A szöveg időállapota: 2009.V.1. -
Időállapot váltás: 2009.V.1. -


Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendelete

Karcag Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete az államháztartásról szóló többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az önkormányzat 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról az alábbi rendeletet alkotja:

1. § (1) Karcag Város Önkormányzata és a Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi költségvetési tervét eredményesen hajtotta végre.

(2) Karcag város 2008. évre tervezett bevételeit 11.846.961 ezer Ft-ra, kiadásait pedig 11.407.336 ezer Ft-ra teljesítette.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi teljesítési főösszegek kiemelt előirányzatonkénti részletezését (összevont és nettósított összegekben) a rendelet 1. sz. mellékleteként szereplő, összesített 2008. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentés tartalmazza.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott kiadási- és bevételi összesített teljesítési főösszegeket Önkormányzatonként, valamint kiemelt előirányzatonkénti részletezésben a rendelet 1.1. sz. és 1.2. sz. mellékletei tartalmazzák.

2. § (1) Karcag Város Önkormányzata 2008. december 31-ei állapot szerinti összesített, egyszerűsített mérleget a rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott részletezéssel hagyja jóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott egyszerűsített mérleg főösszegét Önkormányzatonként és mérlegtételenként megbontva a rendelet 2.1. sz. és 2.2. sz. mellékletei tartalmazzák.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott Önkormányzatonkénti egyszerűsített mérlegek vagyonkimutatásait a rendelet 2.1.1. sz. és 2.2.1. sz. mellékletei tartalmazzák.

3. § (1) Az Önkormányzat 2008. évi bruttósított (kiegyenlítő, függő és átfutó tételek nélküli) bevételének forrásonkénti teljesítését, annak részletezését a rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az Önkormányzat - egészségügyi ágazat és Polgármesteri Hivatal nélküli - bevételeinek intézményenkénti és forrásonkénti alakulását a rendelet 3.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) A Polgármesteri Hivatal 2008. évi működési bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.2. sz. melléklete tartalmazza.

(4) A 2008. évi bevétel teljesítési főösszegén belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevétele 2.018 ezer Ft, melynek forrásonkénti részletezését a rendelet 3.3. sz. mellékleteként szereplő táblázat rögzíti.

(5) Az egészségügyi ágazatba tartozó Kátai Gábor Kórház bevételeinek forrásonkénti alakulását a rendelet 3.4. sz. melléklete tartalmazza.

4. § (1) Az Önkormányzat 2008. évi bruttósított (kiegyenlítő, függő és átfutó tételek nélküli) kiadásai teljesítésének összege 11.379.090 ezer Ft, melynek kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül a működési kiadások teljesítési összege 7.355.413 ezer Ft, melynek önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szervenkénti részletezését a rendelet 4.1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) Az (2) bekezdésben meghatározott működési kiadás teljesítés összegén belül a Polgármesteri Hivatal kiadása 1.413.977 ezer Ft, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.1.1. sz. melléklete tartalmazza.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül a Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi összes kiadása 1.830 ezer Ft, melynek feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezését a rendelet 4.2. sz. melléklete tartalmazza.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadás teljesítés összegén belül az Önkormányzat kiemelt feladatainak kiadásait 4.021.847 ezer Ft-ra teljesítette, melynek feladatonkénti részletezését a rendelet 4.3. sz. melléklete tartalmazza.

(6) Karcag Város Önkormányzata 2008. évi tartalékának alakulását a 4.4. sz. melléklet tartalmazza.

(7) A Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2008. évi létszámkeretének alakulása a rendelet 4.5. sz. mellékletében került rögzítésre.

5. § E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

K a r c a g, 2009. április 23.
Dr. Fazekas Sándor s. k. Rózsa Sándor s. k.
polgármester jegyző

1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14./2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat és Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése (Összesítő)

Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 3.019.176 3.289.520 3.274.164
02 Munkaadókat terhelő járulékok 1.032.653 1.096.170 1.085.086
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 1.989.616 2.614.298 2.517.882
04 Műk.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 995.397 623.097 629.526
05 Államházt.-on kívülre végleges műk.-i pénzeszközátadások 56.197 47.977 36.911
06 Ellátottak juttatásai 20.283 23.669 23.255
07 Felújítás 1.272.018 1.325.648 1.298.079
08 Felhalmozási kiadások 691.693 856.886 437.404
09 Felh.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 30.493 53.256 51.503
10 Államházt.-on kívülre végleges felhalm.-i pénzeszközátadás 27.678 24.851 24.849
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása 8.000 20.328 15.043
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 23.000 25.338 23.338
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +12)
9.166.204 10.001.038 9.417.040
14 Hosszú lejáratú hitelek 268.878 271.878 271.869
15 Rövid lejáratú hitelek
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadási
1.690.181

1.690.181
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17) 268.878 1.962.059 1.962.050
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 9.435.082 11.963.097 11.379.090
20 Pénzforgalom nélküli kiadások 459.239
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások 28.246
23 Kiadások összesen (19+20+21+22) 9.894.321 11.963.097 11.407.336
24 Intézményi működési bevételek 657.998 925.928 985.954
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.229.723 1.206.463 1.233.275
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 2.430.896 2.530.186 2.564.955
27 Államháztartáson kívülről végleges működési pénzeszköz
átvétel
1.300 10.944 11.125
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 299.541 52.560 23.381
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 16.300 16.300 3.187
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 512.228 361.489 323.013
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel 25.134 125.928 138.583
32 Támogatások, kiegészítések 3.239.371 3.466.854 3.466.854
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása 3.239.371 3.466.854 3.466.854
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése 10.000 14.619 16.063
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése 23.700 23.700 18.000
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24 + … +28 + 30+31+32+34+35)
8.429.891 8.718.671 8.781.203
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele 142.064 142.791 142.791
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
100

114
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40) 142.064 142.891 142.905
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 8.571.955 8.861.562 8.924.108
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.322.366 3.101.535 3.012.184
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek - 89.331
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 9.894.321 11.963.097 11.846.961
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)

126.814

1.819.168

2.376.347
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18) - 126.814 - 1.819.168 - 1.819.145
49 Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége
(44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)
- 117.577

1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése

Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 3.019.176 3.288.902 3.273.603
02 Munkaadókat terhelő járulékok 1.032.653 1.095.962 1.084.895
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 1.989.061 2.613.115 2.516.804
04 Műk.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 995.397 623.097 629.526
05 Államházt.-on kívülre végleges műk.-i pénzeszközátadások 56.197 47.977 36.911
06 Ellátottak juttatásai 20.283 23.669 23.255
07 Felújítás 1.272.018 1.325.648 1.298.079
08 Felhalmozási kiadások 691.693 856.886 437.404
09 Felh.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások 30.493 53.256 51.503
10 Államházt.-on kívülre végleges felhalm.-i pénzeszközátadás 27.678 24.851 24.849
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása 8.000 20.328 15.043
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása 23.000 25.338 23.338
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +12)
9.165.649 9.999.029 9.415.210
14 Hosszú lejáratú hitelek 268.878 271.878 271.869
15 Rövid lejáratú hitelek
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
1.690.181

1.690.181
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17) 268.878 1.962.059 1.962.050
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 9.434.527 11.961.088 11.377.260
20 Pénzforgalom nélküli kiadások 459.239
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások 28.246
23 Kiadások összesen (19+20+21+22) 9.893.766 11.961.088 11.405.506
24 Intézményi működési bevételek 657.998 925.928 985.945
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 1.229.723 1.206.463 1.233.275
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 2.430.896 2.529.295 2.564.064
27 Államháztartáson kívülről véglegesen működési pénzeszköz átvétel 1.300 10.908 11.089
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 299.541 52.560 23.381
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 16.300 16.300 3.187
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 512.228 361.489 323.013
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel 25.134 125.928 138.583
32 Támogatások, kiegészítések 3.238.816 3.465.820 3.465.820
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása 3.238.816 3.465.820 3.465.820
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése 10.000 14.619 16.063
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése 23.700 23.700 18.000
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24 + … +28 + 30+31+32+34+35)
8.429.336 8.716.710 8.779.233
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele 142.064 142.791 142.791
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
100

114
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40) 142.064 142.891 142.905
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 8.571.400 8.859.601 8.922.138
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 1.322.366 3.101.487 3.012.136
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek - 89.331
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 9.893.766 11.961.088 11.844.943
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
126.814 1.819.168 2.376.159
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18) - 126.814 - 1.819.168 - 1.819.145
49 Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége
(44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)
- 117.577

1.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14./2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentése

Adatok 1.000,- Ft-ban
Sor-
szám
M e g n e v e z é s Eredeti Módosított Teljesítés
előirányzat
01 Személyi juttatások 618 561
02 Munkaadókat terhelő járulékok 208 191
03 Dologi és egyéb folyó kiadások 555 1.183 1.078
04 Műk.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
05 Államházt.-on kívülre végleges műk.-i pénzeszközátadások
06 Ellátottak juttatásai
07 Felújítás
08 Felhalmozási kiadások
09 Felh.-i célú támogatásértékű kiadások, egyéb támogatások
10 Államházt.-on kívülre végleges felhalm.-i pénzeszközátadás
11 Hosszú lejáratú kölcsönök nyújtása
12 Rövid lejáratú kölcsönök nyújtása
13 Költségvetési pénzforgalmi kiadások
összesen (01 + … +12)
555 2.009 1.830
14 Hosszú lejáratú hitelek
15 Rövid lejáratú hitelek
16 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
17 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai
18 Finanszírozási kiadások összesen (14+… +17)
19 Pénzforgalmi kiadások (13+ 18) 555 2.009 1.830
20 Pénzforgalom nélküli kiadások
21 Továbbítási (lebonyolítási) célú kiadások
22 Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások
23 Kiadások összesen (19+20+21+22) 555 2.009 1.830
24 Intézményi működési bevételek 9
25 Önkormányzatok sajátos működési bevételei
26 Működési célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások 891 891
27 Államháztartáson kívülről véglegesen működési pénzeszköz átvétel 36 36
28 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
29 28-ból Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
30 Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek, egyéb támogatások
31 Államháztartáson kívülről végleges felhalmozási pénzeszköz átvétel
32 Támogatások, kiegészítések 555 1.034 1.034
33 32-ből Önkormányzatok költségvetési támogatása 555 1.034 1.034
34 Hosszúlejáratú kölcsönök visszatérülése
35 Rövidlejáratú kölcsönök visszatérülése
36 Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen
(24 + … +28 + 30+31+32+34+35)
555 1.961 1.970
37 Hosszú lejáratú hitelek felvétele
38 Rövid lejáratú hitelek felvétele
39 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
40 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bevétele
41 Finanszírozási bevételek összesen: (37+ … + 40)
42 Pénzforgalmi bevételek (36 +41) 555 1.961 1.970
43 Pénzforgalom nélküli bevételek 48 48
44 Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
45 Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek
46 Bevételek összesen (42+ … +45) 555 2.009 2.018
47 Költségvetési bevételek és kiadások különbsége
(36+43-13-20)
188
48 Finanszírozási műveletek eredménye (41-18)
49 Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége
(44-21)
50 Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
(45-22)

2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat és Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített mérlege (Összesítő)

Adatok 1.000,-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsítettbeszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 15.171.919 +4.435 15.176.354 16.369.684 - 11.254 16.358.430 D. SAJÁT TŐKE 9.998.541 +4.435 10.002.976 12.193.370 - 11.680 12.193.370
I. Immateriális javak 6.773 +14.342 21.115 17.491 17.491 1. Induló tőke 621.569 621.569 621.569 621.569
II. Tárgyi eszközök 13.013.062 - 9.907 13.003.155 13.736.746 - 11.254 13.725.492 2. Tőkeváltozások 9.376.972 +4.435 9.381.407 11.571.801 - 11.680 11.560.121
III. Befektetett pénzügyi eszközök 646.626 646.626 666.146 666.146 3. Értékelési tartalék
IV. Üzemeltetésre, kezelésre
átadott, koncesszióba, vagyon- E. TARTALÉKOK 3.058.965 3.058.965 603.983 603.983
kezelésbe adott, illetve
vagyonkezelésbe vett eszközök 1.505.458 1.505.458 1.949.301 1.949.301 I. Költségvetési tartalékok 3.057.386 3.057.386 602.644 602.644
II. Vállalkozási tartalékok 1.579 1.579 1.339 1.339
B. FORGÓESZKÖZÖK 3.720.918 3.720.918 2.798.066 2.798.066 F. KÖTELEZETTSÉGEK 5.835.331 5.835.331 6.370.397 426 6.370.823
I. Készletek 38.608 38.608 34.469 34.469 I. Hosszú lejáratú
II. Követelések 182.253 182.253 132.840 132.840 kötelezettségek 4.607.296 4.607.296 5.142.166 - 1.296 5.140.870
III. Értékpapírok 1.690.281 1.690.281 II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 3.301.810 3.301.810 713.983 713.983 kötelezettségek 786.943 786.943 891.738 1.722 893.460
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások 198.247 198.247 226.493 226.493 pénzügyi elszámolások 441.092 441.092 336.493 336.493
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 18.892.837 +4.435 18.897.272 19.167.750 - 11.254 19.156.496 FORRÁSOK ÖSSZESEN: 18.892.837 +4.435 18.897.272 19.167.750 - 11.254 19.156.496

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évben rögzített módosítások

2.1. sz. melléklet Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített mérlege

Adatok 1.000,-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló .záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 15.171.822 +4.435 15.176.257 16.369.615 - 11.254 16.358.361 D. SAJÁT TŐKE 9.998.444 +4.435 10.002.879 12.193.301 - 11.680 12.181.621
I. Immateriális javak 6.773 +14.342 21.115 17.491 17.491 1. Indulótőke 621.569 621.569 621.569 621.569
II. Tárgyi eszközök 13.012.965 -9.907 13.003.058 13.736.677 - 11.254 13.725.423 2. Tőkeváltozások 9.376.875 +4.435 9.381.310 11.571.732 - 11.680 11.560.052
III. Befektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök 646.626 646.626 666.146 666.146
IV. Üzemeltetésre, kezelésre E. TARTALÉKOK 3.058.917 3.058.917 603.795 603.795
átadott koncesszióba, vagyon- ú
kezelésbe adott illetve I. Költségvetési tartalékok 3.057.338 3.057.338 602.456 602.456
vagyonkezelésbe vett eszközök 1.505.458 1.505.458 1.949.301 1.949.301 II. Vállalkozási tartalékok 1.579 1.579 1.339 1.339
B. FORGÓESZKÖZÖK 3.720.870 3.720.870 2.797.878 2.797.878 F. KÖTELEZETTSÉGEK 5.835.331 5.835.331 6.370.397 426 6.370.823
I. Készletek 38.608 38.608 34.469 34.469 I. Hosszú lejáratú
II. Követelések 182.253 182.253 132.840 132.840 kötelezettségek 4.607.296 4.607.296 5.142.166 - 1.296 5.140.870
III. Értékpapírok 1.690.281 1.690.281 II. Rövidlejáratú
IV. Pénzeszközök 3.301.762 3.301.762 713.795 713.795 kötelezettségek 786.943 786.943 891.738 1.722 893.460
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások 198.247 198.247 226.493 226.493 pénzügyi elszámolások 441.092 441.092 336.493 336.493
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 18.892.692 +4.435 18.897.127 19.167.493 - 11.254 19.156.239 FORRÁSOK ÖSSZESEN 18.892.692 +4.435 18.897.127 19.167.493 - 11.254 19.156.239

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évben rögzített módosítások

2.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi vagyonkimutatása

Adatok 1.000,- Ft-ban
Megnevezés Állományi
érték
Eszközök
1. Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.1.1. Vagyonértékű jogok
Arany János Általános Iskola 120
Kátai Gábor Kórház 4.595
Györffy István Általános Iskola 56
Kiskulcsosi Általános Iskola 40
Kováts Mihály Általános Iskola 55
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 1.045
Városi Csokonai Könyvtár 28
Zádor Úti Általános Iskola 79
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 2.788
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.200
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 38
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 554
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 419
Karcagi Ifjúsági Ház 54
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 98
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola,
Gimnázium és Kollégium 654
Sport Szolgáltató Központ 261
Polgármesteri Hivatal 5.386
1.1.1. Vagyonértékű jogok összesen: 17.470
1.1.2. Szellemi termékek
Kováts Mihály Általános Iskola 21
1.1.2. Szellemi termékek összesen: 21
1.1. Immateriális javak összesen: 17.491
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
(Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében)
Ingatlan kataszter értéke 14.784.233
Elszámolt értékcsökkenés 1.762.479
1.2.1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok összesen: 13.021.754
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Arany János Általános Iskola 879
Györffy István Általános Iskola 1.072
Kiskulcsosi Általános Iskola 551
Kováts Mihály Általános Iskola 3.603
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3.616
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 647
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 8.555
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 5.293
Városi Csokonai Könyvtár 831
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 9.728
Zádor Úti Általános Iskola 688
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 11.568
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 29.596
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 29.206
Sport Szolgáltató Központ 2.377
Karcagi Ifjúsági Ház 2.944
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 34.165
Polgármesteri Hivatal 14.485
Kátai Gábor Kórház 402.235
1.2.2. Gépek, berendezések és felszerelések összesen: 562.039

1.2.3. Járművek
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 1.810
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 20.496
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Koll. 12.943
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 111
Polgármesteri Hivatal 6.559
Kátai Gábor Kórház 448
1.2.3. Járművek összesen: 42.367
1.2.4. Beruházások, felújítások
Gyepmesteri telep szociális épület 1.101
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium tornaterem felújítása 300
Damjanich u. 71. sz. Szociális Otthonná alakítás 3.623
Kátai Gábor Kórház 701
Széchenyi sgt. 71. sz. bölcsőde építése 2.136
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakiskola, Szakközépiskola és
Gimnázium építése

27.847
Fürdő továbbfejlesztésének terve 3.394
Új Városi Sportcsarnok terve 14.000
Kátai Gábor Kórház SBO bővítés 2.100
Múzeum kerítés építése 6.750
Posta előtti csomópont jelzőlámpa 1.000
Szociális Otthon raktáron lévő tárgyi eszköz (gázsütő) 380
Karcag-Berekfürdő kerékpárút II. ütem 17.710
Külterületi csatornahálózat rekonstrukció 5.466
Morgó csárda felújítás 2.580
Belterületi vízrendezés 9.780
Csokonai Vitéz Mihály emléktábla 350
Dózsa szobor 572
Karcag bel- és csapadékvíz 5.946
Utak tervezése 4.161
Györffy István Általános Iskola Kossuth tér 4. sz. alatti
iskolaegység fűtés korszerűsítése 120
1.2.4. Beruházások, felújítások összesen: 110.017
1.2.5. Beruházásra adott előlegek
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 500
1.2.5. Beruházásra adott előlegek összesen: 500
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 13.736.677
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök
1.3.1. Egyéb tartós részesedés
100 %-os részesedés
Nagykun Vízmű Kft. (üzletrész) 481.300
KVG Kft. (üzletrész) 3.000
Karcagi „Erőforrás” Kft. (üzletrész) 13.000
Nagykun-Ház Ingatlankezelő, Területfejlesztési és Szolgáltató Kft.
(üzletrész) 3.000
Nagykunsági Környezetvédelmi, Területfejlesztési és Szolgáltató Kft.
(üzletrész) 3.000
40 %-os részesedés
Karcagi Ipari Park Kft. (üzletrész) 69.955
(az üzletrész névértéke 72.000 ezer Ft)
25 % alatti részesedés
Nyomda Kft. (üzletrész) 3.300
PREVENTIO-96 Kft (üzletrész) 700
Közhasznú társaságban törzsbetét
REG.EÜ.INFO KHT. 260
Kunmadaras KHT 500
Észak-alföldi Regionális Termálvíz-hasznosítási Innovációs és Technológiai Transzfer Központ KHT
100
Értékpapírok (részvények)
KÖZVILL Első Magyar Közvilágítási Rt 56.233
(A részvény névértéke 22.250 ezer Ft)
Lignin Faipari és Kereskedelmi Rt.

240
1.3.1. Egyéb tartós részesedés összesen: 634.588
1.3.2. Tartósan adott kölcsön
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 6.238
Dolgozók munkáltató lakásépítési kölcsöne 11.805
Önkormányzat helyi lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsöne 15
Tagi kölcsön:
Karcagi „Erőforrás” Kft részére 13.100
Kunmadaras KHT. 400
1.3.2. Tartósan adott kölcsön összesen: 31.558
1.3. Befektetett pénzügyi eszközök összesen: 666.146
1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
Épület (Múzeum, Gyermekotthon, Idősek Otthona, Szociális Szolgáltató Központ, Bölcsőde, Általános Iskola, szolgálati lakás, fürdő, öltöző, WC blokk, kompresszorház, kemping épülete) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.)

659.130
Építmény (Medencék, termálkút, kompresszor, térvilágítás, csőhálózat, vízművek, utak, csatornák) (Részletezve az előterjesztés 1. sz. mellékletében.)
1.097.157
Földterület (Múzeum, fürdő, Gyermekotthon, Idősek Otthona, Szociális Szolgáltató Központ, Bölcsőde, Általános Iskola, pályák) (Részletezve

141.728
az előterjesztés 1. sz. mellékletében.)
Gépek, berendezések, felszerelések (számítógépek, központi folyamat irányító rendszer)
13.450
Járművek (traktorok, rakodók, hulladékszállító, komposztáló) 37.819
Immateriális javak 17
1.4. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök összesen: 1.949.301
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 16.369.615
Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.1.1. Anyagok
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4.976
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
2.149
Kátai Gábor Kórház 21.966
2.1.1. Anyagok összesen: 29.091
2.1.2. Befejezetlen termelés, félkész termékek
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 2.434
2.1.2. Befejezetlen termelés és félkész termékek összesen: 2.434
2.1.3. Késztermékek
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 391
2.1.3. Késztermékek összesen: 391
2.1.4. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.552
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
713
Polgármesteri Hivatal 265
Kátai Gábor Kórház 23
2.1.4. Áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatás összesen: 2.553
2.1. Készletek összesen: 34.469
2.2. Követelések
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 11.837
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 29
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 13
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
2.176
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 6
Sport Szolgáltató Központ 70
Polgármesteri Hivatal 2.048
Kátai Gábor Kórház 7.871
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 119
Györffy István Általános Iskola 5
2.2.1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 24.174
2.2.2. Adósok
Térítési díj (élelmezési, kollégiumi, gondozási) 361
Gyermekgondozási díj (állami gondozott gyermekek után) 216
Helyszíni bírság 7
Lakossági szennyvízcsatorna rákötés 5.934
Közterület használati díj 434
Földhasználati díj 932
Mezőőri járulék 4.821
Közköltségen történő temetés 2.355
Kártérítés 4.245
Iparűzési adó 18.641
Gépjármű adó 7.189
Lakossági ivóvízbekötés (Kisvénkert) 42
2.2.2. Adósok összesen: 45.177
2.2.3. Egyéb követelések
Dolgozók munkáltatói lakásépítés kölcsöne 6.548
Értékesített önkormányzati lakások kölcsöne 1.479
Önkormányzat helyi lakásépítés és vásárlás támogatási kölcsöne 741
Egészségkárosodottak rendszeres szociális támogatása 65
Munkanélküli jövedelempótló támogatás 140
Aktív korúak rendszeres szociális támogatása 2.059
Nagykun-Ház Ingatlankezelő, Területfejlesztési Szolgáltató Kft. 3.700
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás 55
Köztartozások behajtása (adócsoport) 430
Pótlék (adócsoport) 3.378
Bírság (adócsoport) 1.315
Idegen bevételek (adócsoport) 30.854
Megelőlegezett tartásdíj 5.213
Kátai Gábor Kórház 3
Kunmadaras KHT. 100
Kátai Gábor Kórház részére gépműszer beszerzésre 5.571
JNKSZ Megyei Szakképzési Szervezési Társulás 1.838
2.2.3. Egyéb követelések összesen: 63.489
2.2. Követelések összesen: 132.840
2.3. Értékpapírok:
2.3.1. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
Kincstárjegy 519.319
Államkötvények 1.170.862
Kiskulcsosi Általános Iskola 100
2.3.1. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen: 1.690.281
2.3. Értékpapírok összesen: 1.690.281
2.4. Pénzeszközök:
2.4.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
Polgármesteri Hivatal 129
Kátai Gábor Kórház 414
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 65
2.4.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek összesen: 608
2.4.2. Költségvetési bankszámlák
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 112
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 7.035
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 512
Polgármesteri Hivatal 658.416
Kátai Gábor Kórház 28.727
2.4.2. Költségvetési bankszámlák összesen: 694.802
2.4.3. Idegen pénzeszközök
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 9.878
Polgármesteri Hivatal 4.917
Kátai Gábor Kórház 3.590
2.4.3. Idegen pénzeszközök összesen: 18.385
2.4. Pénzeszközök összesen: 713.795



2.5.


Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.5.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
Polgármesteri Hivatal 33.404
Kátai Gábor Kórház 1.020
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 293
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 45
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 12
2.5.1. Költségvetési aktív függő elszámolás összesen: 34.774
2.5.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.023
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.674
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 1.037
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 2.740
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 1.696
Arany János Általános Iskola 2.185
Karcagi Ifjúsági Ház 359
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 4.837
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 7.509
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium

5.991
Györffy István Általános Iskola 2.152
Polgármesteri Hivatal 14.653
Kátai Gábor Kórház 74.761
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 6.108
Kováts Mihály Általános Iskola 3.389
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 4.729
Városi Csokonai Könyvtár 1.035
Zádor Úti Általános Iskola 1.587
Sport Szolgáltató Központ 399
2.5.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások összesen: 137.864
2.5.3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 53.855
2.5.3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások összesen: 53.855
2.5. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen: 226.493
2. Forgóeszközök összesen: 2.797.878
E S Z K Ö Z Ö K Ö S S Z E S E N : 19.167.493
F O R R Á S O K
1. SAJÁT TŐKE
1.1. Induló tőke 621.569
1.2. Tőke változások 11.571.732
1. SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN: 12.193.301
2. TARTALÉKOK
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása
2.1.1. Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 1.294
Városi Csokonai Könyvtár 447
Arany János Általános Iskola 165
Györffy István Általános Iskola 4.355
Kiskulcsosi Általános Iskola 1.025
Kováts Mihály Általános Iskola 2.508
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 729
Karcagi Többcélú Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ 113
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 10.957
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 2.554
Zádor Úti Általános Iskola 510
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 3.155
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium

16.112
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 13.790
Sport Szolgáltató Központ 12.018
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 10.063
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 13.538
Polgármesteri Hivatal 398.362
Karcagi Ifjúsági Ház 1.840
Kátai Gábor Kórház 4.797
2.1.1. Tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása összesen: 498.332
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása összesen: 498.332
2.2. Költségvetési pénzmaradvány
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 5.214
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 7.616
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 386
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Bölcsőde Intézménye 114
Polgármesteri Hivatal 90.794
2.2. Költségvetési pénzmaradvány összesen: 104.124
2.3. Vállalkozási tartalék
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.339
2.3. Vállalkozási tartalék összesen: 1.339
2. TARTALÉKOK ÖSSZESEN: 603.795
3. KÖTELEZETTSÉGEK
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.1.1. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból (ERSTE Bank Nyrt. 2030. év) 1.863.779
3.1.2. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból (ERSTE Bank Nyrt. 2030. év) 2.999.067
3.1.3 Beruházási és fejlesztési hitelek:
- Deviza alapú hitelek
Rózsa út és környéke belvíz elvezető rendszer kivitelezésére
(OTP Bank Nyrt.2010. év)

2.339
Thermálkút kísérőgáz hasznosítási programhoz (OTP Bank Nyrt. 2010.év) 46.766
Új Rendőrségi épülethez, ingatlan vásárlásra (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 12.329
Gólyafészek Otthon felújításához (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 2.493
Kemping kialakításához (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 9.341
Aszfaltozásra (OTP Bank Nyrt., 2011 év) 11.931
Aszfaltozás pénzügyi rendezéséhez (OTP Bank Nyrt., 2010 év) 7.989
Borjúdűlő temető ravatalozó építésre (OTP Bank Nyrt., 2011. év) 2.311
Intézményi épületek felújítására (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 5.450
„Gólyafészek” Eü-i Gyermekotthon (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 3.195
Ingatlan vásárlásához (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 1.036
- Forint alapú hitelek
Útfelújítási és útépítési programhoz (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 9.826
Önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításához (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 4.274
Önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításához (OTP Bank Nyrt., 2010. év) 481
Útalap építésekre (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 10.652
Csapadékvíz elvezetést szolg. beruházáshoz (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 10.452
Belvízrendszerek építéséhez és felújításához (OTP Bank Nyrt., 2016. év) 24.387
3.1.3. Beruházási és fejlesztési hitelek összesen: 165.252
3.1.4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek
Közvilágítás korszerűsítéssel kapcsolatos részvényvásárlásra (ELMIB Zrt., 2012. év) 64.111
Beltéri világítási berendezések korszerűsítésére bérleti díj (ELMIB Zrt., 2012. év) 35.869
2 db jármű (traktor) után lízingdíj (CIB CREDIT Zrt., 2009. év) 4
Mercedes Benz Tgk. + szippantó felújításához (Budapest, Lizing Zrt., 2012) 8.038
Egészségügyi műszerek után lízingdíj (CIB CREDIT Zrt., 2009. év) 1.504
MTZ TRAKTOR + TOLÓLAP (Budapest Lízing Zrt. 2011. év) 4.542
3.1.4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: 114.068
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen: 5.142.166
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek:
3.2.1. Rövid lejáratú kölcsönök
Kátai Gábor Kórház 5.571
3.2.1. Rövid lejáratú kölcsönök összesen: 5.571
3.2. 2. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból
3.2.2.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek
Kiskulcsosi Általános Iskola 813
Györffy István Általános Iskola 24
Zádor Úti Általános Iskola 539
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 527
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 45
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium
156
Kátai Gábor Kórház 87.512
Polgármesteri Hivatal 20.364
3.2.2.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettség összesen: 109.980
3.2.2.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 163
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 10
Polgármesteri Hivatal 26.756
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 820
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 1.576
Arany János Általános Iskola 6
Györffy István Általános Iskola 9
Kiskulcsosi Általános Iskola 15
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 145
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 20
Városi Csokonai Könyvtár 15
Zádor Úti Általános Iskola 7
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium
és Kollégium 422
Kátai Gábor Kórház 110.792
3.2.2.2. Tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek összesen: 140.756
3.2.2. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból összesen: 250.736
3.2.3. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek
Beruházási, fejlesztési hitelek következő évi törlesztése 159.418
Kátai Gábor Kórház (faktorizálás) 349.430
Munkavállalókkal szembeni kötelezettség 5
Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évi törlesztése 40.312
Iparűzési adó feltöltés miatti kötelezettségek 76.304
Iparűzési adó túlfizetés 6.142
Idegenforgalmi adó túlfizetés 1
Termőföld SZJA túlfizetés 194
Gépjárműadó túlfizetés 1.878
Pótlék túlfizetés (adócsoport) 439
Bírság túlfizetés (adócsoport) 140
Térítési, gondozási díj túlfizetés 142
Mezőőri járulék túlfizetés 475
Idegen bevételek 18
Egyéb adójellegű túlfizetés 38
GYIVI részére utalandó gondozási díj 493
Államigazgatási illeték 2
3.2.3. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek összesen: 635.431
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen: 891.738
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 84
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 361
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 18
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola,
Gimnázium és Kollégium 30
Polgármesteri Hivatal 2.196
Kátai Gábor Kórház 78.758
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások összesen: 81.447
3.3.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola,
Gimnázium és Kollégium 8
Városi Önkormányzat Városgondnoksága - 2
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 13
Polgármesteri Hivatal 161.395
Kátai Gábor Kórház 21.367
Gábor Áron Gimnázium, Eü. Szakközépiskola és Kollégium 8
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 17
3.3.2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások összesen: 182.806
3.3.3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások
Polgármesteri Hivatal 53.855
3.3.3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások összesen: 53.855
3.3.4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 9.878
Polgármesteri Hivatal 4.917
Kátai Gábor Kórház 3.590
3.3.4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások összesen: 18.385
3.3 Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen: 336.493
3. KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN: 6.370.397
F O R R Á S O K Ö S S Z E S E N : 19.167.493

2.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi egyszerűsített mérlege

Adatok 1.000.-Ft-ban

ESZKÖZÖK
Előző évi
költségvetési beszámoló
záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló
záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyév auditált
egyszerűsített
beszámoló záró adatai
FORRÁSOK Előző évi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések *
(±)
Előző év
auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
Tárgyévi
költségvetési
beszámoló záró adatai
Auditálási
eltérések**
(±)
Tárgyévi auditált
egyszerűsített
beszámoló
záró adatai
A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 97 97 69 69 D. SAJÁT TŐKE 97 97 69 69
I. Immateriális javak 1. Indulótőke
II. Tárgyi eszközök 97 97 69 69 2. Tőkeváltozások 97 97 69 69
III. Befektetett 3. Értékelési tartalék
pénzügyi eszközök
IV. Üzemeltetésre, kezelésre E. TARTALÉKOK 48 48 188 188
átadott koncesszióba, vagyon-
kezelésbe adott illetve I. Költségvetési tartalékok 48 48 188 188
vagyonkezelésbe vett eszközök II. Vállalkozási tartalékok
B. FORGÓESZKÖZÖK 48 48 188 188 F. KÖTELEZETTSÉGEK
I. Készletek I. Hosszú lejáratú
II. Követelések kötelezettségek
III. Értékpapírok II. Rövid lejáratú
IV. Pénzeszközök 48 48 188 188 kötelezettségek
V. Egyéb aktív pénzügyi III. Egyéb passzív
elszámolások pénzügyi elszámolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 145 145 257 257 FORRÁSOK ÖSSZESEN 145 145 257 257

* Az előző évet érintő és a könyvekben tárgyévben rögzített módosítások.

** A tárgyévet érintő és a könyvekben a tárgyévet követő évben rögzített módosítások

2.2.1. sz. melléklet a Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi vagyonkimutatása

Adatok 1.000,- Ft-ban
M e g n e v e z é s Állományi érték
ESZKÖZÖK
1./ Befektetett eszközök
1.1. Immateriális javak
1.2. Tárgyi eszközök
1.2.1. Ingatlanok, kapcsolódó vagyonértékű jogok
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések
Számítástechnikai eszközök
Egyéb gépek 69
1.2.2. Gépek, berendezések, felszerelések összesen: 69
1.2. Tárgyi eszközök összesen: 69
2./ Forgóeszközök
2.1. Készletek
2.2. Követelések
2.3. Pénzeszközök
2.3.1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek
2.3.2. Bankszámla 188
2.3. Pénzeszközök összesen: 188
2.4. Egyéb, aktív pénzügyi elszámolások
2.4.1. Költségvetési aktív függő elszámolások
2.4.2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások
2.4. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen:
2./ Forgóeszközök összesen 188
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: 257
FORRÁSOK
1. Saját tőke
1.1. Induló tőke
1.2. Tőke változások 69
1. Saját tőke összesen: 69
2. Tartalékok
2.1. Költségvetési tartalék elszámolása 188
2. Tartalékok összesen: 188
3. Kötelezettségek
3.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek
3.2. Rövid lejáratú kötelezettségek
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
3.3.1. Költségvetési passzív függő elszámolások
3.3. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen:
3. Kötelezettségek összesen:
FORRÁSOK ÖSSZESEN: 257

3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének14/2009. (V.01 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi bevételeinek forrásonkénti alakulása

Adatok: 1.000,- Ft-ban
Bevétel
Eredeti
előir
Módosított
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
I. Működési bevételek
Intézményi működési bevételek 262.665 612.426 679.684 111,-
Önkormányzatok sajátos működési bevételei
2.1 Helyi adók 348.500 357.850 382.463 106,9
2.2. Átengedett központi adók
2.2.1. Személyi jövedelemadó 781.223 743.056 743.056 100,-
2.2.2. Gépjárműadó (100%) 97.500 100.114 101.181 101,1
2.2.3. Termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadó 500 143 143 100,-
2.3. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 2.000 5.300 6.432 121,4
I. Működési bevételek összesen: 1.492.388 1.818.889 1.912.959 105,2
II. Támogatások
1. Normatív hozzájárulások 1.863.790 1.666.148 1.666.148 100,-
2. Központosított előirányzatok 124.417 246.384 246.384 100,-
3. Normatív kötött felhasználású támogatások 675.502 478.279 478.279 100,-
4. Fejlesztési célú támogatások
4.1. TEKI támogatás 5.000 5.000 5.000 100,-
4.2. Címzett támogatás 854.089 854.089 854.089 100,-
4.3. TRFC támogatás 27.596 3.529 3.529 100,-
5. Egyéb központi támogatás - 213.425 213.425 100,-
II. Támogatások összesen: 3.550.394 3.466.854 3.466.854 100,-
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 339.889 35.915 19.201 53,5
2. Önkormányzat sajátos felhalmozási és tőke bevétele 91.300 16.300 3.187 19,6
III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen: 431.189 52.215 22.388 42,9
IV. Támogatás értékű bevételek
1. Támogatás értékű működési bevétel 56.674 168.742 203.512 120,6
2. Támogatás értékű felhalmozási bevételek 201.205 361.489 323.013 89,4
IV. Támogatás értékű bevételek összesen: 257.879 530.231 526.525 99,3
V. Véglegesen átvett pénzeszközök
1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 1.300 10.944 11.125 101,7
2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 25.134 43.192 55.847 129,3
V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen: 26.434 54.136 66.972 123,7
VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése: 25.700 32.239 28.284 87,7
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek
1. Önkormányzat 2007. évi pénzmaradványa
1.1. Gábor Áron Gimnázium Református Egyház részére történő átadásával összefüggésben a 2007. évben átutalt kártalanítás összege
162.296

162.296

75.571

46,6
1.2. „Karcag I. Kötvény” kibocsátásából származó bevétel felhasználása
1.3. Intézményi pénzforgalom nélküli bevétel
1.4. Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 11/2008. (IV.25.)
rendelete alapján az eredeti előirányzatba be nem épített 2007. évi pénzmaradványának
és vállalkozási eredményének és előző évek tartalékának 2008. évben történő felhasználása
1.5. Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 11/2008. (IV.04.) CÖK sz.
határozat alapján 2007. évi pénzmaradvány
1.157.850
2.220


-

-
2.721.136
2.220


117.865

48
2.721.136
2.220


115.238

48
100,-
100,-


97,8

100,-
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek összesen: 1.322.366 3.003.565 2.914.213 97,-
VIII. Kátai Gábor Kórház (egészségügyi ágazat) bevétele: 2.645.907 2.862.077 2.855.192 99,8
Önkormányzat bevétele összesen (I.-VIII.): 9.752.257 11.820.206 11.793.387 99,8
IX. Rendelkezésre tartott fejlesztési célú hitelek felvétele és egyéb értékpapírok értékesítése
1. Fejlesztési célú hitelek felvétele 142.064 142.791 142.791 100,-
2. Egyéb értékpapírok beváltása, értékesítése 100 114 114,-
IX. Hitelek összesen: 142.064 142.891 142.905 100,-
Bevételek mindösszesen (I.- IX.): 9.894.321 11.963.097 11.936.292 99,8

3.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01 .) rendeletéhez

Önkormányzati finanszírozású intézmények 2008. évi bevételei forrásonkénti bontásban (Polgármesteri Hivatal nélkül)

Adatok 1.000,-Ft-ban
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE Működési
bevétel
Felhalmozási és tőke
jellegű bevétel
Támogatás értékű bevétel Véglegesen átvett
pénzeszköz
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj.
Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj.
Telj.
%-a
Működési Felhalmozási Működési Felhalmozási
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj.
Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj.
Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj.
Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Madarász I. Egyesített Óvoda és Ped. Szaksz. 28.913 23.542 24.439 103,8 - - - - - 8.435 8.435 100,- - 255 255 100,- - 947 947 100,- - 100 100 100,-
Arany János Általános Iskola 858 500 454 90,8 - - - - - 1.205 1.205 100,- - - - - - 68 68 100,- - - - -
Györffy István Általános Iskola 11.513 11.954 11.922 99,7 - - - - - 525 525 100,- - - - - - - - - - - - -
Kiskulcsosi Általános Iskola 3.120 3.889 4.020 103,4 - - - - - 1.486 1.560 105,- - - - - - 131 131 100,- - - - -
Kováts Mihály Általános Iskola 5.385 7.393 7.341 99,3 - - - - - 8. 388 9.380 111,8 - - - - - - 8 - - - - -
Zádor Úti Általános Iskola 1.870 11.958 11.949 99,9 - - - - - 1.271 1.271 100,- - - - - - - - - - - - -
Gábor Á. Gimnázium, Eü. Szakk és Koll. 7.444 9.444 9.757 103,3 - - - - - 2.548 2.548 100,- - - - - - 1.421 1.401 98,6 - 1.918 1.938 101,-
Varró István Szakiskola, Szakk. és Koll. 9.911 10.078 10.156 100,8 - - - - 433 2.081 2.087 100,3 - 14.026 14.026 100,- - 3.095 3.616 116,8 - 4.094 3.573 87,3
Erkel F. Alapfokú Művészetokt. Intézmény 2.710 3.548 3.772 106,3 - - - - 801 1.668 1.668 100,- - - - - - 209 209 100,- - 376 376 100,-
Karcag Városi Önk. Hivatásos Tűzoltósága 7.527 9.487 9.487 100,- - - - - 495 1.978 1.979 100,1 - - - - - - - - - - - -
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 13.945 16.894 17.088 101,1 - - - - - 11.227 11.377 101,3 - - - - - - - - - - - -
Városi Csokonai Könyvtár 2.100 953 932 97,8 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcagi Ifjúsági Ház 3.310 4.418 4.418 100,- - - - - 900 5.341 5.341 100,- - - 500 - - - - - - - - -
Karcag Városi Önk. Városgondnoksága 79.314 76.821 78.052 101,6 - - 200 - 35.165 35.165 32.994 93,8 - - - - - - - - - - - -
Szentannai S. Mg. Szakk. Gimn. és Koll. 27.644 35.614 34.068 95,7 - 600 600 100,- - 3.660 4.049 110,6 - 7.980 15.830 198,4 - 517 517 100,- - 3.900 8.551 219,3
Karcag V. Önk. Pénzügyi Szolg. Intézm. 990 4.060 4.064 100,1 - - - - - - - - - 9.198 9.199 100,- - - - - - - - -
Sport Szolgáltató Központ - 2.902 3.396 117,- - - - - - 512 794 155,1 - - - - - - - - - - - -
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társuláshoz átkerült intézmények
Egyesített Bölcsőde - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szociális Otthon - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Családsegítő és Gondozási Központ - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények összesen: 206.554 233.455 235.315 100,8 - 600 800 133,3 37.794 85.490 85.213 99,7 - 31.459 39.810 126,5 - 6.388 6.897 108,- - 10.388 14.538 139,9
INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE Támogatási kölcsön Pénzforgalom nélküli bevétel Önkormányzati támogatás Intézményi bevétel
összesen
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Működési Felhalmozási Működési Felhalmozási
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Madarász I. Egyesített Óvoda és Ped. Szaksz. - - - - - 6.197 6.197 100,- - - - - 415.678 458.150 458.150 100,- 276 2.694 2.694 100,- 444.867 500.320 501.217 100,2
Arany János Általános Iskola - - - - - 1.993 1.993 100,- - - - - 129.412 136.542 136.542 100,- 82 210 210 100,- 130.352 140.518 140.472 100,-
Györffy István Általános Iskola - - - - - 1.034 1.034 100,- - - - - 160.218 182.663 182.663 100,- 364 3.994 3.994 100,- 172.095 200.170 200.138 100,-
Kiskulcsosi Általános Iskola - 100 100 100,- - 1.516 1.516 100,- - - - - 97.061 106.967 106.967 100,- 62 62 62 100,- 100.243 114.151 114.356 100,2
Kováts Mihály Általános Iskola - - - - - 1.013 1.013 100,- - - - - 165.304 164.494 164.494 100,- 120 280 280 100,- 170.809 181.568 182.516 100,5
Zádor Úti Általános Iskola - - - - - 1.140 1.140 100,- - - - - 138.445 153.577 153.577 100,- 86 86 86 100,- 140.401 168.032 168.023 100,-
Gábor Á. Gimnázium, Eü. Szakk és Koll. - - 14 - - 2.256 2.255 100,- - 6.979 6.594 94,5 180.770 183.863 183.863 100,- 115 359 359 100,- 188.329 208.788 208.729 100,-
Varró István Szakiskola, Szakk. és Koll. - - - - - 3.719 3.719 100,- - 14.071 13.709 97,4 174.582 192.011 192.011 100,- 118 1.071 1.071 100,- 185.044 244.246 243.968 99,9
Erkel F. Alapfokú Művészetokt. Intézmény - - - - - 192 192 100,- - - - - 75.442 81.228 81.228 100,- 60 255 255 100,- 79.013 87.476 87.700 100,3
Karcag Városi Önk. Hivatásos Tűzoltósága - - - - - 1.192 1.192 100,- - - - - 261.840 282.293 282.293 100,- - - - - 269.862 294.950 294.951 100,-
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ - - - - - 1.432 1.432 100,- - - - - 52.999 56.912 56.912 100,- 32 1.600 1.600 100,- 66.976 88.065 88.409 100,4
Városi Csokonai Könyvtár - - - - - 1.633 1.633 100,- - - - - 32.858 34.782 34.782 100,- 22 22 22 100,- 34.980 37.390 37.369 99,9
Karcagi Ifjúsági Ház - - - - - 523 523 100,- - - - - 18.608 22.717 22.717 100,- 8 1.572 1.572 100,- 22.826 34.571 35.071 101,4
Karcag Városi Önk. Városgondnoksága - 2.495 2.495 100,- - 5.329 5.329 100,- - 9.054 9.054 100,- 112.799 156.401 156.401 100,- 15.618 15.618 15.618 100,- 242.896 300.883 300.143 99,8
Szentannai S. Mg. Szakk. Gimn. és Koll. - - - - - 4.764 4.764 100,- - 6.423 6.423 100,- 205.891 227.845 227.845 100,- 1.033 12.480 12.480 100,- 234.568 303.783 315.127 103,7
Karcag V. Önk. Pénzügyi Szolg. Intézm. - 2.824 5.532 195,9 - 490 490 100,- 2.220 2.220 2.220 100,- 46.246 40.865 40.865 100,- 26 304 304 100,- 49.482 59.961 62.674 104,5
Sport Szolgáltató Központ - - - - - - - - - - - - - 24.874 24.874 100,- - 16.969 16.969 100,- - 45.257 46.033 101,7
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társuláshoz átkerült intézmények
Egyesített Bölcsőde - - - - - 3.484 3.370 96,7 - - - - - - - - - - - - - 3.484 3.370 96,7
Szociális Otthon - - 11 - - 1.705 1.705 100,- - 118 118 100,- - - - - - - - - - 1.823 1.834 100,6
Családsegítő és Gondozási Központ - - - - - 1.670 1.670 100,- - - - - - - - - - - - - - 1.670 1.670 100,-
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények összesen: - 5.419 8.152 150,4 - 41.282 41.167 99,7 2.220 38.865 38.118 98,1 2.268.153 2.506.184 2.506.184 100,- 18.022 57.576 57.576 100,- 2.532.743 3.017.106 3.033.770 100,6

3.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
2008. évi működési bevételei forrásonkénti bontásban

Adatok: 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s B e v é t e l
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telje-
sítés
Telj.
%-a
Bírság 2.000 2.000 1.538 76,9
Hatósági, engedélyezési feladatok 4.000 4.000 6.259 156,5
Marhalevél 50 50 - -
Földhaszon 8.766 8.766 18.558 211,7
Mezőőri járulék 10.000 10.000 9.222 92,2
Közterület-használati díj 3.000 3.000 3.339 111,3
Bérleti díj 18.500 18.500 17.951 97,-
Kamat és árfolyam nyereség 4.435 255.290 307.491 120,4
Hírmondó bevétele 600 800 1.274 159,3
Közművelődési kiadványok értékesítése és hirdetés,
reklám bevétel
960 3.360 3.674 109,3
Oktatási feladat - - 200 -
Szabadidő és diáksport - - 220 -
Családi rendezvények bevétel 400 400 301 75,3
Egyéb bevétel 3.400 46.508 43.737 94,-
Továbbszámlázás bevétele - 700 3.490 498,6
Új gimnázium építés kártérítés kamat bevétele - 25.597 26.166 102,2
Méltányosságból elengedett követelések - 940 -
Ö s s z e s e n : 56.111 378.971 444.360 117,3

3.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14./2009. (V.01.) rendeletéhez

a Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
2008. évi költségvetési főösszege bevételi forrásonkénti bontásban

Adatok 1000,- Ft-ban
Forrás megnevezése B e v é t e l
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés Telj.
%-a
Központosított támogatás 555 1.034 1.034 100,-
Támogatás értékű működési bevétel - 891 891 100,-
Pénzforgalom nélküli bevétel (működési) - 48 48 100,-
Államháztartáson kívülről átvett működési pénzeszköz bevétel - 36 36 100,-
Működési bevétel - - 9 -
Ö S S Z E S E N : 555 2.009 2.018 100,4

3.4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14 /2009. (V.01 .) rendeletéhez

A Kátai Gábor Kórház 2008. évi költségvetési főösszege bevételi forrásonkénti bontásban

Adatok: 1.000,-Ft-ban
Intézmény
megnevezése
Működési
bevétel
Támogatás értékű
működési bevétel
(Társadalombiztosítási
Alapoktól és kezelőitől, pályázat)
Felhalmozási célú
támogatási kölcsön igénybevétele helyi önk. költs. szervtől és felh. kölcsön visszatérülése államháztartáson kívülről
Önkormányzati támogatás
(működési)
Pénzforgalom nélküli bevétel (működési)
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Kátai Gábor Kórház 263.685 312.854 306.270 97,9 2.374.222 2.361.444 2.361.443 100,- 8.000 6.080 5.779 95,- - 176.628 176.628 100,- - 97.970 97.971 100,-
Ö s s z e s e n : 263.685 312.854 306.270 97,9 2.374.222 2.361.444 2.361.443 100,- 8.000 6.080 5.779 95,- - 176.628 176.628 100,- - 97.970 97.971 100,-
Intézmény
megnevezése
Felhalmozás és tőke jellegű bevétel Felhalmozás célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kivülről Összesen
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Kátai Gábor Kórház - 993 993 100,- - 82.736 82.736 100,- 2.645.907 3.038.705 3.031.820 99,8
Ö s s z e s e n : - 993 993 100,- - 82.736 82.736 100,- 2.645.907 3.038.705 3.031.820 99,8

4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetési főösszege kiadásai címenkénti bontásban

Adatok 1.000,- Ft-ban
Cím megnevezése Összesen K i a d á s b ó l
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Személyi
juttatás
Munkaadót terhelő köt. Dologi kiadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Intézményi működési kiadások 6.599.526 7.481.778 7.355.413 98,3 3.018.648 3.288.240 3.272.941 99,5 1.032.473 1.095.759 1.084.692 99,- 1.700.126 2.223.493 2.164.958 97,4
Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai 555 2.009 1.830 91,1 - 618 561 90,8 - 208 191 91,8 555 1.183 1.078 91,1
Kiemelt feladatok kiadásai 2.835.001 4.479.310 4.021.847 89,8 528 662 662 100,- 180 203 203 100,- 288.935 389.622 351.846 90,3
Tartalék 459.239 - - - - - - - - - - - - - - -
Ö S S Z E S E N: 9.894.321 11.963.097 11.379.090 95,1 3.019.176 3.289.520 3.274.164 99,5 1.032.653 1.096.170 1.085.086 99,- 1.989.616 2.614.298 2.517.882 96,3
Cím megnevezése K i a d á s b ó l
Speciális célú támog. Ellátottak juttatása Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési célú Felhalmozási célú Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott előir.
Telj. Telj.
%-a
Intézményi működési kiadások 792.999 596.710 592.098 99,2- 2.339 14.968 14.967 100,- 20.283 23.669 23.255 98,3 7.500 26.182 10.150 38,8 25.158 198.509 182.880 92,1 - 14.248 9.472 66,5
Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kiadásai - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kiemelt feladatok kiadásai 258.595 74.364 74.339 100,- 35.729 43.036 41.282 95,9 - - - - 1.264.518 1.299.466 1.287.929 99,1 686.638 678.480 274.627 40,5 299.878 1.993.477 1.990.959 99,9
Tartalék - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 459.239 - - -
Ö S S Z E S E N: 1.051.594 671.074 666.437 99,3 38.068 58.004 56.249 97,- 20.283 23.669 23.255 98,3 1.272.018 1.325.648 1.298.079 97,9 711.796 876.989 457.507 52,2 759.117 2.007.725 2.000.431 99,6

4.1.sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14./2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetési főösszegén belül az intézményi kiadások címenként és kiemelt előirányzatonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
Intézmény megnevezése K I A D Á S B Ó L
Kiadás összesen Személyi juttatás Munkaadót terhelő kötelezettség Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás pénzeszköz átadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Működési
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 444.867 500.320 498.662 99,7 258.074 292.238
292.196

100,-
85.408 96.125
95.820

99,7
101.109 102.839
101.529

98,7
- 6.069 6.069
100,-
Arany János Általános Iskola 130.352 140.518 140.306 99,8 81.564 86.192 86.003 99,8 26.713 28.166 28.155 100,- 19.306 21.338 21.330 100,- - 1.667 1.667 100,-
Györffy István Általános Iskola 172.095 200.170 195.782 97,8 102.613 116.760 116.500 99,8 34.141 37.761 37.656 99,7 32.312 37.956 37.490 98,8 - 1.034 1.034 100,-
Kiskulcsosi Általános Iskola 100.243 114.151 113.331 99,3 61.797 70.098 69.898 99,7 20.205 22.581 22.486 99,6 16.348 17.994 17.584 97,7 100 1.391 1.391 100,-
Kováts Mihály Általános Iskola 170.809 181.568 180.008 99,1 109.684 113.972 113.348 99,5 36.135 37.582 37.575 100,- 21.960 26.047 25.118 96,4 - 777 777 100,-
Zádor Úti Általános Iskola 140.401 168.032 167.514 99,7 85.391 98.706 98.704 100,- 28.485 31.928 31.924 100,- 24.209 33.700 33.209 98,5 - 745 745 100,-
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 188.329 208.788 205.573 98,5 128.674 126.162
125.614

99,6
42.024 40.217
40.051

99,6
15.507 28.176
27.742

98,5
- 1.822 1.822
100,-
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 185.044 244.246 230.179 94,2 110.130 126.153
125.867

99,8
35.664 39.153
39.152

100,-
35.652 41.173
39.623

96,2
- 1.020 1.020
100,-
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 79.013 87.476 86.972 99,4 57.646 62.497
62.121

99,4
18.808 20.049
19.960

99,6
2.499 4.232
4.193

99,1
- 67 67
100,-
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 269.862 294.950 281.414 95,4 183.710 196.528
186.271

94,8
58.358 59.506
58.761

98,7
27.794 38.708
36.174

93,5
- 100 100
100,-
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 66.976 88.065 87.114 98,9 35.760 36.790 36.541 99,3 10.795 11.076 11.033 99,6 20.389 37.167 36.508 98,2 - 1.432 1.432 100,-
Városi Csokonai Könyvtár 34.980 37.390 36.923 98,8 20.691 20.853 20.830 99,9 6.671 6.723 6.710 99,8 7.596 8.159 7.728 94,7 - 1.633 1.633 100,-
Karcagi Ifjúsági Ház 22.826 34.571 33.232 96,1 7.002 9.794 9.794 100,- 2.269 3.049 3.049 100,- 13.547 20.501 19.162 93,5 - 523 523 100,-
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 242.896 300.883 287.846 95,7 104.035 126.606
126.655

100,-
33.522 41.437
40.760

98,4
89.721 100.316
92.277

92,-
- 5.329 5.329
100,-
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium 234.568 303.783 299.016 98,4 133.805 146.947
145.982

99,3
44.162 48.226
47.961

99,5
52.997 77.879
74.568

95,7
- 5.042 5.042
100,-
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 49.482 59.961 52.611 87,7 21.099 22.401
22.301

99,6
7.037 7.465
7.367

98,7
19.100 15.059
12.554

83,4
- 490 490
100,-
Sport Szolgáltató Központ - 45.257 34.014 75,2 - 10.723 9.860 92,- - 3.082 2.943 95,5 - 14.483 14.419 99,6 - - - -
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társuláshoz átkerült intézmények
Egyesített Bölcsőde - 3.484 3.370 96,7 - 114 - - - - - - - - - - - 3.370 3.370 100,-
Szociális Otthon - 1.823 1.721 94,4 - - - - - - - - - - 16 - - 1.705 1.705 100,-
Családsegítő és Gondozási Központ - 1.670 1.670 100,- - - - - - - - - - - - - - 1.670 1.670 100,-
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen: 2.532.743 3.017.106 2.937.258 97,4 1.501.675 1.663.534

1.648.485


99,1
490.397 534.126

531.363


99,5
500.046 625.727

601.224


96,1
100 35.886 35.886

100,-
2. Polgármesteri Hivatal 1.420.876 1.425.967 1.413.977 99,2 314.981 350.518
350.090

99,9
117.221 124.638
124.341

99,8
191.725 343.191
338.027

98,5
792.899 560.824
556.212

99,2
Önkormányzat összesen (1-2): 3.953.619 4.443.073 4.351.235 97,8 1.816.656 2.014.052
1.998.575

99,2
607.618 658.764
655.704

99,5
691.771 968.918
939.251

96,9
792.999 596.710
592.098

99,2
3. Kátai Gábor Kórház 2.645.907 3.038.705 3.004.178 98,9 1.201.992 1.274.188
1.274.366

100,-
424.855 436.995
428.988

98,2
1.008.355 1.254.575
1.225.707

97,7
- -
-

-
M I N D Ö S S Z E S E N (1-3) : 6.599.526 7.481.778 7.355.413 92,3 3.018.648 3.288.240
3.272.941

99,5
1.032.473 1.095.759
1.084.692

99,-
1.700.126 2.223.493
2.164.958

97,4
792.999 596.710
592.098

99,2
Intézmény megnevezése K I A D Á S B Ó L
Speciális célú támogatás pénzeszköz átadás Ellátottak juttatásai Felújítás Felhalmozás Egyéb
Felhalmozási
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 276 276 276 100,- - -
-

-
- - - - - 2.773 2.772 100,- - -
Arany János Általános Iskola 82 82 82 100,- 2.687 2.945 2.941 99,9 - - - - - 128 128 100,- - -
Györffy István Általános Iskola 114 114 114 100,- 2.665 2.665 2.658 99,7 - 3.670 120 3,3 250 210 210 100,- - -
Kiskulcsosi Általános Iskola 62 62 62 100,- 1.731 2.025 1.910 94,3 - - - - - - - - - -
Kováts Mihály Általános Iskola 120 120 120 100,- 2.910 2.910 2.910 100,- - - - - - 160 160 100,- - -
Zádor Úti Általános Iskola 86 86 86 100,- 2.230 2.867 2.846 99,3 - - - - - - - - - -
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 115 115 115 100,- 2.009 3.283
3.138

95,6
- - - - - 9.013
7.091

78,7
- -
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium 118 3.207 3.207 100,- 3.480 4.088
4.065

99,4
- 1.050 1.049 99,9 - 28.402
16.196

57,-
- -
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 60 60 60 100,- - - - - - - - - - 571
571

100,-
- -
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága - - - - - - - - - - - - - 108
108

100,-
- -
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 32 36 36 100,- - - - - - - - - - 1.564 1.564 100,- - -
Városi Csokonai Könyvtár 22 22 22 100,- - - - - - - - - - - - - - -
Karcagi Ifjúsági Ház 8 8 8 100,- - - - - - - - - - 696 696 100,- - -
Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága 78 9.277 9.276 100,- - - - - 7.500 3.900
1.420

36,4
8.040 13.219
11.331

85,7
- 799
798

99,9
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium 140 140 140 100,- 2.571 2.886

2.787


96,6
- 3.761

3.761


100,-
893 18.902

18.775


99,3
- - - -
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény 26 26 26 100,- - - - - - - 2.220 2.498
2.498

100,-
- 12.022 7.375 61,3
Sport Szolgáltató Központ - - - - - - - - - 13.801 3.800 27,5 - 3.168 2.992 94,4 - -
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társuláshoz átkerült intézmények - - - - - - - - - - - -
Egyesített Bölcsőde - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szociális Otthon - - - - - - - - - - - - - - - - - 118 - -
Családsegítő és Gondozási Központ - - - - - - - - - - - - - - - - - -
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen: 1.339 13.631 13.630 100,- 20.283 23.669

23.255


98,3
7.500 26.182

10.150


38,8
11.403 81.412

65.092
80,- - 12.939

8.173


63,2
2. Polgármesteri Hivatal 1.000 1.337 1.337 100,- - - - - - - - 3.050 44.150 42.671 96,7 - 1.309 1.299 99,2
Önkormányzat összesen (1-2): 2.339 14.968 14.967 100,- 20.283 23.669 23.255 98,3 7.500 26.182 10.150 38,8 14.453 125.562 107.763 85,8 - 14.248 9.472 66,5
3. Kátai Gábor Kórház - - - - - - - - - - - 10.705 72.947 75.117 103,- - - - -
M I N D Ö S S Z E S E N (1-3) : 2.339 14.968 14.967 100,- 20.283 23.669 23.255 98,3 7.500 26.182 10.150 38,8 25.158 198.509 182.880 92,1 - 14.248 9.472 66,5

4.1.1. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2008. évi kiadásai feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti bontásban
Adatok 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Kiadás összesen K i a d á s b ó l
Személyi juttatás Munkaadót terhelő köt. Dologi jellegű kiadás
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir
Telj. Telj.
%-a
Építés- és településfejlesztési feladatok 3.689 3.689 3.635 98,5 - - - - - - - - 3.689 3.689 3.635 98,5
Mezőgazdaság 3.900 36.417 36.217 99,5 - - - - - - - - 3.500 36.017 35.817 99,4
Út-híd fenntartás 16.500 42.406 41.784 98,5 - - - - - - - - 15.500 6.212 5.658 91,1
Közvilágítás 44.000 48.800 48.763 99,9 - - - - - - - - 44.000 48.800 48.763 99,9
Köztisztasági tevékenység 1.000 1.504 1.413 93,9 - - - - - - - - 1.000 1.504 1.413 93,9
Polgárőrség támogatása 300 300 300 100,- - - - - - - - - - - - -
Polgárvédelem 1.200 1.620 1.017 62,8 - - - - - - - - 1.200 1.620 1.017 62,8
Karcagi Hírmondó 15.978 16.362 14.262 87,2 5.808 6.423 6.382 99,4 1.808 1.937 1.933 99,8 8.062 7.870 5.816 73,9
Rendszeres szociális támogatás 501.600 344.600 344.467 99,9 - - - - - - - - - - - -
Közcélú munka 45.806 - - - - - - - - - - - - - - -
Ápolási díj 112.957 89.957 89.165 99,1 - - - - 21.669 17.091 17.071 99,9 1.000 1.000 340 34,-
Időskorúak járadéka 5.130 3.018 2.891 95,8 - - - - - - - - - - - -
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 1.505 1.477 1.008 68,2 - - - - - - - - - - - -
Rendkívüli szociális támogatás 23.500 11.500 10.193 88,6 - - - - - - - - - - - -
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 1.000 1.000 414 41,4 - - - - - - - - - - - -
Helyettes szülői szolgálat 2.715 - - - - - - - - - - - - - - -
Lakásfenntartási támogatás 1.440 340 316 92,9 - - - - - - - - - - - -
Normatív lakás fenntartási támogatás 72.000 51.318 50.894 99,2 - - - - - - - - - - - -
Egészségügyi feladatok 792 822 677 82,4 180 30 30 100,- 52 3 3 100,- 510 699 584 83,5
Oktatási feladatok 5.200 5.698 4.454 78,2 378 778 776 99,7 110 160 153 95,6 1.097 3.350 3.337 99,6
Ifjúságpolitikai feladatok 16.400 17.223 16.299 94,6 100 - - - 26 - - - 2.024 3.054 2.155 70,6
Közművelődési feladatok 17.400 33.331 33.324 100,- - 1.302 1.302 100,- - 324 324 100,- 14.800 30.205 30.205 100,-
Kábel TV-vel együttműködés 2.880 2.880 2.880 100,- - - - - - - - - 2.880 2.880 2.880 100,-
Szabadidősport és diáksport 11.000 6.910 5.065 73,3 500 400 289 72,3 146 85 24 28,2 4.654 2.728 1.160 42,5
Karcagi Sportegyesület támogatása 21.000 18.800 18.800 100,- - - - - - - - - - - - -
Családi rendezvények 596 596 162 27,2 75 75 22 29,3 8 8 2 25,- 513 513 138 26,9
Hivatali feladatok 445.555 524.334 523.258 99,8 274.849 309.284 309.197 100,- 83.842 95.965 95.931 100,- 84.114 112.735 112.644 99,9
Városi díjak, kegyeleti költség 1.600 1.761 1.530 86,9 547 397 297 74,8 159 159 33 20,8 894 1.205 1.200 99,6
Képviselői keret 42.645 38.445 38.372 99,8 32.544 30.074 30.040 99,9 9.401 8.371 8.332 99,5 700 - - -
Tagdíjak, támogatások 1.588 2.385 2.358 98,9 - - - - - - - - 1.588 2.385 2.358 98,9
Népszavazás - 3.738 3.738 100,- - 1.755 1.755 100,- - 535 535 100,- - 1.448 1.448 100,-
Banki tanácsadás szolgáltatási díja - 73.000 72.771 99,7 - - - - - - - - - 73.000 72.771 99,7
Vizitdíj visszatérítés - 66 48 72,7 - - - - - - - - - - - -
Közműfejlesztési támogatás lakosság részére - 937 937 100,- - - - - - - - - - - - -
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása - 12.585 12.562 99,8 - - - - - - - - - - - -
Dolgozói lakásépítésre, vásárlásra, felújításra - 1.486 1.366 91,9 - - - - - - - - - 177 67 37,9
Műemlék és értékvédelem - 3.174 2.272 71,6 - - - - - - - - - 1.400 1.044 74,6
Továbbszámlázás - 700 2.637 376,7 - - - - - - - - - 700 2.637 376,7
Egyszeri pénzbeli gyermekvédelmi támogatás - 22.788 22.788 100,- - - - - - - - - - - - -
Méltányosságból elengedett követelések - - 940 - - - - - - - - - - - 940 -
Ö s s z e s e n : 1.420.876 1.425.967 1.413.977 99,2 314.981 350.518 350.090 99,9 117.221 124.638 124.341 99,8 191.725 343.191 338.027 98,5
M e g n e v e z é s K i a d á s b ó l
Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési jellegű Felhalmozási jellegű Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosított
előir.
Telj. Telj.
%-a
Építés- és településfejlesztési feladatok - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Mezőgazdaság 400 400 400 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Út-híd fenntartás - - - - 1.000 200 200 100,- - - - - - 35.994 35.926 99,8 - - - -
Közvilágítás - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Köztisztasági tevékenység - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Polgárőrség támogatása 300 300 300 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Polgárvédelem - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcagi Hírmondó - - - - - - - - - - - - 300 132 131 99,2 - - - -
Rendszeres szociális támogatás 501.600 344.600 344.467 99,9 - - - - - - - - - - - - - - - -
Közcélú munka 45.806 - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ápolási díj 90.288 71.866 71.754 99,8 - - - - - - - - - - - - - - - -
Időskorúak járadéka 5.130 3.018 2.891 95,8 - - - - - - - - - - - - - - - -
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 1.505 1.477 1.008 68,2 - - - - - - - - - - - - - - - -
Rendkívüli szociális támogatás 23.500 11.500 10.193 88,6 - - - - - - - - - - - - - - - -
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 1.000 1.000 414 41,4 - - - - - - - - - - - - - - - -
Helyettes szülői szolgálat 2.715 - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lakásfenntartási támogatás 1.440 340 316 92,9 - - - - - - - - - - - - - - - -
Normatív lakás fenntartási támogatás 72.000 51.318 50.894 99,2 - - - - - - - - - - - - - - - -
Egészségügyi feladatok 50 90 60 66,7 - - - - - - - - - - - - - - - -
Oktatási feladatok 3.615 1.410 188 13,3 - - - - - - - - - - - - - - - -
Ifjúságpolitikai feladatok 14.250 13.969 13.944 99,8 - 200 200 100,- - - - - - - - - - - - -
Közművelődési feladatok 2.600 1.500 1.493 99,5 - - - - - - - - - - - - - - - -
Kábel TV-vel együttműködés - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szabadidősport és diáksport 5.700 3.697 3.592 97,2 - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcagi Sportegyesület támogatása 21.000 18.800 18.800 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Családi rendezvények - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hivatali feladatok - - - - - - - - - - - - 2.750 6.350 5.486 86,4 - - - -
Városi díjak, kegyeleti költség - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Képviselői keret - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Tagdíjak, támogatások - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Népszavazás - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Banki tanácsadás szolgáltatási díja - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Vizitdíj visszatérítés - 66 48 72,7 - - - - - - - - - - - - - - - -
Közműfejlesztési támogatás lakosság részére - - - - - 937 937 100,- - - - - - - - - - - - -
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása - 12.585 12.562 99,8 - - - - - - - - - - - - - - - -
Dolgozói lakásépítésre, vásárlásra, felújításra - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.309 1.299 99,2
Műemlék és értékvédelem - 100 100 100,- - - - - - - - - - 1.674 1.128 67,4 - - - -
Továbbszámlázás - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Egyszeri pénzbeli gyermekvédelmi támogatás - 22.788 22.788 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Méltányosságból elengedett követelések - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ö s s z e s e n : 792.899 560.824 556.212 99,2 1.000 1.337 1.337 100,- - - - - 3.050 44.150 42.671 96,7 - 1.309 1.299 99,2

4.2. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14./2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi költségvetés
főösszege kiadása feladatonkénti és kiemelt előirányzatonkénti bontásban

Adatok 1.000,-Ft-ban
Kiemelt előirányzat
megnevezése
Feladat megnevezése Összesen
Igazgatási feladat Kulturális feladat
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Telj. Telj.
%-a
Személyi juttatás - 618 561 90,8 - - - - - 618 561 90,8
Munkaadót terhelő kötelezettség - 208 191 91,8 - - - - - 208 191 91,8
Dologi kiadás 555 593 488 82,3 - 590 590 100,- 555 1.183 1.078 91,1
Ö S S Z E S E N : 555 1.419 1.240 87,4 - 590 590 100,- 555 2.009 1.830 91,1

4.3. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. ( V.01.) rendeletéhez

Karcag Város Önkormányzata 2008. évi költségvetési főösszegén belül a kiemelt feladatok kiadásai feladatonkénti (címenkénti) és
kiemelt előirányzatonkénti bontásban

Adatok: 1.000,-Ft-ban
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési Felhalmozási
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Hitelek törlesztése, kötvény és hitelek kamatai 457.558 460.148 451.785 98,2 - - - - - - - - 188.680 188.270 179.916 95,6 - - - - - - - - - - - - - - - - 268.878 271.878 271.869 100,-
Közvilágítás korszerűsítéssel
kapcsolatos részvényvásárlás
20.103 20.103 20.103 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 20.103 20.103 20.103 100,- - - - -
Beltéri világítási berendezések
korszerűsítésére bérleti díj
13.600 13.989 13.989 100,- - - - - - - - - 13.600 13.989 13.989 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Műszaki informatikai mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés támogatása 212/2006. (V.10.) „kt.” sz. hat. alapján 10.000 15.000 15.000 100,- - - - - - - - - - - - 10.000 15.000 15.000 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Szociális ágazat intézményeinek kistérségi szintű működtetéséhez pénzeszköz átadás 228.347 36.000 36.000 100,- - - - - - - - - - - - - 228.347 36.000 36.000 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcagi „Erőforrás” Kft. részére üzemeltetésre és tagi kölcsön 30.080 32.480 30.480 93,8 - - - - - - - - 10.080 12.480 12.480 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - 20.000 20.000 18.000 90,-
Nevelési tanácsadó és logopédia működtetésére (Karcagi Többcélú Kistérségi Társulástól átvett pénzeszköz terhére) 5.000 - - - - - - - - - - - 5.000 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Alapítványok és egyesületek támogatására az iparűzési adó 1 %-a 3.460 1.042 1.042 100,- - - - - - - - - - - - - 3.460 1.042 1.042 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
2005. évben igénybe vett összegek visszatérítése 10.000 18.950 18.950 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - 10.000 18.950 18.950 100,- - - - - - - - - - - - -
Kátai Gábor Kórház II. ütemű rekonstrukciója 1.228.798 1.278.509 1.269.650 99,3 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.228.798 1.278.509 1.269.650 99,3 - - - - - - - -
Karcag Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatása
(1 fő adminisztrátor 4 órás foglalkoztatásához)
733 741 741 100,- 528 - - - 180 - - - 25 - - - - 741 741 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcag-Berekfürdő kerékpárút 2006. évben megvalósított I. ütem 2008. évben esedékes pénzügyi rendezése 5.500 5.500 5.500 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.500 5.500 5.500 100,- - - - -
Települési Rendezési Terv módosítására (szerz., ill. a 238/2007. (IV.26.) „kt.” sz. hat. alapján) 3.720 4.200 - - - - - - - - - - 3.720 4.200 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Integrált városfejlesztési stratégia és akcióterv 15.000 15.000 14.400 96,- - - - - - - - - 15.000 15.000 14.400 96,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Új gimnáziumi épület tervezésére (engedélyes és kiviteli tervek készítésére) kivitelezésre Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium meglévő tornaterme felújításához szükséges épületgépészeti tervek készítése a 2007. évben átutalt kártalanításból származó összeg (pénzmaradvány) és a 2008. évben e címen realizálandó bevétel terhére 362.296 312.322 27.428 8,8 - 630 630 100,- - 168 168 100,- - - - - - - - - - - - - - 300 300 100,- 362.296 311.224 26.330 8,5 - - -
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési Felhalmozási.
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
2006. és 2007. években elkészült útalapok, járda, parkolók, térburkolatok aszfaltozása (2007.évi kötvénykibocsátásból származó bevétel, pénzmaradvány terhére) 79.842 79.842 79.842 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 79.842 79.842 79.842 100,- - - - -
Ingatlan (telek, felépítmény) értékesítések után fizetendő ÁFA 37.149 5.834 1.537 26,3 - - - - - - - - 37.149 5.834 1.537 26,3 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Helyi autóbusz közlekedés támogatása 5.000 6.884 6.884 100,- - - - - - - - - - - - - 5.000 6.884 6.884 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Egyéb pályázatokhoz saját forrás és pályázatkészítési díjra előirányzat biztosítása 48.679 24.840 12.202 49,1 - - - - 6.000 6.340 6.340 100,- - 2.706 2.706 100,- - - 10.000 - 32.679 15.794 3.156 20,- - -
„Jászkun Kapitányok nyomában” (ÉAOP) tematikus túra-útvonal projektben való részvételhez pályázati saját forrás* 2.802 2.802 2.802 100,- - - - - - - - - - 2.802 2.802 100,- - - 2.802 - - -
Karcag város Észak-nyugati részén külterületi csatorna-rekonstrukció érdekében a benyújtandó pályázathoz szükséges tervek készítésére 4.493 4.493 2.940 65,4 - - - - - - - - - - - 4.493 2.940 65,4 4.493 - -
A települési bel- és külterületi vízrendezésre vonatkozó pályázat (ÉAOP) első fordulójához szükséges tervek készítésére 2.826 2.826 15.726 47,9 - - - - - - - - - - - - 2.826 32.826 15.726 47,9 - -
Karcag-Berekfürdő közötti kerékpárút II. ütem terveztetése és a II. ütem engedélyes tervéhez szükséges humuszmentesítési terv készítésére 1.200 3.736 3.677 98,4 - - - - - - - - - - - - 1.200 3.736 3.677 98,4 - -
Karcag-Berekfürdő kerékpárút II. ütem kisajátítással kapcsolatos költség - 4.332 4.121 95,1 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 4.332 4.121 95,1 - - - -
Városi Csokonai Könyvtár szakmai könyv vásárlása (pályázati saját forrás biztosítása) 1.000 - - - - - - - 1.000 - - - - - - - - - - -
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ érdekeltségnövelő pályázathoz saját forrás biztosítása technikai-műszaki eszköz fejlesztésre 1.000 - - - - - - - - - - - - - - - 1.000 - - -
Karcagi Ifjúsági Ház érdekeltségnövelő pályázathoz saját forrás biztosítása technikai-műszaki eszköz fejlesztésre 1.000 - - - - - - - - - - - - - - - 1.000 - - -
Pályázatok „támogatói kezelésének” díjára 5.000 5.000 3.434 68,7 - - - - 5.000 5.000 3.434 68,7 - - - - - - - - - -
Önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, karbantartására és fűtéskorszerűsítésre keret biztosítása 5.000 22.283 21.363 95,9 - - - - - 9.703 9.701 100,- - - - - - 3.618 3.000 82,9 5.000 8.962 8.662 96,7 - -
Györffy István Általános Iskola Városudvar 1.sz. épület
fűtés (Alapítvány támogatás)
390 390 390 100,- - - - - - - - - 390 390 390 100,- - - - - - -
Morgó csárda felújítása (pályázati saját forrás) 20.000 2.698 2.697 100,- - - - - - - - - - - 20.000 2.698 2.697 100,- - - - -
Széchenyi sgt. 69. sz. alatti bölcsőde bővítése
(pályázati 10 %-os mértékű saját forrás)
31.000 - - - - - - - - - - - - - - - 31.000 - - -
Háromfényű közlekedési jelzőlámpák létesítési (Széchenyi sgt. - Püspökladányi út - és gimnázium előtt)
Várhatóan az önkormányzatot terhelő összeg
10.000 - - - - - - - - - - - - - - - 10.000 - - -
Ágota utca - Kossuth Lajos utca és Szent László utca közötti szakaszán - szennyvíz gerincvezeték építésre (vállalkozási szerződés Nagykun Víz- és Csatornamű Kft-vel) - 9.800 9.800 100,- - - - - - - - - - - - - - 9.800 9.800 100,- - -
Karcag Város Közvilágítási hálózat bővítés a 2007. évi kivitelezés pénzügyi rendezése és plusz lámpatest felszerelés a meglévő oszlopokra
Akácos u. - Fürst. S. u. átjáró szakaszán, a Hunyadi u. - Liliom u. sarkánál, a Szívos temető felé vezető úton, Széchenyi sgt. - Kinizsi u. sarkán lévő villanyoszlopra az óvodánál, Szűcs S. utcán
500 5.786 5.786 100,- - - - - 500 - - - - - - - 5.786 5.786 100,- - -
A Karcagi „Erőforrás” Kft. által üzemeltetett (üzemeltetendő) ingatlanok, építmények korszerűsítésére, hasznosítására 75.000 75.000 75.000 100,- - - - - - 20.000 20.000 100,- - - - - - - 75.000 55.000 55.000 100,- - -
Termálkút kísérőgáz hasznosítási program (2007.évről áthúzódó beruházás) 6.522 11.400 11.400 100,- - - - - - - - - - - - - 6.522 11.400 11.400 100,- - -
HEFOP-2.1.7-05/1.-2006-01-0006/1.0. azonosító számú pályázatra vonatkozó támogatási szerződéstől való elállás miatt a kiutalt előleg visszafizetésére a 6/2008.(I.10.) „kt.” sz. határozat alapján 11.763 11.871 11.871 100,- - 32 32 100,- - 35 35 100,- - 41 41 100,- 11.763 11.763 11.763 100,- - - - - - - - -
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
Személyi juttatás Munkaadót
terh. köt.
Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési
Felhalmozási
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Karcag-Berekfürdő közötti kerékpárút II. ütemének megépítésére vonatkozó pályázathoz szükséges saját forrás az 533/2007. (XI.07.) „kt.” sz. határozat alapján 45.375 79.620 7.920 9,9 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 45.375 79.620 7.920 9,9 - - - -
Intézményi ingatlanok 2007. évi felújításából a 2008. évre áthúzódó II. ütem pénzügyi rendezésére a 400/2007. (XII.03.) „kt.” sz. határozat alapján 5.720 5.720 5.720 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.720 5.720 5.720 100,- - - - - - - - -
Útalapépítő közösségek önkormányzati támogatása (képviselő testületi határozatok alapján) 6.510 8.310 5.819 70,- - - - - - - - - - - - - - - - - 6.510 - - - - - - - - 8.310 5.819 70,- - - - -
Gázvezeték építő közösségek (lakossági önerő) önkormányzati támogatása (képviselő testületi határozatok alapján) 434 544 543 99,8 - - - - - - - - - - - - - - - - 434 544 543 99,8 - - - - - - - - - - - -
Szennyvízépítő közösségek („lakossági önerős”) gerincvezeték önkormányzati támogatása (képviselői testületi határozatok alapján)
(Nagykun Víz- és Csatornamű Kft-től történő pénzeszköz átvétel terhére)
18.395 8.546 8.546 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - 18.395 8.546 8.546 100,- - - - - - - - - - - - -
Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatására a Nagykun Környezetvédelmi Kft. részére 25 25 - - - - - - - - - - - - - - 25 25 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Földvédelmi járulék megfizetésére (kerékpárút II. ütemhez kapcsolódóan) 3.181 3.181 - - - - - - - - - - 3.181 3.181 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kátai Gábor Kórház részére Kórházi patika kialakításához (2009.évi visszafizetési kötelezettséggel) 8.000 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 8.000 - - -
Nagykun-Ház Kft. részére tagi kölcsön
(2008. évi visszatérítéssel)
3.000 3.000 3.000 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 3.000 3.000 3.000 100,-
2008. március 1-én és 2-án heves szélvihar miatt keletkezett károk helyreállítására a vis-maior pályázathoz biztosítandó forrás - 4.444 4.444 100,- - - - - - - - - - 4.444 4.444 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium épületében a március 1-2-i vihar okozta kár helyreállítására - 1.220 1.220 100,- - - - - - - - - - 1.220 1.220 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A Karcagi Ipari Park útkorrekciójához szükséges földterületek csereérték különbözetének biztosítására - 163 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 163 - - - - - -
Központi költségvetés részére állami hozzájárulás visszafizetése - 57.922 57.921 100,- - - - - - - - - - 57.922 57.921 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltóság részére támogatás (eszköz beszerzésre) - 2.202 449 20,4 - - - - - - - - - - - - - - - - - 2.202 449 20,4 - - - - - - - - - - - -
2007. augusztus 20-ai és 2007. szeptember 18-ai viharkárok helyreállítására - 12.946 12.946 100,- - - - - - - - - - 12.946 12.946 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
2007. évi minőségbiztosítás mérés, értékelés, ellenőrzés támogatására - 3.081 3.081 100,- - - - - - - - - - 3.081 3081 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtott pályázathoz saját forrás - 400 400 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 400 400 100,- - - - -
Ingatlanok és egyéb tárgyi eszközök vásárlása - 6.185 4.505 72,8 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.185 4505 72,8 - - - -
Karcagi Református Templomnál térburkolat készítés - 5.000 5.000 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 5.000 5.000 100,- - - - -
2008. március 1-jén és 2-án heves szélvihar miatt keletkezett károk helyreállítására - 848 848 100,- - - - - - - - - - 848 848 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
2006. tavaszán kialakult árvíz és belvíz miatti károk enyhítésére - 203 203 100,- - - - - - - - - - - - - - 203 203 100,- - - - - - - - - - - - - - - - -
Városi Csokonai Könyvtár részére számítógép beszerzése - 280 280 100,- - - - - - - - - - 43 43 100,- - - - - - - - - - - - - - 237 237 100,- - - - -
Kátai Gábor Kórház részére kölcsön eszközbeszerzésre (2008. évi visszafizetési kötelezettséggel) - 6.080 5.571 91,6 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 6.080 5.571 91,6
288/2008. (VI.19.) „kt.” sz. határozat alapján, a Kertész J. u. 1. sz. társasház részleges felújításához önkormányzati támogatás - 179 179 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - 179 179 100,- - - - - - - - - - - - -
M e g n e v e z é s Összesen K i a d á s b ó l
Személyi juttatás Munkaadót terh. köt. Dologi jellegű kiadás Speciális célú támogatás Felújítás Felhalmozás Egyéb kiadás
Működési Felhalmozási.
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
Eredeti
előir.
Módosí-
tott
előir.
Telj. Telj.
%-a
298/2008. (VI.26.) „kt.” sz. határozat alapján támogatási kölcsön
A JNKSZ Szakképzési Szervezési Társulás számára
- 1.838 1.838 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.838 1.838 100,-
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Idősek Otthona
pályázatához tervek készítése
- 4.128 3.622 87,7 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 4.128 3.622 87,7 - - - - - - - -
Városközpont rehabilitáció pályázathoz
pályázatkészítési díj
- 6.000 6.000 100,- - - - - - - - - - 6.000 6.000 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
„Karcagi Termék” védjegy regisztrációjának levédésének
előkészítésére és lebonyolítására
- 6.000 - - - - - - - - - - - 6.000 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Vízbekötések támogatása (lakossági) - 1.325 1.325 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - 1.325 1.325 100,- - - - - - - - - - - - -
Karcag Főtér sétáló része és a Városudvar elektromos csatlakozás kiépítése a Karcagért Közalapítvány támogatásából - 721 721 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 721 721 100,- - - - -
Dózsa szobor áthelyezése a Karcagért Közalapítvány és az MMIK. Lektorátus támogatásával - 933 572 61,3 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 933 572 61,3 - - - -
Csokonai emléktábla elkészítése a Karcagért Közalapítvány és az MMIK Lektorátus támogatásával - 700 350 50,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 700 350 50 - - - -
Tanyagondnoki szolgálat kialakításához 1 db Volkswagen Transporter Kombi vásárlása - 11.906 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 11.906 - - - - - -
Szennyvízbekötések speciális célú támogatás felhalmozásra (lakossági) - 8.098 8.098 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - 8.098 8.098 100,- - - - - - - - - - - - -
Minőségbiztosítás mérés, értékelés, ellenőrzés, támogatás a 11/2008. (III.29.) OKM. rend. 2. § (1) bekezd. a) pontja alapján - 9.575 - - - - - - - - - - - 9.575 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Közoktatás-fejlesztési célok támogatása szakmai és informatikai fejlesztési feladatokra a 23/2008. (VIII. 06.) OKM. rend. 3. §-a alapján - 3.505 3.505 100,- - - - - - - - - - 3.505 3505 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Kunmadarasi Kht. részén tagi kölcsön - 500 500 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 500 500 100,-
Forgatási célú értékpapír vásárlás - 1.690.181 1.690.181 100,- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 1.690.181 1.690.181 100,-
M i n d ö s s z e s e n : 2.835.001 4.479.310 4.021.847 89,8 528 662 662 100,- 180 203 203 100,- 288.935 389.622 351.846 90,3 258.595 74.364 74.339 100,- 35.729 43.036 41.282 95,9 1.264.518 1.299.466 1.287.929 99,1 686.638 678.480 274.627 40,5 299.878 1.993.477 1.990.959 99,9

4.4. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. ( V.01 .) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetési főösszegén belül
a tartalék összege feladatonkénti bontásban
Adatok 1.000.-Ft-ban
M e g n e v e z é s Egyéb kiadás
Eredeti
előirányzat
Módosított
előirányzat
Teljesítés Telj.
%-a
Céltartalék 9.239 - - -
Általános tartalék 450.000 - - -
Ö s s z e s e n : 459.239 - - -

4.5. sz. melléklet Karcag Város Önkormányzata Képviselő Testületének 14/2009. (V.01.) rendeletéhez

Karcag Városi Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézmények 2008. évi létszámkeretének alakulásáról*
Intézmény megnevezése Összesen Álláshelyből Teljes
munkaidős
Álláshelyből Rész
munkaidős
Álláshely Záró
létszám
(fő)
Átlagos
statiszt.
létszám
(fő)
Teljes
munkaidős
Rész
munkaidős
eredeti
előir.
módosított
előir.
eredeti előir módos előir. záró létszám
(fő)
átlagos statiszt. létszám (fő) eredeti
előir
módos.
előir
záró
létszám (fő)
átlagos statiszt. létszám
(fő)
1. Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzá tartozó intézmények:
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
138

143

140

137

138

143

140

137

-

-

-
-
Arany János Általános Iskola 42 40 37 37 42 40 34 34 - - 3 3
Györffy István Általános Iskola 57 56 50 52 57 56 50 52 - - - -
Kiskulcsosi Általános Iskola 31 31 31 30 29 29 29 29 2 2 2 1
Kováts Mihály Általános Iskola 63 56 47 46 61 54 44 42 2 2 3 4
Zádor Úti Általános Iskola 43 39 46 42 43 39 46 41 - - - 1
Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium
58

56

49

50

57

55

48

49

1

1

1

1
Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium
59

57

55

54

56

54

52

53

3

3

3

1
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 33 29 26 26 33 29 23 22 - - 3 4
Karcag Városi Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága 61 61 61 61 60 60 60 60 1 1 1 1
Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ 18 18 19 19 16 16 17 17 2 2 2 2
Városi Csokonai Könyvtár 12 12 11 11 11 11 11 11 1 1 - -
Karcagi Ifjúsági Ház 4 4 4 4 4 4 4 4 - - - -
Városi Önkormányzat Városgondnoksága 85 80 32 116 84 79 31 105 1 1 1 11
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola
Gimnázium és Kollégium

70

70

66

65

70

70

66

65

-

-

-

-
Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény
13

12

10

10

12

11

10

10

1

1

-

-
Sport Szolgáltató Központ - 8 7 8 - 8 7 8 - - - -
1.Karcag Városi Önkormányzat Pénzügyi Szolgáltató Intézmény és a hozzátartozó intézmények összesen:
787

772

691

768

773

758

672

739

14

14

19

29
2.Polgármesteri Hivatal 105 104 101 97 105 104 101 97 - - - -
Önkormányzat összesen (1-2): 892 876 792 865 878 862 773 836 14 14 19 29
3. Kátai Gábor Kórház 786 738 672 634 765 735 664 627 21 3 8 7
Ö S S Z E S E N (1-3): 1.678 1.614 1.464 1.499 1.643 1.597 1.437 1.463 35 17 27 36

* közhasznú és közmunkai foglalkoztatással együtt