 495 495 495
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 555 555 555 555
Zeneiskola 405 405 405 405
Ö s s z e s e n: 5.865 5.865 5.843 5.843 22 22
Pedagógus szakkönyvásárlás
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.064 1.064 1.064 1.064
Arany János Általános Iskola 406 406 406 406
Györffy István Általános Iskola 588 588 588 588
Kiskulcsosi Általános Iskola 308 308 308 308
Kováts Mihály Általános Iskola 700 700 700 700
Zádor Úti Általános Iskola 476 476 476 476
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 588 588 588 588
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. és Koll. 448 448 448 448
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 518 518 518 518
Zeneiskola 364 364 364 364
Összesen: 5.460 5.460 5.460 5.460
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása
Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Tanulók tankönyv ellátásához általános
Hozzájárulás
Arany János Általános Iskola 768 768 768 768
Györffy István Általános Iskola 1.370 1.370 1.370 1.370
Kiskulcsosi Általános Iskola 624 624 624 624
Kováts Mihály Általános Iskola 1.318 1.318 1.318 1.318
Zádor Úti Általános Iskola 725 725 725 725
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 1.090 1.090 1.090 1.090
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 729 729 729 729
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.202 1.202 1.202 1.202
Összesen: 7.826 7.826 7.826 7.826
Kiegészítő támogatás az ingyenes tan-
könyv ellátáshoz 1-4. évfolyamon
Arany János Általános Iskola 439 439 439 439
Györffy István Általános Iskola 540 540 540 540
Kiskulcsosi Általános Iskola 432 432 432 432
Kováts Mihály Általános Iskola 695 695 695 695
Zádor Úti Általános Iskola 540 540 540 540
Összesen: 2.646 2.646 2.646 2.646
Kiegészítő támogatás az ingyenes tankönyv-
ellátáshoz 5-8. évfolyamon
Arany János Általános Iskola 922 922 922 922
Györffy István Általános Iskola 1.296 1.296 1.296 1.296
Kiskulcsosi Általános Iskola 576 576 576 576
Kováts Mihály Általános Iskola 1.246 1.246 1.246 1.246
Zádor Úti Általános Iskola 986 986 986 986
Összesen: 5.026 5.026 5.026 5.026
Kiegészítő támogatás az ingyenes tankönyv-
ellátáshoz 9-13. évfolyamon
Arany János Általános Iskola 480 480 480 480
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Koll. 1.632 1.632 1.632 1.632
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 1.440 1.440 1.440 1.440
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 2.784 2.784 2.784 2.784
Ö s s z e s e n : 6.336 6.336 6.336 6.336
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása
Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
mód.
előir.
Eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Szociális továbbképzés és szakvizsga
Szociális Otthon 1.070 1.070 1.070 1.070
Egyesített Bölcsőde 334 334 334 334
Családsegítő és Gondozási Központ 335 335 335 288 47
Összesen: 1.739 1.739 1.739 1.692 47
Kiemelt munkavégzésért járó
Keresetigazolás
Arany János Általános Iskola 1.568 1.568 1.188 1.188 380 380
Györffy István Általános Iskola 2.069 2.069 1.568 1.568 501 501
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.102 1.102 835 835 267 267
Kováts Mihály Általános Iskola 2.505 2.505 1.898 1.898 607 607
Zeneiskola 1.333 1.333 1.010 1.010 323 323
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
3.732 3.732 2.828 2.828 904 904
Zádor Úti Általános Iskola 1.733 1.733 1.313 1.313 420 420
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Kollégium 1.999 1.999 1.514 1.514 485 485
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 1.633 1.633 1.237 1.237 396 396
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.869 1.869 1.416 1.416 453 453
Összesen: 19.543 19.543 14.807 14.807 4.736 4.736
13. Havi illetmény és járulékai
Déryné Művelődési és Ifjúági Központ 2.408 2.408 1.824 1.824 584 584
Városi Csokonai Könyvtár 1.770 1.770 1.341 1.341 429 429
Egyesített Bölcsőde 2.966 2.966 2.247 2.247 719 719
Arany János Általános Iskola 5.333 5.333 4.040 4.040 1.293 1.293
Györffy István Általános Iskola 7.901 7.901 5.986 5.986 1.915 1.915
Kiskulcsosi Általános Iskola 4.545 4.545 3.443 3.443 1.102 1.102
Kováts Mihály Általános Iskola 9.223 9.223 6.987 6.987 2.236 2.236
Zeneiskola 4.495 4.495 3.405 3.405 1.090 1.090
Családsegítő és Gondozási Központ 2.306 2.306 1.747 1.747 559 559
Városgondnokság 9.373 9.373 7.101 7.101 2.272 2.272
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
19.132 19.132 14.494 14.494 4.638 4.638
Zádor Úti Általános Iskola 6.282 6.282 4.759 4.759 1.523 1.523
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű
kiadás
Spec.célú
támogatás
Ellátottak juttatása
Felújítás, felhalmozás
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. és Koll. 9.322 9.322 7.062 7.062 2.260 2.260
Szentannai S. Mg. Szakközépisk. és Koll. 9.959 9.959 7.545 7.545 2.414 2.414
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 8.810 8.810 6.674 6.674 2.136 2.136
Szociális Otthon 8.308 8.308 6.294 6.294 2.014 2.014
Összesen: 112.133 112.133 84.949 84.949 27.184 27.184
Jubileumi jutalom
Egyesített Bölcsőde 1.118 1.118 847 847 271 271
Arany János Általános Iskola 1.628 1.628 1.233 1.233 395 395
Györffy István Általános Iskola 5.407 5.407 4.096 4.096 1.311 1.311
Kiskulcsosi Általános Iskola 2.288 2.288 1.733 1.733 555 555
Kováts Mihály Általános Iskola 2.441 2.441 1.849 1.849 592 592
Zeneiskola 1.352 1.352 1.024 1.024 328 328
Családsegítő és Gondozási Központ 350 350 265 265 85 85
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
4.532 4.532 3.433 3.433 1.099 1.099
Zádor Úti Általános Iskola 742 742 562 562 180 180
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium 2.874 2.874 2.177 2.177 697 697
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. És Koll. 2.012 2.012 1.524 1.524 488 488
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 4.208 4.208 3.188 3.188 1.020 1.020
Szociális Otthon 238 238 180 180 58 58
Polgármesteri Hivatal 4.635 4.635 3.511 3.511 1.124 1.124
Összesen: 33.825 33.825 25.622 25.622 8.203 8.203
Élelmezési kiadás
Egyesített Bölcsőde 6.538 6.538
Arany János Általános Iskola 8.712 8.712
Györffy István Általános Iskola 20.520 20.520
Kiskulcsosi Általános Iskola 7.123 7.123
Kováts Mihály Általános Iskola 17.321 17.321
Családsegítő és Gondozási Központ 21.697 21.697
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
62.480
62.480
Zádor Úti Általános Iskola 15.098 15.098
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium 11.212 11.212
Szentannai Sámuel Mg. Szakközépisk. És Koll. 17.106 17.106
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 17.702 17.702
Szociális Otthon 58.161 58.161
Összesen: 263.670 263.670
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Nyugdíjba vonulók járandóságai
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
2.373 2.373 1.798 1.798 575 575
Gábor Áron Gimn., Eü. Szakk. És Kollégium 3.730 3.730 2.826 2.826 904 904
Varró István Szakisk. Szakk. és Kollégium 1.877 1.877 1.422 1.422 455 455
Városgondnokság 1.237 1.237 915 915 322 322
Összesen: 9.217 9.217 6.961 6.961 2.256 2.256
Etnikumhoz tartozó gyermekek
óvodai nevelése és oktatása
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai
Szakszolgálat
4.725 4.725 2.593 2.593 830 830 1.302 1.302
Arany János Általános Iskola 5.670 5.670 2.772 2.772 887 887 1.611 1.611 400 400
Zádor Úti Általános Iskola 4.770 4.770 2.480 2.480 724 724 1.191 1.191 375 375
Összesen: 15.165 15.165 7.845 7.845 2.441 2.441 4.104 4.104 775 775
Lakossági, települési folyékony hulladék
Ártalmatlanításának támogatása
Városgondnokság 156 156 156 156
Összesen: 156 156 156 156
Pedagógiai Szakmai szolgáltatások
Igénybevételéhez
Kiskulcsosi Általános Iskola 70 70
Madarász Imre Egyesített Óvoda és
Pedagógiai Szakszolgálat
80
80
Zádor Úti Általános Iskola 168 168
Összesen: 318 318
„Hűségjutalmazásra”
Arany János Általános iskola

4.224

3.200

1.024
Zádor Úti Általános Iskola 4.488 3.400 1.088
Összesen: 8.712 6.600 2.112
Közoktatási intézmények eszköz és felszerelés fejlesztése
Arany János Általános Iskola
2.500 2.500
Kováts Mihály Általános Iskola 3.000 3.000
Zeneiskola 500 500
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.947 1.947
Gábor Áron Gimn., Eü.-i Szakk. és Kollégium 1.500 1.500
Összesen 9.447 9.447
Közoktatási Intézmények szakmai fejlesztési feladatokra
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Ped.szaksz.
10.553 10.553
Összesen 10.553 10.553
Megnevezés Kiadás összesen K i a d á s
Személyi juttatás Munkaadót terh
köt.
Dologi jellegű kiadás Spec.célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítás, felhalmozás
eredeti
előir.
Mód.
Előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
Eredeti
előir.
mód.
előir.
eredeti
előir.
mód.
előir.
HACCP rendszer megvalósításához
Kiskulcsosi Általános Iskola
597
543

54
Kováts Mihály Általános Iskola 234 234
Varró István Szakiskola, Szakk. és Kollégium 326 326
Családsegítő és Gondozási Központ 209 209 -
Egyesített Bölcsőde 1.438 1.438
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Ped.Szaksz. 320 320
Összesen: 3.124 1.072 2.052
Kétszintű érettségire felkészítés
Gábor Áron Gimn., Eü.-i Szakk. És Koll.
710 710
Szentannai Sámuel Mg. Szakk. Gimn. és koll. 180 180
Varró I. Szakisk. Szakk. és Koll. 180 180
Összesen 1.070 1.070
Mindösszesen 258.161 159.779 47.001 6.564 21.990 22.827

2.1.2. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez (T e r v e z e t )

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2004. évi kiadásai feladatonként
Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s
Személyi
juttatás
Munkaadót
terhelő
kötelezettség
Dologi
jellegű
kiadás
Speciális célú
támogatás
Felújítás,
felhalmozás
Egyéb
kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Építés- és településfejlesztési feladatok 4.150 3.388 3.150 2.388 1.000 1.000
Mezőgazdaság 3.500 5.808 3.000 2.308 500 500 3.000
Út-híd fenntartás 19.500 17.620 8.500 6.600 - 20 11.000 11.000
Közvilágítás 35.000 40.000 35.000 40.000
Köztisztasági tevékenység 3.000 2.000 3.000 2.000
Műemlék- és értékvédelem 1.000 1.600 800 700 200 200 700
Polgárőrség támogatása 350 350 350 350
Polgárvédelem 300 300 300 300
Karcagi Hírmondó 13.666 12.666 5.336 5.336 1.756 1.756 6.574 5.574
Munkanélküliek jövedelempótló támogat. 1.057 1.057 1.057 1.057
Rendszeres szociális támogatás 95.269 95.269 95.269 95.269
Közcélú foglalkoztatás 28.588 - 28.588 -
Ápolási díj 59.988 59.988 9.171 9.171 50.817 50.817
Időskorúak járadéka 2.909 2.909 2.909 2.909
Gyermekvédelmi támogatás 196.000 196.000 196.000 196.000
Rendkívüli szociális támogatás 20.000 20.633 20.000 20.633
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 15.000 14.500 15.000 14.500
Helyettes szülői szolgálat 2.179 2.179 2.179 2.179
Lakásfenntartási támogatás 1.440 1.440 1.440 1.440
Egészségügyi feladatok 3.200 2.850 380 380 110 110 630 630 2.080 1.730
Oktatási feladatok 10.000 7.878 778 778 400 400 3.150 2.650 5.672 4.050
Ifjúságpolitikai feladatok 18.855 18.211 200 303 58 85 1.542 1.398 17.055 16.425
Közművelődési feladatok 21.150 23.750 1.400 1.700 406 502 10.823 12.427 8.521 9.121
Szabadidősport és diáksport 15.000 14.380 550 594 160 174 6.410 6.072 7.880 7.280 260
Karcagi Sportegyesület támogatása 19.000 19.000 19.000 19.000
Családi rendezvények 470 470 55 55 17 17 398 398
Hivatali feladatok 342.741 394.795 208.596 228.098 64.806 71.110 61.139 82.465 8.200 13.122
Városi díjak, kegyeleti költség 1.600 1.600 547 547 159 159 894 894
Képviselői keret 42.658 40.958 33.069 31.781 9.589 9.177
Tagdíjak, támogatások 2.200 2.527 2.200 2.527
Közműfejlesztési hozzájárulás lakosság
részére (15 %)
- 4.697 4.697
Dolgozók lakásépítésének támogatása - 229 229
GYIVI részére átutalás - 121 121
Mozgáskorlátozottak üzemanyag
támogatása
- 16.386 16.386
Ö s s z e s e n : 979.770 1.025.559 250.911 269.572 86.632 92.661 147.510 169.331 474.517 464.684 20.200 29.082 - 229

2.3. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Város Önkormányzata 2004. évi kiemelt feladatainak kiadásai címenkénti bontásban
Adatok 1.000 ,- Ft-ban
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen
Személyi
juttatás
Munkaadót
terh. köt.
Dologi
jell. kiad.
Speciális
célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás,
felhalmozás
Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir
Hitel- és járulékai 649.600 655.600 68.666 74.666 580.934 580.934
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlás 17.134 21.250 17.134 21.250
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj 11.083 12.660 11.083 12.660
Fürdő úti Kemping kialakítása 37.044 124.703 37.044 124.703
Pályázati rész 83.975
Saját erő (fejlesztési hitel) 40.728
Zádor Úti Általános Iskola II. ütem oktatási épület építése 2.976 10.155 2.976 10.155
TEKI támogatás 7.098
Saját erő 3.057
243/2003. (VI.30.) „kt.” sz. határozat alapján a Fürdő Reumatológia kialakítása 2.691 8.302 2.691 8.302
TEKI támogatás 5.611
Saját erő 2.691
Karcag-Berekfürdő kerékpárút tervezése
és megosztása
2.000 2.400
-
400 2.000 2.000
242/2003. (VI.30.) „kt.” sz. határozat alapján a Gólyafészek Otthon felújításához hozzájárulás 10.000 10.000 10.000 10.000
348/2003. (IX.30.) „kt.” sz. határozat alapján a 2003. évi aszfaltozás pénzügyi rendezése 19.079 19.079 19.079 19.079
Szennyvíztisztító telep rekonstrukció (2003. és 2004. évi ütem) 179.289 731.540 179.289 731.540
Céltámogatás 365.770
VICE támogatás 109.731
KAC támogatás 76.750
Saját erő
ebből:
- Fejlesztési hitel
-Vissza nem térítendő támog.
1
43.84935.440
179.289
Közbeszerzési bírság (ítélet alapján) 10.000 10.000 10.000 10.000
KVG. Kft. részére kölcsön visszafizetés 418/2003.(XI.23.) „kt.” sz. határozat alapján 20.000 20.000 20.000 20.000
Egészségügyi gép-műszer beszerzés a Kátai Gábor Kórház részére (saját forrás) 19.150 19.150 -
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen
Személyi
juttatás
Munkaadót
terh. köt.
Dologi
jell. kiad.
Speciális
célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir
Mód.
Előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir
318/2003. (IX.30.) „kt.” sz. határozat alapján a takarékossági célfeladatra 4.500 1.386 3.400 1.050 1.100 336
Földvédelmi járulék (Ipari Park területe után) 7.434 7.434 7.434 7.434
Deák krt. szennyvízvezeték építés 2003.év 2004. évi ütem 5.244 46.000 5.244 46.000
TTFC támogatás 32.200
Saját erő 13.800
Közoktatási intézmények eszköz és felszerelés fejlesztésre 431/2003. (XII.16.) „kt.”sz. határozat 10.173 726 10.173 726
Közoktatási intézmények akadálymentesítése (pályázati saját forrás, pályázat elkészítési díj 3 pályázat) 8.340 450 450 450 7.890 -
397/2003. (XI.25.) „kt.” sz. határozat alapján Karcag-Berekfürdő kerékpárút első szakasza pályázati önerő 19.000 - 19.000 -
Közoktatási intézmények szakmai fejlesztési feladatokra (állami támogatásból) 10.551 - 10.551 -
Pedagógiai szakmai szolgáltatások igénybevételéhez (állami támogatásból 2003. évi és 2004. évi) 2.620 2.905 2.620 2.905
Közoktatási intézményi minőségirányítási program végrehajtására, működtetésére (állami támogatásból) 1.005 1.005 1.005 1.005
Rendőrségi épület részére területvásárlás 55.000 48.500 55.000 48.500
Tenyőszigeti telkek vásárlása II. részlet 20.000 20.000 20.000 20.000
I. lakáshoz jutók támogatása
(70 családx250.000 Ft/család)
17.500 17.500 17.150 17.150 350 350
Kábel TV-vel együttműködési szerződés hirdetésre 1.500 1.500 1.500 1.500
Alapítványok és egyesületek támogatására
az iparűzési adó 1 %-a
2.400 2.400 2.400 2.400
Konzorcium szerződés alapján lokális közösségek VI. ütem 1.400 1.400 1.400 1.400
Számítógép beszerzés (pályázati saját forrás) 10.000 - 10.000 -
Ipari park részére tagi kölcsön 1.200 1.200 1.200 1.200
Karcag Kisújszállási út 18. sz. alatti ingatlan felújítása szerződés alapján 1.500 1.400 1.500 1.400
Gázhálózat egyéb közműtámogatás és út-alap építés (önkormányzati ingatlanok előtt) 1.000 195 1.000 195
Északi és Déli külvárosi útépítések (pályázati saját forrás) 10.000 10.000 10.000 10.000
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen
Személyi
juttatás
Munkaadót
terh. köt.
Dologi
jell. Kiad.
Speciális
célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Er.
elői.
Mód.
előir
Gábor Á. Gimn. szociális helyiségeinek felújítása 1.000 - 1.000
Táncsics krt. Óvoda tornaszoba felújítása 1.000 - 1.000
Erkel F. úti Fazekasház tetőfelújítása 200 200 200 200
Városi Csokonai Könyvtár szakmai könyv vásárlása (pályázati saját forráshoz biztosítandó saját forrás) 1.000 - 1.000 -
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ érdekeltségnövelő pályázathoz saját forrás biztosítása technikai-műszaki eszköz fejlesztésre 1.000 - 1.000 -
Borjúdűlői ravatalozó építése (pályázati saját forrás) 12.000 20.000 12.000 20.000
TEKI támogatás 14.000
Fejlesztési hitel 6.000
HACCP rendszer kiépítésére alap 10.000 2.501 10.000 2.501
Felújítási alap 2.000 - 2 .000 -
Temetői alap 1.000 1.000 1.000 1.000
Karcagi Laktanya Kft. alapítása a 130/2004. (III.30.)
„kt” sz. határozat alapján, valamint üzemeltetési feladat
és tagi kölcsön
- 7.125 - 1.125 3.000 3.000
Pályázatokhoz kapcsolódó eljárási díjak és tervek
készítésére
Ebből:
- 22.000
-
22.000
- ROP Barna mezős beruházás (laktanya
tervezés)

13.888
- TEKI eljárási díj 400
- AVOP Piac felújítási pályázat
(tervezési költség)

1.113
- Hulladékgazdálkodási terv 1.844
Cédulaház kazán beszerzésére - 200 - 200
Parkerdő építés (pályázati önrész) - 1.000 - 1.000
Nagyvénkerti játszótér építés (saját erő) - 4.838 - 4.838
Karcag Városi Önkormányzat Településrendezési terv
módosítására
- 3.500
-
3.500
Kátai Gábor Kórház rekonstrukció - 1.268 - 1.268
Tűzoltóság részére szerállomány csere és eszközbeszerzés
(saját erő)
- 2.672 - 2.672
Központi költségvetés részére elszámolási kötelezettséggel kapott pénzeszközök visszafizetendő
összege (dologi kiadás)
- 12.215 - 12.215
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola,
és Kollégium nyílászáróinak cseréje (saját erő)
- 2.470 - 2.470
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Összesen
Személyi
juttatás
Munkaadót
terh. köt.
Dologi
jell. kiad.
Speciális
célú
támogatás
Ellátottak
juttatásai
Felújítás, felhalmozás Egyéb kiadás
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir.
Eredeti
előir.
Mód.
előir
Akadálymentesítési közmunka program (saját forrás) - 8.889 3.120 1.171 4.598
- Saját erő 400
-Támogatás 8.489
Laktanya és Ipari Park Kft. ivóvíz, szennyvíz
vezeték csatlakoztatása és útépítés
ebből:
- 17.041 - 17.041
- TRFC pályázat (saját forrás) 8.496
- ROP pályázat (útépítési saját forrás) 758
Szennyvíz gerincvezeték építése (TEKI pályázat,
saját forrás)
- 4.448 - 4.448
Varró u. 3/a. sz. alatti Bölcsőde épületének felújítás - 7.188 - 1.188 - 6.000
- saját forrás 6.000
- pályázat elkészítés 125
- tervezési díj 1.063
Ipari Park fejlesztéséhez kapcsolódó pályázatok
(tervezési költség, tervek aktualizálása)
- 11.188 - 11.188
Útalap építés
- útalapokhoz szükséges
támogatás

7.171
- tervezési költség 1.705 - 8.876 - 1.705 - 7.171
116/2004. (III.30.) „kt.” sz. határozat alapján a
Varró u. 1. sz. alatti Diákkonyha felújítása
- 7.107 - 7.107
- saját forrás 2.445
- CÉDA támogatás 4.662
Nagyvénkertben beépítetlen terület vásárlás
(2643 hrsz.-ú ingatlan)

-

75

-

75
Karcag-Tilalmas buszmegálló világítás megvalósítása ( új lámpatest és oszlop)
-

288

-

288
Nagyvénkertben 2 db építési telek visszavásárlása
( IV. Béla Király u.)

-

1.535

-

1.535
Jász-Nagykun Volán Közlekedési Rt. helyi közforg. közlekedés támogatása
-

1.902

-

1.902
Lakossági szennyvíz rákötés - 5.500 - 5.500
Aszfaltozás (2004. őszén) - 44.400 - 44.400
Iskolatej program - 1.744 1.744
Thermálvíz közhasznú társaság megalakítása - 125 25 100
Vis maior támogatás - 10.000 10.000
Karspersky antivírus és adatbiztonság beszerzése (saját erő)
-

722

722
ÖSSZESEN: 1.199.613 2.001.707 3.400 4.170 1.100 1.507 116.158 199.472 29.550 39.624 - - 446.921 1.151.450 602.484 605.484

2.4. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi tartaléka
Adatok 1000 Ft-ban
M e g n e v e z é s Egyéb kiadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Céltartalék 9.930 -
- Közcélú foglalkoztatásra
Ö s s z e s e n : 9.930 -

2.5. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás kiadásai címenkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Ö s s z e s e n K i a d á s b ó l
Dologi kiadás Felhalmozás
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Eredeti
előir
Módosított
előir.
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Egészségügyi feladat - 6.600 - - - 6.600
Belső ellenőrzési feladat - 8.681 - 7.301 - 1.380
Közoktatási feladat - 16.110 - 10.230 - 5.880
Területfejlesztési feladat - 9.000 - 9.000 - -
Pályázathoz szükséges saját forrás - 1.424 - 1.424 - -
Összesen: - 41.815 - 27.955 - 13.860

3. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Tájékoztató a Karcag Városi Önkormányzat 2004. évi működési, felhalmozási bevételeinek és kiadásainak alakulásáról
Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Bevétel Kiadás
Karcag Városi
Önkormányzat
Karcagi
Többcélú Kistérségi Társulás
Cigány
Kisebbségi Önkorm.
Összesen Karcag Városi
Önkormányzat
Karcagi
Többcélú Kistérségi Társulás
Cigány
Kisebbségi
Önkorm.
Összesen
I. Működés
Intézményi működési bevételek (levonva a felhalmozási ÁFA visszatérüléseket)
552.986 552.986
Önkormányzatok költségvetési támogatása és átengedett személyi jövedelemadó bevétele
2.962.290 714 2.989.535
Önkormányzatok sajátos működési bevételei:
- Adóbevétel 232.257 26.531 232.257
- Gépjárműadó 85.000 85.000
- Termőföld bérbeadásából származó személyi jöv.adó 550 550
Működési célú pénzeszköz átvétel 79.435 1.424 1.029 81.888
Egészségügyi ágazat működési célú bevétele és működési célú pénzmaradvány
2.458.035 2.458.035
Rövid lejáratú hitel 543.200 543.200
Pénzmaradvány 203.934 53 203.987
Személyi juttatás 3.131.384 543 3.166.228
Munkaadót terhelő járulékok 1.067.601 222 1.081.345
Dologi kiadások (kamat nélkül) 1.701.492 27.995 1.011 1.801.766
Működési célú pénzeszköz átadás és egyéb támogatás 489.358 20 489.378
Tagi kölcsön és kölcsön visszafizetés 24.200 24.200
Rövid lejáratú hitel visszafizetése 529.000 529.000
Rövid lejáratú hitel kamata 47.666 53.666
Tartalékok 43.417 1.855
Működés összesen 7.117.687 27.955 1.796 7.147.438 7.034.118 27.995 1.796 7.147.438
II. Felhalmozás
Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei (vagyonértékesítés, lakossági forrásból bevétel és lakás értékesítés) és felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 476.037
476.037
Felhalmozási célú pénzmaradvány 65.093 65.093
Címzett támogatás és felhalmozási célú közp.tám. 437.451 13.860 451.711
Hosszú lejáratú hitel 309.477 309.477
Adóbevételből felhalmozás 74.743 74.743
Felhalmozási és felújítási kiadások 1.272.391 13.860 1.259.346
Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 46.605 38.705
Fejlesztési célra támogatási kölcsönök nyújtása 1.076 6.076
Hosszú lejáratú hitel visszafizetése 51.934 51.934
Fejlesztési hitel kamata 21.000 21.000
Felhalmozás összesen 1.363.201 13.860 1.377.061 1.393.006 13.860 1.377.061
Mindösszesen: 8.480.888 41.815 1.796 8.524.499 8.427.124 41.815 1.796 8.524.499

4. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2004. évben fennálló kötelezettségei (járulékok és inflációkövetés nélkül)
Megnevezés Kötele-
zettség-vállalás
éve
Kötelezett-
ség
összege
2003. dec.
31-ig
visszafi-
zetett
2003. dec.
31-én
fennálló állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013-2019.
1. Fennálló hitel tartozás
Fejlesztési hitel uszoda lefedéséhez 2000. 33.511 20.107 13.404 6.702 6.702
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 11.025 13.475 4.900 4.900 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 8.600 25.800 6.880 6.880 6.880 5.160
Fejl. hitel Szoc. Otthon fűtéskorsz.-hez 2002. 32.160 6.150 26.010 6.120 6.120 6.120 6.120 1.530
Fejl. c.hitel eü.gép-műszer beszerz.-hez 2003. 12.036 680 11.356 2.724 2.724 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítá-sára és a telefonközpontjának cseréjére 2002. 19.400 3.880 15.520 3.880 3.880 3.880 3.880 - -
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épületének kivitelezésére 2002. 15.230 1.930 13.300 3.800 3.800 3.800 1.900 - -
Fejlesztési célú hitel aszfaltjárda építése, felújítása, betonjárda és térburkolat építése 2002. 48.500 6.400 42.100 12.100 12.000 12.000 6.000 -
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 3.621 15.679 4.828 4.828 4.828 1.195 - -
Rendőrség részére ingatlan vásárlásra 2004. 48.500 1.300 9.000 9.000 9.000 9.000 9.000 2.200
Gólyafészek Otthon felújításához 2004. 10.000 455 1.820 1.820 1.820 1.820 1.820 445
Kemping kialakítás 2004. 40.728 5.091 6.788 6.788 6.788 6.788 6.788 1.697
Működési hitelfelvétel 2003. 529.000 - 529.000 529.000 - - - - -
Működési hitel 2004. 488.200 - - 488.200 - - - -
Összesen: 1.355.465 62.393 705.644 580.934 546.880 60.641 43.667 20.942 18.058 17.608 4.342
2. Felveendő elbírálásra és módosításra
váró hitelek
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2004. 179.289 - - - 12.226 16.300 16.300 16.300 16.300 101.863
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2005. 37.787 - - 2.575 3.434 3.434 3.434 3.434 21.476
Aszfaltozásra (2004. őszi) 2004. 44.400 3.700 7.400 7.400 7.400 7.400 7.400 3.700
Borjúdűlői temető ravatalozó építésre 2004. 12.000 - 2.700 2.400 2.400 2.400 1.800 300
Működési hitel 2004. 55.000 55.000
Észak-Déli külvárosi utakra 2004. 10.000 1.000 2.000 2.000 2.000 2.000 1.000
Varró úti Bölcsőde felújítása ( saját forrás) 2004 6.000 300 1.200 1.200 1.200 1.200 900
Összesen: 344.476 60.000 13.300 13.000 27.801 32.374 30.834 23.734 19.734 123.339
Megnevezés Kötele-
zettség-vállalás
éve
Kötelezett-
ség
összege
2003. dec.
31-ig
visszafi-
zetett
2003. dec.
31-én
fennálló állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013-2019.
3. Egyéb kötelezettség
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlás 2001. 195.295 17.520 177.775 17.134 17.820 18.533 19.329 20.103 20.746 21.368 22.009 20.733
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (infláció nélkül) 2002. 110.505 17.223 93.282 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 4.618
Tenyőszigeti telkek vásárlása 2003. 65.000 5.000 60.000 20.000 20.000 20.000
Fürdő reumatológia kialakítása
(saját forrás)
2003.
10.972

7.220

3.752

2.691

1.061
Összesen: 381.772 46.963 334.809 50.908 49.964 49.616 30.412 31.186 31.829 32.451 33.092 25.351
Mindösszesen: 2.081.713 109.356 1.040.453 631.842 656.844 123.557 87.079 79.929 82.621 80.893 61.168 45.085 123.339

7. sz. melléklet a 312004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évi várható bevételei (forrásonkénti-) és kiadásai (címenkénti bontásban)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel várható
összege
Index 2005/2004
(%)
1. Saját bevételek 985.221 102
2. Átengedett bevétek 1.367.000 102
3.Központi költségvetési hozzájárulás és egyéb támogatás 1.736.179 102
4. Egyéb forrás 445.600 67
Önkormányzat várható bevétele összesen 4.534.000 92
5. Egészségügyi ágazat bevétele 2.549.000 100
Várható bevétel mindösszesen: 7.083.000 95
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Kiadási címek
Intézményi kiadások várható összege Index 2005/2004. (%) Kiemelt feladatok kiadásainak várható összege Index 2005/2004. (%)
Személyi juttatások 3.153.000 100
Munkaadót terhelő köt. 1.072.000 100
Dologi 1.462.000 100 139.000 119
Speciális célú támogatások, pénzeszköz átadás 506.000 100 29.774 101
Felújítás, felhalmozás
- Fürdő reumatológia
(saját forrás)
1.061
-Tenyő-szigeti
telkek vásárlása
20.000
-Szennyvíztisztító
telep rekonstrukció
(saját forrás)
25.199
- Közvilágítás
korszerűsítés
17.820
- Településrendezési
Terv módosítására 2.500
- 115/2004.(III.30.)„kt.”
sz. hat. alapján
Gábor Áron Gimn., Eü.
Szakk. és Koll. felújítása
(saját erő) 2.469
- 116/2004. (III.30.)„kt.”
sz.hat. alapján Varró út
1.sz. alatti Diákkonyha
felújítása (saját erő) 1.438
- Szennyvíz építésre be-
nyújtandó TEKI pályázat
(saját forás)

2.643
- Laktanya és Ipari Park szennyvízvezeték, ivóvíz csatlakoztatás és útépítés
TRFC pályázat (saját
forrás)

8.496
ROP pályázat útépítési
saját forrás
30.454 32.000 100 125.000 21
Borjúdűlői temető
ravatalozó építés
12.000
Egyéb kiadás 564.226 94
Várható kiadások összesen: 6.225.000 100 858.000 69

7.1. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2005. évben várhatóan fennálló kötelezettségei (járulékok és inflációkövetés nélkül)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és
felveendő hitel összege
2004.
dec. 31-ig
visszafizetett
2004.
dec.31-én fennálló
állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012.
1. Fennálló hiteltartozás
Fejlesztési hitel uszoda lefedéséhez 2000. 33.511 26.809 6.702 6.702
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 15.925 8.575 4.900 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 15.480 18.920 6.880 6.880 5.160
Fejlesztési hitel Szociális Otthon fűtés-korszerűsítéshez 2002. 32.160 12.270 19.890 6.120 6.120 6.120 1.530
Fejlesztési c. hitel egészségügyi gép-műszer beszerzéshez 2003. 12.036 3.404 8.632 2.724 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítására és telefon központjának cseréjére 2002. 19.400 7.760 11.640 3.880 3.880 3.880
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épülete kivitelezésére 2002. 15.230 5.730 9.500 3.800 3.800 1.900
Fejlesztési célú hitel aszfaltjárda építése, felújítása, betonjárda és térburkolat építése 2002. 48.500 18.500 30.000 12.000 12.000 6.000
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 8.449 10.851 4.828 4.828 1.195
Fejlesztési célú hitel új Rendőrségi épülethez ingatlan vásárlásra 2004. 48.500 48.500 1.300 9.000 9.000 9.000 9.000 9.000 2.200
Fejlesztési hitel a Gólyafészek Otthon felújításához 2004. 10.000 10.000 455 1.820 1.820 1.820 1.820 1.820 445
Fejlesztési célú hitel kemping kialakításhoz 2004. 40.728 40.728 5.091 6.788 6.788 6.788 6.788 6.788 1.697
Működési hitel 2004 488.200 488.200 488.200 - - - - - -
Ö s s z e s e n : 826.465 114.327 712.138 546.880 60.641 43.667 20.942 18.058 17.608 4.342
Megnevezés Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és felveendő hitel
összege
2004.
dec. 31-ig
visszafizetett
2004. dec.31-én fennálló
állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012.

2013-2019.
2. Felveendő hitelek
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2004. 179.289 179.289 - - - 12.226 16.300 16.300 16.300 16.300 101.863
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2005. 37.787 - - 2.575 3.434 3.434 3.434 3.434 21.476
Aszfaltozásra (2004. őszi) 2004. 44.400 44.400 3.700 7.400 7.400 7.400 7.400 7.400 3.700
Varró úti bölcsőde felújítása 2004. 6.000 6.000 300 1.200 1.200 1.200 1.200 900
Borjúdűlői temető ravatalozó építésre 2004. 12.000 12.000 - 2.700 2.400 2.400 2.400 1.800 300
Működési hitel 2004. 55.000 55.000 55.000
Működési hitel 2005. 400.000 400.000
Észak-Déli külvárosi utakra 2004. 10.000 10.000 1.000 2.000 2.000 2.000 2.000 1.000
Ö s s z e s e n : 744.476 306.686 60.000 413.300 13.000 27.801 32.734 30.834 23.734 19.734 123.339
3. Egyéb kötelezettség
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlás 2001. 195.295 34.654 160.641 17.820 18.533 19.329 20.103 20.746 21.368 22.009 20.733
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (infláció nélkül) 2002. 110.505 28.306 82.199 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083
4.618
Tenyőszigeti telkek vásárlása 2003. 65.000 25.000 40.000 20.000 20.000
Fürdő reumatológia kialakítása (saját forrás) 2003. 10.972 9.911 1.061 1.061
Ö s s z e s e n : 381.772 97.871 283.901 49.964 49.616 30.412 31.186 31.829 32.451 33.092 25.351 123.339
Mindösszesen: 1.952.713 212.198 1.302.725 656.844 523.557 87.079 79.929 82.621 80.893 61.168 45.085 123.339

8. sz. melléklet 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2006. évi várható bevételei (forrásonkénti-) és kiadásai (címenkénti bontásban)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Forrás megnevezése Bevétel várható
összege
Index
2006/2005
(%)
1. Saját bevételek 969.000 100
2. Átengedett bevétek 1.367.000 100
3.Központi költségvetési hozzájárulás és egyéb támogatás 1.730.600 100
4. Egyéb forrás 376.400 85
Önkormányzat várható bevétele összesen: 4.443.000 98
5. Egészségügyi ágazat bevétele 2.550.000 100
Várható bevétel mindösszesen : 6.993.000 99
Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Kiadási címek
Intézményi
kiadások várható
összege
Index
2006/2005.
(%)
Kiemelt feladatok
kiadásainak
várható összege
Index
2006/2005.
(%)
Személyi juttatások 3.152.000 100
Munkaadót terhelő köt. 1.072.000 100
Dologi 1.463.000 100 133.000 96
Speciális célú támogatások, pénzeszköz átadás 506.000 100 29.354 99
Felújítás, felhalmozás 33.000 100 98.000 96
-Tenyő-szigeti telkek vásárlása
-Szennyvízvezeték
(TEKI pályázat
saját forrás)
20.000

549
-Borjúdűlő Temető ravatalozó építés
8.000
Egyéb kiadás - 506.646 90
Várható kiadások összesen: 6.226.000 100 767.000 92

8.1. sz. melléklet a 31/2004. (XII.1.) Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2006. évben várhatóan fennálló kötelezettségek (járulékok és inflációkövetés nélkül)
Adatok 1.000,-Ft-ban
Megnevezés Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és
felveendő
hitel
összege
2005. dec.
31-ig
visszafizetett
2005.
dec.31-én
fennálló
állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012.
1. Fennálló hiteltartozás
Fejlesztési hitel aszfaltozásra 2000. 24.500 20.825 3.675 3.675
Fejlesztési hitel járdaépítésre és felújításra 2001. 34.400 22.360 12.040 6.880 5.160
Fejl. hitel Szoc. Otthon fűtéskorsz.-hez 2002. 32.160 18.390 13.770 6.120 6.120 1.530
Fejl. c.hitel eü.gép-műszer beszerzéshez 2003. 12.036 6.128 5.908 1.850 1.804 1.804 450
Fejlesztési célú hitel a Városháza felújítására és a telefonközpontjának cseréjére 2002. 19.400 11.640 7.760 3.880 3.880
Fejlesztési célú hitel a városi strandfürdő gyógyászati célt szolgáló épületének kivitelezésére 2002. 15.230 9.530 5.700 3.800 1.900
Fejlesztési hitel aszfaltjárda építése, felújítása, betonjárda és térburkolat építése 2002. 48.500 30.500 18.000 12.000 6.000
Fejlesztési célú hitel magasból mentő gépjármű beszerzésére 2002. 19.300 13.277 6.023 4.828 1.195
Fejlesztési célú hitel új rendőrségi épülethez ingatlan vásárlásra 2004. 48.500 1.300 47.200 9.000 9.000 9.000 9.000 9.000 2.200
Fejlesztési célú hitel Gólyafészek Otthon felújításához 2004. 10.000 455 9.545 1.820 1.820 1.820 1.820 1.820 445
Fejlesztési célú hitel kemping kialakításhoz 2004. 40.728 5.091 35.637 6.788 6.788 6.788 6.788 6.788 1.697
Ö s s z e s e n : 304.754 139.496 165.258 60.641 43.667 20.942 18.058 17.608 4.342
Megnevezés Felvétel
és várható
felv. éve
Felvett és felveendő hitel
összege
2005. dec.
31-ig
visszafizetett
2005.
dec.31-én
fennálló
állomány
Visszafizetési kötelezettség évenként
2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012.
2013-2019
2. Felveendő hitelek
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2004. 179.289 - 179.289 - - 12.226 16.300 16.300 16.300 16.300 101.863
Szennyvíztisztító rekonstrukcióra 2005. 20.600 20.600 - - 2.575 3.434 3.434 3.434 3.434 21.476
Aszfaltozásra (2004. őszi) 2004. 37.787 3.700 37.787 7.400 7.400 7.400 7.400 7.400 3.700
Varró úti bölcsőde felújítása 2004. 6.000 300 5.700 1.200 1.200 1.200 1.200 900
Borjúdűlői temető ravatalozó építésre 2004. 12.000 - 12.000 2.700 2.400 2.400 2.400 1.800 300
Működési hitel 2005. 400.000 400.000 400.000
Működési hitel 2006. 350.000 350.000
Észak-déli utakra 2004. 10.000 1.000 9.000 2.000 2.000 2.000 2.000 1.000
Ö s s z e s e n : 1.039.476 5.000 675.476 413.300 363.000 27.801 32.734 30.834 23.734 19.734 123.339
3. Egyéb kötelezettség
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos
részvényvásárlás
2001. 195.295 52.474 142.821 18.533 19.329 20.103 20.746 21.368 22.009
20.733
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (infláció nélkül) 2002. 110.505 39.389 71.116 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083 11.083
4.618
Tenyőszigeti telkek vásárlása 2003. 65.000 45.000 20.000 20.000
Ö s s z e s e n : 370.800 136.863 233.937 49.616 30.412 31.186 31.829 32.451 33.092 25.351
Mindösszesen: 1.715.030 281.359 1.074.671 523.557 437.079 79.929 82.621 80.893 61.168 45.085 123.339