Karcag történelme III.

A város a XX. században is megmaradt mezőgazdasági jellegű településnek.1930-ban a keresők 61,7%-a dolgozott a mezőgazdaságban, 15,4%-a az iparban, 4,6%-a a keres-kedelemben, 1,5%-a a közlekedésben és 3,4%-a a közszolgálatban. A növekvő népesség számára növelni kellett a mezőgazdaság eltartó-képességét. A szántóföldi terület növelése folyamatosan megtörtént a határ belvízszabályozásával és a művelés alá vont területek, redemptus utódok közötti felosztásával.

A határ művelési ágak szerinti felosztása (kat. hold)

18951935
szántó2768155000
legelő249396526
rét24021482
kert98256
szőlő650246
erdő579
nádas41
földadó alá nem eső14703616

A birtokok eltartó képességének növelésére a XX. században a gazdálkodásban változtatásra volt szükség. A legelő és a rét területének csökkenésével a legeltető állattartásról a parasztgazdaságok súlypontját a földművelésre kellett helyezni. Ebben az időszakban csökkent a szarvasmarha és a juh létszáma és nőtt a sertésállomány.

Az állatállomány alakulása (db)

18951935
szarvasmarha62173647
45554578
juh168584498
sertés937013948
baromfi6334385169
méhcsalád784642

Fajtaváltás történt az állatoknál. Elsősorban olyan fajták tartására tértek át, amely az istállózó állattartás felé vezetett (piros-tarka tehén, mangalica disznó, merinó birka). Ehhez viszont több takarmányra volt szükség. Elsősorban a kukorica vetésterületét növelték a karcagi gazdák. A növénytermesztésben azonban továbbra is a gabonatermesztésen van a fő hangsúly. A talajadottságok nem kedveznek a gyümölcsfák telepítéséhez (a talaj meglehetősen kötött és kicsi a mésztartalma). Ennek ellenére kis mértékben növekszik a gyümölcsfaállomány. 1935-ben 29903 szilvafa, 11155 meggyfa, 10789 almafa és 8903 kajszibarackfa van elsősorban a veteményeskertekben. A szőlő területe a filoxéria-járvány után jelentősen lecsökkent. A gazdálkodás segítésére a XIX. század utolsó negyedében létrehozták a mezőgazdasági szakiskolát, melynek utódja napjainkig segíti a mezőgazdasági ismeretek terjesztését.

Karcagon a XX. századra is megmarad jellemző birtoknagyságnak – ha csökkenő mértékben is – a középbirtok (1910-ben 51,4%, 1930-ban 45,7% a 10-100 katasztrális hold földtulajdonnal rendelkezők száma). 1930-ban 2210 fő a földtulajdonnal rendelkezők száma, ennél azonban lényegesen több család él a mezőgazdaságból, hiszen vannak bérlők, vannak csak kertfölddel (1 kat. holdnál kisebb területtel) rendelkezők. Egyre nő a napszámosok, cselédek száma. A II. világháború idejére megközeláti a birtokosok számát.
1905-ben a közbirtokosság vagyonát átruházza a városra (legelő, téglagyár, méntelep). A város vezetésének egyre inkább szembe kell néznie a szociális feszültségekkel. A legelő felosztásakor az irredemptus utódok követelését még azzal ki tudták elégíteni, hogy a város szélén (Kiskulcsos) nadrágszíj parcellákat osztottak. A Nagyatádi Szabó-féle földosztáskor 304-en kaptak összesen 713 hold földet. Különböző munkáscsoportok szerveződtek és vállaltak munkát idegenben (kubikosok, nyírók, kövezők). A növekvő lélekszám az ipari termékekre való igény növekedésével is együtt járt. Az Ipartestületbe tömörülő iparosoktól egyre inkább specializálódást követelt meg a fejlődés.

Az iparosok szakmánkénti megoszlása

185318791927
vas- és fémipar (lakatos, kovács, rézöntő) 312769
faipar (ács, kerékgyártó) 202458
építőipar, építőanyag-ipar 23163
élelmiszeripar (malomipar) 1532162
ruha- és cipőipar 8740268
fazekas, kályhás 737
szolgáltatás (borbély, fuvaros) 1336
bércséplő 43
villanyszerelő, villamosipar 18
egyéb (rostás, iccés, nyerges, szappanos) 1432
Összesen: 160176856

A XX. században egyre jelentősebb lesz a malomipar. A szárazmalmokat és a szélmalmokat teljesítményben jóval felülmúlja a gőzmalmoké. A nagytőke elsőként a malomipari beruházásokban jelentkezik. 1908-ban a Tiszamalom, majd 1911-ben a Hungária Gőzmalomban kezdenek el őrölni. Az előző ma Rizshántolóként, az utóbbi Őrlőmalomként ma is működik. 1909-ben felépítik a város villanyáramfejlesztő telepét. A technikai fejlődés a mezőgazdaságban különböző gépek megjelenését jelentette (cséplőgép, vetőgép). Az építkezés alapanyagszükséglete is átalakul. A karcagi téglagyárból egyre több tégla kerül ki. A módosabbak egyre nagyobb házakat építenek, amelynek legalább az alapja és a lábazata, de sokszor a fala is tégla, a teteje pedig cserép. A századfordulóra elkészült impozáns gimnáziumot (1894) és a városi bíróságot (1891 ) követte a római katolikus templom (1901 ), az ipartestület épülete (1903) és az új városháza (1910-1912) felépítése. 1907-ben szobrot kapott Kossuth Lajos (Horvay János alkotása) és 1938-ban a tanácsháza elé felállították az I. világháború karcagi hősi halottainak emlékművét (Gáldy Gyula alkotása). A két világháború között iskolákban, egyházi épületekben is gyarapodott a város (Újházi iskola, Polgári iskola, Zárda, Legényegylet, Kistemplom). 1926-ban felépítették a Kultúrpalotát, mely azóta is a művelődést szolgálja. Egy-egy közösség is megteremtette a maga szórakozóhelyét (Úrikaszinó, Rimaszombati olvasókör, 48-as olvasókör stb.). Az Iparos Otthonban kezdődött a mozi 1911-ben. Mivel már a város határának minden részében megszaporodtak a tanyák és a tanyán élő állandó lakosok száma (cselédek, tanyások, bérlők), így jelentőssé vált a tanyai iskolák hálózatának a kiépítése is. Ezt az oktatási formát az 1960-as években fokozatosan felszámolták. 1964-ben a még tanyán lakó gyerekek számára megnyitották a tanyasi kollégiumot, amely azonban – a tanyák felszámolásával – napjainkra funkcióját vesztette.

A XIX. század végén, a XX. század elején itt is elkezdődnek a politikai szervezkedések és a szociális mozgalmak. A legnagyobb tömegbázisra azonban a 48-as hagyományokra építő Kisgazdapárt tett szert.
A világháborúk nem múltak el nyomtalanul a karcagi családok életében sem. Az első és a második világháborús emlékmű (Györfi Sándor karcagi szobrászművész munkája) őrzi a sok száz karcagi hősi halott nevét. Az emberveszteségen túl, a város épületeiben is károk keletkeztek. Ekkor pusztult el a városi levéltár és a múzeum felbecsülhetetlen értékű anyaga, égett le, rongálódott meg 117 ház. 1944, október 9-én vette át a város vezetését az új rendszer első klientúrája, orosz felügyelet alatt. A földreform során Karcagon 1154 igénylő között 13526 kat. hold földet osztottak ki. Ezzel a birtokosok száma 4497-re nőtt.

Birtoknagyságok 1949-ben

0-1 kat. hold 500
1-5 kat. hold 1146
5-10 kat. hold 1218
10-25 kat. hold 1291
25 kat. holdnál több 340

1948-tól megindul a szövetkezetesítés. 1951-ben termelőszövetkezeti várossá nyilvánítják a települést. 1953-ban 11 termelőszövetkezet 3000 taggal 33570 kat. hold földet művel meg közösen. Az első szövetkezetek főleg a hasonló birtoknagysággal rendelkező emberek összefogásával keletkeztek. 1961-ben a 3-as típusú szövetkezetek egyesülésével 5 (Béke, Dimitrov, Lenin, Május 1, November 7) termelőszövetkezet jött létre, majd 1975-ben ezek is fuzionáltak, és az újabb rendszerváltásig két nagyüzemben és a Tilalmasi Állami Gazdaságban folyt mezőgazdasági termelés. Ma a Május 1., a Kunmező és a Cserehát mezőgazdasági szövetkezetek működnek.

Az iparban is végbement hasonló folyamat. A kisiparosok az 1940-es évek második felében ipari szövetkezetbe tömörültek. Néhány szövetkezet ipari üzemmé fejlődött. Így a gépállomásból létrejött a gépgyár. Az 1960-1970-es években budapesti nagy vállalatok hoztak létre telephelyeket Karcagon. Így a Szerszámipari Művek, a Ruhagyár és a Híradótechnikai Vállalat karcagi üzemében tudott elhelyezkedni a mezőgazdaságban felszabadult munkaerő. A malomipar, a téglaipar, a sütőipar, a fodrászat, megmaradt megyei keretek között. Néhány KTSZ pedig helyi szövetkezeti keretek között dolgozott tovább. Az ipari jellegű munkahelyekre két okból növekedett meg az igény: 1. a nagyüzemi mezőgazdaságnak egyre kevesebb munkaerőre volt szüksége; 2. a kétkeresős családra épülő társadalomban szükség volt a női munkaerő foglalkoztatásba való bevonására.
A két háború között működő Hangya szövetkezetet és a kiskereskedelmet felváltotta az ÁFÉSZ egyeduralma a városban.

A város hosszú távú fejlődését alapozta meg az 1969-ben megépült 450 ágyas kórház, mely az 1990-es években felvette Kátai Gábor nevét. (Kátai Gábor Karcagon született, nyugat-európai műveltséget szerzett orvos, gyógyszerész, természettudós volt a XIX. században.) Erre épülhetett a nagy múltú karcagi gimnázium egészségügyi tagozata. A tömegközlekedés fejlődését is magával hozta Karcag egészségügyi központtá fejlesztése. Elsősorban autóbuszközlekedés segíti a Nagykunság és az egykori Tiszafüredi járás lakóinak a karcagi kórházba és szakrendelőkbe való eljutását. Az 1980-as évekre autóbusz-pályaudvart alakítottak ki a gimnázium és a görögkeleti templom szomszédságában. Az autóbusz-közlekedés fejlesztése azért is fontos volt a városnak, mivel a vasútállomás a település központjától kb. 1,5 km-re van, a város délkeleti szélén. A város szélein új lakónegyedek jöttek létre (Kiskulcsos, Nagyvénkert), de a két világháború között kialakult szegényebb körzetek is megmaradtak, bár a fejlesztésükre állami pénzekből sokat fordítottak (Déli- és Északi Cigányváros).
A mezőgazdaság átalakításával együtt járt az 1950-1960-as években a lakónépesség csökkenése. Elsőnek a földjüktől megfosztott gazdák, a szövetkezetbe belépni nem akarók költöztek el (főleg Budapestre). Az 1970-es években a kiterjedt tanyarendszert is felszámolták a nagyüzemek. Így a tanyai élethez szokott parasztcsaládoknak váltaniuk kellett. A város elöregedett lakásállományát először korszerűsítették a családok az 1960-as években, majd egyre több parasztházat lebontottak, A városközpontban, majd a kertváros részeken emeletes bérházak építésébe fogott a város. A település törzsökös lakosságának döntő többsége azonban megmaradt a családi ház formánál, amelynek ma már igen kényelmes, összkomfortos típusát építik és lakják elsősorban két generációs családok.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Oldal tetejére