A szöveg időállapota: 1999.XI.24. - 2004.II.10.
Időállapot váltás: 1999.XI.24. - 2004.II.10.
2004.II.11. - 2017.X.27.


20/1999. (XI. 24.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet

a helyi népszavazásról, népi kezdeményezésről

Karcag Városi Önkormányzat Képviselő Testülete a többszörösen módosított 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 16. § (1) bekezdése, továbbá az 50. § (2) bekezdése által biztosított jogkörében eljárva, figyelemmel a Magyar Köztársaság Alkotmányáról rendelkező módosított 1949. évi XX. törvény 44. §-ában foglaltakra, a helyi népszavazásról, népi kezdeményezésről az alábbi rendeletet alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) A népszavazás és a népi kezdeményezés az állampolgárok, illetve az állampolgárok közösségének alkotmányos joga, amely közvetlen részvételt biztosít a hatalom gyakorlásában.

(2) A helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben az vehet részt, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójogosult.

II. Fejezet

Népszavazás kezdeményezése

2. § (1) A Képviselő Testület helyi népszavazást rendelhet el minden olyan hatáskörébe tartozó kérdésben, melyet az Ötv. nem tilt.

(2) A Képviselő Testület helyi népszavazást köteles kiírni:

a) az Ötv. 46. § (1) bekezdés a), b), c) pontjában foglalt esetekben, továbbá

b) ha azt e rendelet 7. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott választópolgár kezdeményezte.

3. § (1) A népszavazás eredménye a Képviselő Testületre nézve kötelező.

4. § (1) A Képviselő Testület helyi népszavazást rendelhet el:

a) a testület hatáskörébe tartozó ügyekben

b) önkormányzati rendelet megerősítésére

5. § (1) Az aláírásgyűjtő ívek egy példányát az aláírásgyűjtés megkezdése előtt - hitelesítés céljából - be kell nyújtani a helyi választási iroda vezetőjéhez.

(2) Helyi népszavazás csak hitelesített aláírásgyűjtő íveken kezdeményezhető.

(3) Valamennyi aláírásgyűjtő ívet a népszavazásra javasolt kérdéssel kell kezdeni. Az aláírásoknak a kérdéssel azonos oldalon kell szerepelniük.

(4) Az aláírásgyűjtő íveken a saját kezű aláírás mellett - az aláírás hitelességének ellenőrzése céljából - fel kell tüntetni a kezdeményező olvasható családi és utónevét, lakcímét, valamint személyi azonosítóját.

6. § (1) Nem rendelhető el helyi népszavazás:

a) Költségvetésről való döntésnél;

b)A helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendelet tárgyában;

c) A Képviselő Testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben,

d) a Képviselő Testület feloszlatásának a kimondásáról.

7. § (1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti:

a) A települési képviselők legalább egynegyede;

b) A Képviselő Testület bizottsága;

c) Karcag területén működő társadalmi szervezet vezető testülete

d) Karcagon lakóhellyel és választójoggal rendelkező választópolgárok legalább 20%-a.

(2) Ha a népszavazás elrendelésére irányuló állampolgári kezdeményezést késve nyújtották be, vagy az aláírások ellenőrzésének eredményeként a helyi választási bizottság azt állapította meg, hogy az érvényes aláírások száma nem éri el e rendeletben meghatározott számot, a kezdeményezést a polgármester elutasítja.

8. § (1) A helyi választási iroda vezetője a jogszabályi feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet a benyújtásától számított 15 napon belül hitelesíti.

(2) Meg kell tagadni az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha

a) a kérdés nem tartozik a Képviselő Testület hatáskörébe,

b) a kérdésben nem lehet helyi népszavazást tartani;

c) ugyanabban a kérdésben egy éven belül népszavazást tartottak;

d) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg az 5. §-ban foglalt követelmények.

(3) A népszavazás kitűzésére irányuló állampolgári kezdeményezést az aláírásgyűjtő ív hitelesítését követő egy hónapon belül egyszer lehet benyújtani a polgármesterhez. A pótlólag benyújtott, a kezdeményezést kiegészítő aláírások érvénytelenek.

(4) Ha az aláírások ellenőrzése során alapos gyanú merül fel meghatározott aláírások eredetiségét illetően és az ilyen aláírások érvényessége vagy érvénytelensége befolyásolja a kezdeményezés érvényességét, a helyi választási bizottság a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, illetőleg a helyi választási iroda vezetője útján a személyazonosságot is ellenőrizheti.

(5) A személyazonosság (4) bekezdés szerinti ellenőrzése esetén az aláírások ellenőrzésének határideje 30 nappal meghosszabbodik.

9. § (1) A polgármester a népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést a tájékoztatás kézhezvételét, nem állampolgári kezdeményezés esetén a benyújtását követő legközelebbi ülésnapon bejelenti.

(2) A népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a polgármester bejelentését követő 30 napon belül dönteni kell.

(3) A népszavazás időpontját a Képviselő Testület a népszavazás elrendelésével egyidejűleg tűzi ki.

(4) A népszavazás elrendeléséről és a népszavazás időpontjának kitűzéséről szóló határozatot a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

(5) Karcag közigazgatási területét érintő népszavazás elrendelése a Képviselő Testület megbízásának lejárta előtt 12 hónapon belül nem írható ki.

(6) A kezdeményezésről a Képviselő Testület határozattal dönt.

10. § (1) A határozatnak tartalmaznia kell:

a) A helyi népszavazásra bocsátandó kérdés pontos, egyértelmű szövegét. A népszavazás során eldöntendő valamennyi kérdést - sorszámozva - egy szavazólapon kell feltüntetni.

b) A népszavazás helyét és időpontját.

c) A népszavazás költségfedezetét.

(2) A népszavazással kapcsolatos tudnivalókról (így a szavazás helyéről és idejéről, a névjegyzék kifüggesztéséről, a szavazás módjáról, a népszavazás eredményéről) a választási iroda közleményt ad ki. A népszavazás elrendeléséről és a népszavazás időpontjának kitűzéséről szóló határozatot, valamint közleményt a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláin közzé kell tenni.

(3) Amennyiben a hitelesítési határidő lejártával bebizonyosodik, hogy a hiteles aláírások száma a 7. § (1) bekezdés d) pontjában kikötött % érték alá esik, a kitűzött népszavazást a Képviselő Testület határozattal visszavonja.

(4) Ugyanabban a kérdésben helyi népszavazást 1 éven belül nem lehet kitűzni akkor sem, ha a helyi népszavazás eredménytelen volt.

11. § (1) A helyi népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha:

a) választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott, és

b) az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott.

III. Fejezet

Népi kezdeményezés

12. § (1) A helyi népi kezdeményezés során a helyi népszavazásra vonatkozó rendelkezéseket e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

13. § A helyi választási iroda vezetője az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadja, ha

a) a kérdés nem tartozik a Képviselő Testület hatáskörébe,

b) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg az 5. §-ban foglalt követelményeknek.

14. § (1) Népi kezdeményezés útján a Képviselő Testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a Képviselő Testület hatáskörébe tartozik.

(2) A Képviselő Testület köteles megtárgyalni a népi kezdeményezést, ha azt a választópolgárok 10%-a a polgármesternél indítványozza.

(3) A helyi népi kezdeményezés során pontosan és egyértelműen kell meghatározni a döntésre javasolt ügyet.

IV. Fejezet

Eljárási szabályok

15. § (1) A helyi népszavazás lebonyolítására, eredményének megállapítására - e rendeletben előírt kiegészítésekkel és eltérésekkel - a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A helyi népszavazásban résztvevő választópolgárokat a választójogi törvény alapján nyilvántartásba kell venni és erről a népszavazás elrendeléséről szóló határozatban foglaltak megküldésével, a választókerület, a szavazókör és szavazóhelyiség címének, valamint a választás időpontjának feltüntetésével írásban tájékoztatni kell.

(3) A helyi népszavazás esetén a választókerületek, szavazókörök megegyeznek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása során kialakítottakkal.

(4) Szavazni kizárólag személyesen, a személyazonosság és lakcím igazolására alkalmas igazolvány bemutatásával lehet.

16. § (1) Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő népszavazási kérdésre lehet, a kérdés feletti vagy melletti körben tollal írt két egymást metsző vonallal.

Érvénytelen a szavazat:

a) amelyet nem a hivatalos bélyegzőlenyomattal ellátott szavazólapon adtak le,

b) amelynél a választ jelző helyen a jelzés nem egyértelmű,

c) ha a feltett kérdésre több, illetve semmilyen jelzést nem alkalmaztak,

d) ha a szavazólapon kétséget támasztó javítás, áthúzás, szándékos jellegű rongálás látható,

e) ha ceruzával töltötték ki a szavazólapot.

(3) A több kérdést tartalmazó szavazólapon az érvényesség feltételeit kérdésenként kell vizsgálni.

17. § (1) A kérdést egyértelműen megválaszolható módon kell megfogalmazni.

(2) Az aláírásokat tartalmazó ívnek csak az eredeti példánya fogadható el.

(3) A 7. § (1) bekezdés c) pontjával meghatározott társadalmi szervezet kezdeményezése csak a helyileg működő és bírósági nyilvántartásba vett szervezettől fogadható el.

V. Fejezet

Értelmezõ és zárórendeletek

18. § (1) Az önkormányzati rendelet szabályait megsértőkkel szemben szabálysértési eljárás kezdeményezhető. A kiszabható bírság összegének a megállapításakor a mindenkori szabálysértésekre vonatkozó eljárási szabályok a mérvadóak.

(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 45. §-50. §-ai, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezései az irányadóak.

19. § (1) A választási szervek és a hozzájuk beosztott munkacsoportok tagjai díjazásban részesülnek.

20. § (1) A helyi népszavazás költségeit a helyi költségvetésből kell fedezni úgy, hogy az nem eredményezhet költségvetési hiányt.

(2) A helyi népszavazás lebonyolításához szükséges nyomtatványok előállításáról az önkormányzat jegyzője gondoskodik.

21. § A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről rendelkező 18/1991. (V. 28.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet.

K a r c a g, 1999. november
Dr. Fazekas Sándor s. k. Földvári Imréné dr. s. k.
polgármester jegyző