Szepsi – Moldava nad Bodvou – Szlovákia

Szepsi város címere

Kapcsolat kezdete: 1998
A kapcsolatfelvétel módja: középiskolák közötti kapcsolatból indult
A folyamatos együttműködés területei: oktatás, idegenforgalom, sport, kultúra

A Felvidéken található Szepsi város középiskolájával a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium már közel három évtizede tartja a kapcsolatot. A nevelők és a diákok közös tapasztalatcsere-látogatásokat, kirándulásokat, sportversenyeket szervezetek. E a jó együttműködés indukálta a két város önkormányzata között a testvérvárosi kapcsolat létrehozását.

1997-ben dr. Fazekas Sándor polgármester vezetésével delegáció látogatott Szepsibe, ahol Zakariás István polgármesterrel tárgyalásokat folytattak a testvérvárosi együttműködés feltételeiről.

A városok közötti magyar-szlovák nyelvű szerződés aláírására 1998. augusztus 20 -án Karcagon, a Szent István napi ünnepségen került sor.
Az együttműködés az oktatás, a kultúra, a sport, az idegenforgalom területére irányult.
1998-ban meghívást kaptunk a Szepsi Csombor Márton Napok ünnepségsorozatára, amelyen városunkból háromfős delegáció vett részt.
A nyár folyamán a Rákóczi Szövetség és a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola szervezésében 40 fő utazott Szepsibe. A tapasztalatcsere-látogatáson az iskola diákjai és városunk oktatási és kulturális intézményeinek képviselői vettek részt.

Az 1999. évi majális rendezvényre Szepsi népdalkörét és mazsorett csoportját hívtuk meg. A nyár folyamán e fellépés viszonzásaként a Karcag Városi Vegyeskar adott koncertet testvérvárosunkban.
A VIII. Nagykunsági Kulturális Napok keretében szervezett IV. Nemzetközi Kórusfesztiválon a Szepsiből érkezett két népzenei együttes adott nagysikerű műsort.
A Szepsi Napokra a hivatalos delegáció mellett meghívást kapott a Karcagi Szimfonikus Zenekar is, hangversenyüket nagy tetszéssel fogadták.
A rendezvénysorozat keretében meghirdetett I. Nemzetközi Bódva Kupa futóversenyen a karcagi futók is sikeresen szerepeltek.
2000-től rendszeressé vált a két település delegációinak kölcsönös részvétele a különböző kulturális és sportrendezvényeken.
2003. júniusában ismét sor került a Szepsi Napok három napos kulturális és sportrendezvényeire. Karcagról háromfős delegáció vett részt az ünnepségen. A város sportolói, a futballcsapat, a futók és az atléták is részt vettek a sportversenyeken, ahol igen szép sikereket értek el.
Július 27. – augusztus 2-ig Karcag Város Vegyeskara felvidéki utazás keretében hangversenyt adott Szepsiben, Lőcsén, Krasznahorkán, Kassán.
Augusztus 19-20-a között Szepsiből 3 fős delegáció vett részt a Szent István-napi rendezvényünkön.
Október 4-5-én a Szepsiből érkezett öregfiúk és a karcagi öregfiúk labdarúgó-mérkőzésére került sor a Városi Sporttelepen.
Október 23-án nemzeti ünnepünkre a Rákóczi Szövetség karcagi szervezete meghívta Szepsi város kulturális intézményeinek vezetőit, s a civil szervezetek néhány tagját. A vendégek több oktatási és kulturális intézménnyel is megismerkedtek és megtekintették Karcag nevezetességeit.

2004. áprilisában Szepsi és Karcag közötti idegenforgalmi együttműködésről tárgyalt dr. Fazekas Sándor polgármester, Pánti Ildikó, a Karcag Városi Önkormányzat Idegenforgalmi és Külkapcsolati Bizottság elnöke.

Oldal tetejére ugrásOldal tetejére