A szöveg időállapota: 2005.X.5. - 2017.VII.1.
Időállapot váltás: 2005.X.5. - 2017.VII.1.


Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 26/2005. (X.05.) rendelete

az 1-4. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő, szociális célú gyermekétkeztetésben részesülő tanulók további kedvezményéről

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete a Gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, többszörösen módosított 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 162. §-a (5) bekezdésének felhatalmazása alapján az 1-4. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő rászoruló gyermekek étkeztetés térítési díjának további mérsékléséről, illetve elengedéséről az alábbiak szerint rendelkezik:

1. § A rendelet hatálya a Karcag város közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkező, 1-4. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, szociális célú gyermekétkeztetésben részesülő tanulókra (továbbiakban: gyermekek) terjed ki.

2. § A gyermekek után a szülők a kedvezményt az iskolai rendszerben megvalósuló étkezés során fizetendő személyi térítési díj általános forgalmi adóval növelt értékének és az igénybe vett étkezések számának szorzatával egyenlő mértékben vehetik igénybe.

3. § A kedvezmény mértéke a Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások intézményi térítési díjának megállapításáról szóló, többszörösen módosított 6/1996. (II.28.) rendelete 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a Gyvt. 148. § (5) bekezdésének figyelembevételével élelmezési naponként a bruttó térítési díj 25%-a.

4. § (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, de rendelkezéseit 2005. szeptember 1-től 2005. december 31-ig kell alkalmazni.

(2) Az önkormányzat a felügyelete alá nem tartozó intézményt - iskolai étkeztetését biztosító iskolát - fenntartó önkormányzat részére az e címen igényelt központi támogatás összegét havonta utólag átutalja.

(3) Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Pénzügyi és Költségvetési Irodája részére a 6/2005. (VI.20.) ICsSzEM-BM-PM együttes rendelet elszámolására vonatkozó előírásainak figyelembevételével minden hónap 8-ik napjáig kell az étkeztetést biztosító intézménynek a támogatás összegére vonatkozó igénylést írásban benyújtania.

K a r c a g , 2005. szeptember 28.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző